Nyilvánvaló,
hogy az OLAF-jelentések sorában azokkal a korrupciós ügyekkel nem
kíván foglalkozni a Fidesz, amelyek szorosan kötődnek hozzájuk. Többek
között itt van az Országos Roma Önkormányzathoz köthető Híd a munka
világába programja, vagy éppen Tiborcz István, Orbán Viktor vejének a cégei körül fellelhető
szabálytalanságok. Ezen kívül az is figyelemreméltó, hogy míg Lázár
korábban egy, a mostani ciklusban történt korrupciós ügy kapcsán
megalapozatlannak nevezte az OLAF megállapításait, addig most persze a 4-es metró ügyében már komolyan kell venni az uniós szervezet minden állítását.
Az OLAF és a 4-es metró
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) az Európai Bizottság részét képezi, amelynek
feladata
az EU pénzügyi érdekeinek védelme, valamint a csalás, a korrupció és
egyéb pénzügyi vonatkozású jogellenes tevékenységek elleni küzdelem,
beleértve az európai intézményekben elkövetett súlyos hivatali
mulasztásokat is. Az OLAF az uniós adófizetők pénzét védi, biztosítva,
hogy ezen pénzeszközöket megfelelő módon költsék el, az EU
maradéktalanul hozzájusson az őt megillető bevételekhez, az egyes
országok szabályosan használják fel a támogatásokat.
Az OLAF maga nem járhat el a tagországokban, csupán tájékoztatja az illetékes hatóságokat, és azok dönthetik el, hogy elrendelnek-e nyomozást, vagy sem.
2016 legvégén robbant a bomba, hogy az OLAF által feltárt
4-es metró körüli szabálytalanságok miatt az Európai Unió most 59 milliárd forintnyi korábbi támogatást követel vissza
a hazánktól. Csalás, korrupció és EU-pénzek szabálytalan felhasználása
szerepel az OLAF megállapításai között. Érintettként a fővárost, az
Alstomot és Medgyessy Pétert nevezték meg. A kormány egyből
kapcsolatba lépett az OLAF-fal: Varga Mihály nemzetgazdasági-, Trócsányi
László igazságügyi miniszter, illetve Polt Péter legfőbb ügyész már
egyeztetett is a korrupcióellenes szervezet vezetőjével.
Itt jön a kettős mérce
Azzal semmi baj sincsen, hogy a Fidesz
komolyan véve az OLAF-jelentést, tiszta vizet kíván önteni a pohárba a
4-es metró ügyében.
A probléma ott kezdődik, hogy a 4-es metró
ügyén kívül jó pár OLAF-jelentés „porosodik” még a fiókban, amelyekhez
„valami” miatt nem kívánnak nyúlni. Az Európai Csalás Elleni Hivatal 2008 és 2015 között 22 esetben javasolta a magyar hatóságoknak, hogy indítsanak vizsgálatot különféle, uniós támogatásokat érintő csalás gyanúja esetében. Ezek
közül 18 alkalommal nem született semmilyen döntés, három esetben
elutasították a vizsgálatot, és mindössze 1 alkalommal indult vizsgálat.
Az OLAF főigazgatója 2015 decemberében egy meglehetősen kemény üzenetet
küldött a magyar hatóságoknak. Szerinte
„Magyarországon
vagy alacsony a korrupció, vagy nincs meg a készség, a képesség a
hatóságoknál, hogy feltárják az ügyeket, mindenesetre azt látjuk a
magyar adatok alapján, hogy messze az uniós átlag alatti a
szabálytalanságokkal és csalásokkal kapcsolatos bejelentések aránya”.
Majd hozzátette, hogy a korrupció nagyon magas politikai költséggel is
jár, és sokkal jobb Magyarországnak, ha az állam tárja fel a
korrupciót, mint ha ezt Brüsszel, vagy valaki más kívülről tenné.
Nyilvánvaló, hogy azokkal a korrupciós ügyekkel nem kíván foglalkozni a Fidesz, amely szorosan kötődik hozzájuk. A sajtóhoz már eljutott néhány más OLAF-jelentés tárgya, például:
1. Az Országos Roma Önkormányzat irányítása mellett zajlott Híd a munka világába program ügyében
talált
több szabálytalanságot az OLAF. A felzárkóztatási program még Farkas
Flórián miniszterelnöki biztos ORÖ-elnöksége idején indult. Információk
szerint a szervezetnél az
európai uniós pénzügyi források szabálytalan felhasználása feltételezhető vagy bizonyítható.
2. Az OLAF vizsgálatot folytatott és több problémás elemet
talált az Elios Innovatív Energetikai Zrt. által megvalósított egyes projektekkel kapcsolatban.
A cégnek a vezetője sokáig Tiborcz István, Orbán Viktor veje volt. (részletek projektről itt olvasható)
3. Fennáll a gyanú, hogy a magyar ellenőrök megcsapolták a közbeszerzések szabályosságának kontrolljára adott uniós pénzeket – állítja az OLAF.
Az uniós forrásokat menedzselő csúcsszervnek, az egykori Nemzeti
Fejlesztési Ügynökségnek dolgozó tanácsadó konzorcium alvállalkozói
körében az OLAF fiktív számlákra, készpénzes kifizetésekre bukkant.
Az
uniós szervezet bűnlajstromában az adócsalás mellett hűtlen kezelés,
vesztegetés, csődbűncselekmény, magánokirat-hamisítás, vesztegetés és
passzív korrupció is szerepel.
4. A Miniszterelnökség egyik vezető munkatársával, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) egykori vezetőjével kapcsolatban tárt fel bizonyítható összeférhetetlenséget az OLAF.
Lázár elismerte, hogy megkapták az anyagot, azonban a benne foglalt
megállapításokat nem fogadta el, és fel is vették a kapcsolatot az
OLAF-fal ebben az ügyben.
5. Szabálytalanságokra, illetve csalásokra vonatkozó állítások miatt vizsgálatot folytatott a Budapest Szíve belvárosi felújítási projekt közbeszerzési eljárásaival kapcsolatban az OLAF. Annyi tudható, az uniós szervezet
a
magyar ügyészséget is megkereste, arra kérve a vádhatóságot, fontolja
meg, tesz-e lépéseket az ügyben. A kormány szembement az OLAF-fal, sőt
Lázár János egyenesen megalapozatlannak nevezte az OLAF megállapításait.
Itt kell megállni egy pillanatra: Ha
Lázár János egy, a mostani ciklusban történt ügy kapcsán
megalapozatlannak nevezte az OLAF megállapításait, akkor a 4-es metró
esetében miért szent írás minden, amit az uniós szervezet állít? Óriási a
kettős mérce…
Mi lesz a többi üggyel és a bűnösökkel?
Még 2016 októberében
értesült arról az ATV, hogy Magyarországra gyakorlatilag rászállt
az
OLAF, ugyanis egy külön csoportot hoztak létre annak érdekében, hogy
még jobban kivizsgálják a magyarországi projektek gyanús pénzköltéseit.
Ez a lépés talán annak köszönthető, hogy bár a magyar ellenőrzési
szerveknek lenne elsődlegesen a feladata, hogy tételesen ellenőrizzék a
hazai projekteket, de Nagy Gabriella, a Transparency International (TI)
közpénzügyi programjainak vezetője
szerint a magyar ellenőrzési szervek nem érdekeltek ebben.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) megszüntetése óta ugyanis
egyetlen minisztériumhoz kerültek az irányító hatóságok, amelynek
köszönthetően most már
évek óta egy vezetés alatt dolgoznak azok, akik kiírják és odaítélik a pályázatokat, és azok, akik ellenőrzik.
A német Der Spiegel című hírmagazin az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által készített jelentéssel kapcsolatban közölt cikket szombaton megjelent számában. A megítélésük szerint még a 4-es metró esetében is „kevéssé
valószínű, hogy Magyarországon valaha is felelősségre vonják a
vélelmezett kenőpénzek kedvezményezettjeit”, az eljárásokat rendszerint
egy idő után leállítják, hiszen „mindenki túl sokat tud a másikról”, és
„Orbán is óvakodik a nagy, nyilvános perektől”.
Az is sokatmondó, hogy Orbán az Európai
Uniót érintő bűncselekmények feltárására hivatott európai ügyészség
felállítása ellen is harcol. Az uniós külügyminiszterek a héten úgy
döntöttek, hogy egyelőre a 28 közül 17 tagállam részvételével hozzák
létre az intézményt. „Nem meglepetés, hogy Magyarország nincs köztük” –
írta a Der Spiegel szerzője.
TényTár
DEMSZKY ELMEGY A KIHALLGATÁSRA VAGY NEM?
Amióta
kibuggyant az OLAF jelentés a rablócsalókról, azonnal pánikba estek a
vezető tettesek. Az egész ügy legizgalmasabb része Dobrev Klára lesz,
aki Gyurcsány Csótány felesége, mert valamilyen pénzosztó bizottságban
szerepelt, annak idején. Mivel Demszky Mao közel húsz évig volt
főpolgármester, ezért túl sokat tud. De ha csak azon idő alatt lett
volna polgármster, amikor a 4-es metró szervezése folyt, akkor is ő
lenne a főfelelős az egész ügyért, hiszen minden szerződésről, minden
fontos iratról nemcsak tudott, de ezeken az aláírása is szerepelt. Akik
nem tudnák, hogy miért szerepel a Mao név nála, az azért van, mert így
nevezték őt abban az ifjú korában, amikor még KISZ (kommunista!)
vezetőként Mao-ista volt, ugyanis ilyenek is voltak akkoriban, meg
Trockisták és hasonlók. Demszky nyaka körül szorul a hurok, ugyanis ő
tisztában volt vele, hogyha ez az EU jelentés kiderül, akkor az ő neve
fog a legtöbbször szerepelni. S ez így is lett, pedig még alig kezdődött
az ügy fölgöngyölítése. Demszky akkor követte el az első hibát, amikor
„sztárügyvédet” fogadott, aki rögtön egy igen ostoba közleményt adott
ki, miszerint Demszkynek sem jogi, sem politikai, sem erkölcsi
felelőssége nincs ebben a hatalmas csalásban. Ez a nyilatkozat annyira
fölbőszítette a sajtó egy részét, hogy ezzel Demszky alatt vágta a fát.
Demszky pánika esett. Úgy gondolta legjobb védekezés a támadás és ezért
fellépett a liberós klubban, ahol előadta, hogy ő semmiért sem
felelős. Ez olaj volt a tűzre. Most meghívót kapott Csótánnyal együtt a
parlamenti bizottság elé, hogy ott vallja be nézeteit, hogy mit tud és
mit nem? Elmondhatja azt a változatot is, hogy miért nem felelős az
ügyben. Ha Demszkynek egy csöpp esze lett volna, hallgatnia kellett
volna, nem védekezni hamis módon, a nagy nyilvánosság előtt. Ugyanis, ha
valakinek tényleg semmi köze nem volt ehhez a csaláshoz, akkor nyugodt
lelkiismerettel mehetett volna a vallatókhoz. De az ő esetében az a
baj, hogy olyan magas beosztásban volt, hogy neki minden szerződésről
és azok részleteiről tudni kellett. Arról nem is beszélve, hogy az
ügyészség 2009-2011 között már nyomozott a 4-es metró csalások miatt, de
akkor ez elhalt. Miért? Mert Demszky és bandája akkor még olyan erős
hatalmi tényező volt, hogy nem jöhettek elő a vádakkal. Ha az EU csalás
elleni szervezete nem hozta volna nyilvánosságra ezt az ügyet, akkor
Demszkyt és bandáját soha nem vették volna elő. De miért vette elő az EU
szervezete ezt azt ügyet? Azért, mert Magyarország amúgy is fekete
bárány és lehet valami büntetési pénzecskét tőlünk bevasalni. De ennél
fontosabb volt a két nagy nyugati cég csalása, amit nyugaton már nagyon
jól ismertek. Nagy gondban lehet most Demszky Mao. Mit fognak neki
tanácsolni a bérencei? Elmenjen vallani a bizottsága vagy ne? Ha nem
megy el, akkor magára tereli újból a gyanút. Ha elmegy, akkor meg be
kell tanulnia a hosszú szöveget, hogy miket hazudozzon. De, ha olyan
kérdéseket szegeznek neki, amit nem tud kikerülni, akkor megint lebukik a
nagy nyilvánosság előtt. Esetleg az orra elé dugják majd az
aláírásait.
http://amagyaroldal.hu/hirek/content/demszky-mao-lebuktatta-saj%C3%A1t-mag%C3%A1t