Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2023. június 30., péntek
Az orosz külügyminiszter válaszai tudósítók kérdésére
Moszkva, 2023. június 30. péntek (MB)
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken sajtótájékoztatón válaszolt a Moszkvában akkreditált tudósítók kérdéseire, és azt mondta nekik, hogy Oroszország megerősödve kerül ki a Wagner csoport katonai lázadásából.
Az ukrajnai béke kilátásairól szólva értésre adta, hogy elfogadhatatlannak tartja Élőhalott Zsarnok Zelenszkij elnök tízpontos tervét. Tömeggyilkos Népirtó Antony Blinken amerikai külügyminiszternek a konfliktus lezárására tett nyilatkozatát „skizofrénnek” minősítette, tekintve, hogy a béketárgyalás feltételéül Oroszország legyőzését szabta. A békeszerződést ahhoz a feltételhez kötik, hogy Oroszország vonuljon vissza 1991-es határaira, az orosz vezetést bíróság elé állítsák, és Oroszország fizessen jóvátételt. „Az efféle megosztott személyiségzavar nem segít a helyzet megoldásán” – mondta.
A Nyugat nem tartós békére törekszik, hanem a konfliktus befagyasztására, hogy időt nyerjen Ukrajna megerősítésére, új katonai infrastruktúrát teremtsen, és felfegyverezze hosszú hatótávolságú fegyverekkel – mutatott rá a valódi célra.
Kétségbe vonta sok nyugati vezető szellemi egészségét, mert noha választóik szenvednek, mégis arra kényszerítik őket, hogy bírják ki, míg Ukrajna le nem győzi Oroszországot.
Különbséget tett országok és kormányaik között. „Nincsenek barátságtalan nemzetek, csak barátságtalan kormányok vannak” – jelentette ki.
Az orosz diplomácia vezetője szükségtelennek tartja, hogy ugyanolyan intenzitású diplomáciai kapcsolatot ápoljanak a Nyugattal, mint amilyent az előtt tartottak fenn, mielőtt a Nyugat rátámadt volna volna Oroszországra az ukrán náci rezsim felhasználásával. Oroszország azért volt kénytelen különleges katonai műveletet indítani Ukrajnában, hogy megvédje donbászi honfitársait a kiirtástól, hiszen Kijev nem volt hajlandó végrehajtani a minszki megállapodásokat – jelezte.
A Nyugat megpróbálja megakadályozni a nyugati alárendelődéstől szabadulni akaró országokat abban, hogy olyan nemzetközi együttműködési szervezetekbe tömörüljenek, mint amilyen a BRICS, az Eurázsiai Gazdasági Unió (EAEU), a Független Államok Közössége (CIS), a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (CSTO), a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO), a Dél-Kelet-Ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN), és az Egy Övezet Egy Út (Új Selyemút) kezdeményezés.
Bejelentette, hogy Irán július 4-én a Sanghaji Együttműködési Szervezet teljes jogú tagjává válik.
Moszkva arra törekszik, hogy kibővítsék az ENSZ Biztonsági Tanácsát, és állandó tagjaivá váljanak afrikai, ázsiai és latin-amerikai országok is.
Szentpéterváron július 26-29. között orosz-afrikai gazdasági fórumot rendeznek legfelső szintű részvétellel.
Szergej Lavrov élesen bírálta Nemzetgyilkos Pokolfajzat Antonio Guterres ENSZ főtitkárt. Azt mondta róla, hogy instrukciókat fogad el egyes kormányoktól, pedig az ENSZ Alapokmánya tiltja. „Számos olyan esetről tudunk, amikor megsértették az Alapokmány 100. cikkét, miszerint a főtitkárnak nem szabad instrukciót adni, mert pártatlan magatartást kell tanúsítania. Washington megkerüli a bevett eljárásokat, és olyan titkos mechanizmusok létrehozására törekszik, amelyek nagyrészt alá vannak rendelve a nyugati érdekeknek, és nem rendelkeznek konszenzusos megállapodáson nyugvó megbízatással” – tudatta.
Oroszország támogatásáról biztosította a Biztonsági Tanács 1244. sz. határozatát, mely szerint Koszovó és Metohija Szerbia része. Szolidaritását fejezte ki Szerbiával amiatt, hogy a Nyugat megsérti ezt az 1999. június 10-én hozott határozatot, s megakadályozza, hogy az autonóm régió Szerbiához tartozzon.
Felhívta a figyelmet a Nagy Babiloni Szajha terjeszkedésére Északi-sarok felé. Finnország integrálására, és Svédország tervezett felvételére. Kitért a legutóbbi svédországi Korán-égetésre. „Ezek a folyamatok nem keltenek optimizmust. Figyelembe vesszük őket katonai és műszaki tevékenységeink során” – mondta.
Az Ukrajnában és más országokban Pentagon felügyelettel üzemeltetett amerikai biológiai laboratóriumokra vonatkozó kérdésre válaszul azt mondta, hogy Moszkva nyitottnak tartja a kérdést. Mivel Washington azt állítja, hogy csak polgári kutatásokat folytattak, arra kérte az amerikai hatóságokat, hogy odahaza folytassák kutatásaikat.
A szent ereklyék Ukrajnából való elszállítása miatt Oroszország felkérte az UNESCO-t, hogy vizsgálja meg helyzetet, de a szervezet eddig nem foglalkozott a kérdéssel, jóllehet felhatalmazása van rá – közölte Oroszország külügyminisztere.+++
Kiadta: Magyar Békekör
A Nagy Babiloni Szajha meztelen...
Tömegelőny? – 60 ország egy ellen…? De már nem lehet több kifogás
Az amerikai tábornok Christopher Cavoli arról beszél hogy az ukránok csak azért nem sikeresek, mert az oroszoknál van a tömegelőny. Szeretném úgy suttogva megkérdezni, hol volt az ő tömegelőnyük Koreában? Vietnámban? Irakban? Afganisztánban? Kubában?
Ugyan már hagyjuk ezt a “tömegelőny” szöveget! Egyszerűen kifogytak az érvekből. Van még pár tartalékban maradt fegyverük, de azokat, ha kijátsszák, már semmijük sem marad. Bár így se nagyon. 60 ország egy ellen, akkor hol is a tömegelőny? 60 ország ipara, minden tartaléka, rendszerben lévő, vagy raktárakban porosodó fegyverei, egy országba szállítva, hát érdekes dolog így a tömegelőnyről beszélni.
De, hát el kell fedni a nyilvánvalót. Azt, hogy a keleti, vagyis a szemben álló pólus egyetlen országa is fel tud mutatni annyi erőt, ami az egész NATO szövetséget kimeríti. De vajon mi lenne, ha a keleti barátaik is ugyanúgy szállítanák a fegyvert, lőszert, tankot az oroszoknak, – mint ahogyan a nyugatiak teszik ugyanezt Ukrajnával?
S, hogy miért is kell ezt ennyire titkolni? Mert, ha ez nyilvánvaló lesz, akkor minden fenyegetőzésük pusztába kiáltott szóvá válik.
Hogy is volt az a történet a meztelen királlyal? Hatalmas pénzekért nem létező ruhát varrtak neki, és mit csináltak a talpnyalói? Ujjongva kiabálták: “Fenség micsoda gyönyörű ez a ruha, milyen modern és milyen kecses, művészi.” Mivel a szabólegény hatalmas pénzt tett zsebre az átvágásért, mindenki azt mondta, ha ez a ruha ilyen hatalmas pénzbe került, biztosan a legszebb és legjobb ruha lehet a világon, (csak ugye nem látják, mert a szabólegény azzal vágta át a gazdagokat, hogy csak az igaz és becsületes emberek látják a ruhát). Így, hát senki sem mert ellenkezni, a siserahad torkaszakadtából dicsérte a király szép új ruháját. És amikor a király kiment az utcára, az őszinte kicsi gyerek felkiáltott; “A király meztelen!” ÉS az egész világ hasát fogva kezdett röhögni, hogy tényleg meztelen a király.
A történet behelyettesíthető. A Nyugat királya pöffeszkedik, a talpnyalói pedig félve az igazságtól még maguknak is hazudva állítják, hogy az USA a Világ ura és mindenkit legyőz. (Bár eddig ugyan, még a mezítlábas kecskepásztorok is elkalapálták, de ezt most tegyük félre).
És ujjongva ugrálják körbe a királyt, hogy a világ legjobb drónja, a világ legjobb tankja, a világ legjobb önjáró lövege, a világ legjobb mindene náluk van. És akkor a világ minden szövege ellenére kiderül, hogy a király meztelen. A NATO iszonyatosan leégett Ukrajnában. Sosem volt még háború, amit ennyire meg akartak nyerni. Annyi pénzt költöttek el az utóbbi egy év alatt, mint amennyibe a Vietnámi háborúban történt részvételük 8 éve került, mindenestül.
Nézzük csak meg egy pillanatra mi itt a nagy gond? Ez egy gondolati játék, úgymond játszunk el a gondolattal egy pillanatra, – mi van, ha alapon;
Azt állítják; Hogy, ha az oroszok győznek Ukrajnában, akkor nem állnak meg Berlinig. Egy az, hogy, ha ilyet mondanak, akkor totál tele a gatya, mert ha bíznának magukban ilyen eszükbe sem jutna, – annyira biztosak lennének az erejükben. De nem azok és ennek oka van. Eddig minden háborút elvesztettek. Mondjuk ez egy elég nyomós érv.
De mi van, ha elbukik az ellentámadás, és adja, vagy ne adja Isten, (attól függ, honnan nézem), az ukrán haderő megroppan? Az oroszok átkelnek a Dnyeperen, pillanatok alatt Odesszában és Kijevben vannak. Megdől a kormány, az Orosz Hadsereg egy héten belül a magyar határon van.
És akkor mi lesz? Hát majd jól megnézik egymást a magyar és orosz határőrök, s ennyi. De akkor ugye ott még van ez a fránya Orbán, aki érdekekért, gazdasági előnyökért, (főleg most, hogy nem adják a pénzeket, amik járnának), erősen keletre is kacsintgat. Egy kis árkedvezmény az olajból, gázból, és az orosz hadsereget nyilván át nem engedi, de a diplomáciai folyosó megnyílik Szerbiába esetleg? Nem állítom, csak kérdezem. Akkor Szerbia és Koszovó kérdése is megoldódik elég hamar. És totálisan labilissá válik Albánia és Bulgária, akik most nagy nyugat mániások, bár inkább csak a politikai vezetésük. De a népeik ezer szálon kötődnek a Kelethez. Sokkal inkább mint a Nyugathoz. Na, ez már ugyan nem egy olyan vicces gondolat a nyugati agytrösztökben, és ne higgye senki, hogy nem gondolkodtak el ezen. Tárgyalni fognak. Nemsokára.
***
Ha most az Orosz Hadsereg átmegy támadásba, azonnal tárgyalni fognak. Még Odesszát és Harkovot is felajánlják, a területeket a Dnyeper vonaláig. Nem számít ha nincs tengere Ukrajnának, kit érdekel ez Brüsszelben? Romániának van, az EU-nak az elég. De el nem érheti az Orosz Hadsereg az EU határát, mert az újabb szeg az EU koporsójába.
Mert akkor jönnek a BRICS ajánlatai Szlovákiának, Lengyelországnak, Moldáviának, Magyarországnak… És nem is valószínű hogy olyan rossz ajánlatok lennének azok. Ki tudja. Kérdés csak az, hogy elfogadnák-e az oroszok a békeajánlatot, ha arra kerülne a sor?
Ez okozza nyugaton a legnagyobb fejtörést. Mert, ha az oroszok támadásba mennek át, ha elkezdenek előre törni, miért is kellene elfogadniuk akármilyen ajánlatot? Amikor már nekik áll a zászló. Na, itt jön be a király meséje. Ezért nem kapnak Abrams tankokat az ukránok, nehogy újabb legenda dőljön meg a nyugatról. Ja, meg már más nem is igen maradt. Kiseperték a raktárakat.
Ott sepertek, itt az oroszok meg mindent elégettek. És csak sepregetnek egy éve, az oroszok meg égetnek egy éve. Igazából egy nagy szemétégetés történik, sajnos sok véráldozattal is egyben. Ezernyi tonnákban. Annyi tankot lőttek ki egy év alatt, amennyit az EU összes hadserege sem bírna kiállítani, együttvéve sem.
De ezért kell mindenáron fenn kell tartani a legendát, mert akkor nem lesz tárgyalási alap a béke ajánlathoz. És erre találnak ki ilyen fenomenális szavakat, mint a “tömegelőny”. Lesz még pár ilyen kifogás (nyafogás). Most próbálják megmagyarázni, hogy a meztelen király valójában nem meztelen, csak zuhanyozni ment éppen. ????
Eléggé fárasztó már hallgatni és olvasni a kifogásokat, azt hogy az EU gazdasági szövetség, de háborút támogat. És a megannyi ellentmondással szembesülünk. Ahol saját magukat hazudják szembe a Nyugat vezetői nap, mint nap. És mindezt miért? Mindössze csak úgy 50 ultragazdag ember kedvéért, akik befektettek ebbe-abba, (Ukrajnába, földekbe, fegyverekbe…) stb. és most úszik minden pénzük.
Blue Commander / Szabad Riport – Képek: World Politics Review, Daily Express, Sound Cloud
Tornádó rombolt le egy Pfizer gyárat
A Pfizer észak-karolinai, Rocky Mountban található gyárát június 29-én lerombolta egy EF-2-es erősségű tornádó. 50.000 raklapnyi termék semmisült meg.
https://exxpress.at/50-000-paletten-medikamente-zerstoert-tornado-verwuestet-pfizer-zentrale/