Persze egy napot „csúsznak”, mert az évforduló nem kerek, ráadásul mások lesznek a szereplők is. Németország kancellárját 1944. február 4-én értelemszerű okokból nem hívták a fekete-tengeri városba. S tény, ma az orosz fővárosban amerikai vendég sem lesz.
Ma Angela Merkel, Berlin Európát meghatározó politikusa megy Moszkvába, „hóna alá csapva” Francois Hollande-t, a Charlie Hebdo óta egy francia mindig jól mutat médiaügyileg. A lényeg azonban ugyanaz: Európa jövőjéről fognak dönteni.
Mert Európának már elege van Ukrajnából, az amerikaiak által rákényszerített „demokratikus kalandból”. Túl sokba kerül és ráadásul annyira demokratikus, mint egy disznóvágás a hízó szemszögéből nézve.
Ismertet sokszor fárasztó újraolvasni, de kivételesen kérem, vegyük át még egyszer a dolgokat, mert a ma Jaltája innen eredeztetik.
Egy: A Majdan egy amerikai projekt volt. Színesen civil „forradalomnak” indult, amit utána a Fehér Házhoz hű politikusok vettek át. Amerikai cégek kaptak privilégiumokat a privatizációban, amerikai kék útlevéllel rendelkező miniszterek irányítják az ukrán gazdaságot ma.
Kettő: Az Európai Uniót átverte az Egyesült Államok. Muszkaveszéllyel butította „demokratává” a történelme miatt erre joggal kész Közép-Európát, homofób és diktátor Putyin-karikatúrát teremtett a nyugati széplelkeknek. Galádul belekényszerítette Brüsszelt is a demokrácialicitbe.
Három: Vlagyimir Putyin pénzelte volna Ukrajnát, amennyiben az legalább semleges lesz. Oroszország Szíria és Irán melletti kiállása miatt azonban Washington új „kényszerítő-frontot” nyitott – Ukrajnában ez vért jelent, a mi régiónkban gázvezetékek megfúrását és civileskedő allűröket, langyos erkölcsű emberek játékba hozását hozza. A Kreml ezt nem tűrte, válaszolt. A Krím orosz akart lenni, pont annyira, mint Koszovó albán. Putyin orosz érdeket képviselt amerikai érdek ellen, nyert, mert a fekete-tengeri félszigeten a többség orosz.
Négy: Délkelet-Ukrajna lakossága nem akart háborút. Az emberek nem szeretnek meghalni, házukat romokban látni, bocsánat érte az érdekhíradóktól. Viszont jogos akaratuk, hogy anyanyelvüket használhassák boltban, bíróságon vagy akár házasságkötéskor. Kijev ezt nem engedte. Az EU nagyszerű csinovnyikjai félrenéztek, az uniós normákat a morális kredenc mélyébe rakták.
Öt: Ne szépítsük: vannak orosz „tanácsadók” Ukrajnában, mint ahogy hihetetlenül bájos, amikor a NATO főtitkárhelyettese azzal indokolja a Donbaszban hallható jenki szlenget, hogy az angol egy népszerű nyelv.
Hat: A legmocskosabb háború folyik. Meglehet, hogy Mariupolt a szakadárok lőtték. De az biztos, hogy Donyeck iskoláinak, kórházainak lövetése ukrán területről történik. Petro Porosenko elnök és Arszenyij Jacenyuk kormányfő napi 62-62 dollárt ad a találatokért azoknak, akik készek megmerülni a vérben.
Hét: A kijevi EU-konform hatalom kárpátaljai magyarokat, ruszinokat, románokat és lengyeleket küld a frontra, arányaiban sokkal többet, mint amennyi „ukrán hazafi” kész erre. Igaz, utóbbiak napok óta tüntetnek Kijevben, mert sértőnek érzik ők is az ágyútöltelék létet, meg azt, hogy a napi háborúra költött kerek ötmillió euró a helyi mágnásoknál köt ki.
Nyolc: Porosenko versenyt játszik Jacenyukkal, hogy ki a nagyobb hazafi. Uniformisba öltöznek, tankot vezetnek, nyíltan, médiaszinten is versenyeznek abban, hogy ki találkozik többet tengerentúli vendéggel. Mindkettőjük hivatalában ott vannak az elmúlt évtizedek káderei és lobbistái.
Kilenc: Az ukrán oligarcháknak elegük lett a háborúból. Immár túl sokba kerül, túl sok kockázattal jár. Az eddig látványosan háborúpárti dnyepropetrovszki milliárdos, Igor Kolomajszkij már tárgyalna a felkelőkkel, „Kárpátalja gazdája”, Viktor Baloga – az öt régiós választókerület mindegyikében családtagjai és üzlettársai „nyertek” mandátumot – is békét követel.
S végezetül tíz: Washington nyilvánvalóvá tette, hogy hivatalosan is fegyvert szállítana Porosenkóéknak. Ez a háború „felturbózását” jelenti, ami nyilvánvalóan isteni üzlet az amerikai hadiparnak, a lejárt szavatosságú mogyorószelettől a diszkrét föld-levegő rakétáig.
Angela Merkel nem akarja ezt. A franciáktól az olaszokig senki sem szeretné. Merkel minapi budapesti látogatásán Orbán Viktor is egyértelművé tette: nem akarunk háborút, nem szállítunk fegyvert. Az Európai Unióban egyedül Lengyelország szállt be az „amerikai buliba”, a nemzeti párttól tartó liberális jobboldal idétlen oroszellenességgel igyekszik külföldi támogatást szerezni. Merkel és Hollande tegnap Kijevben győzködte Porosenkóékat. Ma Moszkvában sajátos kanosszát járva akarnak megoldást találni Vlagyimir Putyinnal.
Cinikusnak, olyan derekasan jaltainak fognak hangzani a következő sorok, de kérem, gondolkozzanak el rajta: a Krím, Délkelet-Ukrajna lakossága nem akar Ukrajna része lenni. El kell ereszteni őket. Oroszországgal üzletelni és nem hidegháborúzni kell. Saját érdeket, magyart és európait kell nézni Moszkvával és Pekinggel kapcsolatban is.
Washington zsebre menő demokráciahajhászása egyes magyar kérdőjel-gerincűek szerint szép és jó. Rájuk hallgatnánk?
Jalta történelem, mi a saját valónkkal törődjünk.
(Máté T. Gyula)