2017. május 15., hétfő

Leginkább iraki migránsokkal házasodnak a finn lányok

Egy finn napilap beszámolójából kiderült, hogy 2015 óta rekordot döntött az irakiakkal házasodó finn nők száma. Szakértők szerint az európai törvények is azt segítik elő, hogy a bevándorlók európaiakkal házasodjanak.
Az irakiak váltak a legnépszerűbb külföldi partnerekké a finn nők körében – derült ki a Keskisuomalainen finn napilap által közölt beszámolóból. A lap azt írja, az irakiakkal házasodó finn nők száma 2015 óta rekordot döntött; csak az utóbbi egy év folyamán 135 finn nő házasodott össze iraki bevándorlóval, és 54 finn férfi vett feleségül iraki nőt. A statisztika szerint ez kétszeres növekedést jelent az előző évi adatokhoz képest.
A lap emellett egy olyan véleményt is leközölt, miszerint teljesen természetes, hogy a finn lányok iraki migránsokkal állnak össze.
„Természetes, hogy a kapcsolatok száma növekedni kezd. A menedékkérők többnyire fiatal és egyedülálló emberek. Mindemellett, a házasság legitim okot szolgáltat a tartózkodási engedély megszerzésére.” – mondta Sanna Rummakko, a Menekültügyi Tanácsadó Központ nevű civil szervezet szóvivője.
A lap emellett megszólaltatott más civil szervezeteket is, így többek között kiderült, hogy a migránssegítő aktivisták körében is előfordul, hogy bevándorlókhoz mennek feleségül. Elli Heikkilä szerint „amikor a befogadó-központokat országszerte megnyitották, sokan jelentkeztek önkéntesnek. A találkozók során romantikus kapcsolatok is szövődtek.”
Rummakko szerint Finnországban a házasság nagyon erős jogi alapot ad a tartózkodási jog megszerzéséhez, így a menedékkérők gyakorlatilag akkor kerülnek előnyösebb helyzetbe, ha egy finn állampolgárral tudnak házasságra lépni. Tavaly 83 iraki állampolgár kapott tartózkodási jogot ilyen indokkal.

http://www.hidfo.ru/2017/05/leginkabb-irakiakkal-hazasodnak-a-finn-lanyok/

Az uniós intézményeket nem érintette a kibertámadás (Hogyan lehetséges ez? Ő a megrendelő...)

Margaritis Schinas, az Európai Bizottság szóvivője hétfőn azt mondta, hogy az uniós intézményeket nem érintette az utóbbi napokban zajló globális kibertámadás.
Schinas szerint az Európai Bizottság nem kapott jelentést olyan esetekről, hogy a globális szinten zajló hackertámadások uniós intézményeket is céloztak volna.
Múlt hét pénteken a Kaspersky Lab több mint 45000 ransomware támadást regisztrált a világ 74 országában, ezek közül a legtöbb célpont Oroszországban található. A vállalat jelentése szerint a támadásokat a WannaCry nevű zsarolóvírussal hajtották végre, mely közel száz ország hálózatait fertőzte meg és a felhasználóktól pénzt követelt a deaktiválásáért cserébe.
Vasárnap az Europol igazgatója, Rob Wainwright azt mondta, a munkahét kezdetével kiújulhatnak a támadások. Wainwright szerint a zsarolóvírus eddig 150 ország 200000 felhasználóját érintette, beleértve nagyvállalatok rendszereit is.
A Microsoft értékelése szerint a globális szinten zajló kibertámadáshoz használt ransomware az Egyesült Államokból származik, a támadók olyan fájlokból hozták létre, melyeket az NSA adatállományából szivárogtattak ki ismeretlen személyek.

http://www.hidfo.ru/2017/05/az-unios-intezmenyeket-nem-erintette-a-kibertamadas/



Volt CIA-főnök:
nincs állami szereplő a hackertámadások mögött

A CIA volt igazgatója, Michael Morell szerint nincs kormányzati struktúra a múlt hét folyamán zsarolóvírussal elkövetett hackertámadások mögött.
Morell a CBS News-nak adott interjú során kijelentette, hogy ezek a hackertámadások a történelem eddig elkövetett legnagyobb kiberbűncselekményei, de semmilyen állami szereplő nem áll mögöttük. A CIA volt igazgatója szerint nem egy nemzetállam áll a támadások mögött, hanem nemzetközi szervezett bűnözői csoportok.
Az interjút azt követően publikálták, hogy Donald Trump belbiztonsági tanácsadója, Tom Bossert bejelentette; nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a támadások mögött állami szereplő állhat.
A Microsoft közlése szerint a globális mértékben terjedő zsarolóvírus az NSA adatállományából eredeztethető, ismeretlen személyek az amerikai titkosszolgálatoktól kiszivárogtatott fájlokat használták fel a kártevő felépítésére.

http://www.hidfo.ru/2017/05/volt-cia-fonok-nincs-allami-szereplo-a-hackertamadasok-mogott/

Aki az ukránokkal tárgyal, Amerikával tárgyal

Az európai hatalmak az úgynevezett normandiai formátum keretein belül folytattak tárgyalásokat az ukrán válság rendezéséről, de a tárgyalássorozaton hivatalosan nem vett részt amerikai küldöttség. Az ukrán elnök azonban azt mondja, az amerikaiak is mindvégig részt vettek, hiszen Ukrajna mindenről tájékoztatta őket.
Az Amerikai Egyesült Államok is részt vett a normandiai négyek Donbassz-konfliktus rendezését szolgáló tárgyalássorozatában – mondta Petro Porosenko ukrán elnök egy vasárnapi sajtótájékoztatón.
Az ukrán válság rendezését szolgáló tárgyalássorozatok az úgynevezett normandiai négyes formátum keretein belül zajlottak, ami azt jelenti, hogy Oroszország, Németország, Franciaország és Ukrajna vezetői folytattak tárgyalásokat a válságrendezésről. Az ukrán elnök azonban vasárnapi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az ukrán fél mindvégig mindenről tájékoztatta az amerikaiakat, így indirekt módon ők is “részt vettek a válságrendezésben”.
„Véget akarok vetni az azzal kapcsolatos felvetéseknek, hogy az Egyesült Államokat be kell vonni a normandiai formátumba. Hangsúlyoznám, hogy az Egyesült Államok eddig is részt vett és ez után is részt fog venni a tárgyalásokon. Mindvégig – beleértve a korábbi adminisztrációt is – egy megfelelő rangú amerikai diplomatát tájékoztattunk a normandiai formátum tárgyalásainak tartalmáról, így ezek egyeztetve voltak amerikai partnereinkkel.” – mondta.
Sigmar Gabriel jelenlegi német külügyminiszter februárban azt mondta, hogy a normandiai formátumot az eddigi keretek közt kell tartani, és az Amerikai Egyesült Államokat nem kell bevonni az ukrán válság rendezésébe.
2015 februárban az ukrán delegáció és az Ukrajnától elszakadó régiók vezetői aláírták a minszki egyezményt, melynek célja az volt, hogy véget vessen a háborúnak. A megállapodás Németország, Franciaország és Oroszország közvetítésével jött létre. Később a háború helyi jelleggel tovább folytatódott, a két érintett fél egymást vádolja a tűzszünet sértésével. Bár a minszki egyezmény szerint minden külföldi fegyveres el kell hagyja Ukrajna területét, kormányközi egyezmények keretén belül továbbra is amerikai fegyveresek tartózkodnak Ukrajnában.

http://www.hidfo.ru/2017/05/aki-az-ukranokkal-targyal-amerikaval-targyal/

Német külügyminiszter: meg kell kezdeni az Európai Egyesült Államok létrehozását

Vasárnap beiktatták az újonnan megválasztott francia elnököt, Emmanuel Macront. A német külügyminiszter máris javaslatot tett arra, hogy egy új együttműködés keretén belül Franciaországot mint szuverén országot meg kellene szüntetni.
Vasárnap beiktatták Franciaország új elnökét, Emmanuel Macront, aki május 7-én nyerte meg az elnökválasztást. Megválasztását követően azonnal kitudódott, hogy Macron első útja Németországba vezet, a német külügyminiszter azonban elmondta, mi a látogatás célja; a két ország együtt akarja előmozdítani az Európai Unió “reformját”, és Macron megválasztásának idejére a németek már el is készültek a javaslattal, amit az új francia elnök alá kell írjon.
A Der Spiegel német lap szerint Sigmar Gabriel előállt egy dokumentummal, amit az 1963-ban Franciaország és Németország által kötött Elysée-szerződéshez hasonló jelentőségű projektnek tartanak, és a két ország közti integráció fokozásával megkezdené az Európai Unió reformját. A német külügyminiszter szombaton azt mondta, a dokumentum a „gazdasági és külpolitikai együttműködés” kiterjesztését jelenti. Elmondása szerint létrehoznának az Európai Bizottságban egy újabb biztosi posztot, ahová Franciaország és Németország rotációs alapon delegálna képviselőt, és ugyanezt a sémát alkalmazni akarják a Nemzetközi Valutaalap és más nemzetközi szervezetek keretén belül is.
A külügyminiszter által kommentált tervezet egy korábban kezdeményezett program megvalósításának első lépése, miszerint
Franciaország és Németország egyetlen államszervezetben egyesülne, és szuverén államként mindkét ország megszűnne létezni, ezzel kész tény elé állítva az Európai Unió többi tagállamát. (Egy picike megjegyzést ide, már azért van átalakítva a regionális politika, s valószínűleg nem elégedik meg azzal a két ország egyesítésével a Mammon)
A TVP info tavaly június 27-én hozzájutott egy dokumentumhoz, amin a francia és német külügyminiszter aláírása szerepel, és olyan lépések sorozatát javasolja, melyek eredményeként kezdetben Franciaország és Németország egyetlen államalakulatban egyesülne. A tervezet részét képezi egy közös európai titkosszolgálat létrehozása, ami szintén a német és francia szakszolgálatok integrálásával venné kezdetét. Létrehoznának emellett egy európai polgári védelmi erőt, és harmonizálnák az egyes országokban jelenleg még eltérő büntetőjogot. A TVP info szerint a dokumentum egy ultimátum, amit Párizs és Berlin együtt adott az Európai Unió valamennyi országának: idővel az EU minden tagállamának csatlakoznia kell ehhez az új föderációhoz, ami a jelenlegi európai államok teljes felszámolását jelenti. Ebbe az irányba tett lépést jelent az Elysée-szerződés 2.0, amit a németek nemsokára aláíratnak az újonnan megválasztott francia elnökkel.
A tavaly júniusban nyilvánosságra jutott dokumentum szerint a résztvevő országok nem rendelkezhetnének saját hadsereggel, különálló büntetőjoggal vagy különböző adórendszerrel, emellett nem lehetne saját fizetőeszközük sem. Magyarországra vonatkozóan ez a honvédség és a katonai titkosszolgálatok feloszlatását, a magyar törvények felszámolását, és a forint eltörlését jelentené. Amennyiben a német-francia integráció ilyen fokú mélyítése magvalósul, Magyarországnak két választása marad; részévé válik az Európai Egyesült Államoknak – és ezzel a magyar államiság megszűnik létezni – vagy kilépünk az Európai Unióból.
Februárban a német, olasz, francia és luxemburgi parlament egy nyílt levelet tett közzé, amiben kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrehozását. A La Stampa olasz napilapban közölt nyílt levélen szerepel a négy ország parlamentjei elnökeinek aláírása, így ez egy valóban hiteles dokumentum, azt jelenti, hogy a választott képviselők elkötelezettek saját országaik felszámolása iránt. Amennyiben Magyarország az úgynevezett „kétsebességes Európa” keretén belül marad az Európai Unió tagállama, ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy állandó nyomásnak lenne kitéve, és az Európai Egyesült Államokba beintegrálódás az uniós tagság kizárólagos jövőképévé válna.
http://www.hidfo.ru/2017/05/nemet-kulugyminiszter-meg-kell-kezdeni-az-europai-egyesult-allamok-letrehozasat/



Verhofstadt is támogatja a magyar államiság megszüntetését

Guy Verhofstadt szerint a Hollandiában és Franciaországban levajazott választások eredményei azt mutatják, hogy az európai országokat sokkolta az egyik EU-tagállam kilépése, és emiatt egyre inkább támogatják az Európai Egyesült Államok létrehozását.
Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök is támogatja az Európai Unió úgynevezett „megreformálását”, amit május 15-én egy Berlinben tartott találkozón mindketten egyértelműen kifejezésre juttattak. A francia elnök úgy gondolja, a választási győzelem azt jelenti, hogy felhatalmazást kapott az EU további központosítására – ennek megfelelően már be is jelentette, hogy szorosabbra vonná a kapcsolatokat Németországgal.
Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője – aki jelenleg a Brexit-tárgyalásokat is vezeti – azt mondta, az EU vezetői nem csak a britek kilépésével kell foglalkozzanak, hanem ki kell használni az alkalmat és előre kell mozdítani az Európai Unió alapjaiban megreformálását.
Verhofstadt május 17-én az Európai Parlamentben felszólalva azt mondta, hiba lenne, ha minden energiánkkal a Brexitre összpontosítanánk. Ehelyett legalább ugyanennyi energiát kell fektetni az Európai Unió megreformálásába. A nacionalisták és populisták már sorban harmadik vereségüket szenvedték el, előbb Ausztriában, majd Hollandiában és Franciaországban.”
Verhofstadt szerint ezek a választási eredmények lehetőséget adnak arra, hogy a brüsszeli vezetők előremozdítsák az Európai Unió további központosításának tervét.
Tavaly június 27-én kiszivárgott egy dokumentum, amin a francia és német külügyminiszter aláírása szerepel, és olyan lépések sorozatát javasolja, melyek eredményeként Franciaország és Németország egyetlen államalakulatban egyesülne. Később ezt a modellt akarnák kiterjeszteni több uniós tagállamra, így megkezdődne az Európai Egyesült Államok létrehozása. Az integrációs folyamat végén egyetlen nagy európai állam lenne, a tagországok államisága pedig megszűnne létezni, vagy csak szimbolikus jelleggel maradna meg.
Macron megválasztását követően a német külügyminiszter előállt egy tervezettel, ami ebbe az irányba tett lépést jelent. Az úgynevezett Elysée-szerződés 2.0 keretén belül Németország és Franciaország számos nemzetközi fórumon közös képviselőt delegálna, az ilyen posztokat rotációs alapon töltené be francia és német diplomata.
Februárban a német, olasz, francia és luxemburgi parlament egy nyílt levelet tett közzé, amiben kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrehozását. A La Stampa olasz napilap által közölt dokumentum szerint ezen országok vezetői elkötelezettek azirányba, hogy országukat mint nemzetállamot fel akarják számolni, és ehelyett beintegrálják egy közös európai államba, az Európai Egyesült Államokba.

http://www.hidfo.ru/2017/05/verhofstadt-is-tamogatja-a-magyar-allamisag-megszunteteset/