2023. december 1., péntek

Bűncselekményt hajtottak végre, a felelőseket elő kell venni !

A modRNS-hívők furcsán elferdített gondolatvilága- A Biontech és a Paul Ehrlich Intézet (PEI) tudományos vallomásai

 

Dr. Sabine Stebel, német mikrobiológus 2023. december 1-én Viviane Fischer vendége volt egy meghallgatáson.
Dr. Stebel a Pfizer/Biontech géninjekcióval kapcsolatos publikációkat és a sok-sok évre visszamenő, témával kapcsolatos publikációkat ismertette.

A beszélgetés itt tekinthető meg német nyelven: https://odysee.com/@Corona-Ausschuss:3/s183de-ss:5 Érdemes megnézni! Ez az egyetlen videó önmagában elegendő a teljes, kovid-géninjekciókkal elkövetett bűncselekmény leleplezéséhez.

Az előadáshoz felhasznált anyag írott formában itt tölthető le: https://t.me/sabrinakollmorgen/7364
Az előadás címe: A modRNS-hívők furcsán elferdített gondolatvilága- A Biontech és a Paul Ehrlich Intézet (PEI) tudományos vallomásai.

Dr. Sabine Stebel, német mikrobiológus:

Az első ismertetett tanulmány 1994-ből származik és Klaus Chicutek nevéhez fűződik, aki már akkor a Paul Ehrlich Intézet (PEI) vezetője volt.
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/7879417/

Ennek a tanulmánynak már 1994-ben a profilaktikus, azaz megelőző génterápia volt a témája és egyértelműen szerepel benne, hogy a nukleinsavakat (DNS, RNS) tartalmazó oltások is a génterápiás szerek közé tartoznak. A PEI ebben az időszakban az AIDS ellen tesztelt ilyen génterápiás oltóanyagokat.

A tanulmányban szó van arról is, hogy a nukleinsavak transzportálásához adenovírusokat is lehet használni és az ilyen úgynevezett vektoroltások is természetesen a génterápiás szerek közé tartoznak. (szóval aki azt hitte, hogy az AstraZeneca és a J&J kovid injekció nem génterápiás készítmény, az tévedett)
Ha nem használnak vektort (pl. Pfizer és Moderna nem használt vektort a kovid elleni géninjekcióhoz), akkor a bejuttatott nukleinsav (DNS vagy RNS) beépül az emberi kromoszómába. Ezt már 1994-ben tudta Chicutek, a PEI vezetője és le is írta!!!

Dr. Sabine Stebel megpróbálta szembesíteni a Paul Ehrlich Intézetet ezzel a közel 30 éves tanulmánnyal, amelyben gyakorlatilag ugyanaz szerepel, amire a “konteós” orvosok, mint pl. prof. Bhakdi figyelmeztet. Természetesen a PEI-től nem érkezett válasz.


Az 1994-es Chicutek-féle tanulmányban az is szerepel, hogy a génterápiás szerek gyártása után a végterméket karakterizálni kell. A kovid injekciók esetében a végtermék a tüskefehérje, amit az emberi szervezet megtermel és ami ellentétben az előírással, soha nem lett karakterizálva. És elvileg azt is ellenőrizni kell, hogy az oltóanyag nem vált-e ki allergiás reakciókat.

Már jóval a kovid-géninjekciók gyártása előtt ismert volt, hogy a lipidnanorészecskék, amikbe a modRNS-t csomagolják, allergiás reakciókat váltanak ki, ez az úgynevezett CARPA (=Complement activation-related pseudoallergy)

Ez Szebeni János 2014-ben publikált tanulmánya a CARPA-ról:
https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0161589014001692?via%3Dihub

Egy 2022 februárban publikált tanulmányban több magyar tudós vizsgálta meg a Biontech oltóanyagban található lipidnanorészecskék hatásait 14 sertésen. Egy sertést újra kellett éleszteni, mert anafilaxiás sokkot kapott.

Ez a 2022-es tanulmány: https://link.springer.com/article/10.1007/s11357-021-00495-y

A Biontech által gyártott géninjekcióban található nanolipideket, az ALC-0315-öt és az ALC-0159-et több különböző cég is gyártja, pl. Merck, Evonik, Aquitas, Croda, Avanti. Dr. Sabine Stebel mindmáig nem tudta megszerezni a nanolipidek biztonságosságára vonatkozó információkat a gyártóktól.


Itt tölthető le az az EMA tulajdonában lévő Pfizer-dokumentum, amelyben a Pfizer leírja a kovid elleni géninjekció kétféle előállítási folyamatát:

https://t.me/DrBines_verbales_Vitriol/2541

Az első folyamatban PCR-eljárással állították elő a modRNS-eket, baktériumok felhasználása nélkül, (ezzel végezték a klinikai teszteket), a második folyamatban baktériumok felhasználásával sokszorosították a modRNSt és a legtöbb ember ezt a teszteletlen anyagot kapta később. Ezekben fedezték fel néhány hónapja kanadai, majd német tudósok is a bakteriális DNS-szennyeződéseket.

Az első folyamatnál a szennyeződéseket mágneses golyócskákkal távolították el a gyártás után, de végül ezektől a mágneses golyócskáktól nem sikerült maradéktalanul megtisztítani a géninjekciót. Ezért voltak kezdetben mágneses jelenségek. Akiknél oltás után mágnesesség volt megfigyelhető, az minden bizonnyal az első folyamattal gyártott anyagból kapott.

A második folyamat szennyeződései a felhasznált baktériumokból visszamaradt DNS-ek, erről Kevin McKernan publikált egy tanulmányt:
https://osf.io/preprints/osf/mjc97


Az FDA egyik 2021-es dokumentumában ez a kijelentés szerepel a géninjekciókról:

“A SARS-COV-2 elleni védelemért felelős pontos immunológiai mechanizmus nem ismert.”

És nemcsak a védelem mechanizmusa, de a biztonságosság sem ismert.
A Pfizer 2021-es dokumentumai szerint ugyanis nem végeztek se farmakokinetikai -, se farmakodinamikai vizsgálatokat, se genetikai elemzéseket, se a biomarkerek vizsgálatát, illetve a genotoxicitásra, karcinogenitásra és immunotoxicitásra vonatkozó vizsgálatokat sem. A másodlagos farmakodinamikai vizsgálatokat sem csinálták meg, ahogy a biztonságosságra és a más gyógyszerekkel való kölcsönhatásokra vonatkozó vizsgálatokat sem.

Pedig az 1994-es Chicutek-féle tanulmány ezt is egyértelműen kijelenti, hogy a nukleidsav-oltások (DNS és RNS injekciók) egyik nemkívánatos következménye, hogy emelkedik a rák kialakulásának veszélye és autoimmun reakciók léphetnek fel.


Chicutek az 1994-ben publikált tanulmányában az állatkísérletek fontosságáról is írt.

Egy 2021-es publikáció, melynek egyik szerzője Klaus Chicutek, töredelmesen bevallja a kovid-géninjekcióval összefüggésben, hogy hiányoztak a teszteléshez alkalmas állatkísérletek.

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/33524990/


A következő, 2021-ben publikált tanulmány több szerzőtől származik, de Chicutek az elsődleges szerző, vagyis övé a teljes felelősség a leírtakért.

A tanulmányban társszerző volt Brigitte Keller-Stanislawski, aki a PEI-nél az oltások ellenőrzéséért felelős részleg vezetője és akit a nemrégiben tartott Brandenburg tartományi kovid-vizsgálóbizottsági ülésre is berendeltek tanúskodni a koronaintézkedések utólagos értékelése kapcsán.

A dokumentumban a szerzők pofátlanul azt hazudják, hogy a Paul Ehrlich Intézet megköveteli a farmakológiai, toxikológiai és immunogenitásra, illetve farmakodinamikára vonatkozó vizsgálatokat az oltóanyag-jelöltek engedélyezéséhez. Képesek voltak belehazudni az emberek arcába, mert nem számoltak azzal, hogy a Pfizer dokumentumok valaha is napvilágra kerülnek.

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/34358163/


A következő, 2017-es publikáció a PEI, a Biontech, a Glaxo Smith Kline és a TRON (ez Uhur Sahin és feleségének másik cége a Biontech mellett) közös munkájának gyümölcse.

A dokumentumban az mRNS alapú injekciók EU-s szinten történő jogi szabályozását és az engedélyezés lehetőségeit taglalják. A gyorsított eljárás lehetőségét és azt, hogy a hiányos adatok ellenére is van lehetőség engedélyeztetni az mRNS technológiával készült szereket, amennyiben az EMA kijelenti, hogy pozitív a hatás-rizikó aránya.

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/27987152/

És mi volt még 2017-ben? A SPARS szimuláció a Johns Hopkins szervezésében, melyen egy korona-pandémiát szimuláltak.


A következő anyag, egyike a Pfizer titkosnak szánt, de mégis napvilágra került dokumentumainak.
Ez a kovid-“vakcina” toxikológiai áttekintése, melynek benyújtási dátuma:

2018. augusztus 31.

https://phmpt.org/wp-content/uploads/2023/11/125_BLA-125742-0_08-23-2021_Memo_Committee-Memo_Toxico.pdf


Biró Éva

Éljen a parlamenti demokrácia

Baromság az egész! Tudományoskodó maszlag.

Forrás: Neil Oliver @ YouTube
Neil Oliver: What are they planning next?
https://youtu.be/AQNQgZgQ9eg