Pénteken ülésezett (volna) az
Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottsága az amerikai beutazási
tilalommal kapcsolatban, hogy színvallásra és a konkrétumok kiadására
kényszerítse mindkét felet. Az ülést Volner János (Jobbik) hívta össze,
hogy meghallgassák a nemzetgazdasági minisztert, a NAV elnökét, a
Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnökét és az amerikai ügyvivőt is. Az
ülésen ezek közül senki nem jelent meg, és a kormánypárt képviselői sem
"tették tiszteletüket".
Ennek a "nem megjelenésnek" igen mély
üzenete van, amiből muszáj levonni a következtetéseket. A konkrét
vádakkal érintett felek meg nem jelenése mindenki számára érthető. Kínos
ügy ez nekik, minden egyes számonkérés és nyilvános megjelenés egy
újabb alkalom számukra, amiben csorbát szenvedhet a megítélésük. Varga
Mihály nemzetgazdasági miniszter, Vida Ildikó NAV elnök és Heim Péter a
Századvég részéről - számukra ez csak egy újabb alkalom lett volna, ahol
célkeresztbe vannak állítva a törvény és média által, egy olyan
helyzet, amiből csak hátrányuk származhat, előnyük nem. Hogy egy
bizottsági ülésen megjelenésről az egyéni előny/hátrány mentén
dönthetnek és a nem megjelenésnek semmilyen következménye nincs, az igen
sokat elárul nem a magyar demokráciáról, hanem magáról a liberális
demokráciáról. Csakis egy liberális demokráciában történhet meg ugyanis,
hogy egy felelős pozícióban lévő személy nyíltan a saját egyéni érdekei
mentén dönti el, hogy felel-e a közösségi számonkérésnek vagy nem.
Goodfriend - jóbarátja-e Magyarországnak?
André Goodfriend amerikai ügyvivő
kapcsán ez szintén sokat elárul. Egyrészt azt, hogy nevével ellentétben
(Magyarországon használt személyazonosság) egyáltalán nem "jóbarát" (de
ezt eddig is tudtuk). Ő azonban nem egyéni érdek mentén dönthetett a meg
nem jelenésről. Egy nagyhatalom hivatalos képviseletében eljárva
megteheti, hogy egy kis ország kis pártjának kezdeményezésére nem megy
el és arra indokot sem ad. "Ki vagy te, hogy számon kérj engem?",
"Mindegy, milyen bizottságozást hív össze, nem megyek el és kész,
semmilyen következménye nem lesz", "Mit tehet, ha nem megyek el?
Semmit." Ilyen hozzáállásról tanúskodik a bizottsági ülésen meg nem
jelenés az amerikai fél részéről. Mindez nyíltan kifejezésre juttatja,
hogy az Egyesült Államok - mint nagyhatalom - egy jelentéktelen
csatlósállamként kezeli Magyarországot, és ezt a diplomáciában is
kifejezésre juttatja, ahogy tette azt Szijjártó Péter magyar
külügyminiszter esetében is, akit az amerikai külügy nyilvánosan és
hivatalosan lekezelt (mert megtehetik, és a jelentéktelen kis ország
még-jelentéktelenebb vezetője nem tehet semmit). Mindez az amerikai
külpolitika szokványos megnyilvánulása, lezser módon, nagyhatalmi
pozícióból és erőpozícióból tárgyalnak, a tisztelet minimális látszatát
is elkerülve, mert az megalázó lenne a Ki Ha Ő Nem, Világ Ura Egyesült
Államok számára.
A kormánypárti politikusok részéről
szintén ki nem mondott tartalmak vannak e mögött a nem megjelenés
mögött. Azt jelenti, hogy a nyilvánosság számára tálalt ügy mögött egy
nagyobb játszma ma van folyamatban, és mindkét fél (az amerikaiak és a
kormány) pontosan tudják, hogy a valós problémának köze nincs se a
NAV-hoz, se korrupcióhoz. Kizárólag ahhoz van köze, hogy a kormány
megpróbál elszakadni a póráztól, amit Washington egykor a nyakába tett.
Tépik a láncot, Washington pedig húzza a láncot, rövidebbre fogná a
pórázt, hogy a hűséges házőrző ne szaladjon el.
A kormánypárti politikusok meg nem
jelenése a bizottsági ülésen azt jelenti; tisztában vannak azzal, hogy
amiről az ülésen szó lenne, annak semmi köze nincsen a diplomáciai
botrányhoz és valós problémákhoz. A kormány is, és az amerikaiak is
tisztában vannak vele, hogy van a valós ügy (amiről csak zárt ajtók
mögött tárgyalnak), és van a nyilvánosság felé tálalt mese, mindenféle
korrupcióról, és a demokrácia hiányáról. Ez egy színészkedést, ami előre
meghatározott kellékekkel, előre meghatározott forgatókönyv alapján
zajlik? Kizárólag Washington és a kormány dönt arról, hogy a hatalmi
viszonyok éppen aktuális állást mikor és hogyan tálalják a
közvéleménynek, vagy mikor milyen számonkérés-színdarabot adnak elő.
Mit csinált a Jobbik? Felmászott egy
színész a színpadra, a már folyamatban lévő előadásban részt venni.
Ugyan van megfelelő jelmeze, ismeri a darab forgatókönyvét és be akar
állni a színpadon folyamatban lévő történésekbe, de a színpadon a
munkájukat teljesítő színészek csak értetlenül néznek, hogy mit keres ez
a darabhoz megfelelően beöltött idegen, aki előre el nem tervezett
módon a közönség sorából egyszercsak felugrott a színpadra. A színészek
tovább folytatják a színdarabot, akkor és ahogyan nekik az meg van
határozva.
Ha a közönség sorából felugrik valaki a
színpadra, azt nem a színdarabot játszó személyek feladata eltávolítani.
Következésképp a színészek próbálják nem figyelembe venni, és tovább
játszani a daraboot anélkül, hogy reagálnának a színpadra felugró
ismeretlen valakinek a cselekedeteire. Bizottsági ülés? A színészek nem
mennek el rá. Nekik nem ez a forgatókönyv van előírva.
Tehát annyi történt, hogy a Jobbik
megpróbált cselekvőként beszállni egy színdarabba, aminek meghatározott
forgatókönyve van, meghatározott kellékekkel és színészekkel anélkül,
hogy a forgatókönyv írójával egyeztetett volna. Emiatt senki nem veszi
komolyan (a színészek részéről). A magyarországi demokráciában akkor van
számonkérés, ha arra az író részéről meghatározott forgatókönyv van, és
előre jól begyakorolták a színészek. Az improvizáció - az egy másik
színpad. Nem ez a színpad, nem ez az ország. Amerikának talán kellően
felkészült politikusai vannak az ilyen standup-comedy-hez, mert ők már
kellően sok darabot eljátszottak, kellően sok forgatókönyv alapján.
Magyarországnak nem. Washington szigorúan ragaszkodik ahhoz, hogy ezen a
kis magyar színpadon minden a forgatókönyv szerint menjen. Pontosan
abból lehet tudni, hogy a Jobbik szándéka komoly volt ezügyben, hogy
semelyik színész nem reagált rá.
http://www.hidfo.net/2014/11/15/igy-reagal-egy-igaz-szinesz-ahogy-diplomaciai-botrany-resztvevoi-reagaltak