2015. február 6., péntek

KIFELÉ A BŰNÖZŐKKEL A SAJTÓBÓL

Eddig sem értettünk egyet az 5 %-os reklámadóval. A tévék esetében legalább 27%-os reklámadónak kéne lenni, mint amilyen ÁFÁ-val nyúzzák az amúgy is kifosztott lakosságot. Eddig nem is tudtuk, hogy az egykori Fideszes jó barát, Simicska birtokol egy csomó sajtócéget.
PUSZTULJON A FÉRGES SAJTÓ MINDEN MARADVÁNYA
„A Népszava internetes kiadásában csütörtökön este megjelent cikk szerint Simicska Lajos arról beszélt a lapnak: totálissá válhat a médiaháború, ha a kormány az RTL-lel való békülés jegyében öt százalékra csökkenti, ugyanakkor kiterjeszti a reklámadót.” Most viszont Simicska begurult és intézkedni akar, ahogy az ATV képe is bizonyítja. Eddig a „közmédiák” pocsékul működtek, de már az is javulás volt, hogy a Fidesz legalább egységes állami híreket közölt, hogy a zsidólapok kacsáit és ferdítéseit kiszűrjék. Most állítólag újabb egységesítést csinál a tömegtéjékoztatásban a Fidesz. Ezért prüszkölnek a zsidók, hogy ezentúl nem garázdálkodhatnak annyit, mint a korábbi húsz évben. Persze a nemzeti sajtótól még messze vagyunk, de ez a mostani tisztogatási folyamat csak üdvözölhető. Pusztuljon a férgese. Elég volt azokból a szennytévékből és agymosó műsorokból, amit eddig a Simicska mögött lévő sajtógengszterek csináltak. Kiváncsian várjuk a fejleményeket ebben az ügyben is. Ha nemzeti kormány lett volna Magyarországon, akkor „kereskedelmi” tévék és rádiók nem is lehetnének, amik jó része külföldi érdekeltségű. A szólásszabadság nem azt jelenti, hogy minden csatornán 24 órában nemzetgyalázást lehet elkövetni, a magyar értékeket és érdekeket mocskolni.
http://amagyaroldal.hu/hirek/content/kifel%C3%A9-b%C5%B1n%C3%B6z%C5%91kkel-sajt%C3%B3b%C3%B3l

Mégis eljön Kijev Apokalipszise?

apokiev001-12

- ‘Kijev erődnél’ akarják megállítani az oroszokat? -

Ismét feltesszük a kérdést: Na, de honnan kapták az ukránok a foszforbombákat? Ám jól tudjuk, hogy ez inkább egy költői kérdés volt.

Amerika pedig még több fegyvert akar szállítani a Kijevi Juntának, – összeállítja a listát.
Washington olyan fegyverek szállítását tervezi Kijevnek, amely lehetővé teszi az orosz erők lekötését egy hatékony városi ellenállási harcmodorral.
John Kerry amerikai külügyminiszter Kijevben tárgyalt a Junta vezéreivel, – az újabb és kiemelt szintű fegyverszállításokról. A A washingtoni kormány, – Javelin típusú tankelhárító rakéták, kézi lőfegyverek és lőszer Ukrajnába szállítását mérlegeli.
Amerikai források szerint hétfőn egy közös jelentést rakott le Obama asztalára a Brookings Intézet, az Atlanti Tanács és a Globális Ügyek Chicagói Tanácsa, amelyben az ukrajnai háború eszkalációja mellett tették le a garast. A jelentés az elkövetkező három évben, – három milliárd dollár értékű fegyvert szállítatna Kijevnek. Egyben felszólítja a kelet-európai NATO-tagokat, hogy ők is vegyenek részt a hadianyag szállításban.
Csakhogy sem a németek, sem pedig a magyarok nem fognak szállítani fegyvert Ukrajnának, ebben megállapodott Angela Merkel és Orbán Viktor, a legutóbbi találkozójukon. Franciaország sem szállít, ezt pedig Hollande elnök nyilatkozta.
Ám mindettől függetlenül, ha ezek újabb amerikai fegyverszállítások megvalósulnak; az felér egy hadüzenettel Moszkva ellen.
A jelek szerint az amerikaiak erődöt akarnak csinálni Kijevből, s a többi más ukrán városból is. S ehhez biztosítani akarják a megfelelő fegyverzetet is. – Az persze, hogy ez a polgári lakosság akár teljes pusztulásával járhat, – egyáltalán nem érdekli őket. Egy erőddé változtatott város ostroma, a ‘házról házra’ történő városharc, – általában a város teljes pusztulásával jár, – s mind az ostromlók, s a védekező katonák között iszonyúan magas a halálozási arány. – De ez mindegy is az amerikaiaknak: “Minden golyó nekik talál.”
Obama tehát még képes lehet arra, hogy kiprovokálja a kelet-ukrajnai háború kiszélesítését, s miután az erődökké változtatott ukrán városok a teljes lakosságukkal együtt elpusztultak, – nem beszélve az ukrán és orosz katonai áldozatokról, – s az eszkalálódott kelet-európai háború már megállíthatatlan lesz, átterjedhet akár az Európai Unióra is!
Ezáltal is távol tartva az USA határaitól a háborús övezetet, s ezzel együtt végzetesen legyengítve Amerika igazi nagy riválisát; magát Európát.
Obama naivan azt hiszi, hogy Amerika túlzottan messze van a frontvonalaktól. – Hiú reményeket dédelget, mert az orosz nukleáris haderő, – bármikor elérheti őt, akár az ovális irodájában is.
Bornemissza János
Források: The Wall Street Journal, – Privát bankár, – SzRTI archivum

A világ egyre inkább számol Kurdisztánnal

Belső harcok és az ellentétek kiéleződése várható a formálódó kurd állam megalakulása kapcsán. Az Irak elleni USA invázió után az amerikai hadvezetés kénytelen volt az iraki kurdoknak egy bizonyos szintű autonómiát biztosítani. A probléma akkor kezdődött igazán, mikor az iraki kurdok vezetője kijelentette, hogy még Husszein alatt is nagyobb szabadságuk volt, mint most. A területükön fekvő ásványkincseket lerabolják, saját bányáikban szinte rabszolgaként dolgoznak, a nyugati hatalmak mindenbe beleszólnak. A helyzet olyannyira kiéleződött, hogy belső konfliktusok és terrorista akciók kezdődtek, aminek végére az USA kénytelen volt nagyobb autonómiát biztosítani. Azért, hogy hatalmát biztosítsa a kurd régióban, elkezdte felfegyverezni a Pesmerga kurd katonai alakulatot.
A kurdok legerősebb katonai alakulata ennek ellenére a törökországi központtal működő PKK - Kurd Munkáspárt -, amely hatalmi szempontból Moszkvához áll legközelebb. A jelenlegi kurd kérdés akkor robbant be a világpolitikába, amikor a szír háború egy epizódjaképpen Asszad szíriai elnök "kijátszotta a kurd kártyát" - szabadságot adott a szíriai kurdoknak. Ezzel megtörtént az első lépés a független kurd állam létrehozására. Azokat a fegyvereket, amelyekkel a szír hadsereg Szíria kurd részein rendelkezett, maradéktalanul átadta a kurdoknak, akik cserébe a szabadságért és a fegyverekért ígéretet tettek, hogy nem csatlakoznak sem a lázadókhoz, sem a külföldi zsoldos alakulatokhoz. A legfőképpen Törökországban kiképzett és felfegyverzett terrorista alakulatok pedig a török-kurd ellentétek miatt nem is próbálták meg maguk mellé állítani a kurdokat, hanem ellenségesen léptek fel velük szemben. Több esetben történt etnikai alapú tömeggyilkosság, melyet a törökök által felfegyverzett terroristák követtek el.
Mostanra Kurdisztán kérdése egy világhatalmi harc központi kérdésévé vált. Egyik oldalon a CIA által pénzelt Pesmerga, a másik oldalon az oroszokkal jó viszonyt ápoló PKK. Elképzelhető, hogy Erdogan Moszkva mellé sorolásának egyik kulcs kérdése éppen a kurd ügy lehetett. Mivel Izrael és az USA egyöntetűen kijelentette, hogy örülnének egy önálló (Pesmerga által irányított) kurd államnak, Erdogan számára ennek vége a törökországi kurd területek elvesztése, és a nyugat által irányított Pesmerga kézbe kerülése lenne. A török államfő feltehetően Moszkvától remél védelmet arra vonatkozóan, hogy ha lenne is kurd állam az iraki, szíriai és iráni kurd területek összevonásából, Törökországnak területi egysége nem bomlik meg.
Most az Egyesült Államok is építi saját kurd államképződményét, mégpedig ennek az ISIS teremti meg a hivatalos alapjait. A cél, hogy az ISIS által elfoglalt iraki és szíriai területeket a Pesmerga "szabadítsa fel", amely így jogot formálhatna ezekre a területekre. Ezek észak-iraki és szíriai területek, amelyek valamilyen "véletlen" folytán éppen ennek a két országnak olaj- és gázlelőhelyen fekszenek. Egy ilyen kurd állam létrehozásából a nyugatnak közvetlen haszna származik, az USA rátehetné a kezét az arab világ kellős közepén található olaj- és gázmezőkre. Ezzel eléri, hogy akármilyen vezeték épülne meg az arab világból Európa felé, az egészen biztosan nem tudja kikerülni ezt a területet, így az USA mindenképpen részese és irányítója lenne a gázvezetéknek. Tehát a Kurdisztán megalakulása mentén kibontakozó térségi konfliktus lényeg ugyanaz, mint az ukrán konfliktusé: az USA saját kezében monopolizálni akarja az Európába irányuló gázimportot.

http://www.hidfo.net.ru/2015/02/06/vilag-egyre-inkabb-szamol-kurdisztannal

Ankara lemondta részvételét a müncheni konferencián

Lemondta részvételét Törökország a pénteken kezdődő 51. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC) Izrael jelenléte miatt - jelentette be pénteken Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter.

"Eredetileg úgy terveztük, jelen leszünk a konferencián, a Közel-Keletről szóló kerekasztal-beszélgetésre meghívott izraeli képviselők miatt azonban a távolmaradás mellett döntöttünk" - idézte Cavusoglut az Anadolu török állami hírügynökség.

A tervek szerint a török külügyi tárca vezetője előadást tartott volna a találkozón, ám az utolsó pillanatban lemondta részvételét.

A hosszú ideig szövetségeseknek számító Törökország és Izrael viszonya 2010 májusa óta az úgynevezett flottilla-ügy miatt mérgesedett el, miután kilenc török állampolgár vesztette életét a gázai övezetbe tartó, segélyeket szállító hajók elleni izraeli támadás során.

Recep Tayyip Erdogan török elnök azóta többször is erőteljesen bírálta a zsidó államot.

A "biztonságpolitika davosi fórumának" is nevezett tanácskozás péntektől vasárnapig tart a bajor fővárosban. Csaknem 20 állam-, illetve kormányfő, nagyjából 60 védelmi miniszter és külügyminiszter, nemzetközi szervezetek - köztük a NATO - , nemzetközi civil szervezetek - egyebek mellett a Greenpeace és az Amnesty International -, és több tucat nagyvállalat vezetői vitatják meg a biztonságpolitika legégetőbb kérdéseit.


MTI

A dán korona az új svájci frank?

A szakértők azt találgatják, indítanak-e újabb támadást a dán korona ellen a devizapiaci befektetők, és ha igen, képes lesz-e ellenállni a rohamnak az észak-európai ország jegybankja.

A dán jegybank kénytelen egyre durvább eszközöket bevetni a korona felértékelődésének megelőzése érdekében - írja a CNBC a napi.hu tudósításában. A legutolsó intézkedést csütörtökön jelentették be: a Nationalbanken mínusz 0,5 százalékról mínusz 0,75 százalékra vitte le betéti kamatát, azaz ekkora díjat szed a kereskedelmi bankoktól, ha nála helyezik el pénzüket betétben.
Ezt megelőzően lemondták az esedékes állampapír-kibocsátást, miután az ország 2015-ös devizaszükséglete már a spájzban van. Minden szokásos eszközt bevetnek az euró/korona árfolyam védelme érdekében - magyarázza Kamal Sharma, a Bank of America Merrill Lynch devizastratégája. Tovább fogják folytatni a devizapiaci adásvételeket és jó eséllyel újabb kamatvágásokra is elszánják magukat. A kockázatok kevéssé fogják visszatartani a jegybank döntéshozóit.
A befektetők máris elkezdtek spekulálni a dán koronával. Arra játszanak, hogy a korona rögzített árfolyama elesik. A pénz egy része a dán tőzsdére áramlik. Főként az országra koncentráló befektetési alapok és nyílt végű befektetési alapok tolják be a pénzüket a piacra. Az elmúlt hat hétben 230 millió dollár friss tőke folyt be a tőzsdére - derült ki a Jefferies befektetési bank adataiból.

http://fn.hir24.hu/penzugy/2015/02/06/a-dan-korona-az-uj-svajci-frank/

Brit bírói testület: a lehallgató szolgálat korábbi tevékenysége sértette az emberi jogokat

A törvényszék szerint a GCHQ tevékenysége "nem volt eléggé ismert" az állampolgárok előtt. Ez az első olyan ítélet, amelyben az IPT 15 éves fennállása óta elmarasztalt valamely hírszerző ügynökséget.

Sértette az emberi jogokat, ahogyan a brit kormány kommunikációs figyelőszolgálata (GCHQ) december előtt felhasználta az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által a brit állampolgárok lehallgatásával gyűjtött információkat - állapította meg pénteki végzésében a titkosszolgálati műveletekkel kapcsolatos panaszok kivizsgálására szakosodott brit törvényszék (IPT).

A törvényszék szerint a GCHQ tevékenysége "nem volt eléggé ismert" az állampolgárok előtt. Ez az első olyan ítélet, amelyben az IPT 15 éves fennállása óta elmarasztalt valamely hírszerző ügynökséget.

Az IPT egy decemberi végzésében megállapította: most már az európai emberi jogi egyezmény normáinak megfelelően működik a GCHQ, de az ügynökség korábbi tevékenységével kapcsolatban azonban vannak nyitott kérdések.

A GCHQ ellen az Amnesty International londoni székhelyű globális emberi jogi szervezet és több más jogvédő csoport - a Privacy International (PI), a Liberty és a Bytes for All tett feljelentést, azokra az adatokra alapozva, amelyeket Edward Snowden, az NSA egykori alkalmazottja szivárogtatott ki.

A feljelentő szervezetek csak részleges győzelemnek tartják az ítéletet. "Tudjuk, hogy a GCHQ törvénytelenül cselekedett és megsértette jogainkat azáltal, hogy tudatlanságban tartotta a közvéleményt az NSA-vel fenntartott titkos együttműködésével kapcsolatban. A törvényszék úgy gondolja, hogy a tavalyi perben nyilvánosságra került korlátozott garanciák megfelelőek magánéletünk védelmére. Nem értünk egyet ezzel, és az Emberi Jogok Európai Bírósága elé visszük az ügyet" - mondta James Welch, a Liberty jogi igazgatója.

Eric King, a PI igazgatóhelyettese pedig úgy nyilatkozott: "Nem engedhetjük meg az ügynökségeknek, hogy továbbra is megpróbálják igazolni azokat a tömeges megfigyelési programjaikat, amelyek titkos törvények titkos értelmezésén alapulnak. Az ítélet igazolja, hogy Edward Snowden helyesen cselekedett." Az ítéletnek egyelőre semmilyen közvetlen jogi következménye nincs.

A GCHQ közölte: elégedett, hogy az IPT megállapította az ügynökség működésének törvényszerűségét, és hogy az ítélet miatt "semmilyen módon nem kell megváltoztatniuk a nemzetbiztonság védelmének módját".


MTI

Trükköznek a behívók kézbesítésével Maradék-Ukrajnában

Az összeomlás szélén Nyalókakirály darálótömősdi játéka! Maradék-Ukrajna szerte egyszerűen nem képesek kézbesíteni a behívókat a darálóba szánt töltelékanyagnak.
A kézbesítóknek már ajtót-kaput sem nyitnak! Maradék-Ukrajna lakossága bezárkózott. Ha pedig nincs kinek kézbesíteni a behívókat!-gondok lesznek a nagyívű tervekkel. Márpedig kézbesítési gondok vannak! Szinte csak azok vannak! Már az a gyanú is fölmerült az udvarban, hogy a lakosság riadóláncot szervezett, és figyelőszolgálatot is felállított.
Harkovban már trükköt alkalmaz valamiféle eredmény elérése érdekében a hatalom. Fiatal srácokat-lányokat toboroznak, hogy azok hordják ki a behívóparancsokat a címzetteknek! Olyan kinézetűeket, akik nem keltenek gyanút!
Igen ám, csakhogy a “kihordótoborzás” is rosszul sült el! Az “ellenség” lecsapott a lehetőségre, és “beépült” a hálózatba! Úgyhogy mostmár a toborzottak jó része is a riadólánc szemeit alkotják. Olyannyira, hogy ma már csak lányok “vállalták” a kézbesítést, nehogy a fiúkat ott fogják!
Pillanatnyilag Harkovban már úgy félnek a férfiak a lányoktól, mint ördög a tömjéntől. Eddig a legrosszabb esetben nemibetegséget kaphattak tőlük, de abból volt remény kigyógyulni. Ma viszont jó eséllyel katonai behívót kaphat a gyanútlan férfinép! Annak egészségre káros hatásaival meg nagyjából tisztában van Maradék-Ukrajna hadköteles korú férfinépsége!
tent

https://balrad.wordpress.com/2015/02/06/trukkoznek-a-behivok-kezbesitesevel-maradek-ukrajnaban/

Békefenntartókat küldhetnek az Ukrajnától függetlenedő területekre

Moszkvában ma találkozót tart Oroszország, Franciaország és Németország elnöke, ahol várhatóan érintik annak kérdését is, hogy békefenntartókat küldjenek Donyeck térségébe. Alexander Lukasevics külügyminisztériumi szóvivő szerint ebben a kérdésben még a mai napon döntés születik. A szóvivő azonban nem közölt részletes információkat a békemisszióval kapcsolatban, csak annyit mondott az újságíróknak, hogy várják meg a találkozó végkimenetelét. Annyit azonban elárult, hogy Moszkva nem fogadja el azt az alternatívát, miszerint Ukrajna, Litvánia és Lengyelország közösen hozna létre békefenntartó alakulatot.
Hídfő.net.ru | Donyeck békefenntartó misszió
A diplomata szerint az ukrán konfliktus mostanra nemzetközi jellegűvé vált, és közös hadmozdulatok zajlanak az ország területén ahelyett, hogy politikai megoldás születne, és mindez annak kockázatát hordozza magában, hogy a katonai konfliktus kiterjedhet a térség országaira. Denisz Pusilin, a Donyecki Népi Köztársaság minszki tárgyalásokra küldött képviselője azonban már a tárgyalások alatt leszögezte, hogy bármilyen békefenntartó alakulat jelenlétét csakis egy valós tűzszüneti megállapodás esetében fogadnak el, vagyis, ha már ténylegesen "béke" van, a kijevi erők pedig kivonták a nehéztüzérséget a kérdéses területekről.
Francois Hollande francia államfő csütörtökön jelentette be, hogy ő és Angela Merkel német kancellár pénteken Moszkvába érkeznek, ahol egy új tervezetet javasolnak Oroszországnak az ukrán helyzet rendezésére. Egy a minszki tárgyalásokon résztvevő forrás azonban az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy ez a javaslat szerinte nem jelent előrelépést, mert az európai vezetők kizárólag olyan tervezetekben gondolkoznak, melyben a Donbassz régió Ukrajna része maradna, amit az érintettek azonban nem fognak elfogadni.
http://www.hidfo.net.ru/2015/02/06/bekefenntartokat-kuldhetnek-az-ukrajnatol-fuggetlenedo-teruletekre


Rókák a Medvebarlangban

Hatalmas a titkolózás néhány órával a moszkvai Putyin-Merkel-Hollande “minicsúcs” előtt atekintetben, hogy a díszes páros mit intézett Kijevben tegnap Nyalókakirállyal és fasiszta bandájával a késő estig elhúzódott enyelgésen.
duó
Moszkvában ma 17 óra körüli időpontban fogadja Oroszország elnöke a Merkel-Hollande duót. Oroszország, Németország és Franciaország szakértői már javában tárgyalnak a nagy titokról Mire este ötöt kongat a Kreml nagyórája, vélhetőleg áttárgyalt, és jóváhagyásra kész terv fog a három államfő elé kerülni. Dmitrij Usakov Putyin elnök tanácsadója elmondta, hogy Oroszország konstruktívan áll az ukrajnai ügyek megoldásához.
Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő szerint a három államfő az “ukrajnai véres polgárháború gyors végetvetéséről” fognak-remények szerint tárgyalni és megállapodni.
Még tegnap Hollande úgy nyilatkozott Párizsban, hogy “Angela Merkel ÚGY DÖNTÖTT, hogy új kezdeményezést kell tenni a konfliktus gyors lezárása érdekében. Olyat, AMELY UKRAJNA TERÜLETI INTEGRITÁSÁT IS BIZTOSÍTJA!”
Jurij Usakov ugyanakkor megjegyezte, hogy a donbasszi helyzet súlyosbodásáért Németországot és Franciaországot komoly felelősség terheli. Hozzátette: a találkozót megelőzte egy telefonbeszélgetés, amelyben Vlagyimir Putyin közölte a felekkel: Merkel és Hollande mindig szívesen látott vendégek Moszkvában.” Usakov külön is kiemelte Franciaország azon érdemét, hogy Párizs nem támogatta Ukrajna NATO-tagságát. Ugyanakkor Usakov azt is megjegyezte, hogy “Nem tudom mi a német-francia terv lényege, de reméljük, hogy Németország és Franciaország képviselői figyelembe veszik Oroszország eddigi javaslatait és érdekeit is tervelgetéseik során”! (A Bal-Rad etekintetben meglehetősen pesszimista)
Az Európai Unió lelkesen üdvözölte a német-francia páros kijevi és moszkvai kiruccanásának ötletét. Federika Mogherini szerint az EU leghőbb vágya mindig is a konfliktus békés rendezése volt.
Az orosz külügyben ugyanakkor nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy Oroszország, Németország, és Franciaország mai moszkvai megbeszélésén megtárgyalják egy donbasszi ENSZ békefenntartó misszió ügyét is.
“Ez a téma a térség ügyének rendezése kapcsán mindenképpen tisztázandó”-jelentette ki Alekszandr Lukasevics az orosz külügy szóvivője.
Nyilvánvaló ténynek tűnik, hogy az EU vezető párosának sebbel-lobbal tető alá hozott kijevi-moszkvai kirándulása a menekülő róka akciója. Az ukrán hrivnya tegnapi bedőlése olyan társadalmi földindulást válthat ki Maradék-Ukrajnában, ami a majdani célkitűzéseket semmissé tennék. Ezért hát inkább a halálragyötörni szánt Medvéhez sompolyognak, és megpróbálnak valamiféle hízelkedéssel eredményt elérni. Nem kétséges persze hogy a Maci megkoplalta az ármányt, de nem betegedett bele annyira, hogy az EU-t be ne tudja fenyíteni!
Nyilvánvaló, hogy Merkelék nem fognak üres kézzel visszatérni Berlinbe meg Párizsba! Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy Maradék-Ukrajna ügyében ŐK CSAK KÖZVETÍTŐK a Medve és a tépett szárnyú amerikai pulyka között.
Amelyik pulykától félnek a lerongyolódott, koplalásra ítélt ravaszdik!
https://balrad.wordpress.com/2015/02/06/rokak-a-medvebarlangban/



Csak vacsoravendég volt a rókapáros Moszkvában?

Befejeződtek a moszkvai Kremlben az európai maffiaszövetség ravaszdi cselvetőinek és Vlagyimir Putyin orosz államfőnek a donbasszi válság megoldását célzó tárgyalásai, de a minszki megállapodások végrehajtásával kapcsolatos lehetséges közös nyilatkozatról még folyik az egyeztetés – jelentette be az orosz elnöki szóvivő.
mph
Dmitrij Peszkov arról is beszámolt, hogy az USA érdekeinek európai főkijárói, és Oroszország elnökének a tárgyalásának tapasztalatait az úgynevezett normandiai formátumban, Valcman Nyalókakirály bevonásával vasárnap telefonon fogják levonni.
Az orosz elnöki szóvivő moszkvai idő szerint szombatra virradóan, éjjel fél egy körül tájékoztatott a több mint 4 óra hosszáig tartó hármas csúcstalálkozón zajlott megbeszélésekről. A dicstelen rókapáros és Putyin elnök közép-európai idő szerint este fél nyolckor ült le a tárgyalóasztalhoz, majd fél 11 tájékán munkavacsorán folytatták a megbeszélést. Ők maguk nem adtak semmilyen információt a tárgyalásokról. Az elsompolygó ravaszdipáros savanyú ábrázatáról mintha az lett volna leolvasható, hogy Misa Medve látott már karón varjút.
phm

https://balrad.wordpress.com/2015/02/07/csak-vacsoravendeg-volt-a-rokaparos-moszkvaban/

Európa országaihoz, és állampolgáraihoz!


Kedves európaiak! Mi, Oroszország - több mint 100 nemzetiségű, különböző felekezetekhez tartozó, különböző rasszokhoz tartozó, különböző politikai, ideológiai meggyőződést valló, különböző szexuális, illetve egyéb orientációjú - állampolgárai közvetlenül szeretnénk most önökhöz fordulni, a politikusok, a sajtó közvetítése nélkül. Úgy véljük, ugyanis: eljött az ideje annak, hogy közvetítők nélkül szóljunk egymáshoz.

Súlyos aggodalommal figyeljük, hogy az ukrajnai helyzet a hidegháború óta legkomolyabb politikai válság oka lett Európában. A különböző államok, a katonai szövetségek vezetői évtizedek óta most először nem zárják ki egy igazi háború lehetőségét földrészünkön - ami embermilliók, közöttük gyermekeink, szüleink, hozzátartozóink, szeretteink pusztulásához vezetne. Valóságos agyrém: annak kell, hogy tanúi legyünk, hogy népeinket háborúba viszik, miközben nekünk csupán a statiszták, a megfigyelők szerepét szánják.

Úgy véljük, eljött az ideje, hogy népeink a maguk kezébe vegyék Európa sorsának irányítását. A politikusok felelőtlensége, a hidegháborús korszak fóbiái, a katonai tömbök, a tömegpusztító fegyverek, a katonai támaszpontos és szervezetek állandósítják az új konfliktusok veszélyét Európában.

Meggyőződésünk, hogy egyetlen európai nép sem akar háborút. Semmilyen ok, semmilyen körülmény nincs arra vonatkozóan, hogy a politikusok közötti ellentétek, a geopolitikai problémák újabb bajok forrásaivá váljanak népeink számára. Ha az önök sajtója ennek az ellenkezőjét állítja, ha arról igyekeznek meggyőzni önöket, hogy Oroszországban valaki valami mást akar, Oroszország el akar foglalni valamilyen területeket, vagy alá akar rendelni magának más népeket - nos, ez olyan hazugság, amelynek segítségével akarják önöket rábírni arra, hogy támogassák a szankciókat, az Oroszországra gyakorolt nyomás egyéb formáit.

Oroszországban senki sem akar konfliktust Európával, közülünk senki sincs, aki ellenséges érzéseket táplálna az európaiak iránt. Egyetlen európai nemzetnek sem kell úgy éreznie, hogy Oroszország fenyegetné. Egyetlen olyan óhajunk sincs az Európában élő orosz kisebbségekkel kapcsolatban, amelyek ne állnának összhangban a vonatkozó európai egyezményekkel, az emberi jogokkal kapcsolatos alapelvekkel.

Mi - egy olyan nemzetként, amelyet az utóbbi két évszázad során több agresszió is ért Európa felől - csak annyit akarunk: biztonságunkra vonatkozóan kaphassunk elvi garanciákat. Ez a mi természetes óhajunk nem jelent fenyegetést más államok számára.

Mi csak annyit akarunk, hogy számunkra is legyen garantált a béke.

Azzal a felhívással fordulunk tehát minden józan gondolkodású emberhez Európában: hassanak oda országaik hatóságaira, és parancsoljanak megálljt a kardcsörtetésnek, a provokatív felhívásoknak. Ne dőljenek be a politikusok és a sajtó által az "orosz veszélyről" terjesztett hazugságoknak. Szólítsák fel országaik hatóságait, hogy azok - egy egységes és biztonságos Európa nevében - kezdjenek párbeszédet, lássanak hozzá a kölcsönösen elfogadható megoldások kereséséhez.

Számunkra, Európa népei számára eljött az idő. Mi mindannyian, együttesen kell, hogy megteremtsük az európai béke és biztonság olyan, gyökeresen új struktúráit és mechanizmusait, amelyek garantálnák minden vitás kérdés békés rendezését, a valamennyi ember és nép jogainak tiszteletben tartását.

Give peace a chance! Adjatok egy esélyt a békének!

Fordította: Csikós Sándor


Oleg Odintsovsky

A jordán király megkezdte a véres megtorlást - nem csak a szája járt!

Nem csak a szája járt II. Abdalláh jordán király, mikor azt mondta, keményen megtorolja az Iszlám Állam által kivégzett jordán pilóta halálát.
Mint a Blikk is megírta: "Nem csak őt ölöm meg, de megölöm a feleségét, az összes barátját és porig égetem az otthonát" - idézett egy Clint Eastwood filmből II. Abdalláh jordán király, aki véres bosszút ígért, miután az ISIS a kivégezte egyik Jordánia egyik katonáját.

Szavait szinte azonnal tett követte. Hatalmas erőkkel kezdték meg a légitámadást, amiben az IÁ által uralt területeket vették célba.

A Jordán Királyi Légierő egyik harci gépe. a bombára írt Korán idézettel a terroristáknak üzennek. más bombákra az élve elégetett pilótatársuk nevét írták fel (Reuters)

"Jordánia minden erejével üldözni fogja ezt a szervezetet, bárhol legyen is" - jelentette ki Nászer Dzsaude külügyminiszter. "Az Iszlám Állam minden tagját célpontnak tekintjük. Üldözni fogjuk és megsemmisítjük őket. Az első sorban vagyunk, ez a mi harcunk" - tette hozzá.

Összehangolt légitámadásba kezdtek:
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=teHLR4nIYF4

Közben II. Abdalláh meglátogatta az elevenen megégetett Maáz al-Kasszaszbe pilóta szüleit, hogy kinyilvánítsa együttérzését a családnak.

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=Zu5d8EMl0r0

A 26 éves pilóta mindössze 5 hónapja volt házas. Felesége a közösségi oldalról értesült arról, hogy szerelmét kivégezték, miután többen kiírták: "Nyugodj békében Maáz".

A Jordán Királyi Légierő harci gépe a felszállás pillanatában - terroristákat indul ölni a pilóta (Reuters)

Az embertelen gyilkosság után Jordánia első válaszként kivégezte az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat két bebörtönzött tagját.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű szíriai emigráns szervezet arról adott hírt, hogy a szélsőséges fegyveres szervezet pénteken "leváltotta" hivatalából Abu Mohamed al-Makdiszi muzulmán vallási vezetőt, aki az Iszlám Állam vallási testületének ülésén nyilvánosan is bírálta a fogoly brutális meggyilkolását, élve elégetését. Kijelentette, hogy ez "egyik vallásban sem elfogadható".

Rania királyné, II. Abdalláh felesége a megégetett pilóta családtagjainak fejezte ki együttérzését és gyászát (Reuters)

Közben bejelentették, hogy a marokkói légierő gépei beszüntették az Iszlám Állam terrorszervezet ellen indított légitámadásokat, miután az Egyesült Arab Emírségek is ezt tette.

Az észak-afrikai ország külügyminisztere közölte: "Önök már tudják, hogy a marokkói erők az emírségek parancsnoksága alatt állnak, és teljesíteniük kell az utasításaikat".
* * *

Blikk

A jordán király személyesen vezette azt a bombázót, mely megölt hatvan ISIS terroristát 4-én éjszaka. (Cs.V.)

* * *

Az Iszlám Állam gyökere

Szíria lebombázását az ENSZ BT-ben megvétózta Oroszország, ami miatt Amerika jócskán bepipult. Ezért elhatározták, hogy előállítják az addig nem igazán létező szír ellenzéket, és szárazföldön szerzik meg a jelentős szír olajmezőket, a műkincseket, a pénzkibocsátási jogot és az aranytartalékot. Assad szír elnök egy nagy akadály ezen az úton.

Szaúd-Arábia olaja fogyóban van. Amerikát olcsó olajjal csak úgy tudná a továbbiakban kielégíteni, ha a szír olajat megszerzi. Azt is például, amit a Mol fedezett fel 2012-ben a régi selyemút mentén (Palmyra). Ezért aztán a Szaúd király kiengedett a börtönök halálsorairól több mint ezer gyilkost, és átdobta őket Szíriába. Ez lett aztán később a szír ellenzék egyik alkotó eleme, majd megalakították ezek a gyilkosok az Iszlám Államot. Nemrég elhunyt ez a bizonyos Szaúd-király. A temetésén részt vett jó néhány állam vezetője, köztük Orbán Viktor miniszterelnök is.

Lopják Szíriából és Irakból az olajat, és fél áron, vagy fegyverért árulják a török-szír határon. Ahová uniós országok is mennek tankerekkel a tolvajok tankereiből átszivattyúzni az olcsó olajat. Hogy ez mennyiben játszott bele a benzin árába? Valószínűleg jócskán. Most a kurdok a határvárosból elkergették őket. Így aztán lehet, hogy drágulni fog a benzin... A mocsok ellen annyit kellett volna tenni, hogy lebombázzák a tanker-konvojt út közben, de ezt sose tették meg. A kurdok megtették azt, amit Amerika és néhány európai állam megígért. Párhuzam: Drezdát és jó néhány német várost lebombázott a művelt Nyugat 1945-ben, több százezer ártatlan civil áldozatot és rettenetes pusztítást okozva. De egyetlen bomba sem jutott a vasúti sínekre, ahol még robogtak befelé a szerelvények a zsidókkal a munkatáborokba. Lehet, hogy ezért is a most itt élő magyar társadalom a felelős?

A napokban jelent meg a hír, hogy a magyar határtól mindössze 60 kilométerre egy boszniai faluban a házakon megjelentek az Iszlám Állam zászlói!! Mi lesz, ha bekeverednek a Magyarországot elárasztó menekültek közé?

A menekültek nem jönnének ekkora létszámban, ha a hazájukban béke lenne. De miért is nincs béke?
SVPSZ

Kapcsolódó:
Dokumentumfilm készül az illegális bevándorlók ásotthalmi terrorjáról
FERENC PÁPA JEZSUITA ZSIDÓ
"Sok mindent tudok Orbánról" - Mélyinterjú Simicska Lajossal

A radikális atlantisták Brüsszel kezébe adnák a költségvetés ellenőrzését

A Demokratikus Koalíció követeli egy Európai Ügyészség felállítását, aminek fennhatósága lenne az Európai Unió tagállamai felett. A radikális atlantista párt ki akarja venni Magyarország kezéből az igazságszolgáltatás jogkörének egy részét, és át akarja adni azt az Európai Uniónak.
Gulyás Balázs, az MSZP volt politikusa, aki tavaly év végén az egyik legnagyobb álcivil tüntetést szervezte, most a radikális atlantista pártok televíziós csatornájának nyilatkozott arról, amit az álcivil tüntetés mögött álló pártok követelnek. Szerinte létre kell hozni az Európai Ügyészséget, aminek az lenne a feladata, hogy ellenőrizze, a tagállamok a megfelelő helyre juttatják-e az uniós forrásokat, és ha nem, akkor az uniós hatóság büntethet is. Tehát egy újabb, nemzetek feletti bíróságot akarnak, ami megbünteti a kormányt. Mindazonáltal túlzás lenne azt kijelenteni, hogy ők akarják: nem az álcivil csoportok, vagy egyes személyek akaratáról van itt szó, hiba lenne feltételezni, hogy ezek az emberek bármit is akarnak. Ők az Európai Uniótól kapnak támogatásokat, azt képviselik, amit Brüsszel a szájukba ad: Brüsszel pedig azt akarja, hogy a magyar kormány a radikális atlantista pártok működtetésére, és az általuk mozgatott álcivil szervezetekre költse a brüsszeli forrásokat. Egy ilyen Európai Ügyészség tehát elvenné Magyarországtól azt a jogot, hogy maga rendelkezzen az uniós források felhasználása felől: ha nem a radikális atlantisták kapják a pénzt, az következetesen korrupciónak lenne nevezve, ami az Európai Ügyészség azonnal büntetne is.
Hídfő.net.ru | Gyurcsány Ferenc
Eközben az álcivil tüntetések mögött álló párt eképpen fogalmaz: "A Demokratikus Koalíció üdvözli a civilek követelését, amely egybevág a DK törekvéseivel: a DK ugyanis már tavaly tavasszal, 16 pontos Európai Parlamenti választási programjának 4. pontjában javasolta, hogy Európai Ügyészség jöjjön létre a politikai korrupció ellen."
Pusztán véletlen egybeesés lenne, hogy mindenféle civil csoportok olyan dolgokat követelnek, amit a radikális atlantisták is? Nyilvánvalóan nem. Már az álcivil tüntetések kezdetekor egyértelmű volt, hogy ezek nem civilek, és a radikális atlantista pártoknak alárendelve cselekszenek.
A Demokratikus Koalíció szerint "a liberális demokráciának alapvető eleme, hogy a civil társadalom kezdeményezéseit támogassák a politikai pártok és mivel a DK rendelkezik az ehhez szükséges Európai Parlamenti képviselettel, a továbbiakban is mindent meg fog tenni egy erős és független Európai Ügyészség felállításáért." Csakhogy, mint maga a DK alelnöke (Molnár Csaba) is mondta, a párt már jóval korábban, tavaly tavasszal követelte az Európai Ügyészség felállítását. Akkor ezek a "civil" csoportok még nem is léteztek. Tehát nem a párt támogatja egy már létező civil csoport követeléseit, hanem a párt követelt valamit, majd létrehozott látszólag civil csoportokat, hogy azzal saját követeléseit alátámassza. A párt hozta létre őket, hogy azt a látszatot keltsék, Magyarországon valaki támogatja őket.

http://www.hidfo.net.ru/2015/02/06/radikalis-atlantistak-brusszel-kezebe-adnak-koltsegvetes-ellenorzeset

Ma délelőtt (moszkvai idő szerint) 8 órától az LNR hatóságai és fegyveres erői tűzszünetben állapodtak meg a Csjeruhinóban rekedt banditákkal.

A tűzszünet idejére a népköztársaságiak egy általuk szigorúan ellenőrzött humanitárius folyosót nyitottak, amelyen keresztül Csjernuhino civil lakosságának az evakuálása megtörténhet.
Tervek szerint a fegyvernyugvás mintegy tíz órán keresztül fog tartani!
Gyjebalcevo bekerített latorjaival ugyancsak sikerült megállapodniuk a népköztársaságiaknak, és ott is megkezdődött-és zajlik-a lakosság kimenekítése.
A fegyvernyugvás Gyjebalcevonál is este hat óráig tart.
https://balrad.wordpress.com/2015/02/06/tizoras-humanitarius-tuzszunet-a-katlanban-menekul-a-lakossag/
tyűh
Egészen hihetetlen beszámolók érkeznek az evakuációt meghiúsító Csjernuhinoból. Ugyanis mintegy 50 helyi összegyűlt az egyik iskolánál, hogy elhagyhasság a népi erők által körülzárt várost. Őket a megszálló latrok egyszerűen kikötözték a lámpaoszlopokhoz az utak szélén.
A martalócok elfogott rádióforgalmazásából az is kiderült, hogy az ivóvíznyerő helyek vízkészletét szándékosan megmérgezték. Minderről a lakosság is tud, és most bár van víz, annak fogyasztása veszélyes. A bűnözők viszont nem adnak a civileknek iható vizet.
Gyjebalcevoból a megállapodás szerint történik a civil lakosság kimenekítése. Folyamatosan, húsz autóbusz hordja az embereket Gorlovkába és Artyemovszkba.

Bahmutka környékén egész nap voltak összecsapások. (Желобок)Zsjelobok falut a népköztársasági erők elfoglalták.
Az elhíresült 31. blokkposzt környékén ma ismét heves összecsapások voltak. (Новотошковк)Novotoskovka környékén a 175,9 sz. magaslati pontért küzdenek a felek, de mindkettőnek fáj a foga a 28. 29. és 37. blokkposztokra is. A jelentés szerint a népi erők “jobban állnak”!- a latrok sok egyede fűbe harapott.
(Станицa Луганскa)Sztanyica Luhanszkánál tovább folytatódtak ma is a harcok.
Pervomajszkot ma ágyúzta a valcmanista latortüzérség.
Donyeck és környéke sem volt ma csendes, de az elmúlt napokhoz képest “nyugodt” volt az élet.
Összességében véve ma Donbasszban a legtöbb helyen “csendesen csordogált a háború”, a fentebb felsorolt helyek kivételével.
Február 8-án a “Fehér Konvoj XIII” rá egy hétre pedig február 15-én “Fehér Konvoj XIV.” indul útnak Donbasszba a Moszkva melletti Noginszkból- jelentette ma be az orosz külügyminisztérium szóvivője, Alekszandr Lukasevics.
https://balrad.wordpress.com/2015/02/06/ketyeg-a-haboru-gepezete-donbasszban/

Hendének mennie kell

Hende Csaba a NATO-erők integrációs egységét akarja telepíteni Székesfehérvárra, ami szerinte 2016-ban meg kell kezdje működését. Hende ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ez nem irányul senki ellen, - ismétli; senki ellen. „Ez az egység hazánk biztonságát szolgálja, nem irányul senki ellen, és nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy egyáltalán nem sérti sem jogi, sem politikai értelemben az 1997-ben aláírt NATO–Oroszország egyezményt”.
Hídfő.net.ru | Hende Csaba
A miniszter úr számára hatalmas dilemma, hogy miközben a kormány Oroszországgal is szorosabbra fűzi a kapcsolatokat, a NATO is szorosabbra akarja fűzni a katonai ellenőrzést Magyarország felett. Hende Csaba számára - honvédelmi miniszteri pozíciójából fakadóan - minden bizonnyal mindennapi probléma, hogy nincs - számottevő - magyar honvédelem. Emiatt a kormány nem tud mit kezdeni azzal a kétezer amerikai zsoldossal sem, akik nemrég érkeztek Magyarországra, és a NATO hivatalos keretek közt marasztalná őket. A kormány úgy próbálja kezelni a kialakult problémát, hogy enged a NATO követeléseinek, és a kétezer bandita szerződést kap arra vonatkozóan, hogy Magyarországon maradhat, jelenlétük pedig az ország védelme szempontjából nagyon fontos.
Orosz sajtóinformációk szerint december 16-án amerikai zsoldosok lépték át az ukrán-magyar határt, ahol konfliktus alakult ki a határőrökkel, és halálesetek is történtek. "December 16-án 3 busz érkezett a határátkelő ponthoz több mint száz külföldivel, akik ugyan civil ruhát viseltek, de az ukrán "terrorellenes" művelet alakulatai számára kiosztott legmodernebb fegyverekkel voltak felszerelve." Az ukrán határőrség részéről nyilatkozó, névtelen forrás szerint egy amerikai magán katonai vállalat emberei hagyták el Ukrajna területét, és az említett eset csak az első hullám volt. A forrás szerint a haláleseteket követően egy az alakulatot kísérő ukrán tiszt Magyarországon akart menedéket kérni, de a CIA hazatoloncolta. A magyar hatóságok azóta nem kommentálták az esetet.
Hende Csaba feladata honvédelmi miniszterként az volna, hogy a magyar honvédség elég felszerelt és létszámban megfelelő legyen az ehhez hasonló problémák kezelésére. Négy évi működése után még mindig olyan helyzetben van az ország, hogy ha kétezer bandita átlépi a magyar határt, azt a magyar honvédség nem tudja kezelni, ehelyett a honvédelmi miniszter hivatalosan megindokolja, hogy milyen szerződés szerint maradhatnak itt. Egyelőre úgy tűnik, hogy ennek a helyzetnek a megváltoztatására a honvédelmi miniszternek nincs motivációja, a kormány részéről pedig nincsenek ilyen elvárások.
Magyarország NATO-tagsága a klasszikus maffia-tevékenység jelét mutatja; ha a tulajdonos nem akarja, hogy a banda tagjai szétverjék a kocsmát, védelmi pénzt kell fizessen, eközben a banda tagjai állandó jelleggel a "védett" objektumban tartózkodnak, hogy ott ne egy másik banda szedjen védelmi pénzt. Magyarország egy olyan "kocsma", ahol biztonsági őrök nincsenek, a maffiaszervezetek szabadon szedhetik a védelmi pénzt. A helyzet kialakulásáért nem Hende Csaba a felelős, de honvédelmi miniszterként az ő feladata lett volna, hogy erre a problémára megoldást találjon, - mivel ez nem történt meg, nyilvánvalóan alkalmatlan feladata ellátására.

http://www.hidfo.net.ru/2015/02/06/hendenek-mennie-kell

Ellopott Paradicsom

A Paradicsomban élhetnénk, de néhány pszichopata mindent elvesz a termelő emberektől, és amit nem magára költ, azt háborúkra fordítja.
Az USA-ban a háborús kiadások összege az elmúlt 10 évben: 6 billió USD
Egy kis ház átlagos költsége: 60.000 USD
A 6 billióból építhető házak száma: 100 millió
https://www.facebook.com/sevaster1

Belgium hazaszállíttat 200 tonna aranyat

Belgium azt tervezi, hogy hazaszállíttat 200 tonna aranytartalékot, amit még az 1930-as években helyezett el az Egyesült Királyság páncéltermeiben. A helyi média (RTBF) szerint biztonsági okokból egyelőre titokban tartják a hazaszállítás pontos időpontját. A hír szerint 50 katona és egy helikopter kíséri a Belgiumba induló szállítmányt.
Hídfő.net.ru | Belgium fizikai arany
Az értékét tekintve mintegy 7 milliárd dollárt jelentő aranytartalékot 20 méter mélységben, 1 méter vastag falakkal védett páncélteremben őrzik. Ez a raktár egyetlen speciális kulccsal nyitható, amihez nincs másolat. Belgium évente több mint 280000 dollárt fizetett az aranytartalék őrizetéért.
Az utóbbi évek során az európai országok megkezdték aranytartalékaik hazaszállítását (legalábbis bejelentették igényüket erre vonatozóan). Anglia páncéltermeiben az Egyesült Államok és Franciaország aranytartalékait is őrzik, eközben az európai országok többsége az USA területén tartja aranytartalékait, ami kérdéses, hogy valaha is vissza fog-e kerülni a tulajdonoshoz.
2014 novemberétől a Holland Központi Bank 122 tonna aranyat szállított haza az Egyesült Államokból, amit úgy indokoltak, ezen az úton fokoznák a bizalmat arra vonatkozóan, hogy a bank kezelni tudna egy esetleges válsághelyzetet. Hollandia azt is bejelentette, hogy a teljes, fennmaradó aranykészletét hazaszállítja az Egyesült Államokból. Az ország azonban mindeddig nem kapta vissza az aranykészlet fennmaradó részét, és arra vonatkozóan sincsenek adatok, hogy ez mikor fog megtörténni.
Marine Le Pen, a Francia Nemzeti Front vezetője szintén javasolta, hogy Franciaország szállítsa haza teljes, a tengeren túl raktározott aranytartalékát, emellett használják ki az arany árának átmeneti visszaesését, és növeljék az aranytartalék mennyiségét 20%-al.
Németország szintén bejelentette igényét arra vonatkozóan, hogy hazaszállítanák az Egyesült Államokban tárolt aranykészletet. Ezt 2013-ban bejelentették az amerikaiaknak. Az ügyben annyi előrelépés történt, hogy 2014-ben a politikusok megszavazták, mégsem akarják hazaszállítani az Egyesült Államokban tárolt aranykészletet.

http://www.hidfo.net.ru/2015/02/06/belgium-hazaszallittat-200-tonna-aranyat

Nyugtalan éjszaka Donbasszban

tűzij
Donbassz mára virradó éjszakája megint hozott egy valcmanista trükköt. Felfedték a miliciák, de jellemzi a kijevi hordák aljasságát. A gyjebalcevoi katlanba megpróbáltak erősítést bejuttatni-a Nemzetközi Vöröskereszt álcájával. 4 db “Kraz” teherautó, és kettő TANK(!) próbálkozott. Belebuktak.
Dzserzsinszk városát mára virradóan vadul lőtte a valcmanista latortüzérség. DE UGYANEZT MEGTETTÉK AZ Ő KEZÜKÖN LÉVŐ AVGYEJEVKÁVAL IS! A cél egyértelmű: elhitetni a lakossággal, hogy a népköztársaságiak bántják őket. Csakhát a szemtanúk…! Meg hát azért éjszaka lévén, még a torkolattüzek is láthatók. Arrafelé pedig milicisták nincsenek.
(Старобешево)Sztarobesevo, (Стыла)Sztila, Donyeck, Gorlovka, Makejevka, Jenakijevo éjszakája ugyancsak keserves volt Nyalókakirály bérgyilkosai miatt. A latortüzérség egész éjjel bombázta ezeket a városokat.
rom
Donbasszban mára virradóan egyébként érdemleges harci cselekmények nem zajlottak. Izzik viszont a hangulat Csjernuhino miatt. A népköztársaságiak által körbezért településről a pribékek nem engedik távozni a civil lakosságot. Ma reggelre kiderült az ok is. A kelepcébe került bérgyilkosok javarésze az “Ajdar” hiénazászlóalj bűnözői. Igazi nemzetközi bűnbanda. Lengyel, belga, baltikumi, kaukázusi, amerikai-és még a jó ég tudja hány ország szemetét hordta össze a fasizmus szele ebbe a bűnbandába! A népköztársaságiak pedig fogcsikorgatva tehetetlenkednek a martalócok által túszként fogvatartott civilek miatt.
tanko
Mindenesetre esküdöznek: ÉLVE EGYETLEN FASISZTA SEM FOG KIKERÜLNI MARADÉK-UKRAJNÁBÓL!

https://balrad.wordpress.com/2015/02/06/nyugtalan-ejszaka-donbasszban-2/

Merkel-Orbán: Kiszivárog a lényeg

Budapestre látogatott Angela Merkel. Bár nyílt vitára nem került sor Orbán Viktor magyar miniszterelnök és a német kancellár között, több ponton jól érzékelhető volt a kettejük közé ékelődő feszültség. A német és nemzetközi sajtó részletesen tudósított Angela Merkel német kancellár budapesti látogatásáról, ezekből szemléztünk.

BERLINER ZEITUNG (NÉMET)
„Angela Merkel egyetlenegyszer sem kereste fel Budapestet, amióta Magyarországon Orbán Viktor van hatalmon, és ennek már öt éve. Hétfőn sem szentelt ennek igazán időt a kancellár asszony. Ennél nagyobb távolságot egy „pártbaráttól” nemigen tud mutatni. Kényes dolog is egy jobboldali, konzervatív egomániás mellett állni, aki kiüresíti az országa demokratikus intézményeit, míg végül csupán azok töredezett homlokzata marad. Ám Merkelnek nem az jár az eszében, hogy bírálja ennek az Európa közepén lévő autokrata rezsimnek a belső állapotait. Azt mondta, felhívta a figyelmet arra, hogy valami nem egészen kielégítően megy. Merkel Budapest iránti hirtelen érdeklődésének, valamint Putyin orosz elnök két hét múlva esedékes látogatásának ugyanaz az oka. Mindketten azt akarják tudni, hogy Orbánban meg lehet-e bízni. Természetesen az Oroszország elleni szankciókról van szó, és amit a két politikus megbízhatóságon ért, az teljességgel összeegyeztethetetlen. A kancellár asszony azt akarta tudni, hogy Orbán kiáll-e az EUban vállalt kötelezettségei mellett. Putyin viszont azt akarja megtudni, hogy Orbán Moszkva hangján szól-e Brüsszelben.”
BLOOMBERG (USA)
„Orbán Viktor miniszterelnök visszautasította Angela Merkel német kancellárnak a magyarországi demokráciát érő bírálatát, miközben Merkel azért udvarolt neki, hogy tartsa magát az Európai Unió vonalához az Oroszország elleni szankcióknál. Merkel azon van, hogy megerősítse az Oroszország elleni frontot, amelynek kialakításában tavaly része volt, miközben Görögország egyhetes kormánya azzal fenyeget, hogy megtöri az EU-szankciók törékeny konszenzusát. Orbán az utóbbi hónapokban eltávolodott a Putyinnal való viszony ápolásától, és visszafordult Németország, az első számú magyarországi befektető felé. Merkel azt mondta, a magyar kormányfő olyan vezető, akivel tud együtt dolgozni.”
STUTTGARTER ZEITUNG (NÉMET)
„Orbán bírálói talán erősebb hátszelet reméltek a német kancellár látogatásától. De Angela Merkel megtette, amit tudott. Világosan szóba hozta a hiányosságokat, és felszólította Orbánt, hogy ne nyomja el a kritikus hangokat. Merkel nem ment bele a totális konfrontációba. Látogatása jelzi, hogy Magyarország Európában nem elszigetelt. És ez jól van így. Ez azonban azt is jelenti, hogy a kormányfő nem tehet meg mindent – még akkor sem, ha az uniónak pillanatnyilag más gondjai vannak.”
HOSPODÁRSKÉ NOVINY (CSEH)
„Orbán számára a kancellár látogatása egyik ritka példája volt annak, hogy Magyarország még sincs olyan nagy diplomáciai elszigeteltségben, mint ahogy az tűnhetne.”
LIBÉRATION (FRANCIA)
A több ezer tüntető a megmentőt látta a német kancellárban annak látogatása előtt. Olyan országoknak a vezetőin kívül, mint például Azerbajdzsán vagy Türkmenisztán, mostanában európai politikus ritkán fordul meg Budapesten, mert senki nem akar együtt mutatkozni Orbánnal, egy nacionalista populista jobboldali vezetővel és miniszterelnökkel, aki 2010-es hatalomra lépése óta valamennyi demokratikus intézményt megzabolázott: a közmédiát, az Alkotmánybíróságot, az ügyészséget.”

(szabadföld)

Álláspont. Olyan jaltai hangulat lesz ma Moszkvában.

Persze egy napot „csúsznak”, mert az évforduló nem kerek, ráadásul mások lesznek a szereplők is. Németország kancellárját 1944. február 4-én értelemszerű okokból nem hívták a fekete-tengeri városba. S tény, ma az orosz fővárosban amerikai vendég sem lesz.
Ma Angela Merkel, Berlin Európát meghatározó politikusa megy Moszkvába, „hóna alá csapva” Francois Hollande-t, a Charlie Hebdo óta egy francia mindig jól mutat médiaügyileg. A lényeg azonban ugyanaz: Európa jövőjéről fognak dönteni.
Mert Európának már elege van Ukrajnából, az amerikaiak által rákényszerített „demokratikus kalandból”. Túl sokba kerül és ráadásul annyira demokratikus, mint egy disznóvágás a hízó szemszögéből nézve.
Ismertet sokszor fárasztó újraolvasni, de kivételesen kérem, vegyük át még egyszer a dolgokat, mert a ma Jaltája innen eredeztetik.
Egy: A Majdan egy amerikai projekt volt. Színesen civil „forradalomnak” indult, amit utána a Fehér Házhoz hű politikusok vettek át. Amerikai cégek kaptak privilégiumokat a privatizációban, amerikai kék útlevéllel rendelkező miniszterek irányítják az ukrán gazdaságot ma.
Kettő: Az Európai Uniót átverte az Egyesült Államok. Muszkaveszéllyel butította „demokratává” a történelme miatt erre joggal kész Közép-Európát, homofób és diktátor Putyin-karikatúrát teremtett a nyugati széplelkeknek. Galádul belekényszerítette Brüsszelt is a demokrácialicitbe.
Három: Vlagyimir Putyin pénzelte volna Ukrajnát, amennyiben az legalább semleges lesz. Oroszország Szíria és Irán melletti kiállása miatt azonban Washington új „kényszerítő-frontot” nyitott – Ukrajnában ez vért jelent, a mi régiónkban gázvezetékek megfúrását és civileskedő allűröket, langyos erkölcsű emberek játékba hozását hozza. A Kreml ezt nem tűrte, válaszolt. A Krím orosz akart lenni, pont annyira, mint Koszovó albán. Putyin orosz érdeket képviselt amerikai érdek ellen, nyert, mert a fekete-tengeri félszigeten a többség orosz.
Négy: Délkelet-Ukrajna lakossága nem akart háborút. Az emberek nem szeretnek meghalni, házukat romokban látni, bocsánat érte az érdekhíradóktól. Viszont jogos akaratuk, hogy anyanyelvüket használhassák boltban, bíróságon vagy akár házasságkötéskor. Kijev ezt nem engedte. Az EU nagyszerű csinovnyikjai félrenéztek, az uniós normákat a morális kredenc mélyébe rakták.
Öt: Ne szépítsük: vannak orosz „tanácsadók” Ukrajnában, mint ahogy hihetetlenül bájos, amikor a NATO főtitkárhelyettese azzal indokolja a Donbaszban hallható jenki szlenget, hogy az angol egy népszerű nyelv.
Hat: A legmocskosabb háború folyik. Meglehet, hogy Mariupolt a szakadárok lőtték. De az biztos, hogy Donyeck iskoláinak, kórházainak lövetése ukrán területről történik. Petro Porosenko elnök és Arszenyij Jacenyuk kormányfő napi 62-62 dollárt ad a találatokért azoknak, akik készek megmerülni a vérben.
Hét: A kijevi EU-konform hatalom kárpátaljai magyarokat, ruszinokat, románokat és lengyeleket küld a frontra, arányaiban sokkal többet, mint amennyi „ukrán hazafi” kész erre. Igaz, utóbbiak napok óta tüntetnek Kijevben, mert sértőnek érzik ők is az ágyútöltelék létet, meg azt, hogy a napi háborúra költött kerek ötmillió euró a helyi mágnásoknál köt ki.
Nyolc: Porosenko versenyt játszik Jacenyukkal, hogy ki a nagyobb hazafi. Uniformisba öltöznek, tankot vezetnek, nyíltan, médiaszinten is versenyeznek abban, hogy ki találkozik többet tengerentúli vendéggel. Mindkettőjük hivatalában ott vannak az elmúlt évtizedek káderei és lobbistái.
Kilenc: Az ukrán oligarcháknak elegük lett a háborúból. Immár túl sokba kerül, túl sok kockázattal jár. Az eddig látványosan háborúpárti dnyepropetrovszki milliárdos, Igor Kolomajszkij már tárgyalna a felkelőkkel, „Kárpátalja gazdája”, Viktor Baloga – az öt régiós választókerület mindegyikében családtagjai és üzlettársai „nyertek” mandátumot – is békét követel.
S végezetül tíz: Washington nyilvánvalóvá tette, hogy hivatalosan is fegyvert szállítana Porosenkóéknak. Ez a háború „felturbózását” jelenti, ami nyilvánvalóan isteni üzlet az amerikai hadiparnak, a lejárt szavatosságú mogyorószelettől a diszkrét föld-levegő rakétáig.
Angela Merkel nem akarja ezt. A franciáktól az olaszokig senki sem szeretné. Merkel minapi budapesti látogatásán Orbán Viktor is egyértelművé tette: nem akarunk háborút, nem szállítunk fegyvert. Az Európai Unióban egyedül Lengyelország szállt be az „amerikai buliba”, a nemzeti párttól tartó liberális jobboldal idétlen oroszellenességgel igyekszik külföldi támogatást szerezni. Merkel és Hollande tegnap Kijevben győzködte Porosenkóékat. Ma Moszkvában sajátos kanosszát járva akarnak megoldást találni Vlagyimir Putyinnal.
Cinikusnak, olyan derekasan jaltainak fognak hangzani a következő sorok, de kérem, gondolkozzanak el rajta: a Krím, Délkelet-Ukrajna lakossága nem akar Ukrajna része lenni. El kell ereszteni őket. Oroszországgal üzletelni és nem hidegháborúzni kell. Saját érdeket, magyart és európait kell nézni Moszkvával és Pekinggel kapcsolatban is.
Washington zsebre menő demokráciahajhászása egyes magyar kérdőjel-gerincűek szerint szép és jó. Rájuk hallgatnánk?
Jalta történelem, mi a saját valónkkal törődjünk.
(Máté T. Gyula)