A magyar külügyminisztérium
határozott kiállása miatt nem beszélhetnek közös uniós álláspontként a
tömeges bevándorlás támogatásáról az ENSZ szervezetében – derült ki a 444.hu beszámolójából.
Szijjártó Péter külgazdasági és
külügyminiszter az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, hétfőn az ENSZ New
York-i találkozóján senki nem beszélhet közös uniós álláspontként a
bevándorlás támogatásáról, hiszen ezt Magyarország mint uniós tagállam
nem támogatja, ezért közös uniós álláspont sincs ebben a kérdésben.
“Az országcsoportokat követően a
magyar külügyminiszter kap először szót a vitában, ahol ismerteti a
kormány 12 pontos álláspontját, és világossá teszi, hogy Magyarország
mindaddig ellenzi a csomagot, amíg a kormány valamennyi pontja bele nem
kerül” – írták.
A rendezvényen ennek megfelelően nem szólalhat fel az EU delegációvezetője és soros elnöksége sem.
Február közepén az ENSZ menekültügyi hivatala arra kérte
Magyarországot, hogy hajtsa végre azt a migrációs tervet, amit a
menekültválság tetőzésekor, 2015 őszén szabadkőműves páholyok
fogalmaztak meg egy közös nyilatkozatban.
Az ENSZ menekültügyi hivatalnának
közleménye szerint a nemzetközi szervezet a határellenőrzés eltörlését
várja el Magyarországtól, emellett követeli, hogy a százmilliós
külföldi támogatásokból működő szervezetek tovább folytathassák a
migráció szervezését Magyarországon és az Európai Unióban.
http://www.hidfo.ru/2018/03/egyedul-magyarorszag-mert-felszolalni-a-lakossagcsere-programmal-szemben/
http://www.hidfo.ru/2018/03/egyedul-magyarorszag-mert-felszolalni-a-lakossagcsere-programmal-szemben/