Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2023. július 19., szerda
Hírek az egypólusú világ sokpólusúvá alakulásáról
Moszkva, 2023. július 19. szerda (MB)
Afrika 54 független országa közül 49 jelezte, hogy részt vesz a Szentpéterváron július 27-28. között rendezendő gazdasági fórummal egybekötött orosz-afrikai csúcsértekezleten – közölte az orosz külügyminisztérium kedden.
Alekszander Poljakov főosztályvezető szerint Moszkva különösen nagyra értékeli az afrikaiak hozzáállását Oroszországhoz fűződő kapcsolatuk építéséhez olyan körülmények között, amikor a Nyugat szankciópolitikát folytat Oroszországgal szemben, és nyomást gyakorol az afrikaiakra, hogy kövessék a Nyugat oroszellenes politikáját.
Cyril Ramaphosa, a Dél-Afrikai Köztársaság elnöke helyet követelt a fejlődő országoknak az ENSZ Biztonsági Tanácsában.
A BRICS államok és más országok politikai pártjainak pretoriai párbeszédén mondott beszédében Ramaphosa kijelentette: a Brazíliát, Dél-Afrikát, Indiát, Kínát és Oroszországot tömörítő BRICS csoport képes a jelenlegi világrend átalakítására, egyenlőbbé és igazságosabbá változtatására.
A „BRICS plusz párbeszéden” 49 ország politikai pártjai vesznek részt.
Mint már jelentettük, a BRICS következő csúcsértekezletét a Dél-Afrikai Köztársaságban rendezik augusztus 22-24. között. A johannesburgi csúcsra meghívták a fekete kontinens összes államának vezetőit, akiknek túlnyomó többsége el is fogadta a meghívást.
Johannesburgban döntésre vár a szervezet kibővítésének kérdése. Eddig húsz ország nyújtotta be felvételi kérelmét a csoportnak.
Tárgyalások folynak a Kaszpi-tenger mentén az indiai-óceánhoz vezető autópálya felépítéséről, az észak-déli vasútvonal felépítéséről pedig lényegében már döntés is született – jelentette be Marat Kusnullin orosz miniszterelnök-helyettes kedden.
A közlekedési folyosó megteremtése 3,08 milliárd dollárba kerül.
Az észak-déli, úgynevezett multimodális közlekedési folyosó létrehozásáról szóló kormányközi megállapodást Oroszország, India és Irán kötötte 2000-ben. Később a résztvevők száma 14-re nőtt. A projekt célja az áruszállítás biztosítása Indiából, Iránból és a Perzsa-öböl többi országából Oroszország területén keresztül Európába, és fordítva. Létrehozásával a távolság több mint a felére csökken majd a Szuezi-csatornán áthaladó tengeri útvonalhoz képest. Csökken a szállítás ideje és költsége.+++
Lásd még: https://bekekor.wordpress.com/2023/07/18/oroszorszag-attori-a-nyugati-gabonaembargot/
A térkép az észak-déli közlekedési folyosó tervezett vonalát mutatja.
INSTC, International North–South Transport Corridor, political map. Network for moving freight, with Moscow as north end and Mumbai as south end, replacing the standard route across Mediterranean Sea.
https://bekekor.wordpress.com/2023/07/19/hirek-az-egypolusu-vilag-sokpolusuva-alakulasarol/