Az Ekonomika Szegodnya orosz
hírügynökség jelenti, hogy már maga a tiltakozási akciók oka, hogy –
Orbán nem volt hajlandó meneszteni a Washington által korrupcióval
vádolt NAV-elnököt, Vida Ildikót – az is gyanús. Az Egyesült Államokra
nem jellemző az ennyire agresszív beavatkozás egy EU- és NATO-tagország
belügyeibe.
Magyarország azonban
szembetűnően kilóg a sorból. Orbán Viktor nem egyszer nyíltan
kijelentette, hogy Magyarország számára az EU határain túl Oroszország
az egyik legfontosabb partner. Magyarország és Oroszország már az
Oroszország-ellenes gazdasági szankciók életbe léptetése után is
szilárdította az együttműködést: a magyar hatóságok teljes mértékben
támogatják a Déli Áramlat projekt realizálását, míg más országok
igyekeznek akadályokat gördíteni Oroszország elé. Orbán Viktor
megerősítette, hogy az amerikai hatalmasok nyomást gyakoroltak rá ebben a
kérdésben, hiszen a Nyugat távlati tervei közt az orosz gáztól való
függőségének csökkentése és nem a zökkenőmentes gázellátás biztosítása
szerepel.
Lényegében egyértelmű, hogy a
bizonyos magas rangú magyar tisztségviselők amerikai beutazására
vonatkozó tilalom nem más, mint egyfajta diplomáciai figyelmeztetés a
magyar hatalomnak az USA részéről. Senki sem kívánja meghallani Orbán
szavait, hogy döntései nem „oroszbarát”, hanem „magyarbarát” jellegűek.
Olajként hatott a tűzre Szijjártó Péter külügyminiszter azon kritikai
megjegyzése is, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók hatástalanok
és negatív hatást gyakorolnak a közép-európai országokra. Az USA számára
ez elegendő volt ahhoz, hogy tudomásul vegye Oroszország és
Magyarország „közeledésének” tényét. Mi több, Magyarország erősen
diszkreditálta magát Washington előtt, amikor szeptemberben leállította a
visszaáramló ukrajnai gázszállítást, bejelentve, hogy megnövekedtek
belföldi szükségletei. Orbán akkor hangoztatta, hogy Magyarország nem
támogathatja Ukrajnát saját érdekeinek csorbulása árán, de az Egyesült
Államok számára ez nem indok.
- Liberálisok és cionbolsevikok hisztiztek a Kossuth téren -
Úgy néz ki, hogy Pesten, a szélsőbalos antifákkal akarják eljátszatni a kijevi neonáci Jobb Szektor szerepét.
November 17-én rendezte meg
a liberális csürhe, a ‘Közfelháborodás Napja’ elnevezésű kormányellenes
demonstrációt. Több magyar városban és külföldön is tüntettek az Orbán
kormány ellen.
A Kossuth téren, a
Parlamentet védő rendőrsorfal előtt – óbégattak, lökdösődtek a
liberálisok, liberál-bolsevikok és cionbolsevikok, – míg háttérben az
általuk megvezetett egyszerű emberek tiltakoztak a rendszer ellen, s a
kormány lemondását követelték.
Az erős nyugat-európai és
amerikai támogatást maguk mögött tudó szervezők; ugyanaz a társaság,
mely az internetadó elleni tüntetés szervezésében is benne volt, – két
kis nyikhaj; Nemes Balázs és Kocsis András, a ‘Nem Némulunk El’ Facebook
csoport alapítói, – ‘Közfelháborodásnak’ nevezett, – ismételt
nyugatbarát reklámkampányt rendeztek a Kossuth téren.
Tüntetésük
valódi célja egyetlen mondatban megfogalmazható. Eredeti felhívásukban
ezt írták: “Igent mondunk Európára!” – Vagyis igen, az EU-ra.
Az esemény a már a jól ismert
felforgatási kézikönyv szerint zajlott, – bár most a magyar helyszín
sajátságosságainak megfelelően, – némi színbéli eltérést voltak
kénytelenek eszközölni. Mert a Kijevi Majdanra emlékeztető díszletek; az
EU és nemzeti színű zászlók között, – megjelent egy új szín is; a
vörös. (Lásd fenti kép).
Mivel a netadó elleni tüntetésen
és utána bebizonyosodott, hogy a magyarországi radikális jobboldalt, –
nem tudják a kormány elleni felforgatásba belevonni, – ahogyan ezt
lassan egy éve Kijevben a Majdanon megtették, – a háttérben álló
atlantista szervezők kénytelenek voltak új szereplőket, mondhatni
‘balekokat’ keresni. – Hogy csak történjen már valami, s ne csak
skandálásokkal és vonulgatásokkal töltsék ki a rendelkezésükre álló,
egyre szűkebb időt.
Az úgynevezett ‘tüntetés’, de valójában
az uniós promóció szervezői, – az általuk eddig semmibe vett népre
hivatkoztak, – s szemmel láthatóan tehették is, mert sok megvezetett
egyszerű ember is tiltakozott a rendszer ellen, a kormány lemondását
követelve.
Sajnálattal ismertünk fel közöttük több otthonvédőt is, – akik valójában most önmaguk ellen tüntettek.
Mert a mostani hőzöngés valódi
célja, ahogyan az uniós zászlók is jelezték nem más, mint a jelenlegi
liberális kormány lecserélése egy a nyugat és EU felé még készségesebb
korábbi liberális kormányra. Talán nem kéne megfelejtkezni arról a
tényről sem, hogy a Bilderberg csoport konferenciájának egyetlen
magyarországi meghívottja a libás Bajnai volt!
Minden jel arra mutat, hogy a helyi
provokátorok és fizetett önjelölt vezérek munkáját, – a beszivárgó
amerikai ügynökök jelenléte is támogatja.
Olvasóinknak ismételten az
javasoljuk, legyenek nagyon óvatosak a megtévesztő ám rendkívül
kártékony liberál-bolsevik, cionbolsevik eszmékkel szemben, – melyek
lényegében a neoliberalizmust képviselik. – Az otthonvédőknek semmi
dolguk ezzel a neoliberális csürhével, mely, – ha ismét hatalomba kerül
akkor az eddigi apró eredményeket és félsikereket is elsöpri, és a
kilakoltatási hullámnak, a végrehajtók korlátlan hatalmának semmi sem
fog gátat szabni!
Nem tudni, hogy ezek a megvezetettek
miért nem vették észre a mostani és eddigi demonstrációkon, a liberális
ellenzék felülreprezentált jelenlétét; úgymint jelen esetben Demszky
Gáborét, – Gréczy Zsoltét, a DK-ból, – vagy ott volt a DK elnökségéből,
Kakuk György is.
De, hogy történjen is valami…
Az eddig szinte unalomig ismételt
klisékre alapuló felforgatási kézikönyvet, mint már említettük
kénytelenek voltak kissé átdolgozni a háttérben meghúzódó hivatásos
zavarkeltők, – a magyarországi helyszín sajátosságainak megfelelően.
Hogy valóban történjen is már valami.
Új színt, éspedig a vöröset kellett
vinni az eddigi palettába, – vagyis az antifa akciócsoportokat, s
mellettük a cionbolsevik, liberál-bolsevik szerveződéseket vonták be az
eseményekbe.
Ha egy orosz, vagy újoroszországi
kommunista ezt meglátná, hogy az EU-s rongy mellett megjelenik a CCCP-s
póló is, – pofán is verné azt, aki azzal gyalázza a jelképeiket, hogy
egy EU párti tüntetésen jelenik meg benne.
Aktívan jelen voltak tehát a
neoliberális ellenzék által szervezett tüntetésen ezek a baloldalinak és
népinek beállított szervezetek, – bizonyítván azt, hogy nem sok
választja el őket a nyugatbarát ellenzéktől.
A
Krausz Tamáshoz és Tamás Gáspár Miklóshoz, valamint a ‘MEBAL’-hoz köthető cionbolsevista;
‘Attac Magyarország’ mozgalom zászlóját is láthattuk az első sorokban, - de jelen voltak a
Cseh Miklóshoz köthető liberál-bolsevik, marxista
‘Népi Front’ aktivistái is, – erről honlapjukon saját maguk számolnak be.
Ebben a cikkben
világosan kifejtik, hogy a változások élére akarnak állni, (mily
meglepő), – abba a tévhitbe ringatván önmagukat, – hogy az Orbán kormány
esetleges bukása után ők is politikai szerephez juthatnak a kapitalista
neoliberális pártok mellett.
Az ‘Attac Magyarország’ zászlaja, a Che Guevara zászló mellett
Mindenesetre a szervezők sikerrel
használták fel őket hétfőn este. A hozzájuk köthető antifa aktivisták, a
fenti címkép tanúsága szerint is igencsak nyüzsögtek, – úgymond
‘csinálták a fesztivált’.
A kezdeti beszédek után kezdődött a
rendőrsorfal előtti óbégatás, skandálás, majd a lökdösődés. Ide gyűlt az
összes önmagával nem bíró gyűlölködő titán és titánia (hivatásos
provokátorokkal megsépkelve), a már előzetesen megállapított
szereposztás szerint: antifák és liberálisok, liberál-bolsevikok,
cionbolsevikok.
Ám ezek az antifák, a közelébe sem
jöhetnek az ultráknak. 2006-ot ezzel az állománnyal nem lehet
megismételni. – De a Majdant még inkább nem.
Kb. 30 ember csinálta igazából a balhét,
a többiek inkább csak álldogáltak, ajvékoltak, s olyasmi 2006-ból
lopott szövegeket is skandáltak, hogy; ‘Orbántakaroggy’.
Ezek a legforróbb fejűek, (vajon mennyi
is lehetett köztük a hivatásos zavarkeltő?) – olykor nekilendültek, és
nyomultak a rendőrsorfal felé, mire a falanxról úgy pattantak le, mint a
labda. A liberális Index és a 444 helyszíni tudósítói szerint
is; – kevés olyan tüntető volt, aki mert vállalni konfrontációt a
Készenléti Rendőrséggel. – Így nem sok esélyük volt kijevi mintára, –
vagyis hogy betörjenek a Parlamentbe és ott törjenek, zúzzanak.
Nos talán a a háttérben álló valódi
szervezőknek, – csak szükségük lesz a forgatókönyvük további
magyarországi adaptációinak megvalósításához, – azokra az Ukrajnában már
jól bevált fránya külföldi zsoldosokra. – Igen, kelleni fognak majd a
hivatásos martalócok, ha azt akarják, hogy az újabb tüntetéseken végre
elérjék céljukat és vér folyjon. – S így robbantsák ki a “forradalmukat”
(sic!).
Nem kizárt az sem, hogy hoznak majd
Ukrajnából néhány jobb szektoros neonácit is, akiket a változatosság
kedvéért majd Che Guevarás jelmezbe bújtatnak.
Így emelhetik be őket az antifák
közé, – akik velük együtt eljátsszák majd azt a szerepet, amit a Jobb
Szektor Kijevben a Majdanon eljátszott. Ugyanazokért a célokért, a
nyugati orientáció helyreállításáért, a Keleti nyitással szemben. Mert
szerintük Magyarország vészesen közel került Oroszországhoz. – Nem
beszélve arról, hogy a bankoknak is elegük van már az Orbán
kormányzatból. Mert ne higgye senki azt, hogy ők nem támogatják a
liberális lázadást.
A kormány devizahiteleseket mentő
csomagja persze olyan amilyen, sok kritikára ad okot, – főleg az
aktuális napi árfolyamon történő forintosítás, – ám a részeredményeket
nem szabad semmibe venni, mint ahogy azt sem; hogy a kormány jóvoltából még mindig nincsenek tömeges kilakoltatások.
És, ha neoliberálisok,
liberál-bolsevikok, s cionbolsevikok által annyira preferált, s a
megvezetett egyszerű kifosztott emberek óhaja teljesülne – s megbukna az
Orbán kormány, – akkor bizony a tisztelt devizahiteleseknek és egyéb
bajban lévő millióknak merő naivság lenne gondolniuk azt, – hogy egy
szociális rendszerváltás következik be majd. – Hanem a neoliberális
kapitalizmus restaurációja jön, annak minden ódiumával együtt.
Tömeges kilakoltatások, – a
magyarság teljes kifosztása, az életben maradottak rabszolga sorba
döntse, – a nemzet teljes megsemmisítése következik majd.
Szabad Riport
***
Utólagos információk, mostani történések előzményeiről:
Az alábbi fotó-dokumentumok is
bizonyítják, hogy a liberál-bolsevik és cionbolsevik szerveződések
mennyire kötődnek a neoliberális ellenzékhez, – valójában egy alomból
származnak velük.
Ahogyan a tavaly nyáron, a Kijevi
majdan előtt is megtörtént a szervezés és egyeztetés, – ezen a nyáron a
budapesti központú liberális lázadások előtt is történtek előzetes
egyeztetések, szervezések, – a mostani történésekben résztvevő felek
között:
Például a nyár végén, augusztusban a Szelidi tónál, egy u.n. ‘Baloldali fesztivál’ keretében találkoztak egymással.
A lementett oldal szerint, az
úgynevezett baloldali pártok és szervezetek egyeztettek a szorosabb
együttműködésről. Ami például hétfőn, a Parlament előtt meg is történt.
Ezek a pártok és szervezetek tehát a következők voltak:
A liberálisok; LMP, Együtt
Pm, – ultra liberálisok; 4K, – szociál-liberálisok; MSZP, – liberál
bolsevikok; Népi Front, – cionbosevikok; Attac, Mebal, Munkáspárt 2006.
Ezek a szerveződések valójában
úgyszintén a liberális ellenzékhez köthetők, azok szekerét tolják és
bármit is mondjanak magukról és az állítólagos rendszerváltásról, –
valójában semmi mást, mint a neoliberális; Gyurcsány, Bajnai féle
visszarendeződést készítik elő.
SzRTI