2016. június 2., csütörtök

Sok "halnak" bűzlik a "feje"...

"Budai Gyulával együtt szerveztük a 2006-os gazdademonstrációkat. Az egyik ügyvédünk meg együtt töltötte sorkatonai szolgálatát Budai Gyulával és Orbán Viktorral. Budai később katonai ügyész lett, majd a Kossuth Holdingos Maffia védőügyvédje a KNYFÜ. Nyom. 396/2003. számú ügyben. Legalább is telefonon erről tájékoztatott engem elszámolási kormánybiztos korában, hogy emiatt elfogult, és ezért nem járhat el az ügyben. Mondtam neki, hogy: ehhez jogod volt, mert őket is megilleti az alkotmányos védekezéshez fűződő jog, meg te is elvállalhattál egy ilyen zsíros falatot, csak akkor nem lehettél volna kormánybiztos. Erre ő azt válaszolta, hogy "Nehogy te mond meg nekem, hogy én mi tehetek!" Erre azt válaszoltam neki, hogy: "Nem csak neked, Orbánnak is én mondom meg!"

Az előtte lévő kormánybiztost is személyesen ismertem. Amikor leterítettünk hivatalába több-ezer oldal bizonyítékot az állami és felszámolói maffiáról, melyben a teljes hatalmi és politikai elit érintve volt, Papcsák lelépett, mint kurva a bőrdíványról, hivatali helyét hátrahagyva Budainak.

Majd ezt követően hat tanú előtt életveszélyesen megfenyegetett, mely miatt feljelentettem, amit a Központi Nyomozó Főügyészség eltussolt.

Azért raktam össze ezeket a képeket, hogy így függ össze a politikai maffia, van egy közös bűn, a Kossuth Holding és a felszámolások. Ez, ami összeköti az ügyeket. A Központi Nyomozó Főügyészség a fenti számon 6 éven keresztül folytatta az eljárást, mely főszereplője az a dr. Magyari József volt, aki érintett a Tököli Reptér működtetésében, az ide feltöltött dokumentum szerint a HM átvilágításában, a Hajdú-Bétben és az összes jelentős magyarországi nagyvállalat felszámolásában, az oligarchák kezére játszva a nemzeti nagyvállalatok többségét, amit lehallgatási jegyzőkönyvekkel bizonyítottan főbírók megvesztegetésével ért el.

Dr. Keresztes Imre legutóbb 2009. május 18-án szüntette meg a hivatkozott büntetőeljárást, szembemenve kétszer nem csak szakmai álláspontjával - ő indítványozta a nyomozási bírónak kétszer, hogy lehallgatási jegyzőkönyveket fel kell használni -, hanem a PKKB nyomozási bírájával is, aki Keresztes indítványára kétszer is jogerős végzést hozott, hogy fel lehet használni a lehallgatási jegyzőkönyveket a büntetőeljárásban, mivel nem sérült a haladéktalanság elve. Majd ezt követően azzal az indoklással szüntette meg az eljárást 2009. május 18-án, hogy nem használhatók fel a jegyzőkönyvek, mert sérült a haladéktalanság elve. Valójában politikai parancsot hajtott végre, mivel ha nem szünteti meg az eljárást, az kiterjedt volna Bajnaira - aki nem lehetett volna miniszterelnök -, Csányira mivel,- első milliárdjait a Hajdú-Bétben szerezte még a csőd előtti időből, a Wallis és Bajnai ennek a nyomait jött takarítani a Hajdú-Bét-be, ugyanis Csányi az OTP-ből 14 milliárddal finanszírozta a Szűcs idejében a Hajdú-Bétet, melyből 4 milliárdot ő használt -, érintve volt, mint Simor és Karvalits az MNB-ből.

Simor és Bajnai jó párosítás, bizonyították ezt már a Fenyő-gyilkosság után a VICO birodalom lenyúlásakor, mely a Simicskán keresztül a fidesz médiája lett. Ha a köztársaság egy sörsátor, akkor a Kossuth Holding benne a sátorvas, azaz a tartószerkezet. Ha Magyari borul, akkor borul Pintér, Orbán, Csányi, Gyurcsány, ha kihúzzuk a sátorvasat, leborul a ponyva maga alá temetve az összes tetves parlamenti pártot a kamu ellenzékkel együtt (JOBBIK, LMP, stb.). A TEMPO Párt alapítói már annyit elértek, hogy a Kossuth Holding és strómancége már nem került fel a felszámolók névjegyzékébe. A jövőben nem folytathatnak felszámolói tevékenységet. Innen már csak egy ugrás a Sugár.



/Borbély József/"

Forrás: Link

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése