Donald Trump amerikai elnök szerint az Oroszország elleni szankciók a jövőben nem válhatnak az együttműködés akadályává; a két ország együtt képes lehet arra, hogy megoldja a nemzetközi problémákat és közös munkával begyógyítson minden sebet.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke szerint többé nem válhatnak a két ország közti baráti együttműködés akadályává az Oroszország elleni szankciók, és kiterjedt nemzetközi együttműködésre van szükség az olyan nemzetközi problémák megoldásához, mint a koreai válság és számos globális probléma.
“Oroszországot keményen szankcionálták, a legmagasabb szinten szankcionálták őket és ez a közelmúltban történt. Most eljött az ideje annak, hogy begyógyítsuk a sebeket. Úgy gondolom, ahelyett, hogy állandó harcban állnánk egymással, Oroszországot barátként magunk mellett tudni inkább előny, mint hátrány” mondta. Az amerikai elnök a vietnami elnökkel közösen tartott sajtótájékoztató során kijelentette, hogy az Egyesült Államok együtt kell működjön Oroszországgal a szíriai, az észak-koreai és az ukrán válság megoldásában, emellett a terrorizmus leküzdésében.
Az észak-koreai válság kapcsán Trump azt mondta, az Egyesült Államoknak előrelépésre, és nem provokációra van szüksége, emellett elsődleges cél az életveszteség elkerülése. “Minden felelős nemzet együtt kell cselekedjen, hogy garantálni tudjuk, Észak-Korea nem fenyegetheti a világ országait beláthatatlan életveszteséggel” – mondta.
Trump a nap folyamán üdvözölte a koreai válság terén Kína által tett lépéseket, emellett kijelentette, hogy az Egyesült Államok minden inzultus ellenére erősen törekedett a baráti viszonyra az észak-koreai vezetővel.
Az amerikai elnök annak kapcsán, hogy Oroszországgal szemben is szankciók vannak érvényben, azt mondta, elhiszi, hogy az oroszok szerint ők nem avatkoztak be a választásba, de hogy ő (Trump) elhiszi-e, ez a titkosszolgálatokon múlik, és a közelmúltban szorosan együttműködött velük ebben a kérdésben.

http://www.hidfo.ru/2017/11/trump-eljott-a-sebek-begyogyitasanak-ideje/