2015. március 22., vasárnap

“Moszkvának több joga van a Krímre, mint Londonnak a Falkland-szigetekre”

“London figyelmébe ajánlom: jelentősen több jogalapja van annak, hogy a Krím Oroszországhoz tartozik, mint annak, hogy a Falkland-szigetek Nagy-Britanniához” – írta a Twitteren Alekszej Puskov, az orosz parlamenti alsóház, az Állami Duma külügyi bizottságának vezetője.
Az epés megjegyzéseiről ismert politikus a brit külügyminiszter szavaira reagált, aki nem sokkal korábban elítélte a jogilag Ukrajnához tartozó Krím félsziget “törvénytelen és alaptalan” bekebelezését. “A Falkland-szigetek mindig is Argentínához tartoztak, mint ahogy a Krím is a Szovjetunió része volt” – hangsúlyozta Puskov.
Március 16-án volt egy éve, hogy Kijev és a Nyugat megítélése szerint illegitim népszavazást rendeztek orosz fegyveres katonák jelenlétében a Krím Ukrajnától való elszakadásáról. Maga a referendum kiírása az ukrán alkotmányba ütközött, a megszervezése és lebonyolítása alatt ráadásul tömérdek szabálysértés történt. Moszkvában két nappal ezután aláírták a függetlenségét egyoldalúan kikiáltó Krími Köztársaságnak és Szevasztopolnak az Oroszországi Föderációhoz történő csatlakozásáról szóló szerződést.
Az argentin kormány szerint a spanyolul Malvin-szigetekként emlegetett szigetcsoportot, amely mintegy 180 éve brit uralom alatt áll, elorozták a dél-amerikai országtól. Buenos Airesnek a szigeteket az 1982-es falklandi háború során sem sikerült megszereznie Londontól. A Falkland-szigetek lakosai egy 2013-as népszavazáson elsöprő, 99,8 százalékos többséggel úgy döntöttek, hogy a terület továbbra is Nagy-Britanniához tartozzon.
(NOL)

KOMMUNISTÁK CSINÁLTÁK A RENDSZERVÁLTÁST

Már több mint negyed század eltelt (a Horthy-korszak se volt ennyi) és mindenkinek elege van ebből a kommunista rendszerváltásból. Bárkit kérdezünk, mindenki csak köpni tud erre a témára. Hát persze...Ezt nem a magyar nemzet csinálta, hanem a kommunista párt „vezényelte le”. Olyan trükkös módon csinálták, magát a tervet, az elképzelést is, hogy arról előre semmit se tudjon a közvélemény, hanem kész tények elé állították a társadalmat.


AZ ÁVÓS RÁDIÓ VEZÉNYELTE A RENDSZERVÁLTÁST
A MR korábban ávós vezetésű volt, de ha egy kicsit megkaparjuk, akkor ma is az. Csak most már a cionista-globalista érdekek szolgálatában. Ők voltak azok akik 1988 óta azt üvöltözték, hogy „erőszak nélkül” kell megcsinálni a rendszerváltást, de az erőszakról ők nem mondtak le, hanem erőszakos eszközökkel folytatták le ezt a politikai folyamatot. Nekik szabad volt az erőszak eszközeivel élni. Ez az erőszak nemcsak azóta is tart, de mind nyíltabbá válik. Az utóbbi években már hazug mitológiát és hazug történelmi magyarázatokat is közzétették erről a rendszerváltásról. Ma reggel pl. előjött a cionrádióban a volt MSZMP-s Bíró Zoltán, aki később MDF elnök is volt, s most őrá bízták a rendszerváltást kutató intézmény vezetését. Kecskére bízták a káposztát. Bíró elvtárs jó elvtárs...Meg is mondta a cionrádióban, hogy nehéz kutatniuk a rendszerváltás múltját, mert úgymond sok iratot és dokumentumot „eltüntettek”. Az ő saját elvtársai tették ezt is. Ez persze csak egy nagy hazugság. Hiszen minden irat, vagy a legfontosabbjai megvannak, csak ők ülnek rajta. Ezek beszélnek kutatásról? Amikor még az 1945-46-os zsidó bosszúperek anyagát sem adták közre! Miközben megvannak az akkori filmek, csak le kéne adni a tévében. Erről jut eszünkbe egy másik álságos csatora is, az EchoTV. Miközben Szaniszló Ferenc könnyhullatóan mesélget a kincses Erdélyről és sorolja hosszasan, hogy a világ melyik részén nézik az ő szélhámos adásait, aközben ugyanabban a tévében ömlik a holomocsok hazudozás és a volt ávós történészek, kutatók mocskolják a magyar nemzetet és hazudják le dicső történelmünket. De ez Szaniszlónak a szemét nem bántja. Visszatérve jóelvtársunkhoz.. Bíró elvtárs azt is mondta, hogy volt ugyan rendszerváltás, csak a következményei lettek „rosszak”. Ha ezt nem mondja, akkor is tudjuk, mármint a következményeket. De Bíró elvtárs arról nem beszélt, hogy a magyar nemzet legjobb, legtisztább képviselőit vagy a még élő 56-os valódi szabadságharcosok képviselőit miért nem engedték be a hatalomba? Vagy a tárgyalósztalokhoz? Vagy a mikrofonok közelébe? Vagy a képernyőkre? Vagy a tankönyvekbe? Itt bezzeg működhetett a kommunista erőszak és hazugsággépezet, sértetlenül. Mind a mai napig. Kép: vörös mocskok az 1919-es Vértanúk terén. Meddig bűzlik még ott a szovjet állampolgár, magyargyilkos Imrov Nagy-szobra?
A KOMMUNISTA GYILKOSOK PAKTUMOT KÖTÖTTEK A PÁRTOKKAL
A magyar nemzetet teljesen kihagyták abból, hogy saját maga döntsön a sorsáról, hogy milyen rendszert akarunk. Vagy milyen államformát akarunk. Ehelyett a véreskezű kommunista banda (Pozsgayval az élen) önjelölt pártok vezetőivel ült le alkudozni, aminek a lényege abban foglalható össze, hogy a nemzeti vagyont ők saját maguk számára elrabolhatták, a hatalmas államadósságot pedig rásózták a népre és a kommunista vezetőket meghagyták a helyükön. A sok-sok példa közül elég csak azt a mocskos egyetemet említeni, ahol Orbán-Gyurcsány is együtt volt. Az ELTE-ről van szó, ahol ma is a zsidókommunista, marxista kútmérgezők még mindig ott vannak. És pofáznak. Védik Ságvárit, a zsidóterroristát és a többieket. A HunTV kerekasztalában elég szolíd formában ezekről a témákról is szót váltottak az adások szereplői. Várjuk a további adásokat is! Bővebben majd a Magyar Oldal májusi számában is olvashatunk erről.
http://huntv.info/tv/aktualpolitikai-kerekasztal-8/
http://huntv.info/tv/aktualpolitikai-kerekasztal-9/

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/kommunist%C3%A1k-csin%C3%A1lt%C3%A1k-rendszerv%C3%A1lt%C3%A1st

Survival felszerelés...

A mai civilizált világban az emberek nem igen gondolnak arra, hogy mi van akkor, ha az infrastruktúra természeti csapás, katasztrófa, vagy esetleg más elöre nem látható ok miatt összeomlik. Az emberek elkényelmesedtek... természetes, hogy van víz, villany, gáz, telefon stb. De mi történik, ha mindez egyik pillanatról a másikra megszünik, vagy csak korlátozottan áll rendelkezésre? Megkezdödik a túlélésért való harc! Föleg a nagyvárosok és gettók lakóinak lesznek nagyobb problémái. Nap mint nap harc az élelemért és a túléléshez szükséges dolgokért. A falusiaknak valamivel könnyebb a helyzetük, föleg, ha gazdálkodók!

A sikeres túléléshez megfelelö eszközökre van szükség... természetes, hogy a nagyvárosok dzsungelében mások a feltételek, mint a természetben!

Az alábbiakban pár tanácsot szeretnék nyújtani hasznos eszközökröl és felszerelésekröl, ami megkönnyítheti helyzetünket. Túlélni, megvédeni önmagunkat, családunkat és javainkat!
Túlélési technikákkal nem foglalkozom, arra vannak kiváló szakkönyvek.

A következö témákban szeretnék egy kis áttekintést és segítséget adni. Az összeállításnál fontos szerepet játszott az ár és minöség viszonya, valamint a használhatóság:

Ütö-vágó szerszámok: Fix pengéjü kés, zsebkés, macheta, balta / tomahawk, ásó
Lámpa: Halogén, LED
Távcsö:
Tájolás: Iránytü, GPS
Ruházat: Lábbeli, kabát, nadrág


Ütö-vágó szerszámok.
Talán a legfontosabb eszközök a sikeres túléléshez és outdoor tevékenységhez. Fontos, hogy masszívak és strapabírók legyenek. Olcsó, silány kínai termékekkel nem érdemes kezdeni, mert a késöbbiekben csak megnehezíti a munkánkat...


Taktikai / outdoor kések. Késeknél megkülönböztetünk taktikai (itt használhatnám az önvédelmi / támadó szót) vagy outdoor változatot. Temészetesen vannak olyan kések is, melyek mindkét kritériumnak, vagy annak részben megfelelnek. Fö kritériumok az éltartóság, keménység, ütésre, vágásra /hasításra, ásásra való alkalmasság. A markolat lehetöleg csúszásmentes és biztonságos legyen. (kesztyüben is) A penge a markolat végéig érjen, fontos a stabilitás miatt, min. 210 mm pengehosszal és 3-6 mm vastagsággal. Praktikus a matt fekete, vagy szürke penge, mivel az nem veri vissza a fényt, ami néha elöny lehet...


RUI tactical knives RK 31831. (taktikai & outdoor)
Robosztus penge 440-es acélból, titán felületi kezeléssel. Hossz 180 mm, vastagság 6 mm. Markolat csúszásálló gumírozott SFL müanyag.
Tok cordula / nylon.
Tartozék: CER tüzcsiholó.


Gerber Bear Grylls Ultimate Knife. (outdoor)
Robosztus Drop-Point-penge Cr17MoV acélból. Hossz 120 mm, vastagság 3 mm.
Markolat csúszásálló TacHide gumírozott müanyag.
Tok ballisztikus nylon és müanyag.
Tartozék: CER tüzcsiholó és késélesítö.

Gerber Survival LMF II Serrated Edge Infantry (Mod. 22-01629). (taktikai & outdoor)
Robosztus Drop-Point-penge 12C27 acélból. Hossz 123 mm, vastagság 3 mm.
Markolat csúszásálló Softgrip.
Tok ballisztikus nylon és müanyag.

Cold Steel Leatherneck. (taktikai)
German 4116 acélból. Hossz 177.8 mm, vastagság 5 mm.
Markolat csúszásálló Kray-Ex™ müanyag.
Tok Secure-Ex® müanyag.

CRKT F.T.W.S. (outdoor)
Robosztus Drop Point penge SK 5 acélból. Keménység 57-58 HRC. Hossz 160 mm,
Markolat csúszásálló müanyag.
Tok ballisztikus nylon.

KA-BAR, Becker BK7 Combat Utility (taktikai & outdoor)
Robosztus Clip-Point penge 1095 Cro-Van acélból. Keménység 57-59 HRC. Hossz 178 mm, vastagság 4.8 mm
Markolat Grivory csúszásálló müanyag.
Tok ballisztikus nylon.

Glock 78 (taktikai)
Robosztus penge rugóacélból, foszfát bevonattal. Keménység 55 HRC. Hossz 165 mm.
Markolat csúszásálló Polymer. Fekete, homok és olajzöld színekben.
Tok Glock-polymer

Glock 81 fürésszel (taktikai)
Robosztus penge rugóacélból, foszfát bevonattal. Keménység 55 HRC. Hossz 165 mm.
Markolat csúszásálló Polymer. Fekete, homok és olajzöld színekben.
Tok Glock-polymer

Hosszú a taktikai & outdoor késeket elöállító cégek sora, az árak pedig a csillagos égig nyúlnak... csak pár név a felsöbb kategóriából. Al Mar, M Tech, Pohl Force, SOG, Camillus, Ontario stb. Nem is beszélve a saját igényeinknek megfelelöen készített és "méretre szabott" egyedi darabokról.


Zsebkések. Szinte nélkülözhetetlen tartozék. Téves felfogás, ha valaki azt hiszi, hogy nincs szükség rá, mivel van egy nagyobb taktikai vagy outdoor kése! Fö kritériumok az éltartóság, a penge és markolat stabilitása, lehetöleg egykezes nyitási mód. A markolat csúszásmentes és biztonságos legyen. Min. 70-80 mm pengehosszal és 2 mm vastagsággal. Praktikus a matt fekete, vagy szürke penge, mivel ezek nem verik vissza a fényt!

Gerber Bear Grylls Scout Messer (egykezes)
Drop-Point penge Cr17MoV acélból. Hossz 84 mm, vastagság 2 mm.
Markolat csúszásálló TacHide gumírozott müanyag.

Gerber Bear Grylls FOLDING SHEATH KNIFE (egykezes)
Drop-Point penge Cr17MoV acélból. Hossz 92 mm, vastagság 2 mm.
Markolat csúszásálló TacHide gumírozott müanyag.

Gerber Gator 154
Masszív Drop-Point penge 154 CM acélból. 59-61 HRC. Hossz 95 mm, vastagság 3 mm.
Markolat csúszásálló Kraton.
Tok Cordura nylon.

Columbia River Knife and Tool (CRKT) Nr.1 az USA-ban sport és profi kések terén. Még egy konkurensének sem sikerült a legendás és elérhetetlen éles hullám - köszörülését lekopírozni.

CRKT Foresight Plain (egykezes)
Masszív penge recurve éllel AUS-8 acélból. Hossz 89 mm, vastagság 4 mm.
Markolat alumínium.
Liner Lock


CRKT M16 Serie (egykezes, Drop-Point vagy Tanto pengével)
Penge különbözö minöségben AUS-8 vagy 8Cr15MoV acél.
Markolat alumínium vagy Zytel.
Liner Lock

Victorinox Hunter Pro (egykezes) Liner Lock

Victorinox Ranger Grip (többfunkciós) Liner Lock

Venger Ranger (egykezes, multifunkciós) Liner Lock

Természetesen a választék óriási, a felsö árkategóriájú késeket mint Spyderco, Benchmade, James Krating Master At Comtech, Al Mar, Blackhawk, Fox Knives Military Division,
Pro Tech stb. nem említettem, mert célom a mindenki számára elérhetö, és a célnak megfelelö eszközök bemutatása.


Back Up kés. Általában kicsi fix pengéjü stabil kés, amit rejtve hordunk. Többnyire KIDEX tokban, ami több hordási lehetöséget tesz lehetövé. Zsinóron nyakba akasztva a ruha alatt, vagy az integrált 180 fokban forgatható clippel az övön éllel felfelé, lefelé....



CRKT Ryan Plan B
Penge AUS 6M acél, hossza 75 mm. Össz hosz 175 mm.
Markolat Zytel.
Tok Kidex 180 fokban forgatható clippel. Nyakba akasztva is hordható.

Gerber Bear Grylls Paracord Fixed Blade. Full-Tang, Drop point penge.
Penge 5Cr15MoV acél, hossza 83 mm. Összhossz 197 mm.
Markolat szükség esetén letekerhetö ejtöernyö zsinór (Parachute Cord 1140 mm)
Tok müanyagból és 180 fokban forgatható clippel. Nyakba akasztva is hordható.

Gerber Bear Grylls Messer Ultra Compact Fixed Blade Full-Tang, Drop point penge.
Penge 5Cr15MoV acél, hossza 83 mm. Össz hosz 160 mm.
Markolat strapabíró müanyag.
Tok müanyagból és 180 fokban forgatható és levehetö clippel. Nyakba akasztva is hordható, a tokhoz tartozó ejtöernyö zsinóron.

Gerber Bear Grylls Compact Fixed Blade. Full-Tang, Drop point penge.
Penge 7Cr17Mov acél, hossza 86 mm. Össz hosz 198 mm.
Markolat strapabíró gumi 110 mm.
Tok müanyagból és 180 fokban forgatható és levehetö clippel.


Machete: A kérdés nem az, hogy szükségem van-e egy macsétára, hanem az, hogy milyen méretüre, mely az igényeimnek legjobban megfelel. A macséta az egyik leghasznosabb szerszám a világon. Bokorirtásra, fadarabolásra, termény betakarítására, vadászatra, ételek elökészítésére és nem utolsó sorban védelemre fegyverként használható. Megsuhintva a levegöben halljuk, ahogy énekel....


Gerber Bear Grylls Parang machete.
Penge High carbon acélból. Full-Tang konstrukció a maximális élettartamra és eröátvitelre. Hossz 343 mm, vastagság 3 mm.
Markolat csúszásálló TacHide gumírozott müanyag.
Tok ballisztikus nylon.


Gerber Gato Bolo machete.
Penge 1050 rozsdamentes acélból. Full-Tang konstrukció a maximális élettartamra és eröátvitelre. Hossz 394 mm, vastagság 3 mm.
Markolat csúszásálló Gator müanyag.
Tok ballisztikus nylon.

RUI Machete 31800.
Penge rozsdamentes acélból. Hossz 363 mm, vastagság 3.9 mm.
Markolat csúszásálló müanyag.
Tok ballisztikus nylon.

Cold Steel Bolo machete.
Penge 1055 carbon acélból. Hossz 457 mm, vastagság 2 mm.
Markolat müanyag.

Cold Steel Kukri machete Whith Sheath

Penge 1055 carbon acélból. Hossz 330 mm, vastagság 2 mm.
Markolat müanyag.
Tok Cor-Ex.

Tramontina machete
Penge carbon acélból. Hossz 500 mm, vastagság 2 mm. Markolat müanyag.

CRKT Chanceinhell machete. (Ken Onion)
Robosztus Drop-Point penge 65 Mn carbon acélból. Keménység 52-56 HRC. Hossz 305 mm,
Markolat csúszásálló PP Core müanyag.
Tok ballisztikus nylon.

CRKT Halfachance Parang
Robosztus penge carbon acélból. Hossz 356 mm, vastagság 2.5 mm.
Markolat müanyag.
Tok ballisztikus nylon.

SOG SOGFARI MACHETE MC01-N
Robosztus acél penge. Keménység 46 HRC. Hossz 330 mm
Markolat csúszásálló Kraton.
Tok ballisztikus nylon.


Balta / Tomahawk: Sokoldalú szerszám, mivel ütésre és vágásra egyaránt alkalmas. Egy jól kiegyensúlyozott balta dobásra is alkalmas, és méretéböl kifolyólag tekintélyt parancsoló önvédelmi fegyver is. A Tomahawk sok katonai alakulatnál régóta bevált univerzális szerszám és fegyver, föleg "durvább munkákra". Legendás a Vietnam Tomahawk...


Cold Steel Trench Hawk (borotvaéles taktikai Tomahawk, kiválóan dobható)
Fej 1055 carbon acélból. Hossz 222 mm.
Nyél polypropylen. Hossza 482 mm.

Cold Steel Trail Hawk (borotvaéles taktikai & outdoor Tomahawk, kiválóan dobható)
Fej 1055 carbon acélból. Hossz 165 mm.
Nyél fa. (American Hickory) Hossza 558 mm.


Cold Steel Vietnam Tomahawk (taktikai Tomahawk, kiválóan dobható)
Fej kovácsolt 1055 carbon acélból. Hossz 216 mm.
Nyél fa. (American Hickory) Hossza 343 mm. Bör tok.

Cold Steel Axe Gang Hatchet (outdoor balta, kiválóan dobható)
Fej 1055 Carbon acélból. Hossz 127 mm.
Nyél fa. (American Hickory) Hossza 508 mm.

CRKT Kangee T-Hawk. Ryan Johnson Design. (taktikai & outdoor Tomahawk)
Egy daeab SK-5 Carbon acélból. Fejhossz 76 mm. vastagság 5.8 mm.
Nyél strapabíró müanyag. Hossza 349 mm.
Kidex tok.


CRKT Chogan T-Hawk. Ryan Johnson Design (outdoor Tomahawk)
Egy darab SK-5 Carbon acélból. Fejhossz 75 mm. vastagság 6.2 mm.
Nyél strapabíró müanyag. Hossza 355 mm.
Kidex tok.

Fiskars balta X7. (ütésre nem alkalmas)
Kovácsolt szénacélból készült 35,5 cm hosszú kempingbalta. Ajánlott általános vágási feladatokra. Kempingezőknek, túrázóknak. A penge könnyen élezhető, 55 HRC keménységű. A teflon bevonat 25%-kal csökkenti a súrlódást, valamint véd a rozsdásodástól. A balta súlya 640 gramm. A FibreComp markolat minden körülmények közt biztonságosan fogható, nem reagál a környezeti körülményekre. Egy új technikának köszönhetően a markolat elnyeli a rázkódást. A pengét műanyag tok védi.

Fiskars balta X5. (ütésre nem alkalmas)
Kovácsolt szénacélból készült 22.8 cm kicsi kempingbalta. A penge könnyen élezhető, 55 HRC keménységű. A FibreComp markolat minden körülmények közt biztonságosan fogható, nem reagál a környezeti körülményekre. Túrázóknak ajánlott, könnyen hordható akár övön vagy táskában. A fej súlya 390 gramm, a teljes súlya 480 gramm. Hordozása vászon tokban.


Ásó: Hasznos segítö outdoor tevékenységnél. Majdnem minden katonai rohamásó megfelel a célnak. Fegyverként is használható, föleg ha kiélezzük az oldalát!

Glock rohamásó. Összecsukható teleszkóp nyéllel és fürész kiegészítövel. Praktikus nylon táskával.


Lámpa: Nélkülönözhetetlen felszerelés, kiválasztásakor fontos szerepet játszik, hogy mire és milyen célból akarjuk használni. A választék óriási a halogéntöl a LED lámpákig. Nem elhanyagolható a strapabíróság, vízállóság, a fényerö és a gazdaságosság sem. A LED lámpák a legtakarékosabbak, viszont gyengébb a fényerejük!

Sure-Fire 6P Taktikai lámpa
Anyag: alumínium
Hossz: 130 mm
Elemtípus: 2 x 3V CR 123A Líthium

Maglite fekete 3D
Anyag: alumínium
Hossz: 315 mm
Elemtípus: 3 x 1.5V D-Cell/LR20
Világítás idötartama: kb. 9-10/h.
Hatótávolság: 350 m

Olight M20-X Led lámpa.

Fényforrás: CREE XM-L2
Maximális fényáram: 550 lumen
Fényerősség (kandel): 9700
Maximális hatótávolság : ~197m
Üzemmódok: 3 fényerő (550 lm, 110 lm, 10 lm) + stroboszkóp
Áramellátás: 2x3V CR123 elem, vagy 2db 16340 akku vagy 1db 18650 akku.
Üzemidő: 85 óra / 10 lm. 5 óra / 110 lm. 1h. 20p. / 550 lm.
Vízállóság: 2 méterig maximum 30 percig (IPX-8)
Méret, mm: lámpatest hossza: 140 mm
fej átmérő: 33,5 mm
tubus átmérő: 24,8 mm
Súly: 122,5 g
Gyári tartozékok: keményített gyöngyvászon tok, nyakpánt, 2db tartalék gumigyűrű, tartalék kapcsoló borítás, elemvastagító hüvely, diffúzor.
Garancia: 1 év forgalmazói és 5 év gyári.

Energizer. Rengeteg variációban kapható, halogéntöl a LED lámpákig.


Távcsö: A terep áttekintéséhez és felmérésére nagyobb távolságokon elengedhetetlen eszköz. Outdoor tevékenységnél különösen fontos! A strapabíróság és vízállóság lényeges kritérium, viszont az sem elhanyagolható, hogy szürkületben és éjszaka milyen a teljesítménye.A választék óriási és árban is nagy különbségek vannak.

Nikon ACULON Szép kivitelű távcsövek, melyek fogása, kidolgozása különösen jó. A 7x35-ös modell 7x-es nagyításával és 35 mm-es objektívátmérőjével átlagos felhasználásra ideális.
A 8x42-es modell 8x-os nagyítású, kicsit nagyobb méretű és teljesítményű, mint a 7x35-ös. Képminősége és optikája kiváló ebben a kategóriában.
A 10x42-es 10x-es nagyítású társa a 8x42-esnek, melyet távolabbi célpontok megfigyelésére ajánlunk. Nagyobb nagyítása révén a kézben is kicsit remegősebb a képe. Mindegyik modell nyakpánttal, lencsevédő kupakokkal és tokkal ellátott. 10 év garancia!

Delta Titanium 8x56 A Delta Optical kifejezetten szürkületben és éjszakai vadászatra kifejlesztett Titanium távcsövei méltán lettek nagyon népszerűek. Szürkületi teljesítményük a legjobb, legnevesebb márkák távcsöveivel egyenértékű, sok esetben még azoknál is jobb. A távcsövek optikái különleges üveganyagból készülnek, minden üveg-levegő felületen FMC bevonattal, így nagyon magas képkontraszt és fényáteresztés jellemzi mindegyik modellt. A távcsövek fényhasznosítása 92-93% körüli, ami nagyon magas érték.
A fém háznak köszönhetően strapabíró, de mégis kecses, nagyon kényelmes fogású. A zárt test és a nitrogén töltés kitűnően védi az optikát a beázás és a belső párásodás ellen. 5 év garancia!


Iránytü / GPS: Tájoláshoz elengedhetetlen, föleg ha ismeretlen terepen vagyunk.

Silva Field. A klasszikus egyszerü. Valószinüleg a világon a legtöbbet eladott iránytü.

Silva Kompass Ranger SL.
Beépített napóra, fluidba ágyazott tü, tájológyürü fokbeosztással. Ház Dryflex, csúszásmentes felülettel, tetötükörrel és irányzékkal. Este is jól használható a fluoreszkáló elemek miatt.

Victorinox Recta DP 10 Swiss Army.
Évtizedek óta a legjobbak közé tartozik.

Fiók kiképzésü. Egy beépített betolható tükör felpolírozott acélból megkönnyiti a betájolást.
A fluoreszkáló elemek lehetövé teszik az éjszakai használatot is.

GPS Garmin. Az egyik legjobb és leginkább elterjedt navigációs készülék.


Ruházat: Mint a városi dzsungelben és a szabadban való túléléshez fontos a megfelelö öltözék. Itt nagy szerepet játszik a felsöruházat és a cipö. Fontos kritérium a vízállóság, höszigetelés, szellözés (Cordura, Gore-Tex, Thinsulate, Haix) és a kényelem.

Cipö: Fontos kritérium a strapabíróság, vízállóság, szellözés, höszigetelés, a stabil és csúszásmentes talp, jól tartsa a bokát és a kényelem. Ha mindent figyelembe veszünk, akkor két típus jöhet számításba, a katonai bakancs és a túracipö (Trekking).

Katonai bakancs: Lábbelinek kiváloan alkalmasak a könnyü katonai bakancsok Canvas / Goratex, bör megerösítéssel.

Hi-Tec Magnum / Magnum Regular. Strapabíró, a legjobban elterjedt katonai bakancs. Többféle változatban kapható. Felsörész bör, Cordura / bör vagy bör / nylon, nyak párnázott hasított bör, talp Carbongumi.

Mil-Tec SWAT Boots. Felsörész Cordura / bör, bélés 3m Thinsulate, saroknál megerösített, gumitalp.

Teesar US Tactical Boots Multicam® Felsörész Cordura / bör, bélés 3m Thinsulate, saroknál megerösített, gumitalp.

Thinsulate. Cordura / bör, bélés 3m Thinsulate, saroknál megerösített, gumitalp.

Adidas M GSG 9.2 Bör és CLIMAPROOF, saroknál megerösített, talp csúszásmentes TRAXION.

HEROES WEAR HAIX. Bör vagy Cordura / bör, bélés GORE-TEX, HAIX-klima system, saroknál megerösített, gumitalp.

Meindl Swiss Army. Felsörész bör, gumitalp.

Túracipö: Stabil robosztus és strapabíró, többnyire Gore-Tex, Thinsulate és bör kombinációban. Jó tartást és biztonságos járást biztosítanak nehéz terepen is. Univerzális mivel a nagyvárosi dzsungelben az aszfalton is kényelmes.
Néhány bevált márka: Salomon, Columbia, Timberland, Scarpa, Hanwag, Meindl.


Kabát / Dzseki. Fontos kritérium a strapabíróság, elöny a vízállóság, szellözés, höszigetelés, lehetöleg minél több zsebe legyen és a kényelem. Ha mindent figyelembe veszünk, akkor a katonai kabátok, dzsekik és outdoor felsök a legalkalmasabbak erre a célra.

Katonai kabátok: ALPHA INDRUSTRIES

ALPHA M 65-ös kabát (kivehetö béléssel)
Szín: olajzöld, homok, fekete és különféle terepszínü
Kabát anyaga: külsö huzat: 50% nylon 50% pamut, (vízlepergetö impregnálással)
belsö bélés: 65% poliészter 35 % pamut. Kivehetö bélés külsö anyaga:100 % nylon, töltöanyag 100% poliészter.

Alpha Industries Blower Patch.
Hasonló a M 65-ös kabáthoz... A kabát anyaga: 100% vászon. Dupla záras, 4 külsö zseb, állógallérba integrált kapucni nylon-ból.

ALPHA Jacket, Flying Type B-15 (bomber dzseki)
Külsö huzat anyaga 100% nylon, bélés 100 % poliészter.
Szél- és víztaszító.

ALPHA CWU 45/P (bomber dzseki)
Külsö huzat anyaga 100% nylon, bélés 100 % poliészter.
Szél- és víztaszító.

ALPHA Jacket, Flyer´s Man Intermediate MA 1 (bomber dzseki)
Külsö huzat anyaga 100% nylon, bélés 100 % poliészter.
Szél- és víztaszító.

Outdoor kabátok: Böséges a választék és minöség, az ár pedig a csillagos ég. Néhány ismert és bevált márka: The North Face, Patagonia, Mammut, Jack Wolfskin, Columbia, Timberland, Helly Hansen, Ruka, Merell, Salomon, Fjällräven, Black Diamond, Mammut, Scippis Oilskin. Nagy elönyük ezeknek a kabátoknak, hogy strapabírók, többnyire vízállók és jól szellöznek. (Gore-Tex, Thinsulate, Dri-Tec stb.)


Nadrág: Fontos a strapabíróság, lehetöleg minél több zsebe legyen és a kényelem. Ha mindezt figyelembe veszünk, akkor a katonai nadrágok a legalkalmasabbak erre a célra. Többféle anyagminöségben, színben és variációban kaphatók. Ne felejtsük el, hogy outdoor tevékenységnél a szín is nagy szerepet játszik! Részemröl az amerikai és angol katonai nadrágokat részesítem elönyben, mivel jó minöségüek és nagy a választék is! Természetesen ugyanúgy megfelel a magyar is. Mindenkinek a saját ízlése és szükséglete szerint...

US Army. 2 oldalzseb, 2 hátsó zseb és 2 felvarrott oldalsó zseb. Fenéknél és térdnél megerösített (dupla anyagból). Állítható derékböség. 100% vászon.

US Army. 2 oldalzseb, 2 hátsó zseb és 2 felvarrott oldalsó zseb. Fenéknél és térdnél megerösített (dupla anyagból). Állítható derékböség. 65 % Polyester, 35 % vászon. RIP STOP (szakadásgátló)

US ACU Army Combat. 2 felsö oldalzseb, 2 hátsó zseb, valamint 4 felvarrott oldalsó zseb tépözárral és 2 zseb a térdnél szintén tépözárral. Fenéknél és térdnél megerösített (dupla anyagból). Állítható derékböség. 100 % vászon. RIP STOP (szakadásgátló)

Cargo "Defense", combat camo, PT, vintage trash wash. 2 felsö oldalzseb, 2 felvarrott hátsó zseb és 4 felvarrott oldalsó zseb. 100 % vászon.

Cargo PT, "Pilot". Robosztus cargo nadrág erös vászonból. 2 felsö oldalzseb, 2 hátsó zseb cipzárral, 1felvarrott zseb a jobb lábnál patenttal és 1 cipzárral. 100 % vászon.


Hasznos tartozékok:

Light My Fire - Swedish FireSteel Scout. Tüzgyújtásra alkalmas speciális fémötvözet. Min. 3000 gyújtásra elegendö. Nem ázik el, a víz nem tesz kárt benne, bármilyen idöben azonnal használható. Használata: A speciális fémötvözeten eröteljesen végighúzunk egy fémtárgyat (pl. kést), így tüzgyújtásra alkalmas szikra keletkezik ca. 3000°C, amely meggyújtja a szikra elé helyezett száraz füvet, száraz faforgácsot vagy a száraz papírt. Gáz meggyújtására is alkalmas. Használata kis gyakorlással könnyen elsajátítható.


MSR Feuerstahl Strike Igniter. Tüzgyújtásra alkalmas eszköz, anyaga speciális fémötvözet. Nem ázik el, a víz nem tesz kárt benne, bármilyen idöben problémamentesen használható.

Kommandó kézi zsebfürész. Kb. 1-1.5 mm vastagságú és 500-600 mm hosszúságú sodrott acéldrót gyürüvel a két végén. Fa és fém vágására alkalmas.

Multi-Tools. Leatherman, Victorinox Swiss Tool, Gerber Multi Tool.

Ejtöernyö zsinór (paracord). 5-10 m.

Kötél. Nagy teherbírású, 10-12 mm vastagságú nylon, 15-20 m.

Hátizsák. 40-50 liter ürtartalmú.


A fent említett információk több évtizedes tapasztalataimra alapulnak. Szívböl tudom mindegyiket ajánlani. Véleményemmel befolyásolni mégsem akarok senkit. Döntsön mindenki kedve, lehetösége és pénztárcája szerint.... Mégegyszer kihangsúlyoznám, hogy a felsorolt szerszámoknál az ár és a minöség viszonya játszott nagy szerepet. Láttam már a legjobb márkájú szuper kés pengéjét is eltörni.... Ne felejtsük el, a legjobb szerszám sem ér semmit, ha nem tudjuk megfelelöen használni....



CV.

http://www.origo.hu/techbazis/20150322-hamarosan-a-boltokban-az-otthonra-szant-langszoro.html

“Éledezik” Donbassz!

Ma-pontosan délben-Donyeck központi pályaudvarának főépületét tüzérségi támadás érte. Áldozatok-sebesültek szerencsére nincsenek.
Délelőtt tíz óra óta összecsapások vannak a valcmanista pribékek és a népfelkelők között Donyeck északnyugati városrészeiben, Szpartakban és Peszkiben. Utóbbi két településen CSAK folytatódnak az éjjel is zajlott csaták.
Helyi idő szerint déli fél egykor készült ez a felvétel Konsztantyinovkába. Valcmanista latorkonvoj érkezett a városba.
latk


https://balrad.wordpress.com/2015/03/22/eledezik-donbassz-2/

Vitézi tréning

Tegnap jó kora reggel ébresztették Rosztov na Donu lakóit az “Orosz Vitézek-Русских витязей”!
Edzést tartottak.
ros1 ros2 ros3 ros4 ros5 ros6 ros7 ros8 ros9

https://balrad.wordpress.com/2015/03/22/vitezi-trening/

Komoly orvoshiány fenyeget

Ha valóra válik az Emberi Erőforrások Miniszté­riumának (Emmi) tanulmányában olvasható előrejelzés, 2025-re nem lesz annyi háziorvos az országban, hogy a lakosságot megfelelően ellássa: 4,65 millió embernek nem lesz megfelelő alapellátása. A Blikk cikke szerint a munkaanyag azzal számol, hogy egy évtized alatt négyezerrel kevesebb háziorvos lesz, mint amennyi most van (6500 praxis).
Dr. Dénes Tamás, a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) elnöke azt nyilatkozta a lapnak, hogy a szakemberhiány már most veszélyezteti a betegbiztonságot, amit az elvándorás csak fokozni fog.
Már most 230 praxis tartósan betöltetlen, így 300 ezer embernek nincs megfelelő alapellátása. Ha a tendencia nem változik, ez 2025-ra a tizenötszörösére nőhet.
A helyzet az egészségügy többi területén is elég kétségbeejtő. Míg itthon csak 240 orvos jut 100 ezer lakosra, Csehországban 367, Ausztriában pedig 480. A szakmában dolgozók szerint az egészségügyet jelenleg csak az menti meg az összeomlástól, hogy a megmaradt orvosok és nővérek kétszer, háromszor annyit dolgoznak, mint ideális lenne.
Nem csoda, hogy menekülnek az orvosok: 2004-ben még csak 504-en kerestek külföldön állást, 2013-ban már 1950-en. Az egészségügyi dolgozók látják leginkább a rendszer gyenge pontjait. Az orvosok 42 százaléka szerint a legutóbbi kezeléskor a betegek egyáltalán vagy nem voltak biztonságban a rossz munkakörülmények miatt.
(index)

Import filozófussal formálna véleményt a liberális baloldal

Elavult és pontatlan helyzetértékeléséről híres amerikai filozófus népszerűsítésével próbálnák közös ideológiai alapra hozni a magyarországi liberális baloldalt - Mivel hazánkban nincsenek olyan liberális-baloldali gondolkodók, melyek a filozófus megnevezést kiérdemelnék, egy amerikai ideológus, Francis Fukuyama válaszolgatott az ATV csütörtök esti műsorában, aki megrendelésre az Orbán-kormányról is véleményt mondott. Fukuyama szerint az Orbán-kormány nacionalista politikát folytat és Orbán totalitárius vezető, akinek a nemzetközi környezet miatt mindez csak rövid távon jelenthet sikert, mert végül győz a liberalizmus. Az amerikai ideológus az Orbán-kormánnyal egy kategóriában emlegette Oroszországot és Kínát, ami arról árulkodik, hogy az utóbbi években igencsak kiesett a praxisból, vagy megrendelésre nyilatkozott, és maga sem gondolja komolyan saját kijelentéseit.
Hídfő.net.ru | Francis Fukuyama
Fukuyama a nyugati világban a Szovjetunió összeomlását követően vált híressé "A történelem vége és az utolsó ember" c. könyvével, azt megelőzően egy esszével váltott ki nagyobb sajtóvisszhangot, amiben a kommunista rezsimek összeomlásából azt a következtetést vonta le, hogy a liberalizmus globális győzelmet aratott, nincs többé alternatíva, az emberiség egyetlen nagy liberális demokráciában fog egyesülni. Két évtized után, miután a liberalizmus nyilvánvalóan továbbra sem aratott globális győzelmet, Fukuyama Alexander Dugin orosz filozófussal folytatott vitájában elismerte, hogy helyzetértékelése elhamarkodott és pontatlan volt. Fukuyama az utóbbi években szakított korábbi irányultságával, későbbi munkáiban már a lokalizációt népszerűsítette, és kifejtette, hogy a globalizáció újabb hullámát a liberalizmus helyi szintű stabilizálásával kell előkészíteni.
Fukuyama a nemzetközi tanulmányok egy elavult irányzatát képviseli, mely szerint valamennyi civilizáció a nyugati értékrendet és politikai rendszert fogja lemásolni, mert ez valamiféle történelmi szükségszerűség. Az amerikai ideológus legnagyobb tévedése abban volt, hogy feltételezte; a nem-nyugati társadalmak a demokrácia és modernizáció átvételével ténylegesen hasonulnak a nyugati társadalomhoz. Későbbi kutatások azonban egyértelműen megállapították, hogy a nem-nyugati társadalmak ugyan átveszik a nyugati technológiákat és a nyugati politikai rendszer látszatát, mindez csak külső kényszer hatására és felszínesen történik, a liberalizmus nem tud gyökeret ereszteni a nem-nyugati társadalmakban. Más civilizációk - pl. kínai, indiai, eurázsiai - nem hasonulnak a nyugati értékrendhez; a nyugati ideológia csak a felső társadalmi rétegben (elit) tud meggyökerezni, a társadalom abszolút többsége azonban a nyugati technológia és politikai rendszer átvétele esetén is a korábbi tradicionális társadalom helyi hagyományai mentén, évezredek alatt kiforrott attitűdöket őrzi meg.
Mivel a nem-nyugati társadalmak esetében csak az elit és csak külsőségeiben hasonul a nyugati rendszerhez, hosszú távon ez nem a liberalizmus globális győzelmét jelenti - épp ellenkezőleg: a nem-nyugati társadalmak a nyugati technológiát felhasználva saját erejüket a Nyugatéval szintre hozzák, míg végül a nyugati civilizációt felülmúló demográfiai potenciáljuknak köszönhetően előáll egy olyan helyzet, hogy a nyugati elit többé nem tudja akaratát rákényszeríteni a nem-nyugati társadalmakra. Mindez nem egy globális méretű liberális társadalmi rendhez, hanem egy a civilizációk erőegyensúlyán alapuló multipoláris világrend kialakulásához vezet, amiben a Nyugat csak egy a sok közül.
Nagy gondolkodók is tévedhetnek, ezzel nincs is semmi probléma. A Fukuyama által mondottakat azonban nem lehet komolyan venni, mivel olyan kijelentéseket tett, melyeket a nemzetközi diskurzusban korábban már helyesbített, vagyis beismerte saját tévedését. Ha újra saját téves kijelentéséhez ragaszkodik, az csak egy dolgot jelenthet: valakinek szívességet tett, vagy valamit kapott érte cserébe. Mindez azonban igen sokat elárul a hazai liberális baloldalról: nincsenek saját filozófusaik, nincsenek olyan gondolkodóik, akik egyedi és korszerű elgondolásokkal tudnának előállni. Éppen azért, mert a liberalizmus nem tud meggyökeresedni a nem-nyugati társadalmakban. Magyarország nem a nyugati civilizáció része, emiatt Magyarországon soha nem is lesznek liberális filozófusok. Ők rá az élő példa. Az a néhány, magát gondolkodnak nevező ember, aki a nyugati filozófusok elméleteit Magyarországon visszhangozza, szép lassan kiöregszik, és nincs utánpótlás - mert a liberalizmus a Nyugat része, és a Nyugat történelmi határait nem tudja tartósan átlépni - csak átmeneti jelleggel, és csak az elitre hatva, ami viszont épp az idegen szellemiség átvétele miatt különül el a helyi társadalomtól.


http://www.hidfo.net.ru/2015/03/22/import-filozofussal-formalna-velemenyt-liberalis-baloldal