A spanyol hatóságok 844
választópolgárt vertek meg a népszavazás során, köztük idős asszonyokat
is. Katalónia azt várja az Európai Uniótól, hogy ítélje el a
történteket.
Carles Puigdemont katalán kormányfő a tegnapi népszavazást követően kijelentette; az Európai Unió
nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a spanyol rendőrség sértette az emberi jogokat, miközben összecsaptak a referendumot támogató választókkal.
A madridi hatóságok által illegálissá
nyilvánított népszavazás során 844 embert vertek meg a korábban
Katalóniába vezényelt spanyol rendőrök. Puigdemont szerint az EU nem
teheti meg, hogy hallgat a történtek kapcsán, mert ezzel az egész
kontinensen veszélybe sodorja “morális fennhatóságát”.
“Az Európai Unió többé nem nézhet
félre. Hamarabb kell reagálnia, minthogy az autoriter rezsimként
viselkedő állam az erőszak eszközéhez nyúl, és gyorsan kell
cselekednie, hogy fenntartsa morális fennhatóságát Európában” – mondta.
A katalán vezető hangsúlyozta, hogy a spanyol kormány
elnyomással és erőszakkal reagált egy olyan népszavazási kezdeményezésre, amit a lakosság abszolút többsége támogat.
A baloldali Podemos párt katalán
központja szintén felszólította az Európai Uniót, hogy foglalkozzon az
emberi jogok sérülésével Katalóniában. Albano Dante Fachin Pozzi, a
párt katalóniai főtitkára azt mondta;
A Fenevad nem avatkozik be erőszakos karhatalmi fellépés esetén
Miután az Európai Unió különféle
kritikákkal illette Magyarországot az “európai értékek sértése” miatt,
ugyanezek az értékek Spanyolországra már nem vonatkoznak: az Európai
Bizottság hivatalos közleménye szerint a katalán népszavazás belügy, a
szavazás egyébként is illegális volt.
Hónapokkal ezelőtt az Európai Unió és a
nyugat-európai országok vezetői számos kritikával illették
Magyarországot, amiért “korlátozza a civil szervezetek jogait és a
sajtószabadságot”. A brüsszeli hangadók követelték, hogy a magyar
kormány tegye lehetővé a Soros-egyetem továbbműködését, emellett
különféle kifogásaik voltak az ellen is, hogy a külföldről támogatott
civil szervezetek be kell számoljanak arról, ha külföldről támogatják
őket. Szerintük Magyarország ezzel sérti az európai értékeket, emellett ráadásul a “sajtószabadság” is sérül Magyarországon.
Nem vertük szét, de sértettük
Az Európai Unió és a nyugat-európai országok vezetői többek közt Magyarország
szavazati jogának megvonását követelték, emellett kilátásba helyezték Magyarország Európai Unióból való
kizárását az állítólagos
európai értékek állítólagos sértése miatt.
Az oktatási törvény, a civiltörvény tehát
sértette az európai értékeket, a migránsok be nem fogadása miatt ráadásul
gazdasági szankciókat is kell hozni Magyarország ellen, hiszen ez már
alapvető emberi jogok
sértése is. Ha ezeket megértettük, és tudomásul vettük, hogy mindez
európai értéket és emberi jogot sért, akkor érdemes megnézni, mi
nem sérti a gyakran hivatkozott értékeket és jogokat.
Szétverték, de nem sértették
Ma az Európai Bizottság – hosszas
késlekedés után – hivatalos közleményt adott ki a katalán népszavazás
kapcsán. Margaritis Schinas, a Bizottság szóvivője egy-két lózungtól
eltekintve a
következőképpen értékelte a történteket:
a katalán referendum a spanyol törvények szerint illegális volt, és ez a kérdés Spanyolország belügye.
A történtek kapcsán semmilyen eljárást nem indít az EU.
Spanyolországban az utóbbi hetek
folyamán fegyveres hatósági személyek rajtaütöttek nagyobb
sajtóorgánumok szerkesztőségein, nyomdákon, kiadókon, és
erőszakkal lefoglaltaknépszavazásra
szánt kampányanyagokat. A bíróságok eközben figyelmeztetéseket adtak
ki, miszerint a sajtó bizonyos témákról nem írhat (nem népszerűsítheti a
referendumot), ellenkező esetben különféle jogi következményekkel kell
számoljon.
A referendum előkészületeit segítő
polgármestereket börtönbüntetéssel fenyegették meg. Lefoglaltak több
millió szavazócédulát és rengeteg szavazóurnát, majd az ennek ellenére
megtartott békés népszavazáson politikai utasításra nyugdíjasokat
vertek.
A Bizottság mai közleményéből kiderült: az EU vezetői szerint utóbbiak nem sértik az európai értékeket. Nem sérült se a sajtószabadság, se az emberi jogok.
Nem kell eljárást indítani, szavazójogot megvonni, nem kell
demokrácia-deficit miatt kiabálni, nem kell gazdasági szankció. Ez egy
tagállam belügye, az EU nem foglalkozik ilyesmivel.
Nekünk sem kellene sérteni?
Az Európai Bizottság mai közleményének
segítségével nagy nehezen végre helyére kerültek az európai értékek és
emberi jogok. Ha egy tagállam törvényekkel próbálja ésszerű keretek közé
szorítani a külföldről pénzelt ellenzéket – az európai értéket és emberi jogot
sért. Ha egy tagállam karhatalmi erővel ver szét mindent, ami a
kormánynak nem tetszik; ez viszont nem sért emberi jogot, európai
értéket.
Assange: Spanyolországot ki kell zárni az Európai Unióból
Julian Assange, a WikiLeaks
alapítója arra kéri az Európai Bizottság elnökét, hogy függessze fel
Spanyolország EU-tagságát a katalán népszavazás leverése miatt.
A WikiLeaks alapítója Jean-Claude
Junckerhez, az Európai Bizottság elnökéhez fordult a Katalóniában
történt erőszakos jelenetek kapcsán, arra kérve az uniós testület
vezetőjét, hogy függessze fel Spanyolország Európai Uniós tagságát a
jogsértések miatt.
Katalónia tegnap tartott népszavazást a
Spanyolországtól elszakadásról, amit a madridi hatóságok illegálissá
nyilvánítottak. A spanyol hatóságok brutális rendőri erőszakkal
reagáltak a népszavazási kezdeményezésre, az összecsapások során több
mint 800 ember sérült meg.
Szombaton Assange a katalán
függetlenségi referendum ügyét a világ első internet-háborújaként
jellemezte, amiért a spanyol és a katalán hatóságok egyaránt az IT
eszközeihez nyúlva próbálták meg ellehetetleníteni, ill. keresztülvinni
a népszavazást.
A referendumot népszerűsítő honlapok és a
szavazatszámlálást lebonyolító szoftverek körüli harcon felül azonban
fizikai erőszakkal is megpróbálták eltántorítani az embereket a
szavazáson részvételtől.