Szemtanúi
lehetünk annak, amint a liberálisok szembesülnek a politikai
vereséggel, és elkezdik saját rémálmaikat kivetíteni a valóságra; ma már
komolyan foglalkoznak annak lehetőségével, hogy a magyar kormányfő
valójában nem is olyan magányos, elszigetelt figura, mint amilyennek
látni akarták, – hanem egy globális trendet képvisel Magyarországon, ami
a liberalizmus felszámolásának irányába mutat.
Az amerikai tulajdonban lévő
Index.hu korábban már számos összeesküvés-elmélettel állt elő, melyek
többnyire azt hivatottak alátámasztani, hogy minden, a baloldali
liberális erőknek nem tetsző társadalmi folyamat mögött orosz
titkosszolgálatok állnak. Az összeesküvés-elmélet szerint ezek az
általuk vizionált külső erők megpróbálják felszámolni a tökéletesen
működő nyugati álmot, amivel szerintük az emberek többsége
maradéktalanul meg lenne elégedve, ha nem válna szándékos agitáció
áldozatává. Ez a világértelmezés megdöbbentő méreteket öltött liberális
körökben; egy alkalommal egyenesen azt próbálták alátámasztani, hogy
németek tömegei is csak amiatt tüntetnek a tömeges bevándorlás ellen,
mert az orosz titkosszolgálat manipulálja őket.
Igaz,
ezen nem kell meglepődnünk, hiszen volt honnan tanulniuk: az amerikai
“demokraták” elnökjelöltje, Hillary Clinton már előre kilátásba
helyezte, hogy amennyiben politikai ellenfele – Donald Trump – nyeri meg
az elnökválasztást, azért az orosz titkosszolgálat lesz felelős. Erre
hivatkozva illegitimnek lenne tekinthető az egész elnökválasztási
folyamat, amiből nem ő került ki győztesen. Hogy ez a megoldási séma
mennyire jellemző a liberálisokra, azt hűen mutatja az osztrák
elnökválasztás esete is, amit az első fordulót követően elcsaltak a
liberális jelölt javára, – és jelenleg épp az elnökválasztás újbóli
megtartását próbálják elszabotálni, arra hivatkozva, hogy hibás
borítékok miatt annak megkérdőjelezhető lenne az eredménye. Ők, a
liberálisok, a “szabad világ képviselői” ugyanis hanyatt-homlok
menekülnének, ha egyszer tényleg utat törne a demokrácia, és az emberek
többsége megszavazna valamit, ami nekik mint ideológiai kisebbségnek nem
tetszik.
Ugyanez
a sablon figyelhető most meg Magyarországon is, hiszen az Európai
Unióban egyedülálló módon a lakosság az október 2-i referendummal
demokratikus úton dönthet arról, hogy akarja-e a vallási-etnikai arányok
erőszakos megváltoztatását. A liberálisok emiatt előálltak egy összeesküvés-elmélettel,
miszerint külső ellenségkép áll minden olyan folyamat mögött, ami az ő
vereségüket okozza. Orbán Viktor liberalizmussal szembeni kritikájáért
egy orosz filozófust, Alekszandr Dugint tették felelőssé – akit
egyébként a magyar hatóságok be sem engedtek az ország területére, mikor előadást tartott volna egy budapesti rendezvényen.
Alekszandr Dugint később szintén a magyar hatóságok kérésére nem engedték be
az Európai Unió területére. Ennyivel meg is dőlne a liberálisok
elmélete, de a népszavazással készülődő vereségre valamiféle előzetes
magyarázattal elő kell állniuk: az Index ügyeletes konteó-felelőse,
Dezső András hosszasan fejtegeti, hogy szerinte Alekszandr Dugin nézetei
és az Orbán Viktor által mondottak “feltűnő hasonlóságot mutatnak”.
“A
kormányfő mondataira valószínűleg nemcsak politikai ellenfelei kapták
fel a fejüket, hanem mindazok, akik behatóbban foglalkoznak
Oroszországgal és azzal az ideológiával, amelyet az orosz állam
különböző csatornákon, politikai és vallási szervezeteken keresztül
próbál teríteni Európában több-kevesebb sikerrel. Ez az ideológia
identitarizmus néven ismert. Egyik legfőbb képviselője pedig Alekszandr
Dugin orosz filozófus, szociológus, mozgalmár, Putyin orosz elnök egyik
volt tanácsadója.”
A párhuzamvonást követően az Index szerzője a szokásos sémára épít, és
azt próbálja bizonyítani, hogy a liberalizmussal szembeni kritika valójában nem a többségi lakosság véleménye, hanem egy külső erőé, ami beavatkozik az ő idilli világukba.
Kellemetlen helyzet az övéké: a liberális sajtó évek óta szüntelenül sulykolja, hogy Orbán Viktor populista politikus, vagyis azt mondja, amit az emberek hallani akarnak.
Ebből ma már az következne, hogy az emberek a liberalizmus-ellenességet
akarják hallani, mivel a kormányretorika szerves részévé vált a
liberalizmus kritikája. Ma ez a magyarázat már tarthatatlan lenne a
részükről, hiszen közeleg az október 2-i népszavazás, ahol ha kiderül,
hogy az emberek többsége nem akar multikulturalizmust, az az ő számukra a
végső politikai vereséget jelenti. Ezért elő kellett állniuk valamiféle
elmélettel, ami szerint Orbán Viktor mégse azt mondja, amit az emberek hallani akarnak, hanem valamiféle háttérhatalom mozgatja őt, és az emberek véleményének semmi köze mindehhez.
Kíváncsian
várhatjuk azt a “kiszivárogtatást” is, miszerint az orosz
titkosszolgálat akarja, hogy Magyarország népszavazást tartson a
migránskvótákról. Sőt, magukat a választókat is az orosz titkosszolgálat
győzte meg arról, hogy ne akarjanak bűnözőket, terroristákat és
nemierőszak-tevőket beengedni az országba. Elvégre valamivel meg kell
indokolni, hogy miért megy szembe velük a társadalom nyolcvan százaléka.
Valójában,
bármennyire is összeesküvés-elmélet, ezek a magyarázatok a maguuk
nemében egészen ésszerűek a liberálisok részéről. Sorban kell
szembesüljenek a liberalizmus végső bukásának jeleivel, emiatt elkezdték
saját félelmeiket kivetíteni a politikai valóságra; megpróbálnak valami
nagyobb szándékosságot látni a dolgok mögött, mint az emberek egyszerű
demokratikus akarata. Ausztriában, ha nem csalják el a választásokat,
győzött volna a szélsőjobbos jelölt. Hillary Clinton igencsak rossz
egészségügyi állapotban van mostanság, de a demokratikus többség
egyébként is Donald Trump oldalán áll. Vlagyimir Putyin demokráciája
pedig él és virul, annak ellenére, hogy hétről hétre megjósolták az
összeomlását, ami végül Soros György pénze híján mégsem következett be.
A
minden mögé orosz titkosszolgálati munkát sejtető publicisztikák a
liberálisok vereség-tudatának jelei: ma már komolyan elkezdtek
foglalkozni annak lehetőségével is, hogy Orbán Viktor mégsem olyan
elszigetelt figura, mint aminek éveken át látni akarták, hanem amit
mond, amögött valamiféle nemzetközi trend sejthető – még ha nem is
egészen értik, mi az. Majd megértik nemsokára. Valójában ez a
demokrácia; leszavazza őket az emberek többsége – mert az emberek
többsége nem akar no-go zónákat, intézményesített pedofíliát, és
megkérdőjelezhetetlen, médiacenzúra által védett ideológiai dogmákat.http://www.hidfo.ru/2016/09/osszeeskuves-elmelettel-vedekeznek-soros-gyorgy-nihilistai/