Október hatodikára emlékezve szokásosan az aradi 13 tábornokra
emlékezünk. Legtöbbször hozzátesszük Batthyány Lajos, első
miniszterelnökünk kivégzését vagy Kazinczy Lajos tábornok október 25-én
történt kivégzését. Nem emlékezünk meg az ártatlanul kivégzett további
százakról és nem tesszük szóvá azok nevét, akik "hazánk fiaiként"
közreműködtek nemzetünk hóhéraival, pedig 163 év múltán mindezt illene
végre tudatosítani. 1897-ben, az akkori nyilvántartás szerint 1848 és
1854 között 162 nevesíthető személyt végeztek ki az osztrák
hatóságok.[1] Ma sem késő nevüket megismertetni, hogy településeik
méltón emlékezhessenek róluk.
Az első áldozat Horváth János
kovácssegéd volt, akit Bécsben fegyverrejtegetés miatt végeztek ki 1848.
dec. 7-én. 1849. január 14-én végezték ki Belcze János nemzetőr
századost Siklóson. 1849. jan. 18-án Drechler Kristóf újságírót
felakasztották Pozsonyban. 1849 januárjában a nádor huszárezred
szökevényei közül 23 huszárt lőttek főbe Grázban. Windischgrätz első
halálos ítélete Süll Vitalise volt, aki a tiroli zászlóalj szervezője
volt Pesten. 1849. január 31-én lőtték főbe Csömy Zsigmond Komárom
megyei molnárt, mert a császári seregeget szidalmazta. 1849. febr. 6-án
lőtték agyon Slavszky Félix krakkói szabót, aki őfelségét gyalázta.
Március 14-én lőtték főbe Novák Tivadart, császári hadnagyot, mert
esküszegésre akarta rábírni társait. Március 19-én főbe lőttek 5 soproni
polgárt. Március 19-én Esztergomban főbe lőtték Förster Ferenc ottani
polgárt. Március 27-én kivégezték Boldini Jánost Pozsonyban "hamis
toborzás" miatt. Ugyanitt, március 30-án lőtték agyon Bartha Ferencet, a
Bars megyei szabadcsapatok őrmesterét. Május 10-án végezték ki Bécsben
Melkó Ferenc kereskedőt "katonaság elcsábítása" miatt. Május 24-én
Petőcz Györgyöt, Pozsony Megye másodalispánját végezték ki, mert
önkénteseket élelmezett és toborzott.
1849. június 5-én
végeztette ki Haynau báró Mednyánszky őrnagyot, Liptóvár parancsnokát és
segédtisztjét, Gruber Fülöp hadnagyot Pozsonyban. Június 6-án ismét
kivégeztek Grázban 6 huszárt. Június 18-án felakasztották Pozsonyban
Rázgha Pál, csehországi születésű evangélikus lelkészt, mert Kossuth
beszédét elmondta németül. Július 29-én Kisszebenben akasztották fel
Furhmann János mézeskalácsost, 30-án Erősben Szélkó Róbert tisztiszolgát
lőtték főbe "katonacsábítás" miatt. Ugyanezt a büntetést kapta egy
Wuititz nevű zsidó fiú, mezt a császári katonákkal vitába szállt. Július
végén Marburgban egy szökevény huszárszázad összes altisztjét
kivégezték, a huszárokat pedig megtizedelték.( a pontos adatok nem
ismertek, így a 162 főben nincsenek benne) Ugyancsak Július elején
lőtték főbe Gayer Nándor ügyvédet Pécsett. Július 6-án újabb 6 szökevény
huszárt lőttek agyon Grázban. Július 12-én Pozsonyban főbe lőtték
Montpart Antal csákhetényi plébánost és Szikszay József csákberényi
református lelkészt. Ugyanezen a napon, Nagyigmándon is kivégezték az
ottani katolikus és református papot, valamint Stift József Nyitra
megyei bányatulajdonost. Július 16-án Mészáros Dániel soproni lelkészt
is főbe lőtték Pozsonyban. Július 17-én Vörösmarty József községi
jegyzőt lőtték főbe Pécsett.
Július 23-án újabb három személyt
lőttek főbe Pozsonyban, Bugyik József színművészt, Tóth József
földművest és Trechsler városi jegyzőt. Október 1-én Nimnicher János
losonci születésű pék esett itt még áldozatul. Az eddigiekből is
látszik, hogy a császáriak kezén lévő Pozsony a vérengzések egyik
színhelye volt. Pozsony után Pest következett. Az Újépület udvarán
augusztus 14-én lőtték főbe Gancs Pál, Havelka Ferenc, Hübner Lipót,
Kuczka Mihály, Pavelka Ferenc, Uitz Mihály pesti polgárokat, valamint
Varga Mihály székesfehérvári polgárt. Ugyancsak kivégeztek itt minden
kihallgatás és ítélet nélkül további három Pest megyei polgárt.
Augusztus 22-én ugyancsak Pesten lőtték főbe Mezey József szentpéteri
jegyzőt. Augusztus 28-án Kancsur András református papot lőtték agyon,
majd 28-án Sweitzer József budai nyomdász következett. További
kivégzettek voltak itt augusztus 30-án Fülöp György paksi születésű
dunavecsei jegyzőt, "gerillafőnököt" szeptember 1-én Fekete Imre
kóspallagi földművest és 12-én Gábel Mátyás selmeci születésű
bányamestert. Ítéletében "beigazoltatván, hogy januárban a népfölkelők
közé állott: májusban gerilla bandát szervezett s azokat a császáriak
ellen vezette, végre mert fegyvert és tiltott pénzt találtak nála."
A "bresciai hiéna", Haynau délfelé vonulása, majd a világosi
fegyverletétel után teljesedett be nemzetünk legjobbjainak lemészárlása.
Augusztus 20-án, Temesváron végezték ki schwanenheimi lovag Hruby Gyula
őrnagyot, mivel "fegyveres kézzel támogatta a magyar felkelést."
Augusztus 24-én történt az első akasztás Aradon. Miután Haynau elvétette
a honvédtisztek kardjait, Ormay Norbert "daliás vadászezredes" berohant
Haynauhoz és követelte a kardok visszaadását. Erre a feldühödött hóhér
azonnal megparancsolta segédtisztjének, hogy Ormayt azonnal akasztassa
fel az első fára, mert különben őt löveti főbe. A parancsnak megvolt a
foganatja. Ormay már nem élt, amikor nyakára tették a kötelet. Ráadásul
segédtisztjét, a Borsod megyei Szathmáry János vadászszázadost is
kivégezték. Temesváron lőtték főbe augusztus 25-én Murmann Sámuel
soproni származású őrnagyot. Augusztus 27-án végezték ki az addig orosz
szolgálatban lévő Rulikovszky Kázmér lengyel dzsidás kapitányt, mert egy
sor lengyellel át akart állni a magyarokhoz.
A nemzeti
gyásznapunkon, október 6-án Aradon végezték ki 13 tábornokunkat: Aulich
Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt, Knézich
Károlyt, Lahner Györgyöt, Leininger Károlyt, Nagy Sándor Józsefet,
Pöltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot, és gróf Vécsey
Károlyt. Nem csupán október 6-a, hanem az egész október hónap gyásza
volt a nemzetnek. Párhuzamosan Pesten folytatódott a vérengzés Ugyancsak
október 6-án lőtték itt agyon az első felelős magyar kormány
miniszterelnökét, Batthyány Lajost. Ugyanezen napon, itt lőtték főbe
Fekete Ferenc községi jegyzőt és Streit Miklós lippai plébánost lázító
beszéd tartása miatt. Október 8-án itt akasztották fel Gouzeszky János
mezőhegyesi plébánost felségsértés és lázadás szításának vádjával.
Október 10-én ismét minisztert végeztek ki. Felakasztották Csányi
(Csány) Lászlót, a Szemere kormány közlekedésügyi miniszterét, Erdély
teljhatalmú kormánybiztosát. Vele együtt akasztották fel Jeszenák János
volt főispánt és kormánybiztost. Október 12-én főbe lőtték Molnár István
ügyvédet, "gerilla vezért", 14-én pedig az éj leple alatt, ítélet
nélkül 20 polgárt (ügyvédek, iparosok és földművelők) végeztek ki.
Utánuk ismét jeles személyek következtek. Október 20-án akasztották fel
Abancourt Károly századost, Giron Pétert, a német légó parancsnokát,
herceg Woronieczky Micziszláv, galiciai lengyel ezredest. A mártírok
sora október 24-én Csernus Manóval folytatódott, ő Windischgrätz idején a
kormány budai titkos megbízottja volt. Ekkor végezték ki báró Perényi
Zsigmondot aki ugocsai főispán, koronaőr és a főrendi ház elnöke volt.
Vele együtt halt mártírhalált a képviselőház jegyzője, Szacsvay Imre is.
Október 18-án, Kolozsváron akasztották fel Sándor László csíktapolcai
nemzetőr századost és Tamás András, mádéfalvai nemzetőr alezredest.
Haynau dühöngésének betetőzése volt Kazinczy Lajos tábornok főbelövetése
Aradon, október 25-én.
Sokak úgy vélik, hogy ezután, felsőbb
utasításra leálltak a kivégzések. Ezt sugallja a Kőszívű ember fiai
filmváltozata is, de ez nem igaz, mert 1850-ben folytatódtak a
kivégzések. Január 23-án felakasztották Pesten Kolossy György ügyvédet
(volt honvédtiszt) Lamberg meggyilkolásában való részvételéért.
Ugyanezen a napon, Kőszegen 7 embert akasztottak fel: Bencze Farkas 19
éves mészárost és Koczó György szabót, valamint Bottos Mihály, Dudó
György, Loncsák György, Raffay Ignác és Sántha János földműveseket a
pákózdi csata utáni horvátok és egy császári őrnagy megölése miatt.
Ugyanekkor Pesten három embert végeztek ki, Márkus János gyöngyöspatai
születésű tanítót, sári jegyzőt, Pallik István érseki vadászt és Ocsky
György Pest megyei földművest. Január 30-án István honvédre, Zecmark
János morvaországi kereskedőre Istók Imre lökösházi születésű volt
szolgabíróra került sor Kassán. Március 3-án, Aradon akasztották fel
Hauck János bécsi születésű lapszerkesztő, ezredest. Július 4-én,
Gyöngyösön akasztották fel Patoczky Gyula Gömör megyei birtokost.
Ekkor már lecsillapodni látszott a vérengzés, ám 1853-ban Noszlopy
Gáspár gerilla csapatának a császár elleni sikertelen merénylet
kísérlete után ismét fellángolt, és nem csupán a résztvevők ellen
irányult. 1853. március 3-án akasztották fel a Ferencvárosi Temetőben
Noszlopy Gáspárt, volt teljhatalmú kormánybiztost, Jubál Károly
ipariskolai tanárt Andrásffy Károly és Sárközy Albert ügyvédeket, Nagy
Albert gerilla vezért. A kínzások kegyetlenek voltak May Károly
alezredes, aki Komáromban szolgált Klapka mellett, úgy védte ki ezt,
hogy szalmazsákjában felgyújtotta magát. Az összeesküvés ürügyet
szolgáltatott újabb kivégzésekre. Szeptember 3-án Bécsben akasztották
fel Pataki (Piringer) volt honvédtisztet, Pozsonyban pedig Gasparits
Kiliet ferences barátot, mert a templomban kihirdette a függetlenségi
nyilatkozatot. Ezzel az egyházi személyek kivégzése még nem fejeződött
be, 1854. március 6-án, Marosvásárhelyen Gálffy Mihály, Horváth Károly
és Török János teológiai tanárokat akasztották fel. Április 27-én,
Sepsiszentgyörgyön történtek még akasztások. Itt Gaál Sándor őrnagy
tiszti szolgáját és Várady József Kossuth-huszárt, valamint Bartalis
József bibarcfalvi földbirtokost végezték ki.
Végezetül
leszögezhetjük, hogy az 1848-1849-es szabadságharcnak a mártírjai, a
névtelen hősökkel együtt 200 fő körül lehetett Magyarországon. Köztük
volt 14 tábornok, egy miniszterelnök, egy miniszter, 27 tiszt, 37
honvéd, főként huszár. A kivégzettekből így 79 fő volt az, aki a
fegyveres harcokban részt vett. A további kivégzettek közt 12 pap és
teológiai tanár volt. A kivégzettek további, mintegy a mártírok felét
kitevően polgári személyek voltak. A kivégzések helyszínei közül Pestet
kell a legborzalmasabb helyszínként említeni , itt 50 embert végeztek
ki. 25 nádor huszárt végeztek ki Grázban, 18 főt Aradon, 16-ot
Pozsonyban.
Az 1867-es "rendszerváltás" után, a vérbírák és hóhérok
felelősségét senki nem firtatta. Nem csak a bocsánatkérés maradt el
osztrák részről, hanem Windischgrätz és Haynau megbecsült személyek
maradtak. Az utóbbi még földesúr is lehetett Magyarországon. Nem történt
meg a kivégzettek és bebörtönzöttek rehabilitálása, nem kaptak
kárpótlást. A kárpótlás kérését Damjanich János és Csányi László
özvegyei megpróbálták, de a magyar pénzügyminisztérium vezetői el sem
mentek a tárgyalásra. Míg a hóhérok magas kegydíjat, nyugdíjat élveztek,
addig a 48-as honvédek kegyelemkenyéren éltek. A magyar országgyűlés
március 15-e helyett, április 11-ét ( a márciusi törvények szentesítése)
iktatta be ünnepnek, nehogy a hóhér, Ferenc Józsefet megsértsük. Az
akkori magyar miniszterelnök Kossuth Lajos temetésére sem mert elmenni.
Dicsőítsük hát ma is Ausztriát! Mégis csak jobb itt egy Habsburg
Intézet, mint egy 48-as.
Folytatásként az eddigi, október 6-i
megemlékezések szereplői többnyire olyan tábornokok voltak, akik nem
magyarként álltak ügyünk mellé. Irántuk érzett tiszteletem
fenntartásával mégis kritikával kell említeni ezt a szemléletet.
Legutóbb a közmédia már odáig elment, hogy a 13 vértanú közül csak
hárman beszéltek magyarul, de ők sem biztos, hogy ízig-vérig magyarok
voltak. (M1. október 3.) Nyilván Nagy Sándor Józsefre, Török Ignácra és
Vécsey Károlyra gondolt a "tisztelt" szakértő. A magyar nevűek közül
tehát nem volt már magyar Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő és Lázár Vilmos !
Igaz, hogy Lázár és Kiss felmenői közt voltak örmények, de ettől még ők
nem örmények voltak és nem örményül beszéltek. Hogy sírjukban nyugodtan
pihenjenek, valljuk, hogy igaz magyar hazafiak voltak. Ez a szemlélet
elvezet odáig, hogy le lehet írni, hogy Árpád zsidó volt és a fenti
szemlélet alapján IV. Béla sem volt magyar, mert anyja merániai
Gertrudisz volt. A nemzeti tudatunk szerint még az Anjou Károly Róbert
is magyar volt. Talán a médiának inkább Illyés Gyula: Ki a magyar c.
könyvét kellene inkább közzé tenni, haj de ott olyanok dirigálnak, akik
ezt sem ismerik. A csúsztatás egyértelmű: mire vagytok ti büszkék
magyarok? A 13 mártír nem is magyar volt, ők a liberális szabadság
eszményekért haltak meg. Valóban? Az Olmützi alkotmány nem vonta
kétségbe a feudális rend felszámolását és a polgári rend kialakítását,
de megtagadta nemzetünk létét, szabadságát. Ez ellen folyt a
szabadságharc és az aradi 13 tábornok, oly sok mártírral együtt a
nemzetünk szabadságáért, függetlenségéért áldozta életét igen tisztelt
liberális média! Senki nem veheti el ettől a nemzettől, hogy büszke
legyen mártírjainkra, mert ők miénk lesznek, míg e nemzet él a
Kárpát-medencében.
A magam részéről a sok arra méltó közül, két
vértanúról kívánok megemlékezni, két ízig-vérig hazafiról. Az egyik
Csányi László, Erdély teljhatalmú kormánybiztosa. Csányi hajdan a
Napóleon elleni harcok főhadnagya súlyos égési sebekkel leszerel. Később
Kossuth híveként jelentős szerepet játszik a szabadságharcban. A
Jellasics elleni harcoló hadak kormánybiztosa. Mindig a legfontosabb
szerepre jelöli Kossuth. 1848 decemberétől a főváros kormánybiztosa
lesz, majd 1849-ben Erdély teljhatalmú kormánybiztosává nevezi ki
Kossuth. Csányi kiváló szervezőként irányította a szállítást és az
élelmiszer, valamint hadi ellátást. A Szemere kormányban ezért esett rá a
választás, hogy a közlekedésügyet irányítsa. Az erdélyi front
összeomlásakor Kossuth üzenetben kérte, hogy tartson vele. Görgey is
arra kérte, hogy meneküljön török területre. Csányi hallani sem akart a
menekülésről, végül az oroszok fogságába esett. Az orosz táborban működő
Haynau főbiztosa, gróf Zichy Ferenc Nagyváradra kísértette. Zichy
Csányi szigorú őriztetését kérte, ami meg is történt. Itt kell szót
ejteni a Zichyekről, a "muszkavezető főurakról", ahogy később nevezték
őket. Miután Görgey kivégeztette Zichy Ödönt (Eugén Zichyt), Valójában
Zichy Jenőt. Az Edmund és Eugén- Ödön és Jenő összetévesztéséből nyerte
az ötletet Jókai a Baradlay fiúk történetéhez. A Zichyek ezután a
császár hívének szegődtek és könyörtelenül szembefordultak a magyar
üggyel (tisztelt a kivételnek). Muszka vezetésük abban állt, hogy, a
Varsó, a megszállt Lengyelországból érkező cári hadakat ők kalauzolták a
Felvidéken át. Zichy Ferenc feladata volt, hogy a cáriak fogságába
esett,"arra érdemes" személyeket Haynaunak kiszolgáltassa. Ezt tette
Csányival is. Haynau pedig a pesti Újépületbe vitette, hogy ott rá az
elrettentő ítéletet kiszabják.
A másik általam kiemelt személy Kiss
Ernő altábornagy. Kiss Ernőről 1897-ben tette közzé írását dr Papp
János,[2] ezt idézem, mert sajnálatosan, azóta annak lényege teljesen
feledésbe ment. Nem tehetem meg, hogy ne idézzem a szerző bevezető
mondatait is. Az vessen rám követ, aki úgy gondolja, hogy ezek ma nem
aktuálisak. Íme:" Változnak az idők És változnak az emberek. A mai kor
gyermekének elkápráznak szemei, ha a letűnt 48-as idők eseményeire és
alakjaira visszatekint. A változás hihetetlenül nagy és szomorú, mintha
nem ugyanazon földön élnénk, mintha nem ugyanazon faj volnánk, mintha az
a szellem soha se érintette volna a haza földjét! Bánatos sóhaj száll
föl lelkemből, ha elgondolom, hogy a vértanúk nemzetének hová kellett
eljutnia azon a lejtőn, melyre őt az újabb idők vezetői vitték. Alig
érdemeljük meg azt a szép múltat, amely reánk maradt. A nemzet mindent
elfelejtett.Hiszen a magyar nép küzdelmeiben és reményeiben ma már csak
múltjából meríthet ösztönző erőt, lelkesültséget és kitartást. A második
ezredévet csak úgy fogja betölthetni, ha féltő gonddal őrzi meg azokat a
kincseket, melyeket az első ezredév nagy nemzedékei gyűjtöttek össze
számára."
Kiss Ernő, - aki a répceszentgyörgyi Szentgyörgyi
Horváth Anna Krisztinát vette nőül - 72000 holdas délvidéki nábob, majd
tábornok, minden gőg nélkül, alázattal szolgálta a szabadságharc ügyét.
Amikor már minden veszve látszott, Csányi Lászlóhoz hasonlóan
elhárította maga elől a menekülés gondolatát is. "Nem, nem megyek. Én
katona voltam, a harctéren kell maradnom. Azok, akik a bekövetkezendő
gyászos időkben hívatva lesznek a nemzetben egy jobb jövő reményét
fenntartani, azok meneküljenek. szívükben vigyék el a nemzeti ügy igaz
szeretetét.". Kiss Ernő maradt, vállalta a sorsát. Ám gazdag és
befolyásos családja Bécsben megszerezte kegyelmi végzést. Ez eljutott a
tábornokhoz, aki azt a belső zsebébe tette és társaival kiállt a kivégző
osztag elé !!!!!!!!! A leírás szerint a bekötött szemű tábornokot az
első sortűzből egyetlen golyó sem találta el. Ám ő ekkor sem vette elő
zsebéből a kegyelmi végzést, megvárta a másodikat, amelyik végzett vele.
Dr. Nagy Lászlónak
kiegészítései eleméri és ittebei Kiss Ernő aradi vértanú történetéhez.
Répceszentgyörgy Vas vármegye egykor mezővárosi rangú ősi magyar
szállásbirtokának a legfőbb birtokosai a Szentgyörgyi Horvátok voltak.
Ez a család adta a Rákóczi szabadságharc honvédelmi miniszterét is a
nemzetnek. Középkori helyi törvényei pedig egyedülállóak voltak Vas
vármegyében is. Ők rendezték meg a füredi házukban 1825-ben az első
magyarországi Anna-bált a csodálatos szépségű 17 éves leányuk
Szentgyörgyi Horvát Anna Krisztina tiszteletére. Az Anna-bál ettől
kezdve fogalommá vált. Itt ismerkedett meg Szentgyörgyi Horváth Anna
Krisztina és eleméri és ittebei Kiss Ernő a nyalka huszártiszt
egymással. Egy év múlva 1826-ban a Répceszentgyörgyi Római Katolikus
Templomban esküdtek örök hűséget egymásnak. A szabadságharc
leverettetése után e Szentgyörgyi Horváth kastély osztrák kézbe került .
A Szombathelyi Püspökség a 20.század elején az osztrákoktól
visszavásárolta. Az orosz csapatok bejövetelekor e kastélyban lelte
halálát Erdély legendás főúri családjának a szülötte, gróf zabolai Mikes
János címzetes érsek, nyugalmazott megyéspüspökünk is. Ma újra osztrák
kézben van a e történelmi kastély és vészesen pusztul tovább! Ennek a
kastélynak a pincéjében állították fel titokban 1849-ban a 13 aradi
vértanú emlékére azt a 13 emlékoszlopot- elsőként a Kárpát-medencében ! -
amely csak az ötvenes évek során került a kastély pincéjéből a
felszínre , a kastély előkertjében felállításra. A Batthyány család
pedig olyan faragott kutat adományozott a Szentgyörgyi Horváth családnak
,amelyen a pelikánok a saját vérükkel táplálják a kicsinyeiket. (Lásd a
mellékletben a diszkút és a kastély korabeli fotóját)
E
szállásbirtok története egyébként "világvárosi", szülöttei minden
időben, vészben és viharban egyaránt szilárd támaszai voltak a
magyarságvédelemnek. Mostani - velőtrázó pusztulása- szinte
megállíthatatlan. A község lakóinak lélekszáma 100 fő alá süllyedt!
Címere a halálnak ellentmondva magáért beszél. A kastély gyakori
tartózkodási helye volt Mindszentynek és boldog Apor Vilmosnak is! Vége.
Az egyik október 6-i megemlékezésen ott voltam a Vértanúk terén. Jött
egy gimnazista osztály, leróva kegyeletét. Én kéretlenül elmondtam nekik
Kiss Ernő történetét. Fátyolos szemeket láttam a kislányok arcán.
Megköszönték és közölték, hogy erről nem tudtak. Sírjatok kislányok! De
hullassatok örömkönnyeket is, hogy ilyen mártírjaink vannak.Ez a jövőnk
záloga..De figyeljetek, mert vannak és lesznek még "muszkavezető
főuraink a jövőben is ." Már Intézete is van a H. uralkodó háznak
Budapesten . Csak így tovább? No ez már az én tűrőképességemet is
meghaladja!
Október 6. üzenete nem lehet más, mint a Csík zenekar egyik szerzeményének az alábbi mondata:
"Tartsd magad nemzetem!"
( Dr. N.L. kiegészítéseinek vége )
ÖSSZEÁLLÍTOTTA:
Farkas József történész