Budapest, 2023. február 8. szerda (MB)
Oroszország
elkerülhetetlennek tartja eddigi kapcsolatainak felülvizsgálását
azokkal az országokkal, amelyek aktívan támogatják az oroszellenes
szankciópolitikát – mondta Jevgenyij Sztaniszlavov, az Oroszországi
Föderáció magyarországi nagykövete a TASZSZ szerdán kiadott jelentése
szerint
Az
orosz hírügynökség budapesti tudósítójának arra a kérdésére, hogy
érinti-e a lépés a magyar-orosz kapcsolatokat, a diplomata értésre
adta, hogy a dolog a magyar félen múlik. “Ha pragmatikusan cselekszünk,
és kölcsönös érdekeinkből indulunk ki, akkor lehetőség nyílik a hasznos
együttműködésre. „Mi készek vagyunk így dolgozni, és előrelépni a
közös gazdasági projektek megvalósításában, attól függően, hogy magyar
kollégáink mennyire készek rá” – mondta.
Az
orosz külpolitika azok felé az ázsiai, afrikai és latin-amerikai
országok felé fordul, amelyek fejleszteni akarják az együttműködést
Oroszországgal. Alapvető váltás megy végbe a prioritások tekintetében,
és ez tükröződik a Magyarországhoz fűződő orosz viszonyban is – tette
hozzá.
Az
uniós szankciók miatt megszakadt közös projektek megvalósítása, és
veszteség ért mindkét felet. „Az idő ad majd választ arra, hogy kit
érintett jobban” – mondta. Nem nevezte meg a megvalósítás alatt álló
projekteket, nehogy felhívja rá a kerékkötők figyelmét, és a
szankciókat rájuk is kiterjesszék. “Számos közös kezdeményezést
leállítottak már az uniós szankciók szinte egyetemes elterjedése miatt” –
tudatta.
Magyarország
és Oroszország jelenleg elsősorban az olaj- és gázellátásban, valamint
az atomenergia területén működik együtt. Magyarország a Druzsba
vezetéken keresztül kapja az orosz olajat, a Török Áramlaton és annak
Bulgárián és Szerbián keresztül vezető ágain pedig a gázt. Az ország
villamosenergia-termelésének felét termelő paksi atomerőműben orosz
nukleáris fűtőanyagot használnak, a Roszatom projekt keretében két új
atomerőművi blokk megépítésének előkészítése folyik – jegyezte meg a
TASZSZ Jevgenyij Sztaniszlavov nagykövet nyilatkozata alapján.+++
Kapcsolódó értékelés: https://bekekor.wordpress.com/2022/11/08/gondolatok-egy-moszkvai-diplomaciai-megbeszelesrol/
Oroszország
olyan közép- és kelet-európai övezet kialakítása felé vett irányt,
amely nem ellenséges vele szemben, hanem legalább is semleges. Erre
utal az a moszkvai tanácskozás, amelyet külügyminiszterének első
helyettese tartott a minap Svájc, Ausztria, Magyarország, Szlovákia,
Csehország, Lengyelország, Németország és Liechtenstein moszkvai
nagyköveteivel. Tyitov nem kérte, hogy azok, akik a NATO és az EU
tagjai, lépjenek ki belőle, nem fenyegetett senkit. Egyszerűen
értésükre adta, hogy Oroszország békében akar élni velük, nekik pedig
meg kell tanulniuk együtt élni az oroszokkal. Ennek egyetlen útja-módja
a radikálisan megváltozott erőviszonyok tudomásul vétele, a
kelet-nyugati megbékélés és együttműködés.
A
február 24. óta tartó ukrajnai különleges orosz katonai művelet – a
jelek szerint – döntő szakaszába jutott: a felőrlő taktika belátható
időn belül elérheti célját, hiszen az ukrán haderő oly mértékben
demoralizálódik, hogy rövidesen harcképtelenné válhat, hiába a nyugati
fegyverek. Ez azt jelenti, hogy a kijevi rezsim napjai is megvannak
számlálva. Washington is kezdi belátni, hogy nem csak Ukrajnában nem
tud mit kezdeni az orosz katonai fölénnyel, hanem világméretekben sem.
Kezd „jótanácsokat” osztogatni Kijevnek. Jake Sullivan, Biden elnök
nemzetbiztonsági tanácsadója múlt héten azt javasolta Zelenszkijnek,
hogy ne zárkózzon el a tárgyalástól az oroszokkal. Kérdés, vajon
Amerika bábjának marad-e ideje, hogy a „személyes jótanácsnak” eleget
tegyen.
Ukrajna
várható elvesztése láttán pánikhangulat jelei tapasztalhatóak a
NATO-ban és az Európai Unióban. Látják, hogy minden kísérletük kudarcot
vallott, és előbb-utóbb nem marad más választásuk, mint kiegyezni.
Addig is egy kilencedik szankciócsomaggal próbálkoznak. „Ukrajna
elvesztése a NATO vereségével érne fel” – mondta Stoltenberg. Nincs
okunk kétségbe vonni igazát.
Azoknak,
akik úgy gondolták, hogy Oroszországot katonailag és gazdaságilag
térdre kényszeríthetik, sőt feldarabolhatják, felosztva természeti
kincseit maguk között, most be kell látniuk, hogy legszebb álmaik
rémálommá válnak, mert világuralmuk után hazai hatalmuk is megrendül.
Mélyül a gazdasági válság, terebélyesedik a népi elégedetlenség. Az
emberek nem akarnak fázni sem Zelenszkij, sem Biden, sem Ursula
kedvéért, s az ennivalót sem akarják megvonni gyermekeiktől, hogy
finanszírozzák a háborút, s a NATO legyőzze Oroszországot Ukrajnában.
Scholtz
pekingi látogatása, és oroszellenes retorikájának csitulása arra utal,
hogy Nyugat-Európa vezető gazdasági hatalmának kezd elege lenni az
amerikai alárendeltségből, s kiutat keres a zsákutcából, melybe népét
bele vitte abban a reményben, hogy a nagy szövetségessel karöltve maga
alá gyűrheti, akit Hitlernek nem sikerült.
A
történelem fintora, hogy a kancellárnak most az az Oroszország segít
kikászálódni a gödörből, amelynek Scholtz gödröt ásott. Megmutatják
neki, hogy létezik konfrontációtól mentes élet is. Békés együttműködés,
egymás iránti tisztelet, egyenjogúság, kölcsönös érdekek, normális
együttélés, közös fejlődés. – Ha akarjátok, mi készen állunk rá – üzeni
Moszkva. De csak akkor, ha felhagytok végre felsőbbrendűségetek
tévhitével, kiveritek a fejetekből, hogy valaha is magatok alá
gyűrhettek minket, s úgy bánhattok velünk, mint holmi aljanéppel! Mi
nem elpusztítani akarunk titeket, hanem békében akarunk élni veletek.
Ha ez így megfelel, csináljuk együtt, ha nem, még rosszabb napok várnak
rátok – summázható az orosz érvelés lényege.
Kooperatív
világrendet akar az orosz a szembenállás 77 éve tartó állapota
helyett. Sokáig hitte, hogy ezt békés úton is elérheti, míg be nem
látta, hogy a birodalom magától nem enged, nem mond le hegemón
lényegéről, terjeszkedéséről, mások alávetéséről. Hiszen hatalma ebből
fakad. Sőt a birodalom még azt is a fejébe vette, hogy Oroszországot is
elnyeli. Moszkvának rá kellett döbbennie, hogy ha ezt tovább tűri,
nemcsak világmegváltó céljait kockáztatja, hanem Oroszország létét is. A
kijevi rezsim donbászi vérengzése, 13 ezer orosz lemészárlása
2014-2022 között a Nyugat cinkos hallgatása közepette, az Ukrajnában
üzemeltetett amerikai biológiai fegyver laboratóriumok, a NATO katonai
felvonulása az orosz határok mentén, a szűnni nem akaró katonai
provokációk és zaklatás, Zelenszkij terve az Oroszországra mérendő
előzetes csapásra, Ukrajna kilépése az atomfegyver mentességet
deklaráló budapesti memorandumból mind-mind arra utalt, hogy ha nem
vigyáznak, újabb honvédő háborúra kényszerülhetnek az újnácikkal
szemben.
Ukrajnát
az USA a NATO hídfőállásává változtatta Oroszország ellen, az amerikai
határoktól 8 ezer kilométerre. A 2021. december 15-én Washington és
Brüsszel elé terjesztett orosz biztonsági igény visszautasítása után
senkinek sem maradhatott kétsége afelől, hogy Amerika és a NATO nem ért
a béke nyelvén, és jobb belátásra csak erő kényszerítheti. Erő
igénybevétele nélkül nem lehetett megfékezni egy olyan rendszert, amely
az oroszgyűlölettel átitatott liberálisok tapsvihara közepette náci
seregekre támaszkodva tartja fenn magát, és hirdeti a „szabad világ” és
a keresztény civilizáció védelmét. Erőre volt szükség ahhoz, hogy
megfékezzék a demokratikus köntösbe bújt fenevadat, és megfékezzék
felbújtóját, a NATO-t is.
Közeledik
a döntés pillanata – üzenik Moszkvából. Magyarországnak és a másik hét
államnak el kell döntenie, hogy akar-e együttműködni Oroszországgal,
vagy foglya marad annak az oroszellenes szövetségnek, amelyet még Trump
is idejétmúltnak nevezett.
A
moszkvai tanácskozáson résztvevő nyolc ország közül Magyarország
Oroszországhoz fűződő viszonya számít a legjobbnak. De az üzenet nekünk
is szól. Hiszen hazánk neve is szerepel azon a „feketelistán”, amelyen
az Oroszországgal szemben barátságtalanul viselkedő országokat
sorolják fel. A nekünk címzett orosz üzenet valahogy így szól: eleget
tettünk minden kéréseteknek, hogy ne legyen hiányotok energiából.
Legyen szó gázról és Paksról is. De hol itt a viszonzás? Miért kellene
jónak lennünk hozzátok, ha agresszornak neveztek minket, és
megszavaztok minden szankciót az energia kivételével? Minden
kapcsolatot leépítettetek velünk, beleértve a kultúrát, a sportot, az
idegenforgalmat. Moszkvában gázért udvaroltok, s közben támogatjátok
Kijevet? Ha érdeketek a gazdasági együttműködés Oroszországgal, akkor
politikátokat is alakítsátok ennek megfelelően!
Szóval a
„Kállay kettős” folytatásának határt szab az orosz érdek: a szankciók
felszámolásának, az áruk, szolgáltatások, személyek szabad áramlásának,
és a kollektív biztonság megteremtésének célja. Moszkva nekünk,
magyaroknak is jelezni kívánta ezen a találkozón, hogy érdemes
tudomásul venni az új realitást, és alkalmazkodni hozzá. Beilleszkedni a
kialakuló többpólusú világrendbe, melyben a Nyugat egyik lesz a sok
közül. Feladták a leckét. A házi feladat alkalmat nyújt az önálló
gondolkodásra, a politikai kreativitásra. Arra, hogy egy olyan kis
ország, mint a miénk, hogyan élhet jó viszonyban Kelettel és Nyugattal
egyaránt. Lehetőségünk nyílik történelmi álmunk valóra váltására: a
tömbön kívüli, független, idegen beavatkozástól mentes Magyarország
megteremtésére.
Simó Endre, a Magyar Békekör elnöke
2022. november 7.
Kiadta: Magyar Békekör