2015. június 15., hétfő

Amfiteátrumok fontosabbak, mint a kórházak

Négy órát szánt a törvényhozás az egészségügy és annak helyzetének rendkívüli megvitatásra az MSZP kezdeményezésére. Az ellenzék elsősorban több pénzt, jobban szervezett egészségügyet követelt a kormánytól, míg az ingencsak üres kormánypárti padsorokból minderre jórészt „elmúltnyolcévezéssel” vágtak vissza.
Sajátos számháború zajlott több órán keresztül a parlamentben arról, hogy ki, mikor és mennyit vett ki az egészségügyi ágazatból. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár expozéjában a hazai egészségügy 2007-2013 közti időszakáról szóló OECD-jelentés megállapításait ismertette. Ebben az időszakban emelkedett az egészségüggyel kapcsolatos elégedettségi mutató, de a közvélekedés ennél negatívabb képet mutat. A politikus szerint az ágazatban a legnagyobb feszültségek a szakemberhiány és elvándorlás miatt vannak. Zombor jelezte, az ágazati béremelés szerepel a 2016-os költségvetési javaslatban, ugyanakkor tudja, hogy további lépéseket is tenni kell.
eü
eü
– Baj van, nagy a baj – kezdte mondandóját Tukacs István, az MSZP vezérszónoka, és rögtön hozzá is tette: az egészségügy elért a teljesítőképessége határára. Szerinte azonban nem azért kezdeményezték a vitanapot, hogy politikai „adok-kapokká” silányítsák a parlamenti ülést, hanem hogy képet kapjanak a kormány terveiről. A képviselő vágya nem teljesült.
Móring József Attila (KDNP) vezérszónoka lajtsromba vette az eddigi kormányzati intézkedéseket, de összességében nem volt sok mondanivalója az egészségügyről. Felolvasott egy listát arról, hogy az Orbán-kormány milyen sokat költött az ágazatra. Volt benne 500 milliárdos fejlesztés, kórházépítés, de azt nem említette meg, hogy mindezt az európai adófizetők finanszírozták az uniós büdzsén keresztül a magyar egészségügynek.
eü
eü
eü
Lukács György, a Jobbik képviselője szerint az egészségügy területén a rendszerváltás óta kormányzó pártok egyike sem állt a helyzet magaslatán, keveset és azt is rosszul elosztva költöttek az ágazatra. Ikotity István, az LMP szónoka hosszan sorolta a problémákat. Szerinte a kormány nem teketóriázhat tovább, azonnal változtatni kell az egészségügy rendszerén. Az ellenzéki képviselő szerint ehhez elsőként a kabinetnek is be kell látnia, hogy nem érvényesül az egészséghez fűződő alkotmányos alapjog, hiszen huszonöt év „mellényúlásai után” nem létezik mindenkinek ingyenesen elérhető egészségügy, a gyógyulás esélyét így alapvetően a „pénztárca vastagsága” határozza meg. Szerinte nehéz a Fideszt komolyan venni, mert abból, amit ellenzéki szerepben az egészségügyről mondott, kormányra kerülése után csak államosításra, értelmetlen központosításra futotta. Kiderült, hogy a stadionok fontosabbak, mint a kórházak.
eü
eü
Molnár Ágnes (Fidesz) szerint viszont az egészségügy működik, a betegellátás folyamatos, méghozzá az év 365 napján, a betegek pedig ingyen jutnak hozzá. Szerinte ha az MSZP-kormányok megtették volna a szükséges lépéseket, akkor 2010-ben már csak „finom korrekciót” kellett volna végrehajtani az egészségügyön. 2010-ben viszont népegészségügyi, ellátórendszeri és humánerőforrás-válság volt és ezt ennek az Orbán-kormánynak kellett helyrehozni. A vita az esti órákig nyúlt parlamentben.
(NOL)

KÜLFÖLDI HÍREK KÉPEKBEN



















1- es képen Putyin, akiről egy moszkvai lap megírta, hogy az országban 86 %-os a népszerűsége a lakosság körében. 2-dik kép igen fontos, mert arról szól, hogy Ukrajna szétesése óta Románia retteg. Ugyanis a háború előtt az akkori Szovjetunió elvette a románoktól Besszarábiát, amit most Moldáv köztársaságnak neveznek. Itt a lakosság java román nyelvű ugyan, de eszük ágában nincs Romániához csatlakozni, mert jobban élnek az oroszok közelében. A románok azért rettegnek, mert ezen a környéken már van egy elszakadt ország, Transzisztria és mivel a térség sok országa bomladozik, a románok attól tartanak, hogy Erdély is inog, s elképzelhető, hogy az oroszok ősi földünk visszaszerzésének jogát esetleg elismerik vagy támogatják. Nagyon valószínű, hogy a Kelet-Ukrajna-i köztársaság leszakad Ukrajnáról és utána csatlakoznak az orosz birodalomhoz. A NATO meg megpukkad majd a tehetetlenségtől. Európa határait immár 70 éve újrarajzolják, de a legutolsó igazságos határokat Hitler rajzolta meg, amit egy német lap is elismert közel húsz éve. A 3-4-5- dik képen Putyin kocsija megérkezik a Vatikánba. Igen nagy Mercédes páncélkocsival. Ráadásul Putyin közel 50 perccel megvárakoztatta a pápát, de ezt a pápa lenyelte. Nem mert szólni. Nagyon valószínű hogy a világpolitikáról tárgyaltak, de eddig semmilyen részletet erről nem közöltek. Putyin jött és ment. 6-os képen orosz katonák dollárral gyújtanak rá. A 7-es képen a G 7-ek Putyint nem hívták meg a pár hete tartott találkozóra, de az IMF főnök ezt ellenezte, a képet orosz lap közölte. A 8-as képen ez a cionbanda, a realnews pedig gúnyképen ábrázolta őket. A 9-es képen Münchenben is gúnyolták őket. A 11-es kép olyan mintha a züllött Juncker azt kérdeznék Camerontól: „Te is akarsz egy pofont?” 12-es képen a moscowtimes rajza az új lengyel elnökről Dudáról, akiről még nem tudni, hogy kinek húzza el a nótáját. Egyelőre nagy a zavar őmiatta Lengyelországban. A 13-as kép a cionista Szaud Arábia gyilkolása Jemenben, amiről az ENSZ és minden szervezet csak hallgat. A nagyon fontos helyen lévő országot Amerika évek óta magának akarja megszerezni támaszpontnak, ezért ölik ott a népet. A 14-es képen Szomália közelében van Eritrea tartomány, ahol a cionisták évtizedek óta gyilkolnak, Amerika-i segítséggel. Egy megkínzott ember lerajzolta hogyan kínozták. A 15-ös DW kép is hasonló, a kenyai Sabab nevű terrorbanda látható, akik szintén cionista zsoldosok. Látható, hogy a zászlójuk olyan mint az ISIS terrorbandáé. A 16-os képen egy gyilkoló zsidó katona pofája. A 17-es képet a Huffpost közölte, a Drakula kinézetű Kerry amerikai külügyérről, akik kerékpározás közben „eltaknyolt” és olyan súlyos lett a sérülése, hogy több hétig kórházban volt. A 18-as PressTV képen Irán műszívvel kisérletezik. Irán a legtöbb műszaki dolgot nem a nyugattól akarja megvenni, hanem maguk fejlesztenek ki mindent.

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/k%C3%BClf%C3%B6ldi-h%C3%ADrek-k%C3%A9pekben-179

Szabotázs okozhatja a Gripen baleseteket?

Hende Csaba honvédelmi miniszter szerdán rendkívüli beszámolót kell tartson a parlamentben, miután idén már harmadik alkalommal történt rejtélyes technikai hiba magyar Gripen-vadászgépekkel.
  • Márciusban a Magyar Honvédség Svédországból Magyarországra tartó gépénél mutatkozott technikai hiba. A gép biztonsági okokból a kassai repülőtéren szállt le.
  • Májusban egy magyar Gripen vadászrepülőgép Csehországban, a Cáslav katonai repülőtéren túlfutott a leszállópályán. A gép összetört, miután a pilóta katapultált.
  • Június 10-én, Kecskeméten a Magyar Honvédség JAS-39 Gripen vadászrepülőgépe kiképzési repülésre szállt fel – a felszállást követően technikai hiba jelentkezett, és a pilóta vészhelyzetet jelentett, mert nem sikerült behúzni a repülőgép orrfutóját. A katapult szintén meghibásodott, a pilóta csigolyatörést szenvedett.
A technikai hibák sorozatára mostanra ráépült a sajtó olyan véleményformáló tevékenysége is, amelyről feltételezhető, hogy nem az események logikus értékelése, hanem előre meghatározott célzattal történik. A fővonalú média a fenti eseteket annak alátámasztására használja fel, hogy Magyarország képtelen ellátni a légtérvédelmi feladatokat, mert ehhez nem adottak a technikai lehetőségek. Hogy Magyarország alig több mint tucatnyi működő vadászrepülőgéppel rendelkezik, az mindeddig nem volt elegendő indok arra, hogy ezek a sajtóorgánumok a légtérvédelmi képességek hiányáról beszéljenek. Most mégis ezt teszik, pedig védelmi képességek szempontjából nyilvánvalóan nem jelent nagyságrendi különbséget, hogy Magyarországnak tucatnyi Gripen vadászrepülőgépe van, vagy annyi sem.
A Magyar Nemzet cikke szerint Hende Csaba a valóságnál kedvezőbb színben tünteti fel a történteket, és a “balesetek miatt” látható, hogy “nem minden feltétel adott a baltikumi misszió teljesítéséhez”.
A technikai hibákat tehát egy jól behatárolható ürügyképzésre használják fel; annak deklarálására, hogy Magyarország nem rendelkezik megfelelő légtérvédelmi képességekkel.
Ennek magyarázatát fellelhetjük a térségi geopolitikában zajló változásokban, ami alapján a technikai hibák és a baltikumi misszió összekapcsolása nem tekinthető többnek, mint célzott dezinformációnak. Ennél ugyanis nagyságrendekkel fontosabb változás van folyamatban.
Június 3-án egy csehországi sajtóorgánum közölt információkat arról, hogy a közeljövőben az Egyesült Államok akarja “biztosítani” Magyarország légterét. Az Idnes magazin értesülései szerint a “terrorizmus elleni harcra” és az “orosz veszélyre” hivatkozva folyamatban vannak a tárgyalások a Visegrádi Négyek (Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország) légtérvédelmének egyesítéséről. A négy ország légtérvédelmének egyesítése azonban nem azt jelenti, hogy közösen látják el a légtérvédelmi feladatokat, hanem, hogy mind a négy ország átadja a saját légtere fölötti ellenőrzést az amerikaiaknak. A lap értesülései szerint hónapokon belül létrejöhet a megállapodás, melynek eredményeként mind a négy országba amerikai vadászrepülőgépeket telepítenének, és az amerikai légierő “védené” a Visegrádi Négyek egyesített légterét.
A folyamatban lévő tárgyalásokkal kapcsolatos információt eredetileg Csehországban szivárogtatták ki, a védelmi minisztériumból név nélkül nyilatkozó forrásra hivatkozva. Ez a tárgyalássorozat azonban magyarázattal szolgálhat a rejtélyes technikai hibákra is. Fel kell tennünk egy igen fontos kérdést, ami magas megbízhatósággal működő katonai eszközök meghibásodása esetén minden esetben fel kell merüljön: ki érdekelt abban, hogy magyar vadászrepülőgépek rendszeresen meghibásodjanak? Olyan érdekközösségek minden bizonnyal érdekeltek benne, akik saját terméküket akarják eladni a Gripenek helyett, vagy saját katonai jelenlétüket akarják ráerőltetni Magyarországra, és ennek alátámasztására logikus, a beavatkozás megindokolására felhasználható ürügyekre van szükségük.
Tekintve, hogy folyamatban vannak a tárgyalások az amerikai vadászrepülőgépek Magyarországra telepítéséről, az Egyesült Államok egy ilyen, a Gripenek meghibásodásában érdekelt félnek tekinthető. Úgy gondoljuk, ha a Gripenek ügyét vizsgálatnak vetik alá, vagy a nemzetbiztonsági bizottság az úgynevezett “technikai hibák” lehetséges okait tárgyalja, ott a szabotázs kérdése is fel kell merüljön.

http://hidfo.ru/2015/06/szabotazs-okozhatja-a-gripen-baleseteket/

Lukasenko: elrettentő erő a NATO-val szemben

Belorusszia hétfőn hadgyakorlatokat kezdett az ukrán határszakaszon, válaszul arra, hogy a NATO fokozza tevékenységét Belorusszia határán, amit Minszk fenyegetésnek és az instabilitást fokozó tényezőnek lát.
Belorusszia védelmi minisztériuma közleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy a továbbiakban az Ukrajnával közös határszakaszon fokozott biztonsági intézkedések lépnek életbe. Lukasenko elnök eközben a NATO-val szemben az elrettentés fontosságára hívta fel a figyelmet.
“A legjobb, ha olyan módon fejlesztjük a honvédelmet, a fegyveres erők olyan erővel kell bírjanak, hogy senki, még fél szemmel se vethessen ránk ferde pillantást.”
A Mihail Puzikov helyettes védelmi miniszter irányítása alatt zajló hadgyakorlatba helyi védelmi erőket és tartalékosokat is bevonnak.
Az elnök sajtószolgálata szintén azzal magyarázta az ukrán határ melletti készülődést, hogy a NATO még a tavalyi tevékenységhez képest is másfélszeresére fokozta aktivitását a térségben. Belorusszia eközben Kínával közös terrorelhárítási gyakorlatokat kezd, és fokozzák a közös felderítő tevékenységet Belorusszia nyugati határai mentén.


http://hidfo.ru/2015/06/lukasenko-elrettento-ero-a-nato-val-szemben/

Menekültáradat a nemzetközi cionista összeesküvés része...

Bár, enyhén erős a fogalmazás... bár, enyhén kirekesztő, gyűlöletkeltő, ellenségeskedő a hangnem... bár, enyhén árad belőle a fajgyűlölet, s rasszizmus... de mégis, mindennek ellenére azt kell mondjuk, valóban teljesen JOGOSAK a "félelmek"...
Menekültáradat a nemzetközi cionista összeesküvés része...
Szörnyű képet mutatnak az európai városok... Mindenhol menekültek, családostul fekszenek a pályaudvarok várótermeiben... Zaklatják az embereket, elsősorban a nőket inzultálják...
Nemzetközi cionista körökhöz köthető, hogy ezrével kelnek útra kannibál-hordák... Olyan primitív emberállatok, akik azt sem tudták merre van Európa... Magukkal hozzák azt a sötétséget, amiben szocializálódtak, woodoo-mágiát, állatias szexualitást és kannibalizmusra való hajlamot... Jogvédők és liberálisok pedig folyamatosan arról cikkeznek, hogy ezek milyen rendes emberek...
Egyértelmű számunkra azonban, hogy a világot behálózó, cionista összeesküvés részeként özönlenek be a fehér kontinensre a félállatokat szállító, tengeri járművek...
Szélsőségesnek mondható, világuralmi törekvéseiket megvalósítani szándékozó zsidó körök állnak a háttérben, az előretolt helyőrségeik pedig a fentebb említett liberális jogvédők, aki tragikus lelkesedésből vagy az árulás ezüstjeiért, de elkötelezett buzgalommal szolgálják a világhódító törekvéseket, melynek célpontjai az európai fehér emberek...
Korábban vendégmunkásoknak nevezték őket, ezután a volt gyarmati országok felé kellett az adott országoknak olyan gesztust tenni, hogy befogadja a primitív népeket, jóvátétel címén...
Ezeken a címeken Európába özönlő színes-bőrűek gyorsan szaporodtak és komoly gondokat okoztak az adott országok működésében... Erőszakos és beilleszkedni képtelen életmódjukról több esetben tanúbizonyságot tettek... Nemi erőszak, gyújtogatás, fosztogatás, rablás és terror... Ezek fűződnek hozzájuk...
A halált hozó tengeri bárkák utasait az Európai Unió által, külön erre a célra elkülönített pénzből menti ki, ezután pedig minden ország számára meghatározott számú menekült befogadását írja elő... Szívmelengető filmeket készítenek a vadállatokhoz hasonlatos lényekről, melyek alapján a többség elhiszi, hogy ezek valójában emberek...
Megszűnik a veleszületett óvatosság és elővigyázatosság és keblére öleli a potenciális veszélyforrást jelentőket... Mert halált lehelnek bármerre járnak, nemi betegségek és kegyetlen, gyilkos ösztönök lapulnak a betolakodókba...
A vérünket akarják, paráznaságukat kihasználva uszítja őket a cionista elit a fehér faj ellen... Elkorcsosulás, visszafordíthatatlan incestus, testi és lelki deformálódás... Ezek pedig végzetesek lehetnek fehér népeink rasszbéli kvalitásaiban...


http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/hatterhatalom/3619-menekueltaradat-a-nemzetkoezi-cionista-oesszeeskueves-resze

Milánóban machetével támadt a multikulturalizmus

Machetével vágta le egy jegyellenőr kezét egy illegális bevándorló Milánó külvárosában, egy vonatpályaudvaron.
A pályaudvaron hetek óta gyülekeznek az illegális bevándorlók, akik többnyire az Európai Unió más országaiba akarnak eljutni. A június 13-án történt eset szemtanúinak elmondása szerint a támadás akkor történt, amikor felszólítottak egy a vonatra felszálló csoportot, hogy mutassák fel jegyeiket. A csoport egyik tagja sem vett elő jegyet, ellenben az egyikük egy machetét húzott elő a táskájából, és ott helyben lesújtott az ellenőr kezére.
A szemtanúk elmondása alapján olyan hírek kezdtek terjedni, hogy dél-amerikai bevándorló lehetett a támadó. Ennek azonban mindössze annyi alapja van, hogy a szemtanúk szerint legalább három dél-amerikai volt a csoportban, emiatt a támadást követően a rendőrök megállítottak és őrizetbe vettek gyanúsan viselkedő, dél-amerikainak látszó személyeket. Az elkövető kiléte azonban ismeretlen.
Az esetről a Libero Quotidiano olasz napilap számolt be. A támadás áldozatát 8 órán át műtötték, és az előzetes hírek alapján az orvosok nem tudták megmenteni a kezét, azt a vágás miatt amputálni kellett.
http://hidfo.ru/2015/06/milanoban-machetevel-tamadt-a-multikulturalizmus/

Széles Gábor rendre utasítja a liberálisokat

Széles Gábor, a Magyar Hírlap tulajdonosa ma reggel saját Facebook-profilján osztotta meg a Nemzetiarcvonal.net cikkét, kifejezvén egyetértését a tömeges bevándorlás azonnali leállításának szükségességével kapcsolatban.
“Érdemes elgondolkodni azon, miből kelnek útra a primitív kannibálok egy olyan országból, ahol azt sem tudják, merre van Európa.”
A cikk szerzője, Balassa Viktor szerint cionista szervezetek szándékosan idézték elő az afrikaiak tömeges Európába vándorlását, hogy ezzel az európai fehér ember génállományát felhígíthassák.
“a nemzetközi zsidósághoz köthető, szélsőséges cionista szervezetek állnak a háttérben. Ők pénzelik a kannibálokat, a szaracén hordákat. […] Az európai országokat pedig lerohanják a vadállatok, akik alig várják, hogy fehér nőkkel és gyermekekkel közösüljenek és szétszaggassák a még meglévő társadalmi normákat.”
Liberális sajtóorgánumok körében általános felháborodást váltott ki a Facebook-poszt, a kritizált személy ugyanis nem illik bele a politikai ellenfeleikről szándékosan kialakított sztereotípiákba. Széles Gábor a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett diplomát, majd az Egyesült Államokban, a Harvard Egyetemen folytatta tanulmányait. Azt követően sikeres politikai és gazdasági karriert futott be. Médiabirodalma tekintélyes részt vállalt a Fidesz 2010-es választási kampányának támogatásából, ami a párt kormányra jutásához vezetett.
A Hír24 szerint “Talán most egy kicsit sikerült túltolni az igazodást a bevándorló-ellenes retorikához.” A 444.hu eközben úgy kommentálta az esetet, hogy “az egyik kormánypárti oligarcha a Nemzeti Arcvonal nevű totál náci honlap cikkét osztotta meg”.
A liberális ellenzék gyakran vádolja a kormányt azzal, hogy az rasszista, és emiatt folytat a korábbinál erőteljesebb retorikát a bevándorlással szemben. Széles Gábor Facebook-posztja most felhívja a politikai ellenfelek figyelmét arra, hogy miközben a kormányt vádolják rasszizmussal, van a Fidesztől jobbra is aktivitás, és ez alatt nem csak a Jobbikot kell érteniük.
Az említett liberális sajtóorgánumok – az Index.hu szerzőivel kiegészülve – korábban nyílt felhívásokat tettek közzé, és arra uszították az embereket, hogy rongálják meg a kormány által kihelyezett óriásplakátokat, melyek felszólítják a Magyarországra érkező bevándorlókat, hogy tartsák be országunk törvényeit, és tartsák tiszteletben a kultúránkat.
Napokkal később az általuk támogatott politikai szervezetek, az “Együtt” és a “Demokratikus Koalíció” aktivistái országos kampány keretében megrongálták az adófizetők pénzén kihelyezett plakátokat. Az akciókért se az “Együtt”, se a “Demokratikus Koalíció” nem vállalta a felelősséget, az elkövetők rendszerint arra hivatkoztak, hogy a szabálysértést magánemberként követték el. A történtek azonban újra felhívták a figyelmet arra, hogy a liberálisok számára problémát jelent, ha a hatóságok be akarják tartatni a törvényeket.
A liberalizmus képviselői általában hívei az úgynevezett “multikulturalizmusnak”. A multikulturalizmus egy a sok bukott ideológia közül; azt hirdeti, hogy a különböző kultúrák képesek megélni egymás mellett, egyetlen társadalomban. Idén májusban a BBC arról számolt be, hogy emberfejeket találtak egy nigériai étterem konyhájában. Az amerikai lap beszámolója szerint az országban ma is előfordul, hogy az éttermekben emberhúst is felszolgálnak, ami a helyi “gazdasági elit” számára fenntartott “specialitás”. A térségi országokban ez még ma, 2015-ben is megtörténik. A BBC riportja szerint az emberfejeket gyakran visszatérő, gazdag vevők rendelésére “szerezték be”.
A liberálisok ennek ellenére továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy az afrikai országokból válogatás nélkül érkező személyek esetében nem merülhet fel, hogy problémát okoznak majd Európában, mert a két eltérő kultúra “békésen elférhet egymás mellett”.

http://hidfo.ru/2015/06/szeles-gabor-rendre-utasitja-a-liberalisokat/

Donbassz

ajá

Nem túlzás talán azt állítani, hogy Debalcevo óta a leghevesebb harcok törtek ki Donbasszban ma kora hajnálban. Valójában már tegnap késő délutántól-kora estétől kezdetüket vették a csatározások szinte a front teljes hosszán, ám ma hajnali háromtól zordabbra fordult az események sora.
Tegnap délutáni felvétel Balaklejából. Utaznak Donbassz felé a 203 milliméteres kaliberű “Pion” (2Sz7) önjáró lövegek.

Sztanyica Luhanszkától Sirokinoig zajlanak az események. A főszereplő még mindig a valcmanista latortüzérség. A fő célpontok pedig mára virradóan is Pervomajszk, Gorlovka, Donyeck, Marjinyka, Novomarjinyka, Grigorjevka, Dokucsajevszk, Sirokino.
A latortüzérséghez egyre több helyen csatlakoznak a martalócok tankjai is. Elsősorban az északi végeken.
A Bahmutka “autópálya” 31. blokkposztjánál régen látott hevességű csata volt mára virradóan. Az LNR erőinek tankjai fölbukkanása véget vetett a latorwirchaftnak.
Szcsasztyje “hősei” is lakolnak eddigi bűneikért. Már nem csak aknavetőtüzet kapnak a füleik közé, hanem komoly népköztársasági tüzérségi tűz is ébresztette őkelméket ma reggel. Jelentések szerint jónéhány pribék nem kelt fel.
Pillanatnyilag is rendkívül heves összecsapások dúlnak Marjinykánál. A Zaporozsje-felőli autópálya irányából ostromolják a népköztársaságiak állásait a kijev által felbérelt martalócok, nem igazán sikeresen. Pedig tankokkal, önjáró lövegekkel, meg mindenféle páncélos szerkezetekkel támadnak.
Az alábbi vidon némi helyzetértékelés. LENGYELEK ÁGYÚZTÁK TANKJAIKBÓL a videon lévő helyszínről a békés Zsjelobokot. “Ajdaros” testvéreikkel.
És némi önvallomás is, hogy kik is ezek “a zorosz” katonák, akik Donbasszban harcolnak. A video viszonylag hosszú és orosz nyelvű. De azért érdemes végignézni.
https://balrad.wordpress.com/2015/06/15/donbassz-21/

A radikális atlantisták egy év alatt lerombolták Ukrajnát

Mihail Szaakasvili, aki korábban aktívan részt vett az ukrán kormány eltávolításában, majd Odessza kormányzójává nevezték ki, most bejelentette, közel 20 évbe fog telni, mire Ukrajna újra elérheti azt a létszínvonalat, ami Janukovics elnöksége alatt még adott volt.
Ukrajna alig több mint egy év leforgása alatt képes volt felszámolni minden szociális és gazdasági vívmányt, amit korábban évtizedek alatt, generációk építettek fel. Szaakasvili a Timer-Odessza magazinnak nyilatkozva kijelentette, hogy
“Mostanra Ukrajna Európa legszegényebb országa. Ha a gazdaság hanyatlása hirtelen megáll, és Ukrajna gazdasága évente 4%-kal bővülne, 20 év múlva érjük el a 2013-as szintet.”
Szaakasvili végül azt a következtetést vonta le, hogy még 20 évi kemény munka, és Ukrajna újra elérheti azt a szintet, ahol Janukovics elnöksége idején tartott az ország.
2013 augusztusában Szergej Razumovszkij, az ukrán hírszerzés egykori tisztje egy interjú során kijelentette, hogy információi szerint az Egyesült Államok Ukrajna destabilizálására készül, és erre a célra több mint kétezer zsoldost vontak össze Bécs környékén. Ugyanazon év novemberében kormányellenes megmozdulások szerveződtek, majd 2014 február végére a kormányt eltávolították a hatalomból.
A kijevi puccsot követően egy atlantista kormány jutott hatalomra, ami 8 hónapon át demokratikus felhatalmazás nélkül kormányzott. Ebben az időszakban megkezdődött az orosz többségi lakosságú régiók függetlenedése, melyek saját demokratikus választásokat tartottak. Abban az időszakban, amíg a kijevi kormány nem rendelkezett demokratikus legitimitással, gyakorlatilag az állami vagyon nagy részét kiárusították. Amerikai magánbefektetők számára értékesítették a nukleáris létesítményeket, a főbb energetikai vállalatokat. Ukrajnában ma négyszer annyiba kerül a gáz, mint Janukovics idején. A tűzifa, a benzin, és az élelmiszerek ára sokszorosára nőtt az államcsíny előtti időszakhoz képest.
Szaakasvili nyilatkozata olyan féle hatást váltott ki, mint Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde. A frissen kinevezett kormányzó kivételesen nem hazudott; az atlantista kormány tényleg sikeresen lerombolta az ukrán gazdaságot, mindössze egyetlen év leforgása alatt. 2014 februárjától mostanáig azt vitték véghez Ukrajnában, amit 1989-től, két évtized leforgása alatt Magyarországon. Ukrajnában az átlagos várható élettartam 71 év. Aki 50 évnél valamivel idősebb, az már soha nem fog látni olyan megélhetési viszonyokat Ukrajnában, mint amiben az atlantista hatalomátvétel előtt élhetett.

http://hidfo.ru/2015/06/a-radikalis-atlantistak-egy-ev-alatt-leromboltak-ukrajnat/

Megalázó tortúra után megrovást kapott a terhes feleségén segítő férfi

Közokirat hamisítást követett el az a férfi, aki egy percre kiszállt autójából, hogy terhes felesének segítsen a csomagok kihordásában, ám közben az autóban hagyta mozgássérült gyermekük parkoló kártyáját. A gyerek nem volt az autóban. Az esetről az ATV Tetthely című műsora számolt be.
Megrovásban részesítette a bíróság azt a budapesti férfit, Egri Zsoltot, aki tavaly nyáron egy percre elhagyta autóját, a 15 éves mozgás-, és mentálisan sérült gyermeke nevére kiállított parkoló kártyát viszont az autóban hagyta – az esetről az ATV Tetthely című műsora számolt be. A férfi szerint ő nem parkolt, csupán megállt a házuk előtt és terhes felesége elé sietett, aki csomagokkal jött ki a kb. 15 méterre lévő liftből, hogy együtt folytassák útjukat. Ám éppen az ominózus egy perc alatt ért a helyszínre egy rendőrjárőr. A rendőrök bevitték Egri Zsoltot a kapitányságra, hogy – mint előtte elmondták – a térfigyelő kamerák segítségével tisztázzák, mennyi ideig állt az autó.
A kapitányságon azonban rabosították a férfit, meztelenre vetkőztették, testnyílásait átvizsgálták és órákra egy cellába zárták. Közben terhes felesége állva várakozott, kérése ellenére széket nem adtak neki.
A nő szerint átverték őket, ugyanis azt mondták, csak tisztázni akarják a helyzetet. Mire ő is a rendőrségre ért, a férje már egy cellában volt, egy rendőr pedig azt mondta neki, hogy akár három év börtönbüntetést is kaphat.
A nőt annyira megviselték a történtek, hogy 9 héttel a tervezett idő előtt szülte meg a gyermekét.
A kislány alig egy kiló volt akkor, ráadásul a tüdőműködése is nagyon nehezen indult be, vagyis alig voltak túlélési esélyei. A szülők szerint isteni csoda, hogy felgyógyult, és ma már olyan, mint a többi kisbaba.
A rendőrség végül megállapította, hogy valóban egy percig tartott, amíg a férfi elhagyta az autót, ám ezzel együtt közokirat-hamisítást követett el, mivel a mozgássérült kártyát az autó ablakában hagyta.
Az ügyészség először két évvel el akarta halasztani a vádemelést, ami azt jelenti, hogy ha a vádlott ezalatt semmilyen törvénytelen dolgot nem tett volna, akkor egyszerűen elfelejtik az ügyet.
A férfi viszont ártatlannak tartotta magát, ezért állt a per elé.
Az ügyész próbára bocsátást kért közokirat hamisítás miatt, az ügyvéd viszont azt mondta, mentsék fel a férfit. A tárgyaláson a kirendelt védő azt firtatta, miért akart volna visszaélni a férfi az egyébként érvényes kártyával, hiszen egyértelmű, hogy nem parkolt, hanem indultak volna tovább. A bíró szerint fontos, hogy nem parkolási pótdíjról van szó, hanem a mozgássérültek számára biztosított kedvezményekkel való visszaélésről.
A bíró végül megrovásban részesítette a férfit. Ez nem büntetés, hanem egy intézkedés, ami nem jár priusszal.
(atv)

Kijev fölkészült a “végső győzelemig tartó háborúra”!

“Háború a végső győzelemig”-jelentette be tegnap este Kijevben az “Inter” nevő tévécsatornán Viktor Muzsenko valcmanista generális. Ő egyébként a kijevi junta vezérkari főnöke. A kijevi latorhatalom “végső győzelméért” indítandó offenzívát Donbassz ellen már június folyamán ki fogja vitelezni Maradék-Ukrajna martalóchada-közölte Muzsenko.
muzsenko
A technikai előkészületek gyakorlatilag megtörténtek a kezdéshez! A valcmanista latorhorda minden szükséges kelléket felvonultatott már Donbassz határára. A “visszavont” nehézfegyverzetet újra a frontvonalba vonultatták, bőven kiegészítették. A készletek fölhalmozva, raktárak dugig tömve. Transznyisztria határai körülárkolva, a latorsereg állománya újból feltöltve.
Mozgó krematóriumok a helyükön, Dnyepropetrovszk határában HÚSZEZER GÖDÖR KIÁSVA!
Kijev fölkészült!
Donbasszban véget ért a tanév! Gyenisz Pusilin tegnap figyelmeztetett: szörnyű háború szélére sodródott Donbassz(?!)
Valamivel korábban Alekszandr Zaharcsenko megemlítette: (Szabadon idézzük) KÉSZÜLŐDIK A KIJEVI, LEMBERGI KATLAN!
Andrej Purgin a Donyecki Népköztársaság Népi Tanácsának (Parlament) szóvivője tegnap esti nyilatkozata szerint VALÓSZ VESZÉLYE VAN A III. VILÁGHÁBORÚNAK!


https://balrad.wordpress.com/2015/06/15/kijev-folkeszult-a-vegso-gyozelemig-tarto-haborura/

A balti országok támogatják az amerikai terjeszkedést

Sven Mikser, Észtország védelmi minisztere üdvözölte Washington azon döntését, hogy nehézfegyverzetet telepít Kelet-Európába. Elmondása szerint ez megerősíti a térségi országokat abban, hogy a NATO “meg tudja védeni őket”, és június 24-25-én, Brüsszelben tárgyalni fognak az amerikai katonai jelenlét további fokozásáról.
Szombaton a New York Times közölte, hogy a Pentagon további ötezer katonát és nagyszámú nehézfegyverzetet küld a balti országokba és Kelet-Európába, hogy így “elrettentéssel lépjen fel az Orosz agresszió ellen”. Miközben a New York Times vezető amerikai tisztviselőkre hivatkozva közölte mindezt, a Pentagon “javaslata” még az elnök jóváhagyására vár. Az érintett országok politikusait viszont már előkészítették, az újabb amerikai csapatok bevonulása szintén olyan formában történik, hogy azt a befogadó országok “kérik” az Egyesült Államoktól.
Juozas Olekas, Litvánia védelmi minisztere szerint már zajlanak az amerikai csapatok fogadásának logisztikai előkészületei. Elmondása szerint az amerikai Abrams és Bradley páncélosok “egy része Litvániában lesz, így már folyamatban van a katonai infrastruktúra felkészítése, amit így felhasználhatnak az átcsoportosításra.”
A hidegháború vége óta ez az első alkalom, hogy az Egyesült Államok nehézfegyverzetet állomásoztat Kelet-Európában, az egykori Szovjetunió érdekszférájába tartozó országokban, melyek mostanra a NATO tagjai lettek.
Moszkva már bejelentette, hogy az amerikaiak előrenyomulását a Baltikumon és Kelet-Európában a NATO és Oroszország közt 1997-ben kötött megállapodás nyílt felborításának tekinti, a NATO akkor ugyanis kinyilvánította, hogy a jelenlegi és a közeljövőben várható biztonsági környezetben nem fog szárazföldi haderőt és csapatokat állomásoztatni az Oroszországgal határos országokban.

http://hidfo.ru/2015/06/a-balti-orszagok-tamogatjak-az-amerikai-terjeszkedest/

Amerikai nehézfegyverek Magyarországra?

Az amerikai 'M1 Abrams' nehéz harckocsi. - 120 mm ágyú, súly 63 tonna
Az amerikai ‘M1 Abrams’ nehéz harckocsi. – 120 mm-es ágyú, súly: 63 tonna

Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy nehézfegyverzeteket és egy amerikai zászlóaljat telepít Magyarországra. A harci erők telepítéséről konzultációk folynak a magyar kormánnyal – adta hírül a Magyar Békekört szervező Magyar Szociális Fórum vasárnap reggel, a Pentagon Reuters által idézett forrására hivatkozva.

A Reuters szombati jelentése szerint a névtelenséget kérő amerikai hadügyi forrás kijelentette: „Jelentős hadifelszerelést fogunk előre telepíteni Észtországba, Lettországba, Litvániába, Lengyelországba, Bulgáriába, Romániába és valószínűleg Magyarországra”. Tankokról, gyalogsági harci eszközökről, nehéz fegyverekről, és ötezer amerikai katona kelet-európai állomásoztatásáról, köztük egy zászlóalj magyarországi telepítéséről tett említést. Minderről még nem született döntés, de konzultációk folynak a NATO-szövetségesekkel, és várhatóan a NATO védelmi minisztereinek e havi brüsszeli tanácskozásán döntenek róla – mondta a névtelenségbe burkolózó amerikai hadügyi forrás.
A Magyar Békekört szervező Magyar Szociális Fórum (MSZF) vasárnap arra szólította fel a magyar kormányt, hogy azonnal tájékoztassa a lakosságot, valóban tárgyal-e amerikai haderő magyarországi telepítéséről, és mi az álláspontja az amerikai tervvel kapcsolatban.
M1A1_in_Frankfurt
És így néz ki az M1-es egy európai városban, – Frankfurtban.

Magyar Békekör az amerikai nehézfegyverek Magyarországra telepítése ellen

A Magyar Békekör hétfőn a leghatározottabb tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a magyar kormány amerikai nehézfegyverek és katonák Magyarországra telepítéséről tárgyal Washingtonnal, és ezzel veszélyezteti a magyar és más népek békéjét – jelentette a Békekört szervező Magyar Szociális Fórum hétfőn.
Az amerikai nehézfegyverek és katonák kelet-európai, köztük magyarországi telepítéséről a Reuters adott hírt szombaton Pentagon-forrásra hivatkozva.  A Magyar Békekör kötelességének tartotta, hogy leleplezze a tervet, ezért Magyarországon elsőként adott hírt a tervezett amerikai lépésről.
A névtelenséget kérő amerikai hadügyi forrás szerint „Jelentős hadifelszerelést fogunk előre telepíteni Észtországba, Lettországba, Litvániába, Lengyelországba, Bulgáriába, Romániába és valószínűleg Magyarországra”. Tankokról, gyalogsági harci eszközökről, nehéz fegyverekről, és ötezer amerikai katona kelet-európai állomásoztatásáról, köztük egy zászlóalj magyarországi telepítéséről tett említést. Minderről még nem született döntés, de konzultációk folynak a NATO-szövetségesekkel, és várhatóan a NATO védelmi minisztereinek e havi brüsszeli tanácskozásán döntenek róla – mondta a névtelenségbe burkolózó amerikai hadügyi forrás.
A Magyar Békekör vasárnap arra szólította fel a magyar kormányt, hogy azonnal tájékoztassa a lakosságot, valóban tárgyal-e amerikai haderő magyarországi telepítéséről, és mi az álláspontja az amerikai tervvel kapcsolatban. A Magyar Békekör feltételezi, hogy a kormány azért hallgat, mert ismeri a haderő-telepítési tervet, és nem utasította el, hanem tárgyal róla az amerikai kormánnyal, azaz tárgyalási alapnak tekinti a washingtoni katonai tervet.
A kialakult helyzetben a Magyar Békekör képviselői hétfőn reggel eljuttatott üzenetükben sürgős találkozót kértek Hende Csaba honvédelmi minisztertől, hogy megtudják tőle, milyen instrukciókkal készül a NATO védelmi minisztereinek brüsszeli tanácskozására, és megengedi-e a magyar kormány, hogy az Egyesült Államok felvonulási terepként használja hazánk területét Oroszország ellen.
Magyar Szociális Fórum / mszfszk.hu