A balti országok közös határkerítést építenek az orosz határra, hogy megvédjék a NATO-t és az Európai Uniót. A projektbe a Kalinyingrád enklávé miatt aggódó lengyelek is beszállnak.
A litván határőrség sajtószolgálata hétfőn jelentette be, hogy megkezdik egy kerítés építését az orosz határon. Összesen 44,6 kilométer határszakaszt terveznek elkeríteni, amivel előreláthatóan még év vége előtt végeznek.
„Hétfőn megkezdődik a védelmi kerítés építése az Oroszországgal közös határszakaszon. Év végéig a litván szakaszon, 44,6 kilométer távon fog elkészülni.” – áll a közleményben.
A kerítés építési költsége 1,3 millió euró, amit elkülönítettek az állami költségvetésből. A tervezett fémkerítés 2 méter magas lesz, emellett felszerelik más biztonsági eszközökkel is.
A határőrség egy korábbi, májusi közleményében az állt, hogy Litvánia Lengyelországgal közösen építi a Kalinyingrád enklávé köré tervezett kerítést. A két ország 109 kilométeren épít közös védelmet, amit különböző felderítő eszközökkel is felszerelnek.
Az építési munkálatokkal várhatóan december 20-ra elkészülnek. 2016. márciusában Észtország és Lettország hatóságai szintén közölték, hogy kerítést építenek az orosz határra. Az intézkedést azzal indokolták, hogy azért van szükség kerítésre, mert ezek az Európai Unió és a NATO határai.

http://www.hidfo.ru/2017/06/kozos-hatarkeritest-epitenek-a-balti-orszagok-es-lengyelorszag/