Margarete Schramböck digitális
és gazdasági ügyekért felelős osztrák miniszter szerint szakítani kell a
kiújuló protekcionizmus gyakorlatával, Ausztria híd szerepet kellene
betöltsön az Európai Unió és Kína közt.
A miniszter kifejtette, hogy Ausztria
megpróbálja kihasználni az amerikai protekcionizusból adódó
lehetőségeket, vagyis nyitottabbá tennék az osztrák piacot olyan kínai
termékek számára, melyekre Washington importkorlátozást vagy nagyobb
vámokat vetett ki.
Schramböck szerint Ausztria
általánosságban véve fokozni kívánja kereskedelmi kapcsolatait
Ázsiával, megpróbál további befektetéseket vonzani a térségbe,
különösen az e-kereskedelem és elektromos autók vonatkozásában.
“Legalább kétszerezni vagy háromszorozni akarjuk a kínai befektetéseket Ausztriában” – mondta a Global Times-nak
adott interjú során. Elmondása szerint Ausztriában a kínai befektetői
tevékenység még gyerekcipőben jár, a jelenlegi helyzetnél “sokkal
többet tehetnének”.
Schramböck elmondása szerint Ausztria
kiváló kapcsolatokat ápol a kelet-európai gazdaságokkal, Kína pedig
kaput jelenthet más ázsiai piacok irányába.
A miniszter élesen elítélte az Egyesült Államok Kínával szemben folytatott protekcionista politikáját. “Kereskedelmi háborút senki soha nem nyerhet meg, akkor sem, ha egyik fél átmenetileg úgy gondolja, hogy számára ez lehetséges” – mondta.
A kormánytisztviselő szintén része volt
ebben a hónapban annak a delegációnak, mely a tárgyalássorozat
eredményeként több mint 1,5 milliárd euró értékben 30 üzleti
megállapodást tudott megalapozni kínai és osztrák vállalatok közt.
http://www.hidfo.ru/2018/04/egy-kereskedelmi-haboruban-nincsenek-gyoztesek/
http://www.hidfo.ru/2018/04/egy-kereskedelmi-haboruban-nincsenek-gyoztesek/