2016. június 2., csütörtök

Andrew Vajna kezéből ki kell venni a nemzeti filmalap irányítását

Andrew Vajna hidfo.ru
“Sajnálatos, hogy a magyar történelem dicső időszakait bemutató filmek nem készültek a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával az elmúlt öt évben. Andy Vajna kezéből ki kell venni a filmalap irányítását.”
Havas Ágnesnek, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatójának volt élettársa több mint 4 milliárd forinttal gazdagodott a filmalap forrásaiból, miközben az alap által támogatott produkciókra a közönség visszajelzései alapján nem mutatkozott igény. Dúró Dóra, a Jobbik frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, teljes kudarcnak tekinthető a filmalap eddigi ötéves működése, hiszen az adófizetők pénzén készült filmek a nézettségi adatok alapján alig érdekeltek valakit, a rájuk fordított összegek pedig magánzsebbe vándoroltak.
“Az alap eddig 65 film elkészítését támogatta, ebből négy film tudta visszahozni a ráfordított támogatási összegnek legalább az egyharmadát. Nem beszélhetünk tehát közönségsikerről, a filmalap által támogatott filmekre egészen egyszerűen nincsen igény.”
A politikus a filmalap sikertelenségére egy “szélsőséges példaként” Goda Kriszta “Veszettek” című filmjét említette, aminek 800 millió forintot utaltak ki, majd összesen nyolcezer nézőt érdekelt. Egyúttal beszámolt arról, hogy a nyilvánvaló sikertelenséget követően az állam a továbbiakban nem csak a filmek gyártását, hanem a filmek forgalmazását is támogatni fogja. Ezzel szintén egy olyan piacra kerül állami támogatás, ahol Andrew Vajna érdekeltségei jelen vannak.
“Láthattuk, hogy az elmúlt hat évben milyen összegek kerültek Andy Vajnához. A kaszinóiból csak a tavalyi évben 6 milliárd forint profitra tehetett szert.”
Dúró Dóra szerint ezáltal a nézőközönség számára teljesen érdektelen filmek forgalmazására költik az adófizetők pénzét, hiszen eleve nem is lenne szükség a forgalmazásuk támogatására, ha ezek olyan filmek lennének, melyek közönségsikert értek el – ebben az esetben visszahozták volna a rájuk fordított összeget. “A magyar történelem dicső időszakait bemutató filmek egész egyszerűen nem készültek az elmúlt öt évben a filmalap támogatásával. Az erre irányuló pályázatokat indokolás nélkül elutasították. Ha szeretnénk azt, hogy ilyen tematikájú filmek készüljenek, Andy Vajna kezéből ki kell venni a filmalap irányítását.”



http://www.hidfo.ru/2016/06/andrew-vajna-kezebol-ki-kell-venni-a-nemzeti-filmalap-iranyitasat/

Örmény népirtás: döntött a német parlament

Törökország visszahívta németországi nagykövetét, miután a Bundestag népirtássá nyilvánította az Oszmán Birodalom örmények ellen elkövetett bűncselekményeit. A török miniszterelnök szerint nem ismerik el a német parlament döntését, mert ebben a témában “a történészek sem értenek egyet”.

Binali Yildirim török miniszterelnök azt mondta, “Törökország nem fogadja el a német parlament döntését ebben a kérdésben, aminek kapcsán a történészek sem értenek egyet. Konzultáció céljával visszahívtuk a török nagykövetet Németországból.”

A berlini török nagykövetség még nem erősítette meg ezeket az információkat, de eközben arról is hírek terjednek a sajtóban, hogy Törökország behívatta a német nagykövetet Ankarában.

A Bundestag közel egyhangúlag fogadta el a határozatot, mindössze egyetlen képviselő ellenezte azt, egy pedig tartózkodott. A dokumentum szövege szerint “a német birodalom az oszmán birodalom fő katonai szövetségese volt. A német kormány tudott az örmények üldöztetéséről és a mészárlásról, de tétlen maradt. A Német Szövetségi Köztársaság felelősségének tartja ennek a bűncselekménynek újraértékelését és emlékezetének megőrzését.”

Recep Tayyip Erdogan török államfő kijelentése szerint a genocídium elismeréséről szóló német határozat “komoly hatást gyakorol” majd a két ország közti kapcsolatokra.


http://www.hidfo.ru/2016/06/ormeny-nepirtas-dontott-a-nemet-parlament/



Örmény népirtás:
német politikusok halálos fenyegetéseket kaptak

Németország formálisan elismerte az örmény genocídiumot, ami látványos következményeket hozott: nem csak elmérgesednek a török-német kapcsolatok, de német országgyűlési képviselők halálos fenyegetéseket kapnak a parlament állásfoglalása miatt.
Angela Merkel szóvivője, Steffen Seibert külön sajtóközleményt volt kénytelen tenni emiatt: “Ankara tiszteletben kell tartsa a német parlament döntését. A határozat a demokratikusan választott Bundestagból eredő politikai kezdeményezés volt. A Bundestag az alkotmányunk szerint független szerv, és szuverén döntést hozott. Ezt tiszteletben kell tartsák.”
A török államfő az elmúlt hét folyamán számos kirohanást intézett a német parlament ellen. Szerinte Törökország “soha nem fogja elfogadni a genocídium vádját”. A török államfő szerint Németországnak előbb felelnie kell a holokausztért, majd százezer namíbiai lemészárlásáért.
A két ország közti feszültség azonban különös fordulatot vett, amikor Erdogan árulással vádolt 11 török származású német politikust, és követelte, hogy “vessék magukat alá vérvizsgálatnak”, hogy kiderüljön, miféle törökök is ők. Később Ibrahim Melih Gokcek, Ankara polgármestere azt mondta, ezek a politikusok “árulók, akiktől meg kell vonni a török állampolgárságot.”
A török államfő ezek szerint mindeddig Törökországhoz hűséges személyként számíthatott azokra a német politikusokra, akik török bevándorlók leszármazottai.
A török államfő fenyegetéseit követően a Zöldpárt vezető-helyettese, Cem Ozdemir (aki szintén török származású) arról számolt be, hogy névtelen halálos fenyegetéseket kapott. A politikus jelenleg rendőri védelem alatt áll.
Ezek a fenyegetések arra hívják fel a figyelmet, hogy a török vezetők saját, hűséges embereikként számítanak mindazokra, akik török bevándorlók leszármazottaiként élnek Európában, kettős állampolgárként, és ráhatásuk van a befogadó-ország közéletére. Mivel a török államfőt láthatóan meglepetésként érte, hogy török származású politikusok elismerték az örmény genocídiumot, ez arra enged következtetni, hogy mindeddig “gördülékeny” volt köztük az együttműködés, és Erdogan most hátbaszúrásként élte meg a döntésüket. Vajon hány olyan német politikus van, aki eddig nem a német lakosság érdekeit tartotta szem előtt, hanem országgyűlési képviselőként is “török hagyatékához” volt hű?
A kettős állampolgárok és országgyűlési képviselőség összeférhetetlenségének kérdése szerte Európában felmerül a migrációs válság kapcsán. Gyöngyösi Márton szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek az országgyűlési képviselőként működő magyar-izraeli kettős állampolgárok, hiszen egy másik ország alkotmányára tettek esküt, és érdekellentét esetén fennáll annak a lehetősége, hogy nem Magyarország, hanem az idegen ország érdekeit képviselik. (Ha nem így tennének, azzal esküszegést követnek el.) Ellentétben a török bevándorlók leszármazottaival, akik nyíltan vállalják származásukat – ezért a választók is tudják, kire szavaznak -, az izraeli-magyar kettős állampolgárok személyi kiléte máig ismeretlen, mert nem minősül közérdekű adatnak.

http://www.hidfo.ru/2016/06/ormeny-nepirtas-nemet-politikusok-halalos-fenyegeteseket-kaptak/

A NATO a feszültség fokozására törekszik Kelet-Európában

Oroszország külügyminisztériuma tiltakozását fejezte ki a NATO Litvániában és Lengyelországban zajló hadgyakorlatai ellen, mert azok destabilizálják Kelet-Európát, és hozzájárulnak a konfliktusok elmérgesedéséhez.
A NATO Litvániában és Lengyelországban zajló hadgyakorlatai destabilizálják a helyzetet a régió egészében, emellett az a céljuk, hogy tovább fokozzák a feszültséget az orosz határon – mondta Alekszej Meskov orosz külügyminiszter-helyettes.
“Meggyőződésünk, hogy ezek a hadgyakorlatok komoly destabilizáló komponenssel bírnak. Elsődleges céljuk, hogy tovább folytassák a feszültség fokozását az orosz határokon.”
2014. óta a NATO fokozza katonai jelenlétét Kelet-Európában – különösen az Oroszországgal határos országokban, amihez az ukrán konfliktusba való állítólagos orosz beavatkozást használja ürügyként.
Ugyanakkor, a nyugati országok által orosz beavatkozásnak nevezett függetlenedési törekvéseket maga az ukrán kormány provokálta ki: 2014. februárjában egy atlantista csoport puccsot hajtott végre Kijevben, majd 8 hónapon át demokratikus legitimitás nélkül kormányzott. Az alkotmányos puccsal egybekötött erőszakos hatalomátvételt követően került sor az orosz lakosság anyanyelvének (is) használatát garantáló nyelvtörvény eltörlésére, ami a függetlenedési törekvések közvetlen kiváltó oka volt.


http://www.hidfo.ru/2016/06/a-nato-a-feszultseg-fokozasara-torekszik-kelet-europaban/

Az LMP védelmére kel Simicska újsága

Schiffer András hidfo.ru
“Szél Bernadettnek alig két nappal azután támadt neki a kormánylap, hogy Schiffer András minden párttisztségétől megvált.” – A Magyar Nemzet nevű lap szerint  a kormánymédia feltűnő gyorsasággal támadt Szél Bernadettre, miután lemondott az ellenzéki párt központi alakja.
Hétfő éjjel egy az Index.hu-n megjelent interjúval kapott nyilvánosságot, hogy távozik a politikából Schiffer András, az LMP társelnöke. Schiffer, aki Orbán Viktor és Vona Gábor után a harmadik legnépszerűbb pártvezető, augusztus 31.-től mond le mandátumáról, és azt mondta, nem indul a 2018-19-es választásokon. Bár a volt pártvezető határozottan kijelentette, hogy az országgyűlési választásokon nem indul, a hosszadalmas interjú során nem zárta ki annak lehetőségét, hogy jelöltként indulna egy esetleges közvetlen elnökválasztáson, ha az ellenzék valamilyen módon sikeresen kikényszeríti azt.
Simicska Lajos újsága, a Magyar Nemzet azt írja, hogy a kormánysajtó közvetlen Schiffer bejelentését követően “lejárató-kampányt kezdett” az LMP még talpon maradt ismert karaktere, Szél Bernadett ellen.
A bejelentést feltűnő gyorsasággal követte a kormányközeli Magyar Idők Szél Bernadettre rárontó cikke. A zöldpárt eddigi társelnökének a lap szerint olyan bűnök róhatóak fel, mint hogy „kezdőként egy multinacionális cégnél dolgozott”. – írták.
A lap részletesen közli Szél Bernadett válaszát is, miszerint ő már 16 évesen Soros-ösztöndíjat nyert, majd “kőkeményen végigtanulta” az amerikai egyetemet, mielőtt visszatért Magyarországra és belépett a politikába.
Az utóbbi hetek belpolitikai vitái nyilvánvalóvá tették a közvélemény számára, hogy Soros György nemcsak civil szervezetek sokaságát működteti (támogatja) Magyarországon, de Soros pénzalapjai gondoskodtak a rendszerváltás utáni politikai garnitúra tekintélyes hányadának kineveléséről. A kormányrészről Soros-finanszírozottsággal vádolt liberális baloldal ennek köszönhetően nem tudott hatékonyabb ellenérveket felhozni saját mentségére, minthogy a kormányfő és a kormányszóvivő is Soros György ösztöndíjával indította politikai pályafutását.

http://www.hidfo.ru/2016/06/az-lmp-vedelmere-kel-simicska-ujsaga/

Sok "halnak" bűzlik a "feje"...

"Budai Gyulával együtt szerveztük a 2006-os gazdademonstrációkat. Az egyik ügyvédünk meg együtt töltötte sorkatonai szolgálatát Budai Gyulával és Orbán Viktorral. Budai később katonai ügyész lett, majd a Kossuth Holdingos Maffia védőügyvédje a KNYFÜ. Nyom. 396/2003. számú ügyben. Legalább is telefonon erről tájékoztatott engem elszámolási kormánybiztos korában, hogy emiatt elfogult, és ezért nem járhat el az ügyben. Mondtam neki, hogy: ehhez jogod volt, mert őket is megilleti az alkotmányos védekezéshez fűződő jog, meg te is elvállalhattál egy ilyen zsíros falatot, csak akkor nem lehettél volna kormánybiztos. Erre ő azt válaszolta, hogy "Nehogy te mond meg nekem, hogy én mi tehetek!" Erre azt válaszoltam neki, hogy: "Nem csak neked, Orbánnak is én mondom meg!"

Az előtte lévő kormánybiztost is személyesen ismertem. Amikor leterítettünk hivatalába több-ezer oldal bizonyítékot az állami és felszámolói maffiáról, melyben a teljes hatalmi és politikai elit érintve volt, Papcsák lelépett, mint kurva a bőrdíványról, hivatali helyét hátrahagyva Budainak.

Majd ezt követően hat tanú előtt életveszélyesen megfenyegetett, mely miatt feljelentettem, amit a Központi Nyomozó Főügyészség eltussolt.

Azért raktam össze ezeket a képeket, hogy így függ össze a politikai maffia, van egy közös bűn, a Kossuth Holding és a felszámolások. Ez, ami összeköti az ügyeket. A Központi Nyomozó Főügyészség a fenti számon 6 éven keresztül folytatta az eljárást, mely főszereplője az a dr. Magyari József volt, aki érintett a Tököli Reptér működtetésében, az ide feltöltött dokumentum szerint a HM átvilágításában, a Hajdú-Bétben és az összes jelentős magyarországi nagyvállalat felszámolásában, az oligarchák kezére játszva a nemzeti nagyvállalatok többségét, amit lehallgatási jegyzőkönyvekkel bizonyítottan főbírók megvesztegetésével ért el.

Dr. Keresztes Imre legutóbb 2009. május 18-án szüntette meg a hivatkozott büntetőeljárást, szembemenve kétszer nem csak szakmai álláspontjával - ő indítványozta a nyomozási bírónak kétszer, hogy lehallgatási jegyzőkönyveket fel kell használni -, hanem a PKKB nyomozási bírájával is, aki Keresztes indítványára kétszer is jogerős végzést hozott, hogy fel lehet használni a lehallgatási jegyzőkönyveket a büntetőeljárásban, mivel nem sérült a haladéktalanság elve. Majd ezt követően azzal az indoklással szüntette meg az eljárást 2009. május 18-án, hogy nem használhatók fel a jegyzőkönyvek, mert sérült a haladéktalanság elve. Valójában politikai parancsot hajtott végre, mivel ha nem szünteti meg az eljárást, az kiterjedt volna Bajnaira - aki nem lehetett volna miniszterelnök -, Csányira mivel,- első milliárdjait a Hajdú-Bétben szerezte még a csőd előtti időből, a Wallis és Bajnai ennek a nyomait jött takarítani a Hajdú-Bét-be, ugyanis Csányi az OTP-ből 14 milliárddal finanszírozta a Szűcs idejében a Hajdú-Bétet, melyből 4 milliárdot ő használt -, érintve volt, mint Simor és Karvalits az MNB-ből.

Simor és Bajnai jó párosítás, bizonyították ezt már a Fenyő-gyilkosság után a VICO birodalom lenyúlásakor, mely a Simicskán keresztül a fidesz médiája lett. Ha a köztársaság egy sörsátor, akkor a Kossuth Holding benne a sátorvas, azaz a tartószerkezet. Ha Magyari borul, akkor borul Pintér, Orbán, Csányi, Gyurcsány, ha kihúzzuk a sátorvasat, leborul a ponyva maga alá temetve az összes tetves parlamenti pártot a kamu ellenzékkel együtt (JOBBIK, LMP, stb.). A TEMPO Párt alapítói már annyit elértek, hogy a Kossuth Holding és strómancége már nem került fel a felszámolók névjegyzékébe. A jövőben nem folytathatnak felszámolói tevékenységet. Innen már csak egy ugrás a Sugár.



/Borbély József/"

Forrás: Link