2014. október 9., csütörtök

Már nem "köztisztviselők" az orvosok

Kihirdette Traian Basescu államfő azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében az orvosok nem minősülnek „köztisztviselőknek” Romániában – közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökség.

A jogszabályt Basescu júliusban megfontolásra visszaküldte a parlamentnek, mivel azonban a parlament másodszor is módosítás nélkül fogadta el, kénytelen volt kihirdetni. Az elnök azt kifogásolta, hogy a büntető törvénykönyvben szereplő meghatározással kerül ellentmondásba az a pontosítás, miszerint az orvosok nem tekinthetők köztisztviselőknek, és így az orvosokat gyakorlatilag felmentik az olyan cselekmények büntetőjogi felelőssége alól, amelyek a köztisztviselői státushoz kapcsolódnak.

A román büntető törvénykönyv szerint „köztisztviselő minden olyan, közérdeket szolgáló személy, akit erre valamely közhivatal felhatalmazott és munkáját az illető közhivatal felügyelete, illetve ellenőrzése alatt végzi”. Az eddigi jogszabályok is ebbe a kategóriába sorolták az orvosokat.

Az MTI érdeklődésére Bónis István, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, az egészségügyi szakbizottság tagja azt mondta: az ellentmondás feloldásának nem az a módja, hogy a mindenütt szabad foglalkozásnak tekintett orvosi hivatásra ráerőltessék a köztisztviselői státust, hanem az, hogy a Btk.-ban is módosítsák a félreértelmezésre lehetőséget adó passzust.

Arra a kérdésre, hogy milyen hátrányuk származott az orvosokat köztisztviselőként kezelő jogértelmezésből, a képviselő az orvosi műhibák (malpraxis) büntetőjogi vetületére és a hálapénz elfogadásának (paraszolvencia) korrupciós besorolására utalt.

Bónis István szerint nem szűnik meg az orvosok büntetőjogi felelőssége sem, de ezeket a problémákat elsősorban az orvosi kamara etikai bizottsága hivatott kezelni.

A törvény parlamenti vitája során a szenátusi szakbizottság elnöke azzal érvelt, hogy a drámai méreteket öltött orvoselvándorlás nagymértékben az orvosok köztisztviselői besorolásának tudható be.

Romániából 2008 óta 15 ezer orvos vándorolt ki, idén az első fél évben számuk elérte az 1200-at.
MNO

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése