Budapestre látogatott Angela Merkel. Bár nyílt vitára nem került sor Orbán Viktor magyar miniszterelnök és a német kancellár között, több ponton jól érzékelhető volt a kettejük közé ékelődő feszültség. A német és nemzetközi sajtó részletesen tudósított Angela Merkel német kancellár budapesti látogatásáról, ezekből szemléztünk.

BERLINER ZEITUNG (NÉMET)
„Angela Merkel egyetlenegyszer sem kereste fel Budapestet, amióta Magyarországon Orbán Viktor van hatalmon, és ennek már öt éve. Hétfőn sem szentelt ennek igazán időt a kancellár asszony. Ennél nagyobb távolságot egy „pártbaráttól” nemigen tud mutatni. Kényes dolog is egy jobboldali, konzervatív egomániás mellett állni, aki kiüresíti az országa demokratikus intézményeit, míg végül csupán azok töredezett homlokzata marad. Ám Merkelnek nem az jár az eszében, hogy bírálja ennek az Európa közepén lévő autokrata rezsimnek a belső állapotait. Azt mondta, felhívta a figyelmet arra, hogy valami nem egészen kielégítően megy. Merkel Budapest iránti hirtelen érdeklődésének, valamint Putyin orosz elnök két hét múlva esedékes látogatásának ugyanaz az oka. Mindketten azt akarják tudni, hogy Orbánban meg lehet-e bízni. Természetesen az Oroszország elleni szankciókról van szó, és amit a két politikus megbízhatóságon ért, az teljességgel összeegyeztethetetlen. A kancellár asszony azt akarta tudni, hogy Orbán kiáll-e az EUban vállalt kötelezettségei mellett. Putyin viszont azt akarja megtudni, hogy Orbán Moszkva hangján szól-e Brüsszelben.”
BLOOMBERG (USA)
„Orbán Viktor miniszterelnök visszautasította Angela Merkel német kancellárnak a magyarországi demokráciát érő bírálatát, miközben Merkel azért udvarolt neki, hogy tartsa magát az Európai Unió vonalához az Oroszország elleni szankcióknál. Merkel azon van, hogy megerősítse az Oroszország elleni frontot, amelynek kialakításában tavaly része volt, miközben Görögország egyhetes kormánya azzal fenyeget, hogy megtöri az EU-szankciók törékeny konszenzusát. Orbán az utóbbi hónapokban eltávolodott a Putyinnal való viszony ápolásától, és visszafordult Németország, az első számú magyarországi befektető felé. Merkel azt mondta, a magyar kormányfő olyan vezető, akivel tud együtt dolgozni.”
STUTTGARTER ZEITUNG (NÉMET)
„Orbán bírálói talán erősebb hátszelet reméltek a német kancellár látogatásától. De Angela Merkel megtette, amit tudott. Világosan szóba hozta a hiányosságokat, és felszólította Orbánt, hogy ne nyomja el a kritikus hangokat. Merkel nem ment bele a totális konfrontációba. Látogatása jelzi, hogy Magyarország Európában nem elszigetelt. És ez jól van így. Ez azonban azt is jelenti, hogy a kormányfő nem tehet meg mindent – még akkor sem, ha az uniónak pillanatnyilag más gondjai vannak.”
HOSPODÁRSKÉ NOVINY (CSEH)
„Orbán számára a kancellár látogatása egyik ritka példája volt annak, hogy Magyarország még sincs olyan nagy diplomáciai elszigeteltségben, mint ahogy az tűnhetne.”
LIBÉRATION (FRANCIA)
A több ezer tüntető a megmentőt látta a német kancellárban annak látogatása előtt. Olyan országoknak a vezetőin kívül, mint például Azerbajdzsán vagy Türkmenisztán, mostanában európai politikus ritkán fordul meg Budapesten, mert senki nem akar együtt mutatkozni Orbánnal, egy nacionalista populista jobboldali vezetővel és miniszterelnökkel, aki 2010-es hatalomra lépése óta valamennyi demokratikus intézményt megzabolázott: a közmédiát, az Alkotmánybíróságot, az ügyészséget.”

(szabadföld)