Többoldalú védelmi jellegű együttműködési megállapodásokat is aláírt november 18-án, azaz ma Brüsszelben Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki részt vett az EU-országok védelmi minisztereinek tanácskozásán.
Az egyik megállapodás az eredetileg 15 évvel ezelőtt megkötött magyar-szlovén-olasz megállapodás (Az MLF - MultiNational Land Forces - "többnemzeti szárazföldi kötelék" nevű együttműködési megállapodás módosítása arról szól, hogy kiszélesítik a műveleti alkalmazás lehetőségeit: a kötelék ezentúl az ENSZ, az EU és a NATO műveleteibe egyaránt, területi korlátozás nélkül bevethető lesz, természetesen a részes államok teljes konszenzusa mellett) korszerűsítését jelenti, a másikat pedig Lettországgal, Litvániával és Nagy-Britanniával együtt kötötte most Magyarország (A Keleti Partnerség Célalap elnevezésű technikai megállapodással, amelyet a lett, a litván és a brit hivatali partnerével együtt írt alá, Magyarország csatlakozott azokhoz a donor országokhoz, amelyek elősegítik a szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkező keleti partnerek fokozott bevonását például kiképzési, illetve továbbképzési tevékenységekbe. Franciaország és Luxemburg is jelezte, hogy majd szándékában áll csatlakozni ehhez a megállapodáshoz) arról, hogy segítik az EU keleti partnereinek a bekapcsolódását az unió biztonsági és védelmi politikájának körébe tartozó tevékenységekbe, jelen esetben Oroszországgal szemben.








A védelmi miniszteri tanácskozáson

Áttekintették az ukrajnai és a közel-keleti biztonsági helyzetet - utóbbit az Iszlám Állam támasztotta fenyegetés vonatkozásában. Egyetértettek abban, hogy mindkettő igen súlyos válság, és komoly hatást gyakorol Európa biztonságára, amire az EU-nak reagálnia kell. Uniós forrásból tudható még, hogy az ülésre meghívott Jens Stoltenberg NATO-főtitkár olyan értékelést adott az uniós minisztereknek az ukrajnai helyzetről, amely állítólag - vagyis a Nyugat-stratégia szerint - nagyban alátámasztja az orosz csapaterősítésekkel kapcsolatos aggodalmakat. Az uniós ülésen elfogadták a hosszú távú védelmi együttműködésről szóló politikai keretet, valamint a kibernetikai védelmi politikai keretdokumentumot. Hende hozzátette: a tavaly decemberi EU-tanácskozás szlogenje az volt, hogy a „védelem számít” („defence matters”). „Az elmúlt hónapok azt bizonyították, hogy jó időben irányult a figyelem a katonai képességek kérdésére”. A miniszterek áttekintették az EU biztonsági és védelmi politikája keretében folyó katonai műveleteit. Magyarország ezek közül négy műveletben - Bosznia-Hercegovinában, a Közép-afrikai Köztársaságban, Szomáliában és Maliban - aktív szerepvállaló.

Hende kiemelte, a hét végén tett balkáni látogatásán elismerő szavakkal méltatták a magyar katonák teljesítményét. „Ezek a missziók a Magyar Honvédség felkészültségét is nagy mértékben növelik".




Az ENSZ Biztonsági Tanácsa meghosszabbította a bosznia-hercegovinai EUFOR ALTHEA uniós katonai művelet mandátumát. Ezzel összefüggésben Christopher Petty amerikai tábornok figyelmeztető szavai - a szarajevói központú NATO-misszió vezetője -, aki szerint „a felszín nyugodt, de a mélyben ott izzik a parázs, és mindenütt be van készítve a szárazgyújtós”.

Várhegyi Kálmán összegzése