A német rendőrség bizonyítékokat
kapott arra vonatkozóan, hogy valaki terrortámadást akar elkövetni egy
bevásárlóközpontban, emiatt lezárták a helyszínt. A terroristák elleni
fellépés továbbra sem egyszerű, mert ehhez civil szervezetek működését
kellene korlátozni.
Essen (Észak-Rajna-Vesztfália
központjában) területén le kellett zárni egy bevásárlóközpontot, mert a
rendőrség ismeretlen forrásból bizonyítékokat kapott arra vonatkozóan,
hogy újabb terrortámadás készül. A Limbecker Platznál található
bevásárlóközpont ennek okán, a vélt biztonsági fenyegetés miatt
szombatra zárva maradt.
Úgy tűnik, a „fejlett nyugati” országban
tényleg kezd általánossá válni a terrorfenyegetés: évekkel ezelőtt még
elképzelhetetlenek lettek volna olyan események, melyek ma bármelyik
nap bekövetkezhetnek. A szövetségi rendőrség fokozott készenlétben van,
mióta tavaly Berlinben egy karácsonyi vásáron 12 embert gyilkolt meg
egy dzsihádista merénylő. Március 8-án pedig a belföldi hírszerzés
jelentette be, hogy az országban bármely pillanatban újabb
terrortámadás történhet.
A karácsonyi vásáron történtek azonban
nem az egyetlen történés volt, ami közvetlen összefüggésben áll a
tömeges bevándorlással importált terrorfenyegetéssel. Július 18-án egy
17 éves afgán migráns egy vonat utasaira támadt, négy embert súlyosan
megsebesített. Július 22-én egy iráni származású személy egy müncheni
bevásárlóközpontban 9 embert gyilkolt meg. Július 24-én egy szíriai
migráns Ansbachban egy hétvégi vásáron felrobbantotta magát. Az eset
arról is emlékezetes, hogy a német sajtó az utolsó pillanatig próbálta
tagadni, hogy az elkövető bevándorló: az öngyilkos merényletről a
bevándorláspárti sajtó úgy számolt be, hogy „robbanás történt, melyben
egy menedékkérő életét veszítette”.
Szintén július 24-én egy szíriai migráns
Stuttgart külvárosában bozótvágó késsel támadt egy várandós nőre, a
nyakát is átvágta. A machetével összevagdosott asszony az utcán életét
veszítette. Október 30-án Hamburgban késelés történt, amit az Iszlám
Állam nevű terrorszervezet vállalt magára.
Korábban Hans Georg Maassen, a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője azt mondta,
a terrorszervezetek beépültek a bevándorlást támogató civil
szervezetekbe, és képesek arra, hogy emberi jogi aktivisták sokaságát
mozgósítsák, ezáltal megnehezítve a hatóságok számára a kellően
határozott fellépést.
http://www.hidfo.ru/2017/03/nemetorszag-plazat-kellett-lezarni-a-terrorveszely-miatt/
http://www.hidfo.ru/2017/03/nemetorszag-plazat-kellett-lezarni-a-terrorveszely-miatt/
Közel-keleti terrorszervezet akart gyilkolni Németországban
Thomas de Maiziere német
belügyminiszter azt állítja, hogy a Daes nevű terrorszervezet akart
merényletet elkövetni az esseni bevásárlóközpontban, amit szombaton
lezártak a fenyegetés miatt.
Az ARD hírügynökség a belügyminisztert a
szombaton történt lezárásokról kérdezte, mert a hétvége során nem
derült ki, pontosan milyen fenyegetés miatt léptek közbe a hatóságok. A
miniszter válaszából kiderült, hogy egy korábban a Közel-Keletre utazó
személy adott ki instrukciókat merénylet elkövetésére, emiatt zárták
le a helyszínt. A belügyminiszter megerősítette, hogy Iszlám Állam nevű
terrorszervezet tervezett akciója miatt jártak el így.
Szombaton a német hatóságok lezártak egy
bevásárlóközpontot Essen városában, majd házkutatásokat hajtottak
végre a szomszédos Oberhausen területén, ahol két személyt tartóztattak
le. Később a sajtóban semmilyen információ nem jelent meg azzal
kapcsolatban, hogy a két személyt gyanúsítják-e a terrortámadás
előkészítésével.
http://www.hidfo.ru/2017/03/kozel-keleti-terrorszervezet-akart-gyilkolni-nemetorszagban/
http://www.hidfo.ru/2017/03/kozel-keleti-terrorszervezet-akart-gyilkolni-nemetorszagban/