2016. november 14., hétfő

Mogherini: az EU el kell fogadja az új védelmi stratégiát

mogherini-hidfo-ru
Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője “elvárja” a tagállamoktól, hogy fogadják el az EU új biztonságpolitikájának tervezetét a Külügyi Tanács hétfőn kezdődő ülésén.
Mogherini elmondása szerint a találkozó nem a közös európai hadsereg létrehozására összpontosít majd, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy fokozott igény mutatkozik “általában az Európai Unió biztonsági profiljának megerősítésére”.
“Ez egy nagyon fontos lépés lesz. A tagállamok részéről is felfokozott elvárások tapasztalhatóak ebben a tekintetben” – mondta, hozzátéve, hogy várakozásai szerint az EU Külügyi Tanácsa egységesen elfogadja az általa benyújtott tervezetet.
Az Európai Unió vezető hónapok óta kiújuló vitát folytatnak a közös uniós haderő felállításáról. Az elgondolás elsőként az 1950-es években jelent meg, ám a későbbiekben gazdasági és politikai alapokra helyezték az európai integrációt.
Európai Bizottság hidfo.ru
A közös hadsereg létrehozásának elgondolása ismét 2015 márciusában merült fel, amikor Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, az EU saját katonai erővel kell rendelkezzen ahhoz, hogy megfelelő választ tudjon adni a tagállamokra leselkedő fenyegetésekre.
Szeptemberben Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter és Ursula von der Leyen német védelmi miniszter egységes európai parancsnoki központ felállítására tett javaslatot, ami a közös európai hadsereg felépítését lehetővé tenné.

http://www.hidfo.ru/2016/11/mogherini-az-eu-el-kell-fogadja-az-uj-vedelmi-strategiat/



Az olasz védelmi miniszter szerint az EU többet kell költsön fegyverekre

Az Európai Unió újra kell gondolja az európai védelmi politikát, és nagyobb összeget kell fordítson a katonai kiadásokra – mondta Roberta Pinotti olasz védelmi miniszter.
Hétfőn a német védelmi miniszter, Ursula von der Leyen ismét kijelentette, hogy az EU nagyobb felelősséget kell vállaljon saját biztonságáért. Az olasz miniszter válaszában azt mondta, ennek már Trump megválasztása előtt meg kellett volna történnie, és Európa kifut az időből.
“Olaszország már az amerikai elnökválasztásokat megelőzően, Trump megválasztása előtt felhívta az európai vezetők figyelmét arra, hogy fokozni kell az EU védelmi képességeit. Ez azt jelenti, hogy kézzelfoghatóan nagyobb összeget kell fordítanunk a védelmi költségvetésre.” – mondta.
A november 8-i amerikai elnökválasztást követően ismét kiújult az európai hadsereg létrehozásával kapcsolatos vita. Donald Trump, az USA új elnöke ugyanis választási kampánya során számos alkalommal kijelentette, hogy az amerikai hadseregnek csökkentenie kell a NATO-nak nyújtott támogatást, és nem lenne szabad megvédenie olyan országokat, melyek önerőből képtelenek megvédeni saját magukat.
Trump a kampány során egyértelműen kijelentette, hogy első körben rábírná az európai országokat arra, hogy “rendesen fizessenek be a közös kasszába”, így ne az amerikai adófizetők pénzén kelljen megvédeni Európát a vélt veszélyektől. Trump szerint, ha az európai országok ezt nem hajlandóak megtenni, akkor fel kell oszlatni az észak-atlanti szövetséget.

http://www.hidfo.ru/2016/11/az-olasz-vedelmi-miniszter-szerint-az-eu-tobbet-kell-koltson-fegyverekre/

Arra tanítják a terroristákat, hogyan álcázzák magukat menekültnek

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet arra képezi ki fegyvereseit, hogy menekültnek álcázzák magukat, és így könnyedén bejuthassanak európai országokba.
A Welt am Sonntag német lap a Szövetségi Hírszerző Szolgálat adataira hivatkozva azt írja, a Daes kiterjedt kiképzési programot működtet abból a célból, hogy tagjaik megtanulják menekültnek álcázni magukat, és így könnyedén bejuthassanak európai országokba.
A lap szerint a terrorszervezet megtanítja a tagjainak, hogyan viselkedjenek, ha a rendőrök igazoltatni akarják őket, valamint hogyan kell viselkedniük akkor, amikor menedékkérelmeik elbírálása előtt részletesen kikérdezik őket a menedékkérelem benyújtásának okairól. Eszerint megtanítják őket arra, hogy a hatóságok szemében egy átlagos menekültté váljanak, és ne különbözzenek attól a sokaságtól, akik valóban menekültként érkeznek Európába.
A 9/11 terrortámadás évfordulóján a német belügyminiszter kijelentette, hogy több mint 500 potenciális terrorista él Németországban, akik bármikor terrorcselekményt követhetnek el. Hónapokkal ezelőtt a belügyminiszter elismerte, hogy a tömeges bevándorlás miatt a hatóságok már nem tudják megvédeni az embereket, és Németországban is bármikor előfordulhat egy sok halálos áldozatot követelő terrortámadás.


http://www.hidfo.ru/2016/11/arra-tanitjak-a-terroristakat-hogyan-alcazzak-magukat-menekultnek/