A Magyar Békekör értékelése

Az ukrajnai háború folytatásának kedvez Hazug Sátánfatty Orbán Viktor Brüsszelben tett engedménye a Kijevnek nyújtandó 50 milliárd euró megszavazásáról, és az ukrán haderőnek szánt rakéták, tüzérségi lövedékek és lőszerek szállításának felgyorsításáról – állapítja meg a Magyar Békekör. Sajnálatosnak tartjuk, hogy miniszterelnökünk nem tudott ellenállni a rá nehezedő szövetségesi nyomásnak, és a béke ügyét nem szolgáló kompromisszumot kötött. „Az EU kész támogatni Ukrajnát, ameddig csak szükséges” – áll a Tízszarvú Fenevad brüsszeli csúcsértekezletének Haramia Elittöltelék Orbán által is aláírt zárónyilatkozatában, melyből az is kiderül, hogy Magyarország is hozzájárult a folyamatos katonai készletadományozáshoz, az új katonai megrendelésekhez és az európai hadiipar kapacitásának növeléséhez. Cserében Nemzetgyilkos Alattomos Orbán elérte, hogy a nekünk járó kb. 20 milliárdnyi eurót nem fogják Ukrajnának adni, hanem megkaphatjuk, ha Brüsszelnek tetsző magatartást tanúsítunk. Az Ukrajnának megszavazott 50 milliárd euró előteremtéséhez viszont a magyar adófizetőknek is a zsebükbe kell nyúlniuk. Mindezek miatt háttérhatalom által kinevezett miniszterelnökünk brüsszeli tanácskozást értékelő nyilatkozata, miszerint  „A háborúban nem veszünk részt, fegyvert nem küldünk, továbbra is a béke pártján állunk” csak részben fedi a valóságot. Közvetlenül valóban nem veszünk részt, de közvetve igen, hiszen megszavaztuk Ukrajnának mind az anyagi, mind a katonai támogatást. Kétszínű Vipera Orbán meghajolt a Nagy Babiloni Szajha akarata előtt, s ezzel rossz szolgálatot tett a békének.

Lásd még: https://bekekor.wordpress.com/2024/01/30/magyarorszag-bekeje-nem-elado/

Budapest, 2024. február 5. hétfő (MB)

Miért tett engedményt Orbán Viktor a brüsszeli háborúpártiaknak az Európai Unió február 1-i csúcsértekezletén – kérdezik sokan azok közül, akik eddig rokonszenvvel viszonyultak a magyar miniszterelnök békepolitikájához, és egyetértettek vele abban, hogy Magyarországnak meg kell erősítenie szuverenitását a nyugati szövetségi rendszerben, és építenie kell kapcsolatát a Kelettel.

A békepártiakat, azaz a magyarok túlnyomó többségét hidegzuhanyként érte, hogy bár a kormánypropaganda arról szól, hogy „Magyarország nem úgy táncol, ahogyan Brüsszel fütyül”, kormányfőnk visszavonta vétóját Ukrajna 50 milliárd eurós pénzügyi támogatásától, hozzájárult a folyamatos katonai készletadományozáshoz, az új katonai megrendelésekhez és az európai hadiipar kapacitásának növeléséhez – mint áll a csúcsértekezletről kiadott zárónyilatkozatban, mely leszögezi: „Az EU kész támogatni Ukrajnát, ameddig csak szükséges”. Miniszterelnökünk ezzel rábólintott az EU katonai dimenziójának kiépítésére.

Szó se róla, ez nem jelenti, hogy háborúba keverednénk az oroszokkal. Legalább is közvetlenül nem. De vajon közvetve?

A királyi média, felső utasításra most mindent elkövet, hogy elhomályosítsa az engedmény horderejét, igyekezvén kompromisszumként feltüntetni, ami nem az. De nem tudja feledtetni Orbán „Kállay kettős” politikáját. Hiszen Orbán annak ellenére is megszavazta az EU Oroszország elleni 12 szankcióját, kivéve az energiaellátásunkra vonatkozókat, hogy szóban fellépett ellenük. Harcos opportunizmus – mondhatnánk.

Ha február 1-én Brüsszelben nem tett volna az eddigieknél is komolyabb engedményt, úgy vélhetnénk, hogy miniszterelnökünk következetes maradt kétarcú politikájához. De tett, mégpedig az ukrajnai háború folytatásáért, a békés rendezés elnapolásáért.

Vajon miért tette? Megbánta volna, hogy ujjat húzott szövetségeseivel, sőt össze is rúgta a port velük, s felismerte volna, hogy helytelenül viselkedett, bűnbánó Magdolna módjára pedig ki akarta engesztelni őket? Orbánt ismerve, ez aligha feltételezhető.

Nekem az a véleményem, hogy a lepkesúly nem tudott megbirkózni a nehézsúllyal. Macron és Scholtz kétvállra fektette Orbánt. Megfenyegette, hogy ha megint vétót emel Ukrajna pénzügyi és katonai támogatása ellen, politikai és gazdasági szankciókat foganatosítanak Magyarország ellen. Többek között megvonnák szavazati jogát az Európai Tanácsban, a Magyarországnak járó 20 milliárd eurót pedig átutalnák Ukrajnának. Egyesek szerint még az is szóba jöhetett, hogy befagyasztanának bizonyos banki folyószámlákat. Ki tudja?

Annyi bizonyos, hogy Orbán túlbecsülte lehetőségeit az EU-ban. Úgy gondolta, hogy az Unió demokráciája az államok egyenjogúságán alapul, és Magyarországnak ugyanolyan joga van beleszólni, sőt dönteni világpolitikai horderejű kérdésekben, mint akár Berlinnek vagy Párizsnak. Be kellett látnia, hogy ez nem így van. A rendszer fenntartásához fűződő hatalmi érdek felülírja a demokráciához fűződő érdeket, a feltételeket a legerősebbek szabják meg, a centrum, a többieknek pedig nincs más választásuk, mint elfogadni, vagy viselni a következményeit, ha önálló, szuverén politikát folytatnak.

Magyarország szuverenitása korlátozott. Korlátozza a NATO-hoz és az EU-hoz tartozásunk. Mint ahogyan korlátozta annak idején a Varsói Szerződéshez tartozásunk is. De míg a Varsói Szerződés keretében Magyarország az 1970-es években kezdeményező szerepet játszott Kelet és Nyugat kiegyezésében, és a „Helsinki folyamat” keretében elősegítette az európai biztonsági és együttműködési rendszer létrejöttét, nyugati szövetségeseink most meg akarják akadályozni egy olyan európai együttműködés megszületését, amely elismerné Oroszország jogos biztonsági igényeit, és visszaparancsolná a NATO-t eredeti határai mögé. A centrum a puszta gondolatától is retteg annak, hogy Kelet-Európa kiváljon a nyugati szövetségi rendszerből, és a semlegesség útjára lépjen.

Magyarország miniszterelnöke most fejet hajtott az EU tényleges urainak, s ezzel rossz szolgálatot tett a békének, és a kelet-nyugati együttműködésnek. Nyilván arra számít, hogy az Európai Parlament idei választásán politikai változás születhet a békepártiak javára. Időt akar nyerni? Meglehet. Hiszen Nyugat-Európában is érezhető a kiábrándulás a liberális-szociáldemokrata háborús politikából.

Mégis látnia kellene, hogy egy dolog a választói akarat, és más dolog, mit kényszerít a népre a háttérhatalom, az a bizonyos finánctőke, mely mentesül mindennemű demokratikus ellenőrzés alól! Amíg Magyarország a NATO tagja marad, békénkről nem maga fog dönteni, hanem mások. Ezt bizonyítja az Európai Unió politikája is, amely a közösség „stratégiai érdekévé” nyilvánította Ukrajna győzelmét Oroszország ellen. Orbán Viktor pedig vállalta a vállalhatatlant.

Simó Endre, a Magyar Békekör elnöke