2017. június 5., hétfő

Felgyújtották a menekülteket Svédországban

Ismeretlen elkövetők felgyújtottak egy befogadóközpontot Svédországban, ahol több mint 70 menekült volt elszállásolva. Két ember kórházba került, az épület leégett.
Tűz ütött ki egy Söderhamn területén – Stockholmtól 30 kilométerre – működő menekültbefogadó központban. Az incidens kapcsán a rendőrség közölte, hogy szándékos gyújtogatás történt, és vizsgálják a történteket. Az ott elszállásolt menekültek közül senki nem sérült meg, bár többen rosszul lettek a füsttől, vagy sokkos állapotban voltak.
A Vörös Kereszt és a Mentsük Meg a Gyermekeket – valamint számos önkéntes csoport – a történtek után gondozásába vette a táborban lakókat. A gyermekeknek ruhát, vizet adtak, az áldozatokat közelben lakó családoknál szállásolták el.
A befogadóközpont igazgatója egy nyilatkozatot tett, mely szerint elítéli a történteket, és az ott lakók fontos dokumentumokat és személyes tárgyakat is elveszíthettek a történtek miatt. A tűzoltók szerint káosz volt, amikor kiérkeztek, az épület nagy része leégett. A nyomozás gyakorlati része hamarosan megkezdődik, amint kihűlt annyira az épület, hogy be tudjanak lépni.

http://www.hidfo.ru/2017/06/felgyujtottak-a-menekulteket-svedorszagban/

Közös határkerítést építenek a balti országok és Lengyelország

A balti országok közös határkerítést építenek az orosz határra, hogy megvédjék a NATO-t és az Európai Uniót. A projektbe a Kalinyingrád enklávé miatt aggódó lengyelek is beszállnak.
A litván határőrség sajtószolgálata hétfőn jelentette be, hogy megkezdik egy kerítés építését az orosz határon. Összesen 44,6 kilométer határszakaszt terveznek elkeríteni, amivel előreláthatóan még év vége előtt végeznek.
„Hétfőn megkezdődik a védelmi kerítés építése az Oroszországgal közös határszakaszon. Év végéig a litván szakaszon, 44,6 kilométer távon fog elkészülni.” – áll a közleményben.
A kerítés építési költsége 1,3 millió euró, amit elkülönítettek az állami költségvetésből. A tervezett fémkerítés 2 méter magas lesz, emellett felszerelik más biztonsági eszközökkel is.
A határőrség egy korábbi, májusi közleményében az állt, hogy Litvánia Lengyelországgal közösen építi a Kalinyingrád enklávé köré tervezett kerítést. A két ország 109 kilométeren épít közös védelmet, amit különböző felderítő eszközökkel is felszerelnek.
Az építési munkálatokkal várhatóan december 20-ra elkészülnek. 2016. márciusában Észtország és Lettország hatóságai szintén közölték, hogy kerítést építenek az orosz határra. Az intézkedést azzal indokolták, hogy azért van szükség kerítésre, mert ezek az Európai Unió és a NATO határai.

http://www.hidfo.ru/2017/06/kozos-hatarkeritest-epitenek-a-balti-orszagok-es-lengyelorszag/

Újabb NATO-hadgyakorlat kezdődik a balti országokban

Észtország védelmi minisztériumának közleménye szerint az országban kezdetét vette a NATO Saber Strike nevű hadgyakorlata.
A közleményből kiderült: az újabb hadgyakorlat ürügyével több mint ezer külföldi fegyveres maradhat az országban – főként britek és franciák, emellett kis létszámban finn katonák is érkeztek.
Az Észtországban tartott hadgyakorlatok a Lettországban kezdődő Saber Strike hadgyakorlat részei.” A helyi védelmi erők felderítő zászlóalja brit és francia csapatokkal kiegészülve vesz részt a gyakorlatokon, ez mintegy 1500 főt jelent.
Amit az amerikai hadsereg korábban szintén egy hadgyakorlatra hivatkozva hozott be Észtországba – pl. AH-64 Apache és UH-64 Black Hawk helikopterek –, továbbra is maradnak. A gépeket a május 8-26. közt zajló Spring Storm nevű hadgyakorlatra hozták, most a május 28. és június 24. közt tartott Saber Strike okán vannak az országban.

A Saber Strike hadgyakorlatot az orosz határ mentén fekvő országokban tartják, az a funkciója, hogy erre hivatkozva a NATO évek óta tartó haderő-összpontosítása mellett további alakulatok és rengeteg amerikai harceszköz jöhessen Kelet-Európába. A Saber Strike részeként Észtországban, Lettországban, Litvániában és Lengyelországban tartanak gyakorlatokat.

http://www.hidfo.ru/2017/06/ujabb-nato-hadgyakorlat-kezdodik-a-balti-orszagokban/