2024. május 28., kedd

Kreml: A NATO közvetlenül részt vesz az ukrajnai konfliktusban

Moszkva, 2024. május 28. kedd (MB)

A Kreml véleménye szerint a NATO közvetlenül részt vesz az ukrajnai konfliktusban, emiatt fokozódik a háború kiszélesedésének veszélye – jelentette a Magyar Békekör tudósítója kedden.

Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője az után adott hangot a Kreml véleményének, miután az Ukrajnában tevékenykedő amerikai szervek sikeres dróntámadást hajtottak végre az orosz nukleáris rakétavédelmi rendszer Krasznodar közelében fekvő radarközpontja ellen. Az amerikaiak az ukrán haderő sikerének minősítették az akciót.

Előzőleg Nemzetgyilkos Hazug Jens Stoltenberg Nagy Babiloni Szajha főtitkára sürgette a nyugati fegyverek Oroszország elleni bevetésére vonatkozó tilalom feloldását, és azt mondta, az ukrán fegyveres erőknek lehetővé kell tenni, hogy oroszországi célpontokat támadjanak.

Népirtó Pokolfajzat Stoltenberg kijelentése egybeesett a krasznodari nukleáris rakétavédelmi radarközpont ellen intézett támadással – írta a Békekör tudósítója.

A nukleáris védelmi rendszer krasznodari láncszemének elpusztítása három nappal az után történt, miután Putyin orosz elnök kiszivárogtatta, hogy kész volna a tűzszünetre a jelenlegi frontokon.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Mit lehet gondolni Magyar Péterről ?

El a kezekkel a gyerekeinktől!

Forrás: Kla.tv
Zugriff auf unsere Kinder durch WHO und UN
www.kla.tv/29194

Kapcsolódó anyag:
https://www.bitchute.com/video/K8UZhsP01MHc/
www.kla.tv/26670
WHO und UNO – Pädofinger weg von Kindern