2020. május 8., péntek

Mi is ez a „mérlegelés joga”


Mi is ez a „mérlegelés joga”, amit mostanra – azt hiszem – az egész világon minden intézkedő szerv tagjától elvettek, nyilván ugyanazok a páholyok, amik a mostani gyalázatot megtervezték és végrehajtatják. Nem más, mint az emberség, a méltányosság, a rend iránti szeretet, a józan ész használata, a felebaráti felelősség stb. stb.: Csupa keresztény erény, a keresztény civilizáció maradványai, melyek egészen a legújabb korig annyira tetten érhetően választották el egymástól a – volt – keresztény országok polgárait a többségében mindig pogány országok lakóitól, és amiket éppen azért kellett mindenhonnan eltüntetni ahhoz, hogy a mai helyzet egyáltalán előállhasson.


A következő filmfelvétel
https://www.youtube.com/watch?time_continue=12&v=BuDFm9d_ax4&feature=emb_logo
– egyike azoknak, melyeket minden héten rögzítenek és feltesznek az internetre a Berlin központjában szombatonként zajló összejövetelekről – pontosan mutatja 1) hova juttatta a világot ez a „mérlegelést megtiltó parancs”; 2) és miként tesz ez a magatartás kiváló szolgálatot – talán pont ezzel a céllal vezették be – a pánik keltésében.
     A felvételen jól látható, hogy az emberek elfogásában, súlyos megalázásában semmiféle rendszer nincs, vagyis kiszámíthatatlan, hogy kit és miért visznek el. Ez a fajta önkényeskedés többszörösére gerjeszti az emberek – természetükből fakadóan normális – félelmét. Ez rosszabb módszer az emberek lelki, idegi megkínzására, mint a megtizedelés, hiszen abban is volt valami rendszer, valami kiszámíthatóság (nem akarom ezzel a halált a mostani megalázó intézkedéssel összehasonlítani, csak arra célzok, hogy az emberek idegeire, lelki állapotára semmi nincs rosszabb hatással, mint az, amikor teljes tudatlanságban tartják őket: ezt a politikai foglyok számtalanszor elmondták, leírták visszaemlékezéseikben).
     Ma szándékosan okoznak zűrzavart, hogy ezzel is növeljék a pánikot, és az embereket elszakítsák egymástól. Az emberek összetartozását, egymás iránti ösztönös segítségadását zúzzák ezzel a taktikával szét (Berlinben sem mer senki a Hilfe! Hilfe! Segítség! Segítség-et kiáltók védelmére kelni, miután látták, hogy akik ezt korábban megtették, azokat szintén elvittek a rendőrök).
     Nem tudhatja meg senki, hogy a kommandósok miért kapnak ki egy valakit a csendben ülő meditálók közül, miért masíroznak hosszú szakaszokat, hogy valakit az utca túloldaláról tartoztassanak le, és miért engednek közben másokat szabadon mozogni stb. stb. A rendszer nélküliség, az ok nélküliség – mind, mind eszközei a félelem gerjesztésének. Egy május 2-án feltett felvétel a youtube-ra –
https://youtu.be/rWQ31YsTnnc („Adrian Friebe ist wieder frei”) egy apát szólaltat meg, akit a kommandósok akkor tartóztattak le, amikor a gyermekét kereste, és aki elmesélte és bemutatta, hogy mit tettek vele elfogói. Az egyetlen vád az volt ellene, hogy a nőket, időseket földre döntő, azokon taposó kommandósokat „rongynak” nevezte. Holott ez igen enyhe jellemzése azoknak, akiket a fenti felvételen látni lehet. Kíváncsi vagyok, hogy lesz-e valaha lehetőség arra, hogy ezeket az embereket és parancsadóikat a vádpadra ültessék valahol, mondjuk a hágai bíróság előtt.
Amióta a többpártrendszert kitalálták, még soha nem volt olyan kor, amikor az ellenzék és a kormányon levők ne egymás ellen dolgoztak volna. Ezért aztán eddig a különböző véleményen levők mind megtalálhatták a maguk pártfogóit. Az is a mostani katasztrófa nagy „vívmánya”, hogy minden politikai oldal ugyanazt akarja (azaz ugyanazt a parancsot kapta ugyanazoktól), így mindenki egy irányba húz. A kérdés csak az, hogy melyik húz erősebben: az embernek az az érzése, hogy a két oldal abban vetélkedik, hogy melyik mond és követel nagyobb őrültségeket, az embereket még súlyosabban érintő intézkedéseket. Így aztán ma már végképp nincs senki, aki a józan polgárok védelmére kelne, őket képviselné.
Az, ami mostanában szombatonként Berlinben lejátszódik, és amiről a második videóban az apa beszámol, egy idő óta már Magyarországon is a „szokásos” eljárásmenet része. A bármily okból – netán csak a piros lámpánál átmenő gyalogos – előállításakor ugyanígy viselkednek a rend magyar őrei: meztelenre vetkőztetés, ujjlenyomat vétel, falhoz állítás, fényképezés jobbról-balról: A legkisebb „mérlegelés” sem megengedett! Úgy bánnak mindenkivel, mintha az a legnagyobb gazember, többszörös gyilkos lenne. Szerintem nem tévedek, de ez az eljárás, melynek híre nyilván már mindenkihez eljutott, az, ami miatt ma sokan inkább nem tesznek semmit. És nyilván ezért is hozták meg ma a világon mindenütt ezt a rendeletet: Hiszen a döntéshozók már régóta tudják, hogy mit akarnak elérni, kikényszeríteni a népekből, és ezt milyen praktikákkal tudják a legbiztosabban végrehajtatni.
A végére az a kérdés maradt, hogy miféle emberek azok, akik védtelen polgártársaikkal olyanokat tesznek, mint amik a felvételeken láthatók? Erre a kérdésre ki-ki adja meg magának a választ. Szerintem a női kommandósok, rendőrök is csak arra valók, hogy férfitársaikat még durvábbá tegyék, hiszen, ha a kommandósok között nem lenne nő, akkor talán mégis szégyellnének nőket földre tiporni. De így felmentést kapnak még ez alól a természetes gátlásuk alól is.
Thorsten Schulte német történész, közgazdász, publicista, író, volt politikus nemrég megjelent könyvében – melynek címe: „Fremdbestimmt : 120 Jahre Lügen und Täuschung = Idegenek által elrendeltetett : 120 év hazugság és megtévesztés” – idézi egy helyen Kevin Dutton angol pszichológia professzort:
     „Meg lennék lepve, ha az összes politikus nem állna lényegesen feljebb a pszichopata-listán, mint egy átlagos ember.” Ehhez a megjegyzéshez Schulte ezt a mondatot fűzte hozzá: „Gyakran van az a benyomásom, hogy nem a hivatal vezet a zavarhoz, hanem a zavar vezet a hivatalhoz.”
Magyarul: a politikusok nem a hatalomtól válnak azokká amik, azaz gazemberekké, hanem attól kapnak hivatalt, mert eleve gazemberek. Vagyis már egy jó ideje nem a hatalom részegíti meg a döntéshozókat, hanem azok jutnak hatalomra, akik eleve zavartak.
Franco Adessa „A fatimai harmadik titok” című cikkében azt írja, hogy az 1963. október 15-én, a stuttgarti "Neues Europa" lapban a Louis Emrich újságíró által "Az emberiség jövője a moszkvai egyezmény és Isten Anyjának La Salette-ben és Fatimában történt üzenetei fényében" címmel publikált írásban megtalálhatók az igazi harmadik fatimai titok sorai, azaz azok a figyelmeztetések, melyeket a Szűzanya a látnok gyermekeknek mondott. Ezekből való az itt következő rész, ami a lehető legvilágosabban írja le korunkat:
    
„Akármerre nézünk, többé már sehol sem a rend uralkodik, és a Sátán fog uralkodni, a legmagasabb helyekről irányítva az események menetét. … Csakis a Sátán fog uralkodni egyedül az egész világon.”


http://katolikus-honlap.hu/2001/vegido5.htm