Magyarországon
 kevés ember, alacsony termelékenységgel, nagyon sokat  dolgozik. 
Négymillió ember létminimum alatti jövedelemből él, ebből több  mint 
egymillió munkából visz haza ilyen keveset. Ezek az emberek egész  
napjukat azzal töltik, hogy a puszta létezésüket fenntartsák. Nem tudják
  képezni magukat, az egészségük tönkremegy, nem lesznek tájékozottak,  
foglalkozhatatlanná teszi őket, számukra a mai társadalomban  nem, vagy 
csak nagyon alacsony hozzáadott értékű munka jut. Az észtek, a  csehek 
és a szlovákok például az európai uniós átlag fölött  helyezkednek el, 
tehát a rendszerváltást nem mindenütt követte  társadalmi kettészakadás.
 Magyarország kicsúszott ebből a csoportból, a  bolgárokkal és 
románokkal tart együtt.
Amikor 
beléptünk az EU-ba, Nógrád megye és Budapest között 1:3 volt  az arány, 
mára ez közelebb van az 1:6-hoz. Három részre szakadt az  ország. A 
világváros Budapest Prágával, Béccsel vetekszik, az  észak-nyugati 
régióban a multik befektetése miatt viszonylagosan jobban  megy, a többi
 régió viszont leszakadt. A Dél-Alföld, Észak-Magyarország,  
Dél-Dunántúl az Európai Unió 20 legfejletlenebb régiója között  
szerepelnek. Egy olyan környezetben, ahol az sem garantált, hogy valaki 
be tudjon  fűteni, vagy egészségesen táplálkozni, nem jut energia a 
tanulásra. És  ma már felnőtteknek is folyamatosan tanulnia kéne, más 
országokban is  ezt teszik. Az EU-s fejlesztések főleg infrastruktúra – 
hulladékgyűjtés,  szennyvízkezelés, vasút – fejlesztésére szólnak, ami 
fontos, de nem  igazán realizál belőle érezhető módon a hétköznapi 
ember. Évente a GDP  2-2,5 százalékát kaptuk az Európai Unótól 
támogatásként, ez összesen a  GDP harmadát is kiteszi a csatlakozásunk 
óta, miközben alig volt pár  százalék valóságos gazdasági növekedés. Sok
 vállalkozó kiveszi a pénzt vállalkozásából. Luxuslakásban él,  drága 
autóval jár és külföldön vesz ingatlant, miközben munkásait  
minimálbéren tartja. A közalkalmazotti bértáblának a fele lecsúszott a  
létminimum alá. Pedig ha százezer állami  alkalmazottnak a minimálbérről
 megemelnék a fizetését a létminimumra, az  csak évi húsz milliárd 
forintba kerülne.
Míg 
például Dánia a GDP-jének kilenc százalékát költötte oktatásra,  mi 3,7 
százalékot. Európában mi beszélünk legkevésbé idegen nyelveket, a  
diákok képességeit, felkészültségét is vizsgáló PISA-felmérések  
eredményei zuhannak, iskolarendszerünk a gazdag térségekben jó, a  
szegény térségekben rossz oktatást nyújt. Egyes felmérések szerint  
Magyarországon a gyerekek 36 százaléka éhezik - hozzátéve, hogy ebben a 
cigányság adatai is szerepelnek a fősodor szerint.
Ha csak 
negyedével nőne a termelékenységünk, dupla ekkora béreink  lehetnének, 
és dupla ekkora bevételei a költségvetésnek. Ez a helyzet  Szlovéniában.
 Ehhez oktatás kell, erre pedig a  jelenlegi költségvetésből is volna 
pénz költeni, ha már annyira  futtattják az állampártiak a 
foglalkoztatási, az oktatásfejlesztési  programjaikat.
Várhegyi Kálmán
 











