2015. március 30., hétfő

Zsidók bábáskodtak a hódító rock és pop felett

A hódító rock és pop
A rock 'n' rollban európai és afrikai kulturális elemek keverednek, ez a zene így nem születhetett meg sehol másutt, mint csakis a szabadkőműves Mekkában; az Egyesült Államokban. Amerikába már a XVII-XVIII. században sereglettek az európai bevándorlók - az "Új világ" propagandájának hatására, amit szintén a királyi udvarokba beépült zsidó tanácsnokok és kufárjaik terjesztették a népek között, hiszen kellett a munkás kéz az USA felépítéséhez - itt még Új Izrael helyett, s magukkal hozták zenéjüket és hangszereiket; az Afrikából túlnyomó részt zsidó kereskedők által rabszolgának elhurcolt feketék szintén megőrizték hagyományos muzsikájukat, de minthogy tilos volt ősi hangszereiket használniuk, dalban és táncban vitték tovább az örökséget. A következő századokban a két kultúra zenéje folyamatosan hatott egymásra, módosította egymást; hasztalan volt minden előítélet, minden tiltakozás és minden - gyakran a törvény súlyával megtámogatott - kísérlet, amely cl akarta különíteni őket. A kölcsönhatásból született a ragtime, a dzsessz, a wester swing és a blues, idővel a déli államokban játszott blues megjelent az északi nagyvárosokban is. Átalakulásával jött létre a városias hangzású rhythm and blues - a rock 'n' roll „szülőatyja".
A tizenéves vásárlóközönség
Akár a dzsessz és a blues, lényegében a rhythm and blues is fekete muzsika volt, és eleinte nemigen érdekelte a fehéreket. Bár az is igaz, hogy nem is igen hallhatták, mert a hanglemez ipar akkori irányítói - ezek még fehérek voltak - szerint nem volt alkalmas arra, hogy a tömegpiacon forgalmazzák. A második világháború után azonban megjelent egy jól körülírható, új társadalomformáló ízléscsoport; az iparrá avanzsált zenegyár, élükön kivétel nélkül liberális pénzemberekkel, a zsidókkal. És megcélozták a legbefolyásolhatóbb korosztályt; a tizenévesekét (az angol teenager szó a 13-19 évesekre utal, a 13-tól 19-ig terjedő számok végződnek ugyanis a -teen szótagra) és megkreálták a sztárság imagét a hősi szemlélet helyett. Amikor a fehér tizenévesek megunták szüleik zenéjét, és egyre-másra vették a rhythm and blues-lemezeket, a nagy lemezcégek félretették gátlásaikat, és elkezdték támogatni a fekete muzsikusokat. Az ötvenes évek elejére Muddy Waters, Ray Charles, a Drifters és más blues- és rhythm and blues-sztárok igazi versenytársai lettek Eddie Fisbernek, Perry Comonak és más, „skatulyából kihúzott" patyolatfehér énekeseknek.
Megszületik a rock 'n' roll
A folytatás, a Thirteen Women a következő évben jelent meg, ennek a B-oldalán szerepelt egy Rock Around the Clock nevezetű dal. Utána jött a Shake, Rattle and Roll, a Mambó Rock és a Birth of the Boogie. Csakhogy, az utóbbi szám címével ellentétben, itt nem a „boogie" született meg. Ahogy Muddy Waters énekelte: „a Rhythm and bluesnak kisbabája lett, úgy hívták, hogy rock V roll". A Rock Around the Clock később elhangzott az Iskolatábla-dzsungel című filmben is. A mozikba tódultak az amerikai és brit tizenévesek, és addig példátlan jelenetek zajlottak le: a kamaszok kitépték helyükről a nézőtéri üléseket, hogy több helyük legyen táncolni. A lemez 1954 májusában került be az amerikai sikerlistára, július 9-cn első lett, és hét heten át megőrizte vezető helyezését. Ez volt minden idők egyik legnagyobb példányszámban elkelt kislemeze. A tizenévesek imádták Haley zenéjét, de meglepődtek, amikor kiderült, hogy az énekes alacsony, pufók és harminc felé jár.
Rock-klasszikusok
A korai rock 'n' roll nagyjai közé tartozott Little Richard, aki eleinte Bili Haley mellett lépett fel, Fats Domino, egy rhythm and blues-zenész, és Jerry Lee Lewis. 1956-ban Lewis elutazott Memphisbe, és felvette Whole Lotta Shakirí Goin' On című számát. Ezt ma a rock klasszikusai közé sorolják, akkor a legtöbb amerikai rádióállomás betiltotta, mondván, hogy túl durva és ízléstelen! Az „ízléstelen" szót gyakran ragasztották arra a fiatalemberre is, aki egy évvel az előtt készítette első demólemezét Memphisben, hogy Bili Haley bevonult a stúdióba a Rock Around the Clockkal. Ez a fiatalember három évvel később, 1956 márciusában került az újságok címlapjára, ekkor jutott be ugyanis a slágerlistára a Heartbreak Hotel. A következő hónapban negyven millióan látták, amint elénekelte számát a tévében. És a fiatal Amerika belészeretett. Az idősebb nemzedék nem fukarkodott a jelzőkkel: „aljas és ördögi", „üvöltő surmó", „az emberi nem két lábon járó gyalázata", „zsíros hajú tébolyult, szennyes dalokkal, akinek semmi jövője" és „az amerikai fiatalság megrontója". Az illetőt úgy hívták: Elvis Presley.
A popzenének önmagában nincs stílusa, hanem más stílusokat, a folk, a soul, a country and western elemeit használja föl, hogy minél eladhatóbbá tegye magát. Pop- és rock-együttesek, szólisták jönnek és mennek, némelyik az első bombasiker után feledésbe merül, de mások megkapaszkodnak a közönség tudatában, és tartós karriert futnak be. Elég a mai sikerlistákra egy pillantást vetni, hogy kiderüljön, hányféle stílus él egymás mellett. A mai pop- és rock-sztároknak azonban nem elegendő jól énekelniük vagy gitározniuk. A videó-klipek központi fontosságúvá lettek, és ez megköveteli, hogy látványosak legyenek. A videoklipek költsége kezdetben néhány ezer dollár volt, ma jócskán meghaladhatja a milliót - ám ezt is készségesen kifizetik a szórakoztatóipar nagymoguljai, akik tudják, hogy a zene is óriási üzlet.


Várhegyi Kálmán

EU BG és a weimari háromszög


Az EU közös biztonság- és védelempolitikájának és harccsoport rendszerének (European Union Battlegroups - EU BG) fejlesztését sürgeti Németország, Franciaország és Lengyelország. A weimari háromszögnek - plusz számos más közép-európai ország is csatlakozott(csehek, szlovákok, magyarok - titokban, bulgárok) nevezett országcsoport védelmi miniszterei ma a Berlin melletti Potsdamban, a német hadsereg, a Bundeswehr műveletirányító parancsnokságán tanácskoztak. A találkozó után kiadott közleményben kiemelték, hogy közös levéllel fordulnak az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjéhez, Federica Mogherinihez, hogy "friss impulzusokkal" adjanak lendületet a közös biztonság- és védelempolitika erősítéséről júniusban hozandó döntéseket megalapozó diskurzusnak.


Képtalálat a következőre: „Eu bg kép”
Már ők is...


A közös levélben - amelyet Ursula von der Leyen német, Jean-Yves Le Drian francia és Tomasz Siemoniak lengyel védelmi miniszter után a három ország külügyminisztere is aláír majd - mindenekelőtt szorgalmazzák, hogy kezdődjön meg egy új uniós biztonság- és védelempolitikai stratégia kidolgozása, és az EU és a NATO közötti együttműködés újabb lehetőségeinek feltárása. A weimari országok kezdeményezése szerint fejleszteni szükséges az EU BG rendszerét, hogy a közösség gyorsreagálású katonai erejét adó, mintegy 1500 fős alakulat készen álljon az úgynevezett belépési műveletek végrehajtására. Berlin, Párizs és Varsó szerint el kell érni, hogy krízishelyzetben az uniós harccsoport lehessen az első alakulat, amely belép az adott válságövezetbe. Ez a törekvés "nincs ellentmondásban a NATO-val" - hangsúlyozta Ursula von der Leyen a találkozó utáni sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy a weimari háromszög országai éppen a tavalyi NATO-csúcson hozott határozatok következetes végrehajtásáért szállnak síkra.

A közös kezdeményezés azt szolgálja, hogy kialakuljon egy "erős és teljesítőképes európai oszlop" a NATO-n belül - mondta a német védelmi miniszter. Az EU BG rendszert 2007-ben állították fel. A tagállamok számos harccsoportot állítottak össze, egymással együttműködve. 2007 eleje óta fél éves váltásban mindig két harccsoport áll készenlétben, azt várva, hogy ha az EU-tagállamok között döntés születik, akkor 15 napon belül megkezdjék egységeik telepítését az esetleges válsággócokba.

Képtalálat a következőre: „Eu bg kép”
A magyar honvédség is része már az EU BG-nek!

Hírfigyelő Szolgálat

Csehországban 3 év börtönbüntetés jár az átvonuló amerikaiak megdobálásáért. A sötétség harcosaitól minden kitellik, még az is hogy fejbelövéssel fenyegessék meg a lelkitársamat, hogy inkább haladjon az egyre gyorsuló vonattal, amely a szakadékba visz

Hídfő.net.ru | Ameriki katonai konvoj Csehországban
A cseh hatóságok hivatalosan is megtiltották, hogy az emberek paradicsommal és tojással dobálják meg az országon áthaladó amerikai katonai konvojt. A WSWS szocialista sajtóorgánum szerint aki megdobálja az amerikaiakat, annak három évi szabadságvesztést helyeztek kilátásba a hatóságok, mivel el akarják kerülni, hogy az amerikai haderőt provokálják a háborús készülődéssel egyet nem értő civilek.
Csehország láthatóan nem tud nemet mondani az amerikaiak bevonulására, de lehetőleg atrocitások nélkül akarnák megúszni, hogy átengedik az amerikai páncélos haderőt. Az amerikai hadsereg egyébként ismert a civil lakosság elleni brutalitásról, valamint arról, hogy ahol nagyobb létszámú haderőt állomásoztatnak és bázisokat üzemeltetnek, ott a környéken jelentősen megszaporodnak a nemi erőszak esetek (pl. Japán, ahol a hatóságok emiatt a civilek tömeges bejelentéseinek harására kénytelenek voltak konfrontálódni az amerikai bázis üzemeltetőivel).
Az amerikai katonai konvoj átengedéséről a cseh hatóságok parlamenti vita és a civil lakosság megkérdezése nélkül döntöttek. Az országban katonai rendőrség biztosítja az áthaladó amerikai konvojt, paradicsom- és tojásdobálás esetén a civilek azonnali őrizetbe vétellel kell számoljanak.
http://www.hidfo.net.ru/2015/03/30/csehorszagban-3-ev-bortonbuntetes-jar-az-atvonulo-amerikaiak-megdobalasaert

Törökország már nem annyira átjárható, mint korábban

Hídfő.net.ru | Törökország határ
Öt dán állampolgárt tartóztatottak le Törökországban, akik megpróbáltak átkelni a szíriai határon, hogy csatlakozzanak az országban működő terroristákhoz. A Hürriyet török napilap információi szerint megerősítik a határellenőrzést, és a szíriai határon át illegálisan érkezőket mindkét irányból blokkolják, egyúttal a Szíriából érkezőket is visszafordítják. A török határőrség egy határ menti faluban kisebb fegyverkészletet foglalt le, miután az ISIS terrorszervezet közvetlen a török határ szomszédságában is több kisebb településen átvette az ellenőrzést.
Törökország a szíriai háború folyamán mindvégig a terroristák tranzitországaként működött. Ugyan a hatóságok tagadták, hogy közük lenne a terrorszervezethez, de a szíriai kormány rendre arról számolt be, hogy az országban működő fegyveres ellenzéki csoportok a török hadsereg járműivel menekülnek a török határon túlra, miután onnan intéznek rajtaütéseket Szíria területén. A terroristák nyílt átjárása azt követően kezdett korlátozódni, hogy decemberben Oroszország és Törökország energetikai együttműködések sorozatát kötötte, és az orosz fél nyilatkozatai szerint végleg lezárták a Déli Áramlat projektet, Európa pedig a jövőben csak Törökországon keresztül juthat orosz földgázhoz. Recep Tayyip Erdogan török államfő a geopolitikai átmenet kezdete után éles Amerika-ellenes retorikát kezdett, egy alkalommal azt is nyilvánosságra hozta, hogy Washington nyomást gyakorol a török kormányra; az amerikaiak azt akarják, hogy a török hadsereg vonuljon be Szíriába és lépjen be háborúba Szíria területén a terrorszervezet elleni harcra hivatkozva.
Az ISIS egy az amerikai titkosszolgálat által létrehozott (pontosabban; átnevezett) szervezet, melynek kiképzése főként Jordániában található amerikai kiképzőközpontokban zajlott, működésüket pedig az Asszád-kormány fegyveres ellenzékeként kezdték, akkor még legálisnak mondott ellenzéki csoportokként. Washington mindvégig fegyverekkel látta el az Asszád-kormány ellen harcoló fegyveres csoportokat, akiknek működése idővel egy újabb funkcióval "gazdagodott"; nyíltan terrorszervezetként kezdtek működni és emberiségellenes bűncselekményeket követnek el szíriai és iraki területeken. Az ISIS működése így lehetővé teszi a nyugati koalíció számára, hogy beavatkozzon Szíria és Irak belügyeibe, és katonai erőt állomásoztasson a térségben.
Törökország a háború során mindvégig tranzitország szerepét töltötte be a Szíriába érkező nyugati "önkéntesek" szempontjából. A geopolitikai fordulatot követően azonban mind gyakrabban hallani arról, hogy a hatóságok Szíriába illegálisan érkező nyugati állampolgárokat fognak el, akik csatlakozni akarnak a terrorszervezethez. Korábban a szíriai hatóságok rendre arról számoltak be, hogy a terrorszervezet elleni fellépés legfőbb akadálya az, hogy szabadon járnak át a török határon, valamint a nyugati koalíció légicsapásai, ami sokkal inkább biztosít katonai előnyöket a terrorszervezetnek mint a szíriai kormánynak, ezen kívül az ország infrastruktúráját is szándékosan porig rombolja arra hivatkozva, hogy egy-egy energetikai csomópont a terroristák kezére került. Valójában ezeknek a terroristáknak tekintélyes hányada a nyugati országokból érkezik, az infrastruktúra csomópontjait, energetikai létesítményeket éppen abból a célból rohannak le, hogy arra hivatkozva az amerikaiak lebombázhassák. Washingtonnak érdeke a Moszkvával nyílt együttműködést folytató Asszád-kormány hatalomból való eltávolítása, a terroristákat a kormány elleni katonai beavatkozás legitimálására használja.

http://www.hidfo.net.ru/2015/03/30/torokorszag-mar-nem-annyira-atjarhato-mint-korabban

Messiások Kijevben!

Igen magas rangó vendégei érkeztek ma Kijevbe Nyalókakirálynak. Egyenesen Washingtonból jöttek. A Gazda megbízásából.
bizt
A tét óriási Valcmannak és juntájának. Ehhez megfelelő nyájassággal is fogadta Obamaki latorjait. Akik az amerikai törvényhozás republikánus csürhéjéből érkeztek. Kevi McCarthy és William Thorberry megbízatása arról szól, hogy győződjenek meg saját szemeikkel: Nyalókakirály és udvartartása méltó arra, hogy egymilliárd dollár értékben halált osztó fegyvereket adjanak nekik.
A legfőbb latorállam egyetlen elvárása az ajándék fejében az, hogy folytatódjanak Maradék-Ukrajnában a “reformok”! Azaz: az ország átadása az Gazdának, a kommunisták üldözése, és a russzofóbia ébren tartása. Nem is beszélve az oroszok lemészárlásáról Donbasszban.
Valcman úgy fogadta a hiénadelegációt, mintha a Messiás érkezett volna hozzá! Még áldozatot is bemutatott a tiszteletükre.


https://balrad.wordpress.com/2015/03/30/messiasok-kijevben/

A magyar családok megmentői: a külföldön dolgozók!

A hazautalások értéke évről évre növekszik. Tavaly már meghaladta a 126 milliárdot.
2008-ban összesen 10,391 milliárd forintot tettek ki a külföldről történő hazautalások, egy évvel később már majdnem az ötszörösére rúgott az összeg, 49,145 milliárd volt az érkező pénz összege – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Profession.hu-nak eljuttatott adataiból.
2010-re ez az összeg már több mint 509 millió forinttal nőtt. 2011-ben összesen 72,079 milliárdot, 2013-ban 96,212 milliárd forintot kaptak az itthon maradottak.
2014 első negyedévében már 30,5 milliárd forint érkezett Magyarországra, a következő negyedévekben egyre csak nőtt az összeg, a tavalyi év egészében összesen 126,810 milliárd forint érkezett.
Segítenek az otthon maradtaknak
Sok olyan külföldön dolgozó magyar van, aki a fizetése egy részét rendszeresen hazautalja: egyesek saját maguk küldik, mások esetében viszont a munkáltató juttatja el a pénzt az otthon maradottaknak – írja L. Rédei Mária, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense a Statisztikai Szemlében.
Pontos statisztika elkészítése azonban nem lehetséges, ugyanis rendkívül sok az eseti utalás. Az összeg becslését a tanulmány szerint az is nehezíti, hogy a már véglegesen kivándoroltak is küldhetnek kisebb-nagyobb összegeket.
Ha a migrációt képes irányítani egy ország, és nem “egyirányú utcaként” működik, a fogadó államnál növelhető a haszon, a küldőnél pedig mérsékelhető a veszteség – vallja Rédei Mária. A munkaerő vándorlásának következménye, hogy a hazaküldött pénzekből a külföldön dolgozók támogatják a családtagjaikat, emellett fizetik a hiteleket.
A hazaérkező összegek növelik az otthon maradottak fogyasztását, ám Rédei Mária szerint ezeknek a pénzeknek csak kisebb hányada jut helyi fejlesztésre, például vállalkozás beindítására. Ha elegendő pénzmennyiség érkezik ahhoz, hogy az otthon maradt családtagok beruházásra fordítsanak belőle, akkor a külföldi munkából származó összeg hatására a nemzetgazdaság növekedhet.
Érdekességként megemlíthetjük: vannak olyan országok, amelyeknek létfontosságú a külföldről érkező pénz, ilyen például Tádzsikisztán és Libéria, ahol az ország GDP-jének közel felét, illetve harmadát a külföldön élő polgáraitól érkező pénz adja.
(profession)

Berlin és Brüsszel prüszköl! Az irritáció neve: Moszkva-Athén!

Régóta tudott dolog, hogy Görögország borotvaélen táncol. Gazdaságilag. Egymást érik a tanakodások az Athén-Brüsszel-Berlin bűvös háromszögben, hogy hátha ki tudnának valamit okoskosni a rémísztően eladósított görög államháztartással. Leginkább Berlinnek fáj a feje a dolog miatt, hiszen Merkelék nem kevés pénzt toltak az előző kormány regnálása alatt a görög államkasszába-minden látható eredmény nélkül.
cip
Ugyan a mostani görög kormány ígér hetet-havat hogy fizetnie ne kelljen egyelőre (mert nincs miből) de a németek már kezdig úgy gondolni, hogy keresztet is vethetnek sokmilliárdos euroinjekciójukra! Az nem hatott!
Valószínűéeg Ciprasz miniszterelnök is úgy látja már, hogy közeleg az idő, amikor oda kell állnia a “hitelezők” elé, és be kell jelentse: “eddig tartott gyerekek a műsor! Bezár a bazár. Lóvé nincs, nem is lesz! Ne várjatok!”
Igen ám, de mi lesz “azután?”
Lehet valami elképzelése Ciprasznak a jövőt illetően, mert Brüsszel és Berlin nem kis fejfájására Athén Moszkva felé fordulni látszik. Már ma a Kreml vendége lesz a görög energiaügyi miniszter, egy kis “ócógáz meg enyergija” miatt. Meg hogy vásároljon már végre Oroszország egy kis görög gyümölcsöt! Azaz: vonja vissza a Görögországgal szemben elrendelt orosz gazdasági szankciókat. Még holnap is Moszkvában lesz. Berlin meg Brüsszel pedig összevont szemöldökkel figyeli, hogy alig valamivel több mint egy hétre rá maga Ciprasz is Moszkvába utazik. Nem is minden remény hiján. Vlagyimir Putyin elnök is fogadja őt. És hát érthető is talán Berlin és Brüsszel prüszkölése meg gyanakvása, mert könnyen meglehet, hogy az EU-NATO latorszövetség lesz az Athén-Moszkva közeledés vesztese. Moszkva pedig tudja majd növelni befolyását Délkelet-Európában!
Néhány nappal ezelőtt Görögország egy 1,2 milliárd euros visszafizetési esedékességű törlesztőrészletet nem volt hajlandó átutalni nyugati “kölcsönzőinek”. Lafazanisz görög energiaügyi miniszter a moszkvai látogatásának előestéjén egy interjúban ezt azzal indokolta, hogy a szégyentelen EU-s imperialisták Görögország megfojtására törekednek. A görög választásokat követően-amikor kiderült hogy a Sziriza győzött-a Bal-Rad valahogy így fogalmazott: Magyarország számára is precedens értékű időszak következhet Oroszország és Görögország viszonyában, amire fel kell(ene) készülnünk! Nos!-közeleg az igazság órája!

https://balrad.wordpress.com/2015/03/30/berlin-es-brusszel-pruszkol-az-irritacio-neve-moszkva-athen/

A Csányi-Simicska-Nyerges-Leisztinger kvartet megint tarolt a földalapú támogatásoknál.

A K-Monitor idén is felmérte, hogy ki mennyi támogatást kap a termőföldje után. A Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó cégek összesen 5,95 milliárd forintot kaptak, a Csányi Sándorhoz kötődő vállalkozások 5,94 milliárd forintban részesültek, Leisztinger Tamás cégei pedig 3,79 milliárdot vihettek haza.
Ennek természetesen az az elsődleges oka, hogy a nagyvállalkozóknak illetve a cégeiknek rengeteg termőföldjük van, és az Európai Unióban a legtöbb támogatást a termőföldek után fizetik ki. Csányi, Simicska és Nyerges együtt vélhetően több mint 53 ezer hektár föld után kap támogatást, ez több mint amekkora Budapest területe.
szánt
Tavaly összesen 726 milliárd forint agrártámogatást fizettek ki a magyar gazdáknak, ennek 83 százalékát az Európai Unió adta. A pénzen összesen körülbelül 100 ezren osztoztak, hektáronként körülbelül 69 ezer forintot kaptak a gazdák. A támogatottak csupán tíz százaléka kapta az összesen kiutalt 762 milliárd forint nyolcvan százalékát. A gazdák kilencven százaléka már csak a maradék húsz százalékon osztozkodott.
(HVG)




A nagybirtokok maradtak az agrár- és vidékfejlesztési támogatási rendszer haszonélvezői, mivel a támogatottak felső tíz százaléka kapta a támogatások több mint 80 százalékát 2014-ben – állapította meg elemzésében a K-Monitor. Tavaly összesen 726 milliárd forintnyi forrást lehetett igénybe venni, amelyből a legnagyobb kérelmezők összesen 574 milliárddal részesedtek. A 100 legnagyobb gazdaság, vállalkozás, illetve két közintézmény pedig nagyságrendileg 81 milliárd forintot kapott.

A legtöbb támogatást – a korábbiakhoz hasonlóan - Simicska Lajos, Nyerges Zsolt, Csányi Sándor és Leisztinger Tamás közismert vállalkozók cégei vehették fel. Ugyanakkor a kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) összesen 424 ezer esetben 208 ezer cégnek, egyéni gazdának, magánszemélynek osztott ki támogatásokat. A legkevesebbet kapott, alsó húsz százalékba tartozók részaránya viszont nem érte el a fél százalékot sem.

A legtöbben uniós területalapú támogatáshoz (SAPS) jutottak 2014-ben. A K-Monitor becslései szerint Csányi Sándor érdekeltségei 28 290 hektárra, Simicska Lajos és Nyerges Zsolt cégei 24 768 hektárra, míg Lesztinger Tamás vállalkozásai 23 159 hektárra kaptak SAPS-támogatásokat.


Bíró Dalma összeállítása

Nyilvánvaló, hogy egy ország miniszterelnökének és családjának a biztonságát garantálni kell! Az államnak kell garantálni! (Olaszországban egyre-másra kapcsolja le a rendőrség a Keresztapákat! Ott utána őrzik őket szigorúan!)

Három hónappal meghosszabbította a Terrorelhárítási Központ Orbán Viktor miniszterelnök otthona környékének lezárását, így tüntetni továbbra is csak tisztes távolból lehet majd.
Három hónappal meghosszabbította a Terrorelhárítási Központ (TEK) azt, a március 31-én kedden lejáró intézkedést, amely elrendeli Orbán Viktor miniszterelnök Cinege úti háza környékének lezárását – derül ki abból a március 26-i döntésből, amelyet Hajdu János, a TEK főigazgatója írt alá.
Újabb három hónap
Április elsejétől újabb három hónappal, június végéig meghosszabbította a TEK a miniszterelnök budapesti háza környékének lezárását. A lezárás – ahogy eddig is – a következő negyedévben is elvi lehetőség, vagyis ha a TEK úgy dönt, a rendőrség az érintett területet részben vagy teljesen lezárhatja.
tek
A személy- és létesítménybiztonsági intézkedésről szóló, a korábbi gyakorlatot fenntartó utasítás szerint – a lezárást az indokolja, hogy “az érintett területen védett személyek tartózkodásával és közlekedésével kell számolni, ezért a védett személyek biztonságának (…) érdekében” indokolt az intézkedés.
Tüntetni sem könnyű
Az intézkedés alapján a gyülekezési jog továbbra is korlátozható az érintett utcákban, hiszen Hajdu János döntése alapján “a rendőrség az érintett területet lezárhatja, és megakadályozhatja, hogy oda bárki belépjen, vagy onnan távozzék, valamint az ott tartózkodókat távozásra kötelezheti”.
cin
Ez alapján akár egy tüntetés megtartása is megakadályozható, pontosabban a lezárással érintett útszakaszokon kívülre szorítható. Ezen a környéken ez azt jelenti, hogy látó- és hallótávolságon kívülre kerülhetnek a miniszterelnök házától a demonstrálók.
2013-ban még bejutottak
Előfordult már, hogy elégedetlen tömegek bejutottak a Cinege utcába. 2013 nyarán devizahitelesek követelték, hogy “Orbán Viktor jöjjön ki”. A rendőrök akkor sorfallal akadályozták meg, hogy közelebb jussanak a házhoz, végül Orbán Viktor felesége jött ki, hogy megnyugtassa őket.
pók
Korábban, 2011. júniusában ideiglenesen akkor zárták le a környéket, amikor a Kossuth téren demonstrált a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete a rendvédelmi dolgozók nyugdíjkedvezményeinek visszaállításáért, és eldöntötték, hogy Orbán Viktor otthona elé is vonulnak.
(Origo)

Környezeti katasztrófa: az EU egy millió olajfát akar kivágatni Pugliaban

Az EU-Bizottság az olasz Puglia régióban összesen egy millió olajfát akar kivágatni. A fákat egy fertőző baktérium támadta meg és ezért azokat teljesen el kell tüntetni . Környezet- szakértők próbálnak ellenállni a brutális jellegű vihar ellen:a fáknak gombás fertőzése van, és azokat bizonyíthatóan meg tudnák menteni egy konzervatív kezeléssel.

A Puglia régióban lévő Salento-félszigeten egy millió darab százéves olajfát kell kivágni. A fák Xylelle fastidiosa baktérium fertőzéstől betegedtek meg, melyet 2013-ban Amerikából hurcoltak be az európai kontinensre. Az EU-Bizottság jelentése szerint Lecceben a 11 millió olajfának egytizede fertőződött meg. A bizottság által engedélyezett tarvágás hétfőn kezdődik. A xylella-baktérium a szőlőt és a citrusféléket is fenyegeti Dél-Európában. "A franciák teljesen megrémültek, mert a xylelle-baktérium a borágazatot is befolyásolhatja", idézi az EUObserver az egyik névtelenül nyilatkozó uniós tisztviselőt. Spanyolország is veszélyeztetett területnek tekinthető.

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) szóvivője azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy egy átfogó jelentés szerint, melyet januárban tettek közzé, sok a bizonytalanság. Az olajfák kiszáradás miatt halnak el. Ezt egy rovar váltja ki, amely kiszívja a fákból a nedvet. "Sőt, még azok a fák is, amelyek tünetmentesek, magukban hordozhatják a baktériumot. Ez bonyolulttá teszi a helyzetet. A tarvágás nem lenne elég ahhoz, hogy megoldjuk a problémát", mondta az EFSA-szóvivő.

Azonban egy helyi, Peace Link nevű akciócsoport, kételkedik abban az EFSA-jelentésben, amely a megbízást az EU-tól kapta. A Peaceling azzal érvel, hogy a fák kihalásáért nem a xylella fastidiosa baktérium a felelős, hanem egy gombás fertőzés. Emellett a Peace Link a Foggia Egyetem kutatási eredményeire támaszkodik. Az egészségügyért és élelmezés-biztonságért felelős EU-biztos Vytenis Andriukaitishoz írt levelében a csoport leírja azt, hogyan kezeltek 500 olajfát, amelyeket sikerült helyrehozni. Ezért "teljesen" fölösleges lenne a tarvágás. Az EU-bizottság azonban továbbra is elkötelezett. Olaszország a második legnagyobb olivaolaj termelő Európában, Spanyolország után.


Umwelt-Desaster: EU will in Apulien eine Million Oliven-Bäume fällen

A HELLADS harmadik probálkozása

Marcius 27-en, eppen harom nappal a 9525 Germanwings dizintegralasa utan, a Nato ismetelten tesztelt.

aurorasito.files.wordpress.com/2015/03/laws.jpg

Miutan majdnem katasztrofaba torkollott 2013 majusaban a Lufthansa LH1172-es jaratanak Franciaorszag feletti utja

AirLineReporter

marcius 24-en egy orosz atomrobbanofej megsemmisiteset szolgalo szimulacio kovetkezteben felrobbantottak a Gemanwings 9525-os jaratat.

Ez a teszt 23-an kerult bejelentesre:RT
"The Minuteman III missile was fitted with a “test re-entry vehicle” instead of a live thermonuclear warhead, and was test-launched from Vandenberg Air Force Base (AFB) in California at 03:36 local ..."
http://en.wikiped...ry_Vehicle
...vegul a Csendes-oceanba csapodott.

Ez a video (orosz) cafolja az europai media altal terjesztett hirt, miszerint a radiofelvetelen eloszor sikoltozo utasok hangja hallatszik, ami kesobb elhal a femek recsegese utan es egyben alatamasztja, hogy a repulo katasztrofikus serulest szenvedett, ami az utasok halalat okozta. Link


Valoszinu, hogy ezuttal sem kerul az europai olvasok ele az igazsag, mint ahogy annak idejen a Malaysia Airlines eseteben sem tudodott ki, pedig Sergej Lavrov felhivta erre a figyelmet:

SputnikNews

A HELLADS (High Energy Liquid Laser Area Defense System) harmadik bevetese marcius 27-i datumot viseli.
FoxNews

Ezuttal valaszkent az Orosz Foderacio reszerol sikeresen vegrehajtott RS-26 Rubezh ballisztikus raketa kilovesere.

SputnikNews

A proba ezennel Hollandia eszaki reszen okozott energiaszunetet. Amszterdam es kornyeke kerult a katasztrofikus black-out aldozatava.
RT

Forras:
http://www.stampa...m/?a=29176

Ki tartja el milliárdokkal a magyar focit?

A beszámolók alapján megállapítható, hogy vannak olyan élvonalbeli magyar klubok, ahol jóval több bevételre tesznek szert a tulajdonosi pénzpumpa, önkormányzati és egyéb támogatásoknak köszönhetően, mint a működésnek köszönhetően.
Már így rögtön a cikk elején kijelenthetjük, hogy 2008 és 2013 között, ha nincsenek az önkormányzati és egyéb támogatások, illetve a tulajdonosok nagylelkűsége, akkor igen komoly gondban lehetett volna a Honvéd és a Fradi is. Mindkét klub esetében ugyanis sokkal inkább támaszkodtak a támogatásokra és a tulajdonos pénztárcájára, mint a piacra és a klub marketing értékére.
A támogatásokról
A cégek a beszámolókban az egyéb bevételek között tüntetik fel a különféle támogatásokat, melyekre cikkünk elkészítése során szükségünk volt. A kiegészítő mellékletekben azonban nem minden esetben volt beazonosítható, hogy az ott szereplő összeg önkormányzattól származik-e. Sok esetben ugyanis csak “kapott támogatásként” szerepelnek ezek az összegek.
Fradi: szinte folyamatos tulajdonosi támogatás
A Fradi nemrég kapott új stadiont, leszerződött a Főtaxival, mint támogatóval, ám kérdéses, hogy ettől fog-e bármit is változni a klub anyagi helyzete. Főleg annak tükrében, hogy a stadionokból rendre elmaradoznak a szurkolók. Az FTC múltja azonban igen beszédes, már, ami a számokat illeti.
2008 és 2013 között összesítve 3,1 milliárd forintos árbevétele volt a Fradinak, a tulajdonosok 4,7 milliárd forintot toltak be a klubba, ami mellé még 185 milliós támogatás is társult. Mindez azonban közel sem volt elég ahhoz, hogy a 2008-2013-as évek összesített eredménye pozitív tartományba forduljon. A vizsgált időszakban ugyanis 3,3 milliárd forintos veszteséget termeltek ki a zöld-fehérek. Egyetlen nyereséges évük a 2013-as volt 124,5 millióval.

Honvéd: százmillióval támogatják
Hasonló a helyzet a Budapest Honvédnál is, ahol 1,5 milliárd folyt be a tevékenységnek köszönhetően, 2 milliárd pedig csak úgy, támogatásként önkormányzattól és egyéb szervezetektől. (Az egyéb bevételeken belül nem minden esetben azonosítható be, hogy önkormányzati támogatásról van-e szó). Hiába azonban a milliárdok, 620 millió forintos mínuszt “sikerült” összehozni.
A klub esetében külön érdekessség, hogy 2011 óta rendre százmilliós támogatásban részesül a klub. Akkor 374, 2012-ben 496, 2013-ban pedig 490 millió forintot kaptak.
Vagyis évente több támogatást kapnak, mint amennyi árbevételük van.
Az azonban hogy önkormányzati vagy más gazdasági szereplő tolta-e be ezeket az összegeket, sajnos nem derül ki a klub beszámolójából.
Az önkormányzat kedvence: a Videoton
Szintén milliárdokat kellett a betennie a klubba a Videoton tulajdonosának is. 2008 és 2013 között Garancsi István összesen 2,6 milliárd forintot fizetett be tőkepótlás, tulajdonosi pótbefizetések címén. Ezt több mint 1 milliárdos önkormányzati támogatás egészítette ki ezen időszak alatt, sőt 2011-ben még 306 millió forint hitelre is szüksége volt a klubnak.
A Vidi esetében érdemes azt is megjegyezni, hogy
2008 óta folyamatosan évi 110-120 millió forintot pumpál a klubba a székesfehérvári önkormányzat is,plusz 2008-ben 366 millió forint összegben a Videoton egy ügylethez kapcsolódóan beváltotta az az önkormányzati kezességet. Az eredmény: 2 milliárdos összesített veszteség, úgy, hogy 2010-ben 1,3 milliárdos nyereséget tudtak kimutatni.

A Győri ETO milliárdos támogatás
A Quaestor-botrányban érintett Győri ETO 2008 és 2013 között nem igazán szorult tulajdonosi befizetésre, legalábbis a közzétett beszámolók alapján ez nem derült ki egyértelműen. Mindössze 4,6 millió forintos tőkeemelés történt 2011-ben. A tuljadonosok mellett sokkal inkább egyéb támogatókra támaszkodik a klub, hiszen csak 2013-ban valakik 537 millió forintot toltak az amúgy 840 milliós árbevételt elérő klubba, 2012-ben pedig 382 millió folyt az ETO kasszájába. Ebben az évben még 515 milliós kölcsönt is felvettek az egy évvel korábbi 100 millió után. Összesen tehát 2008 és 2013 között az ETO 1,8 milliárd forintos támogatást kapott. Árbevétele 2,8 milliárd volt, az ebben az időszakban elért vesztesége pedig 1,7 milliárd.
Ami a leginkább számítana…
Vizsgálódásunk során vetettünk egy pillantást arra is, hogy a 2013-as adatok alapján a vizsgált klubok árbevétele miből is tevődött össze. Ekkor 3 nagyobb, fontosabb tételre koncentráltunk: a jegybevételekre, a tv-s közvetítések jogdíjára, valamint a szponzori, reklám és hirdetési bevételekre.
Az mindenképpen megállapítható, hogy a nagyobb költségvetésű Videoton és Fradi árbevételének csekély részét teszik ki a jegyértékesítésből származó összeg: a fehérvári klubnál ez 6,8, a zöld-fehéreknél 10,8 százalékot jelent. Mindkét esetben a legnagyobb hangsúly a reklám, szponzori és hirdetési bevételeken van. Míg a Videoton bevételének 34 százaléka származik ebből, addig a Fradiénak 50 százalékát teszi ki.
A két kisebb költségvetésú csapat, a Győr és a Honvéd esetében némiképp másabb a helyzet, hiszen a legnagyobb bevételi forrás a tv-s közvetítés jogdíja. Az ETO-nál ez 25,1, a Honvédnál pedig 49,1 százalékot tesz ki. A győri klub helyzete annyiban pedig mindenképpen különlegesnek számít, hogy a jegybevételek a teljesnek a 21 százalékát jelentette 2013-ban.

(Székely Sarolta)
Bal-Rad komm: Az teljesen nyilvánvaló, hogy Magyarországon a futbbal ráfizetéses. Alaphangon legfeljebb amatőr-TELJESEN AMATŐR-szinten működhetne, ám a társadalmilag nem igen magyarázható és végképp el nem fogadható “támogatásoknak köszönhetően”…hát olyan-amilyen. Szóra sem érdemes. Népámítás. Sokak számára nagyszerű létforma-tömegeknek viszont bosszankodás.
Lásd: tegnapi magyar-görög. (E sorok beszerkesztője nem látta, mertnem volt kedve kivárni a vasárnap lévén megmagyarázhatatlan késői meccskezdetet, de a mai tudósításokat olvasva kimondottan jól járt!)

Az uzsora hitelt a törvény bünteti! Kivéve, ha bankod van és azzal csinálod!

10559867_10204000816038659_4567450509223589642_n