AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG NEM AZ ALKOTMÁNY ŐRE, HANEM A KORMÁNY HITELESÍTŐJE
NYÍLT LEVÉL JUHÁSZ MIKLÓS ALKOTMÁNYBÍRÓNAK
Az Ön által vezetett alkotmánybírósági tanács elutasította az egészségügyi dolgozók kötelező harmadik oltásának elrendelése iránt meghozott kormányrendelet megsemmisítését. Nem csodálkozom a döntésen, mert az teljes mértékben megegyezik azzal, amiért Ön alkotmánybíróvá válhatott.
EGYSZERŰBB LENNE AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG ÉPÜLETÉRE KIHELYEZNI EGY PECSÉTET, ÉS RÁÍRNI, HOGY A KORMÁNY HITELESÍTŐJE.
Bizonyára emlékszik rá hogy az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságában igen rövid ideig tartott az Ön meghallgatása 2020-ban, mert az ellenzéki képviselők nem intéztek Önhöz egyetlen kérdést sem. Azért nem, mert amilyen rombolást végzett a Gazdasági Versenyhivatal élén 10 év alatt, az előre vetítette, hogy miért lesz alkotmánybíró, és hogy az Ön személyét nem lehet komolyan venni. A Gazdasági Versenyhivatal küldetése két évtizeden át rendkívüli módon segítette a gazdasági életben a monopolhelyzetben lévők túlhatalmának korlátozását, az egyszerű fogyasztó számára véderőt teremtett a monopóliummal rendelkező vállalatokkal szemben. korábban lehetett arra számítani, hogy a Gazdasági Versenyhivatal valóban a küldetését teljesíti, AZ Ön vezetése alatt elvesztette. Ön teljes mértékben a kormány kiszolgálójává tette ezt a fontos, jogállami intézményt, és a politika által kijelölt ügyekben lehetett csak vizsgálódni, és vagy szankciót alkalmazni, vagy félrenézni. Úgy látjuk, s erre lehetett számítani, hogy Ön alkotmánybíróként sem a közösséget, hanem az egyéni ambícióit szolgálja ki.
Ez a döntés, amit hoztak, kifejezetten támadja a jogállamiságot, álszent, valótlan indoklást tartalmaz, teljes mértékben elrugaszkodik a valóságtól, sőt, kifejezetten sérti az Alaptörvényt. Még azt sem voltak képesek döntésükben figyelembe venni, hogy azok a vakcinák, amelyek kötelező felvételére kötelezik az intézmények a dolgozóikat, mindössze a 18 / 1998. (VI.3.) népjóléti miniszteri rendelet 2021. május 4-én hatályba lépett rendelkezései szerint önkéntesen felvehető oltások, azaz semmilyen okból ezzel ellentétes jogszabály nem születhet. Álszent módon azt közlik, hogy az egészségügyi ellátórendszer betegellátási biztonságát szolgálja ez a rendelkezés. Miközben hivatalos tudomásuk van arról, hogy a kórházban lévő betegek 40 százaléka oltott, sokan közülük már a harmadik oltáson is túl vannak. Azzal is tisztában vannak, hogy az összes vakcina szakmai leírásában az szerepel, hogy megelőzi a koronavírus fertőzést, azaz az oltóorvosokat a gyártók becsaptak, hiszen rendre tömegesen fertőződnek meg és betegszenek meg oltott emberek. Önök ilyen körülmények között inkább elveszítik egészségügyi dolgozók sokaságát, úgy, hogy egyáltalán nem szolgálja mindez a beteg biztonságot, mert az oltott egészségügyi dolgozó is nyugodtan lehet fertőzött és fertőző is.
Elképesztő, hogy még azt a tényt sem voltak képesek figyelembe venni, hogy nem vállal sem a gyártó, sem az állam felelősséget a vakcinák hatásosságáért, sőt, a polgárnak magának kell kérnie az oltást, és felelősségvállaló nyilatkozatot kell aláírni azért, hogy beoltsák. A kormányrendeletben pedig nem szerepel az, hogy mivel kötelezik a dolgozókat az oltás felvételére, így nem kell aláírniuk a felelősségvállaló nyilatkozatot, hanem úgy kell tekinteni, hogy az állam kérte az oltást. Miután pedig ez nem szerepel a kormányrendeletben, Önök nem állapíthatták volna meg azt, hogy nem alaptörvényellenes ez a kormányrendelet, hiszen az oltottnak kell vállalnia a felelősséget azért, amit ő nem akar, de kényszerítik rá. Önök bűncselekmények elkövetéséhez asszisztálnak. Hiszen a kényszerítés bűncselekmény.
Sokan kértek engem is, hogy nyújtsak be alkotmányjogi panaszt. Nem nyújtok be, mert Önök semmi mást nem csinálnak az egész koronavírus járvány alatt is, mint hitelesítő pecsétet adnak a kormánynak alapvető emberi jogi jogsértések sorozatában.
Ön ne tekintse magát valódi alkotmánybírónak. Ön csak formálisan alkotmánybíró. Valójában az egyéni ambícióit kielégítő foglalkozást tölt be, haszontalan a magyar emberek számára, a kormány megrendelésére végzi a munkáját. Ne várjon senkitől tekintély tiszteletet, mert nem méltó rá.
SZÉGYELLJÉK MAGUKAT!
Dr. Varga-Damm Andrea
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG A KORMÁNY PINCSIKUTYÁJA!
NYÍLT LEVÉL JUHÁSZ MIKLÓS ALKOTMÁNYBÍRÓNAK
Önök nem semmisítették meg az eü dolgozók kényszeroltását elrendelő, Magyarország Alaptörvényének tartalmával is és szellemiségével is ellentétes, az alapvető emberi jogokat lábbal tipró kormányrendeletet!
Önt, kedves Juhász Miklós, erre tartják? Ezért csináltak Önből alkotmánybírót? A munkatársait arra tartják, hogy jogellenes, életellenes, az emberi méltóságot semmibe vevő rendelkezések bevezetését támogatva szolgálják a gazdáikat?
Az Ön meghallgatása 2020-ban, az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságában igen rövid ideig tartott. Az ellenzéki képviselők egyetlen kérdést sem intéztek Önhöz!
Miért nem? Azért, mert amit, és ahogyan a Gazdasági Versenyhivatal élén 10 év alatt művelt, abból már tudni lehetett, hogy azért csinálnak Önből alkotmánybírót, mert kritika és ellenkezés nélkül fogja teljesíteni a gazdái összes parancsát!
A Gazdasági Versenyhivatal – mielőtt Önnek bármi köze lett volna hozzá – 20 éven át segítette a monopolhelyzetben lévők túlhatalmának korlátozását, védte az egyszerű fogyasztókat a monopóliummal rendelkező vállalatokkal szemben Magyarországon.
Arra számítottunk mi, magyarok, hogy a GVH tovább folytatja azt a munkáját, amivel a magyar érdekeket védi!
Az Ön vezetése alatt mindebből semmi nem lett. Ön teljes mértékben a kormány kiszolgálójává tette ezt a fontos jogállami intézményt! Kizárólag a politikai érdekek mentén kijelölt ügyekben vizsgálódtak – majd szankcionáltak vagy eltussoltak!
Ön nem a közösséget szolgálta, hanem a kenyéradó gazdáit, és nem a közösség érdekeit védte, hanem azzal volt elfoglalva, hogy valóra váltsa az egyéni ambícióit!
Döntésük, amellyel nem kötelezték a kormányt az eü dolgozók kényszeroltását elrendelő jogszabály megsemmisítésére, sérti az Alaptörvényt és támadja a jogállamiságot! Indokolásuk hazug és álszent, semmi köze a valósághoz!
Önök nem vették fgyelembe, hogy azok a vakcinák, amelyek felvételére kötelezik az embereket, azok az oltóanyagok a 18 / 1998. (VI.3.) népjóléti miniszteri rendelet 2021. május 4-én hatályba lépett rendelkezései szerint önkéntesen felvehető oltások!
Ezzel ellentétes jogszabály nem születhet!
Önök azt állítják, hogy az egészségügyi ellátórendszer betegellátási biztonságát szolgálja ez a rendelkezés. Önök hazudnak! Önöknek hivatalos forrásból van tudomásuk van arról, hogy a kórházban lévő betegek 40 százaléka oltott! Sokan közülük már a harmadik oltáson is túl vannak!
Önök azzal is tisztában vannak, hogy az oltóanyagok szakmai leírásában szereplő állítás, amely szerint a vakcinák beadatása megelőzi a koronavírus fertőzést – ez nyilvánvaló hazugság, amit a tapasztalatok nem támasztanak alá!
A gyártók hazudnak az oltóorvosoknak, hazudnak az egészségügy döntéshozóinak, hazudnak a kormányoknak, hazudnak minden már beoltott és az oltóanyag beadatására készülő embernek – hiszen rendre tömegesen fertőződnek meg és betegszenek meg kétszer, sőt háromszor oltott emberek.
Önök asszisztálnak ahhoz, hogy Magyarország kormánya egy világjárvány közepén az egészségügyi dolgozók tízezreit zavarja el az egészségügyi ellátórendszerből, mert Önök nem a magyar nép érdekeit nézik, hanem azt, hogy meg legyen elégedve Önökkel gazdájuk – a magyar kormány!
Tudjuk, hogy a vakcinák hatásosságáért nem vállal felelősséget sem a gyártó, sem a kényszeroltást elrendelő kormányok, sem a munkáltatók!
Semmiféle felelősséget sem vállal senki, beleértve azt is, hogy a teljes körű KÁRTÉRÍTÉSI felelősséget sem vállalja sem a gyártó, sem a kormányok, sem a munkáltató arra az esetre, ha a beoltott dolgozó az oltási szövődmények miatt tartósan betegállományba kényszerül, leszázalékolják, vagy meghal!
A kényszeroltásra kötelezett munkavállalók a SAJÁT felelősségükre kell, hogy beoltassák magukat, és ezt a döntésüket az aláírásukkal kell, hogy vállalják!
A kormányrendeletben nem szerepel az, hogy mivel kötelezik a dolgozókat az oltás felvételére, nem kell aláírniuk a felelősségvállaló nyilatkozatot, mert a teljes körű felelősséget az állam vállalja, hiszen az állam írta elő a kötelező oltást.
Miután az állami felelősségvállalás nem szerepel a kormányrendeletben, Önök nem állapíthatták volna meg azt, hogy nem alaptörvényellenes ez a kormányrendelet!
Mivel az oltottnak kell vállalnia a felelősséget azért, amit ő nem akar, de kényszerítik rá – Önök bűncselekmények elkövetéséhez asszisztálnak. Hiszen a kényszerítés bűncselekmény.
Sokan kértek engem is, hogy nyújtsak be alkotmányjogi panaszt. Nem nyújtok be, mert Önök semmi mást nem csinálnak az egész koronavírus járvány alatt is, mint hitelesítő pecsétet adnak a kormánynak alapvető emberi jogi jogsértések sorozatában!
Kedves Juhász Miklós! Ön csak papíron alkotmánybíró! Önre nincs szüksége Magyarországnak! Az Ön szakmai teljesítménye egy nulla!
Ön nem a magyar nép érdekeit védi a magyar kormány jogi túlkapásaival szemben! Ön nem az Alkotmány szavainak a betartatást és az Alkotmány szellemiségét védi a saját jogain túlterjeszkedő kormány és a gyógyszeripari világcégek pénzügyi érdekeivel szemben!
Ön mindössze az egyéni ambícióit kielégítő foglalkozást tölt be, a kormány elvárásaihoz igazodik, a kormány megrendeléseit teljesíti!
Ön haszontalan a magyar emberek számára!
Önnek nincs tekintélye a magyar nép szemében!
Ön ne várjon tiszteletet a magyar polgároktól!
Ön egy szánalmas marionettbáb, amelyik úgy mozog, ahogy a kormány ujjai mozgatják!
Kis Pál