2022. december 18., vasárnap

Nincs pardon, akik az Antikrisztust követik azok mennek egyenesen a pokolba, ha nem bánják meg őszintén tettüket

Kétségbevonhatatlan bizonyítékok az emberiség ellen előre megfontolt szándékkal, bűnszövetkezetben elkövetett bűncselekményekről, amelyek a második világháborút követően megtartott nürnbergi perhez hasonló eljárás után kiáltanak.

Forrás: KLA.TV www.kla.tv/24518
The Plan: https://odysee.com/@CheckMateNews:a/theplan:9

India, aszura történelem, Bollywood vakcina halottak, Modi, tudósok harca

India ősidők óta egy nagy kontinens volt, magasan fejlett kultúrával és társadalommal, ahol nagyszerű lények születtek, tele gazdag hagyományokkal és egy olyan baljós kultúrával, amely nem tűnt el, bár sok mindent szándékosan elrejtettek, hogy mi tudatlanok maradjunk
India történelme olyan időkre nyúlik vissza, amikor nagyszerű lények, istenek és hősök harcoltak és legyőzték az őket uralni akaró sötétséget.
Azok az asura uralkodók, akik az ókorban léteztek, ugyanazok, akik ma is léteznek, akik emberi testbe bújtatva visszatértek, és velük együtt az erőszak, a gyilkosságok, a hazugságok ezzel a hamis világjárvánnyal és annak mérgező vakcinájával, mert a vakcinák mind gyilkosok, az immunizáció ígérete ellenére, és ezért esnek el ártatlan emberek milliói különböző betegségekben, amelyekben korábban nem szenvedtek. Köztük vannak híres színészek, bollywoodi színésznők, politikusok, zenészek és még sokan mások. Az emberek azonban kezdenek felébredni, és rájönnek, hogy ez egy komédia. Sok ügyvéd perli a kormányokat, valamint tudósok és aktivisták, akik több millió ember támogatásával tiltakoznak a szabadság és a szuverenitás megmentése érdekében, amit el akarnak tőlünk venni.

Stew Peters: "Hirtelen meghaltak" című dokumentumfilm. A globális elnéptelenítési oltási program

Az amerikai életbiztosító társaságok a 18-49 évesek körében a mindenféle okból bekövetkező halálesetek számának megmagyarázhatatlanul nagymértékű növekedéséről számoltak be. Az összes fiatal, aki meghalt, októl függetlenül, egyedi vérbeli elváltozást mutatott, sokuk soha nem volt Covidos, de mindannyian be voltak oltva. Lehet, hogy a vakcina az ok?"

Kína hadihajókat küldött a japán vizekre, hogy megmutassa reakcióját Japán újonnan bejelentett nemzetbiztonsági stratégiájára.

Ebben az új kezdeményezésben Japán Kínát, Oroszországot és Észak-Koreát azonosítja a világ biztonságát fenyegető legnagyobb veszélyforrásként, s nem a Nagy Babiloni Szajhát.

Ernst Wolff: A jegybanki számlapénz és az Antikrisztus vezette Világgazdasági Fórum

Forrás:
CBDCs & World Economic Forum | Lexikon der Finanzwelt mit Ernst Wolff
By Ernst Wolff @ YouTube
https://youtu.be/86B02oN0cuA

Parlament szó jelentése - hazudni

Miért is működik a világ egy parancsra ?

Az archeogenetika igazolja az őstörténeti kutatók eredményeit

A IV. Szent Korona Világa Konferencián vettem részt Egerben, ahol az Árpádok szakrális küldetéstudatáról tartottam előadást. ( Dr. Kásler )