2015. március 25., szerda

Obama nem hajlandó találkozni a NATO főtitkárával

Hídfő.net.ru | Obama Jens Stoltenberg
A Bloomberg jelentése szerint Barack Obama amerikai elnök nem találkozott Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral, mikor a NATO-vezető Washingtonban járt és hivatalos találkozót kért az amerikai elnöktől. A forrás szerint Stoltenberg nem kapott választ a Fehér Háztól. Azt követően az Itar-tass hírügynökség arról számolt be, hogy a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának képviselője, Bernadette Meehan nem kommentálta az esetet. A hírügynökség felhívja a figyelmet arra, hogy Obama napirendje nem tűnik túlzsúfoltnak, tehát a történtek valószínűleg nem erre vezethetőek vissza. Kurt Volker, az USA állandó NATO-képviselője szintén nem tudta mivel magyarázni az esetet. Ő arra hívta fel a figyelmet, hogy Európában a helyzet most extrém mértékben feszült az ukrán helyzet miatt, és "nem tudja elhinni", hogy az amerikai elnök nem tudott időt szakítani a NATO-főtitkárra.
Az amerikai hadsereg jelenleg tömeges haderő-átcsoportosítást folytat Európa területén, az amerikai páncélosok százával vonulnak át a kelet-európai országokon és több tízezer amerikai katona tart az ukrán-lengyel határra, illetve a balti államok Oroszországgal közös határvonalára. Ilyen helyzetben az a tény, hogy az amerikai elnök nem hajlandó egyeztetni a NATO főtitkárával, azt jelenti, hogy a tömeges haderőmozgatás nem a NATO érdekeit szolgálja, hanem kizárólag az Egyesült Államokét, és az amerikai vezetés nem is hajlandó egyeztetni a történtekről a NATO-országokkal.

http://www.hidfo.net.ru/2015/03/25/obama-nem-hajlando-talalkozni-nato-fotitkaraval

Regisztrált munkanélkülieket, ellátásból kiesetteket, közmunkásokat, külföldön dolgozókat összeadva hirtelen kijön másfél millió olyan személy, akik MAGYARORSZÁGON NEM TALÁLNAK MUNKALEHETŐSÉGET!

A legfrissebb statisztikák szerint hiába az elmúlt hónapok csökkenése, továbbra is minden második állástalan ellátás nélkül kénytelen átvészelni a munka nélkül töltött időszakot.
2015 februárjában 226 438 olyan állástalan volt, aki ellátás nélkül élte a mindennapjait – derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adataiból. Egy hónap alatt közel 5000 fővel lettek többen, 2014 azonos időszakához képest pedig 17 ezerrel csökkent a számuk. Ennek ellenére jelenleg is még a teljes nyilvántartott álláskeresők 52,6 százalékát teszik ki, és az adatok szerint 2012 áprilisa óta folyamatosan 50 százalék felett mozog ez az arány.

A friss adatok alapján februárban egyébként emelkedett az álláskeresők száma is, közel 17 ezer fővel 430,7 ezerre, ami továbbra is 14 ezer fővel múlja alul az egy évvel korábbi állapotot. A növekedés önmagában egyelőre semmiképpen sem jelenti rossz irányú folyamat kezdetét, hiszen az év ezen szakaszában jellemzően kevesebb a munkalehetőség főleg a mezőgazdaságban és az építőiparban, így az álláskeresők száma növekedésnek indul. Ezt a tavaszi és nyári hónapok ellensúlyozzák.

Most ráadásul – a 2014-es évvel ellentétben – a téli közfoglalkoztatás nem módosítja a számokat, a hagyományos közfoglalkoztatási program pedig az adatok alapján még nem indult el. Februárban ugyanis mindössze 12 671 új, támogatott állás jött létre, ami néhány százzal még kevesebb is a januárinál, és az egy évvel korábbinál is 3000-rel alacsonyabb.

Ezzel párhuzamosan azonban 16 372 új piaci munkahely jött létre támogatás nélkül, a vállalkozások munkaerőigénye alapján. Ez azt is jelenti egyben, hogy 2014 februárja óta ismét többségében a piac járult hozzá nagyobb mértékben a munkahelyteremtéshez. Véleményünk szerint azonban ez a közfoglalkoztatási programok beindulásával meg fog változni.

Az álláskeresőkre visszatérve, a “visszafogott” közmunka hatásaként 12 ezerrel megugrott a szociális segélyből élők száma, 142 ezren voltak a második hónapban, ami még az egy évvel korábbi létszámot is 4000-rel meghaladja. Ők az álláskeresők 32,9 százalékát tették ki. Mellettük megugrott a szakképzetlenek száma is, 226 ezer főre, a tartósan állástalanok száma pedig ennél kisebb mértékben, mindössze 2000 fővel emelkedett 103 ezerre.
Leépítenek a cégek?
Azok után, hogy januárban megírtuk, utoljára a válság idején volt ennyire rossz évkezdet az elbocsátásokat tekintve, a február sem törte meg ezt a trendet, hiszen újabb 1563 dolgozótól váltak meg a cégek csoportos leépítés keretén belül. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tájékoztatása szerint a legnagyobb létszámú bejelentés Veszprém megyéből érkezett, 380 főre vonatkozóan, ezen kívül pedig Pest megyében volt még nagyobb számú, 300 főt meghaladó bejelentés.

(mfor)

Kolomojszkijt eltávolították a kormányzói székből

Petro Porosenko ukrán elnök saját személyes weboldalára feltett tájékoztató szerint rendeletet hozott Igor Kolomojszkij dnyipropetrovszki regionális kormányzó menesztéséről. Kolomojszkij - Ukrajna egyik leggazdagabb oligarchája - napokkal ezelőtt egy csoport fegyveressel besétált az UkrTranszNafta állami olajvállalat irodájába, és erőszakkal vissza akarta helyezni hivatalába az olajvállalat leváltott vezetőjét, Olekszandr Lazorkot. Az incidens után Porosenko döntést hozott az oligarcha eltávolításáról.
Ukrajnában mostanra anarchikus hatalmi viszonyok vannak, a tavaly februári atlantista puccs óta a volt oligarchákból álló kiskirályok csoportja és a puccs idején felfegyverzett szélsőjobboldali szervezetek sajátos kombinációja határozza meg a belpolitikai történéseket.
Szergej Razumovszkij, az ukrán hírszerzés egykori tisztje 2013 augusztusában információkat szivárogtatott ki arra vonatkozóan, hogy az USA mintegy 2-2,2 ezer fegyverest vont össze Bécs környékén, és Ukrajna destabilizálására készül. Razumovszkij szerint a kárpátaljai magyarság is geopolitikai tényezővé válik, mert Kárpátalján fut össze az orosz gázmezőkről Európába tartó gázvezetékek egy része, és az USA az európai gázimport monopolizálásra törekszik. A kiszivárogtatást követően felgyorsultak az események: 2013 novemberében kiderült, hogy Viktor Janukovics volt ukrán államfő mégse írja alá a társulási egyezményt az Európai Unióval. Novemberben látszólag civil tüntetések kezdődtek Kijevben. December végére az úgynevezett "civil csoportok" látható szakszerűséggel utcai harcot vívtak a rendfenntartással, eddigre a nyugati zsoldosok nem-hivatalos jelenléte is egyértelművé vált. A felforgatásba bekapcsolódott a hazai szélsőjobboldal, egy a Majdan téren végrehajtott rajtaütés során a rendőri erők bizonyítékot találtak arra vonatkozóan, hogy ukrán szervezetek dollárban kaptak kifizetéseket a rendőrökkel kiprovokált konfrontációért. Ellenintézkedésre már nem volt idő, a legitim kormányt 2014 februárjára eltávolították a hatalomból, és az illegálisan hatalomra jutott ellenzéki csoport kötelezettséget vállalt az EU- és NATO-csatlakozás mellett. Az összecsapások során több száz rendőr és civil vesztette életét.
A Kijevben lezajló atlantista puccs váltotta ki a délkeleti régiókban kezdődő függetlenedési törekvéseket. A többségi orosz lakosságú területek nem ismerték el az új kijevi kormány legitimitását, mivel az nem is rendelkezett semmiféle demokratikus legitimitással; nem is voltak választások, gyakorlatilag a kormánypárti politikusok nagy része elhagyta az országot, és az ellenzéki csoportok kezdtek el kormányként működni. A puccsot követően Ukrajna orosz többségű régiói elkezdtek kicsúszni az ellenőrzés alól, több helyen kitűzték az orosz zászlókat és követelték, hogy a megye csatlakozzon az Oroszországi Föderációhoz (ami 60-90%-os orosz lakosság esetén érthető is). Kolomojszkij annak köszönhette kinevezését, hogy az a régió, aminek élére kormányzóként kinevezték, kezdett kicsúszni Kijev ellenőrzése alól.
Hídfő.net.ru | Igor Kolomojszkij
Kolomojszkijt kormányzóként kinevezték Dnyipropetrovszk élére, és a puccsot követően gyakorlatilag szabad kezet kapott a régió irányítására. Kolomojszkij fegyveres erővel kellett ellenőrzés alá vonja a régiót, aminek kormányzója lehet, de az ukrán hadsereg hűségére nem számíthatott, mivel akkoriban az ukrán katonai vezetők tömegével dezertáltak (nem ismerték el Kijev legitimitását). A puccsistákra sem számíthatott, mivel az atlantista puccs során a szélsőjobboldalt fegyverezték fel a kormány eltávolítására. Mivel Kolomojszkij ukrán-izraeli kettős állampolgár, zsidó származása miatt a frissen felfegyverzett alakulatok sem jöhettek szóba. Az oligarcha emiatt amerikai magán katonai vállalatokat bérelt fel az irányítás megtartására, akkoriban jelentek meg az Academy zsoldosai a térségben.
Kolomojszkij értelemszerűen tisztában volt a fent vázolt anarchikus viszonyokkal, és a frissen szerzett politikai pozíciókat, és az irányítása alá került fegyveres alakulatokat saját vállalatbirodalmának növelésére kezdte fordítani. Olekszandr Lazorko Kolomojszkij embere volt, Porosenkoval szemben viszont a békefolyamat miatt minden ország részéről elvárás, hogy kezdje el megrendszabályozni az elszabadult kiskirályokat. Emiatt a Kolomojszkij irányítása alá került vállalatokat sorban elkezdték lefejezni, az oligarcha pedig a háború idején uralkodó törvények alapján, fegyveres erővel akarta saját emberét visszaültetni az igazgatói székbe.
Kolomojszkij lépése egy új törvény meghozását követően történt, ami átrendezte az állami vállalatok tulajdonosi szerkezetét, és többek között az ő tulajdonosi hányadát is lecsökkentette több állami nagyvállalatban. Kolomojszkij a becslések szerint 6 milliárd dollár vagyonnal rendelkezik, és számos fegyveres csoport személyes szponzora Ukrajnában.
http://www.hidfo.net.ru/2015/03/25/kolomojszkijt-eltavolitottak-kormanyzoi-szekbol


Mintegy másfél órával ezelőtt Nyalókakirály “nagyszabású büntetőhadjárat elindítását” jelentette be Kijevben.
nyalk
“Parancsot adtam az ukrán fegyveres erőknek egy nagyszabású büntetőakció megkezdésére, melynek során fel fogunk számolni minden olyan fegyveres bűnbandát, amelyek ukrán állampolgárokat gyilkoltak, és raboltak-fosztogattak”-mondta Valcman a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetői előtt.
Megfigyelők szerint ez aligha egy Donbassz elleni újabb hadjárat kihirdetése volt. Sokkal inkább a menesztett Kolomojszkij és latorzászlóaljaival való leszámolás kezdete. Erősíti ezen vélekedéseket a Valcman elé tárt egy korábbi írásos jelentés, miszerint a Volnovahánál egy autóbusz ellen elkövetett, és sok civil halálát okozó MERÉNYLETET Kolomojszkij egyik latorzászlóalja cselekedte meg.
De több más súlyos rablási és rablógyilkossági eseteket is a fasiszta martalóchordáknak rónak fel WASHINGTONBAN és Kijevben is. Ezeket a pribékbandákat pedig “Benya” Kolomojszkij abrakolta.
Nyalókakirály “becsületbeli ügynek” minősítette a leszámolást ezekkel a Jobb Szektor banditáiból verbuválódott bűnbandákkal, melyek közül nem egy jelenleg is Donbasszban rontja a levegőt.
Érdekes dolgokat szülhet Nyalókakiráéy mai bejelentése, hiszen Konsztantyinovkában, Szsasztjéban, Sirokinoban, Mariupolban, és a donyecki reptérrel szemben Avgyejevkában is ott tobzódnak ezek a neonáci jarosista Kolomojszkij-hordák.
Dnyepropetrovszkban pedig kezdődik a Kolomojszkij által meghirdetett “népfelkelés”!
Alighanem a kegyvesztett és jogfosztott-ám mostmár akár az életétől is megfosztandó-Kolomojszkij mondta ki a nagy igazságot tegnap: “UKRAJNA MEGSZŰNT LÉTEZNI!”

https://balrad.wordpress.com/2015/03/25/nyalokakiraly-kiadtam-a-tamadasi-parancsot/

Ma 16 esztendeje annak, hogy megérkezett a demokrácia Jogoszláviába a NATO-módjára Bombázó repülőgépeken és rakétákon.

Nem volt ENSZ felhatalmazás! Nem volt Jugoszláv kérés! A “segítség” önkéntes volt. Pontosabban önkényes. A NATO döntött!-és bombázott. Saját akaratából. Valamivel több mint három hónapon át zajlott az egyenlőtlen háború. A jogoszlávok küzdöttek, az amerikaiak által vezérelt latorszövetség pedig gyilkolt-rombolt. Ez alatt a három hónap alatt több mint kétezer civilt mészároltak le a NATO bombái Jugoszláviában.
jug1
jug2
jug3
jug4
jug5
jug6
jug7
jug8
jug9
jug10
jug11
jug12
jug13

https://balrad.wordpress.com/2015/03/25/ma-16-eve/

Háború és béke Donbasszban

háb
Donbasszban jelenleg háború nincs-csatározások és háborús előkészületek vannak.
Mára virradóan NEM ÉRT latortüzérségi támadás egyetlen jelentősebb települést sem a jelentések szerint.
Szokolnyiki térségében volt jelentősebb összecsapás az éjjel, ám a vonalak nem változtak.
Peszkiben kissé csitultak az összecsapások hevességei.
Sirokinonál változatlan a helyzet. Valcman latorjai minden lehetséges tűzeszközt bevetnek, ám nem jutnak ötről a hatra. Viszont tegnapi késő délutáni akciójukról megemlékezett az EBESZ-is. Ebben az akcióban egy ember megsebesült.
Avgyejevkánál volt egy milicista rajtaütés-szerű akció mára virradóan. Az avgyejevkai latortüzérség meglehetősen aktív volt mindig is.
Hajnatájban érte Szpartakot egy rövidebb idejű martalóctüzér támadás.
Késő délután tegnap Kijevből Poltava irányába repült két darab Mi-24 latorhelikopter. Jelentések szemtanúk beszámolói alapján arról számoltak be, hogy az egyik helikoptert kézi légvédelmi rakétával lelőtték Kijev közelében. Az esetben négy valcmanista fűbe harapott.
A helikopter LEZUHANÁSÁT a kijevi hadügy elismerte, és csak egy fő haláláról szól a verziójuk.
https://balrad.wordpress.com/2015/03/25/haboru-es-beke-donbasszban/