A Klubrádió honlapja ismertei egy csomó külföldi orgánum beszámolóját és véleményét a tegnapi magyarországi “közfelháborodásról”. Szinte mindegyik idézett médium a megmozdulások egyetlen okaként az Orbán – rendszert nevezi meg. Egy – csak egy – idézet lóg ki a sorból:
Die Welt
Magyarország felkel a politikai osztály ellen: több városban tízezrek tiltakoztak nemcsak az Orbán-kormány, de az összes politikus ellen. Az internetadót ugyan a hatalom visszavonta, de nem nehéz új célokat találni a tiltakozásnak: Miskolcon például az egész rendszert el akarták törölni, és helyette olyat teremteni, amelyben jól lehet élni. A lehetőség megvan: a tét, hogy megbuktassák Orbán Viktort. A Kossuth téren jó 10 ezren gyűltek össze – az összes politikus ellen. Itt a civil társadalom mozdult meg. A magyarokat olyan témák foglalkoztatják, mint a hitelcsapda, vagy a túl kicsi nyugdíj, illetve a fiataloknak elegük van a kormány konzervatív retorikájából. A tüntetés után a rendőrök nem hagyták magukat provokálni, profi módon hagyták, hogy hasson az idő, a hideg és az unalom. Utána kiszorították a maradék 100-200 embert. Egy rendőr ugyan fél 11-kor odacsapott, de társai utána lefogták. A forradalom még nem jött el, legalábbis ezen az estén nem.
Bár a Die Weltnek legyen igaza! Merthogy zárómondatából azt lehet kiolvasni, hogy VÁRHATÓ egy forradalom! Egy RENDSZERVÁLTÓ, EGY “VISSZARENDSZERVÁLTÓ” FORRADALOM!
tak
Mert ez a rendszer – legyen az orbáni vagy akármilyen kapitalista rendszer – ez demokratikus eszközökkel nem váltható le! Márpedig le kell váltani! Ahhoz meg kell az a bizonyos forradalom!
Amikor “…Magyarország felkel a politikai osztály ellen…”
Amikor a MAGYAR NÉP fog felkelni az őt kifosztó politikai osztály ellen!

http://balrad.wordpress.com/2014/11/18/die-welt-a-forradalom-meg-nem-jott-el/