2015. október 24., szombat

Lesöpörné Juncker javaslatait a horvát miniszterelnök

Komolytalan és nem reális az Európai Bizottság elnökének javaslata, amelyet a vasárnapi migrációs csúcstalálkozón kíván előterjeszteni – mondta horvát miniszterelnök szombaton a Nova TV-nek adott interjújában. Zoran Milanovic arra reagált, hogy a javaslatban egyebek mellett az is szerepel: a migránsok útvonalán fekvő országok vállalnák, hogy növelik a menekültek ideiglenes befogadására szolgáló kapacitásukat, továbbá, hogy a térség országai a jövőben nem engedik át a menekülteket határaikon az érintett szomszédos államok előzetes beleegyezése nélkül.
Milanovic azt nyilatkozta: vasárnap Brüsszelben Horvátországra nézve nem fog semmilyen kötelezettséget vállalni, valamint megismételte, hogy országa nem lesznek gyűjtőközpont.
Szerinte a problémát ott kell kezelni, ahol az ered, vagyis Görögországban. Horvátország pedig kész segíteni, és hajókat küldeni a görög partokhoz – ígérte.
A kormányfő jelezte: Zágráb továbbra is azt teszi, amit eddig tett. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett: nem fogja ölbe tett kézzel nézni, hogy a szomszédos országok lezárják határaikat. “Nem vagyunk naivak” – jelezte.
Milanovic arról is beszélt, hogy “kicsit már zavarja Szlovénia állandó panaszkodása”, amely szerinte nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy Ausztria nem fogadja a menekülteket.
A kormányfő emlékeztetett, hogy volt, amikor a magyar határra naponta 10 ezer embert is elszállítottak, a magyar hatóságok pedig azonnal tovább szállítottá őket az osztrák határra. Azóta pedig nem változott az osztrák politika – hangsúlyozta.
“Ha tűz van, nem nézed a jelzőtáblákat, minimálisan nézel körül, és áthajtasz a piroson” – fogalmazott a horvát kormányfő.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt szeretné elérni a vasárnapi migrációs csúcstalálkozón, hogy a résztvevői rövid távú intézkedéseket dolgozzanak ki a nyugat-balkáni migrációs válság ügyének kezelésében, amelyeket azonnal el is lehet fogadni.
Az Európai Bizottság elnöke szerdán terjesztette elő javaslatát a rendkívüli csúcstalálkozóra, amelyre Ausztria, Bulgária, Horvátország, Macedónia, Magyarország, Németország, Görögország, Románia, Szerbia és Szlovénia vezetői, köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök kaptak meghívást.
(MTI)

Finnország Facebook-kampányt indít a bevándorlás ellen

Finnország külügyminisztériuma Facebook-kampányt indított Irakban és Törökországban, amivel arról kívánja meggyőzni a bevándorlókat, hogy ne utazzanak Finnországba.
Az Yle hírügynökség beszámolója szerint a “Ne gyere” kampány azt az üzenetet közvetíti az Irakban és Törökországba élő fiatalok számára, hogy a Finnországba utazás amellett, hogy drága, nem éri meg a kockázatot azokhoz a problémákhoz képest, mellyel az Európába utazó migránsok szembetalálják magukat útjuk során. A külügyminisztérium közleménye szerint az arab nyelven terjesztett üzenetet az első néhány órában több mint 80 ezren tekintették meg.
Sampo Terho, a Finnek Pártjának elnöke szerint ez egy kezdetleges kísérlet arra, hogy kontrollálni próbálják a jelenleg irányítatlanul Európára zúduló migrációt. Eközben egy realisztikus üzenet annak kapcsán, hogy a most indulók már nem fognak Finnországban menedékjogot kapni, ami egyszerre az ő jó felfogott érdekük és Finnország nemzeti érdeke is. A politikus szerint akinek van tízezer eurója egy ilyen utazásra, az egyértelműen gazdasági bevándorló, és befektetésként tekint az Európában letelepedésre, ezért meg kell győzni arról, hogy ez a befektetés nem lesz jövedelmező számára, hanem kidobott pénzt jelent, mert menedékkérelmét elutasítják majd, és heteken belül újra a származási országában találhatja magát.
A millió számra Európába érkező bevándorlók közt Németország és Svédország az első két legnépszerűbb célpont, Finnország pedig a harmadik. Németországban a migránsok lakhatási támogatást kapnak, munka nélkül is mintegy 185 ezer forintnak megfelelő havi juttatásban részesülnek. Ez a bevándorlási hullám számos forrásországának lakói számára ahhoz hasonló anyagi tényező, mint, ha Anglia egymillió forintos munkanélküli segéllyel és ingyen lakhatással csábítaná a magyar bevándorlókat. A finn hatóságok becslései szerint idén összesen 50000 migráns érkezhet az országba. Finnországban eközben a születések száma 57232 volt a 2014-es évben. Németországban a születések száma alig haladta meg a 670 ezret, miközben az eddigi adatok alapján idén összesen másfél millió bevándorló érkezik az országba.

http://www.hidfo.ru/2015/10/finnorszag-facebook-kampanyt-indit-a-bevandorlas-ellen/

Szíria: a jövő tervezése zajlik

Néhány órával ezelőtt a szír kományerők 66. dandárjának 10. páncéloshadosztálya a velük szövetséges milíciákkal teljesen a birtokukba vették a Hama tartomány keleti részében Fithriyahból Salamiyahig vezető stratégiai fontosságú utat.
Az utat eddig az ISIS terrorbandái uralták. A jelentés szerint a harcok során kétszáznál is több hóhéregyeddel végeztek a kormánycsapatok.
Az orosz-szír “légipáros” is szünet nélkül pusztítja a kalifátus martalócait
A szír tájékoztatási miniszter-Omran Zoubi bejelentette: a háború legnehezebb szakasza véget ért Szíriában. Oroszország hatékony közreműködésének köszönhetően a terrorizmus fölötti győzelem a küszöbön áll.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tegnap esti nyilatkozatai is valami ilyesmit feltételez. A katonai sikert követően a politikai rendezés kerül immár előtérbe. Lavrov elmondása szerint Asszad elnök moszkvai látogatása során kölcsönös egyetértés mutatkozott atekintetben is, hogy a helyzet konszolidálódásával a politikai stabilitást kell megvalósítani. Ebbe pedig beletartozik a parlamenti és elnökválasztás is.
http://www.balrad.com/2015/10/24/sziria-a-jovo-tervezese-zajlik/

Halle “öröme” leírhatatlan

A hallei (egykori NDK-területén lévő város) “Hotel Maritim” alkalmazottai kissé aggódtak, amikor a város elöljárósága közölte velük, hogy a négycsillagos hotelbe hamarosan az állam vendégei fognak érkezni.
A fénykorban is volt ám ilyen! Sőt! Még neves külföldi előadóművészek, közéleti személyiségek is voltak szép számban a hotel vendégei. Dehát a fénykor elmúlt, szürkébb lett az egykori NDK-élete is! Beleértve Halle városát is. Ennél fogva a “Hotel Maritim” élete sem nyüzsgött annyira!
Ezt a szürke egyhangúságot törte meg Bundesmutti meghívója! És pezsdítette föl Halle és a “Hotel Maritim” életét. Azazhogy CSAK A VOLT “Hotel Maritim” életét, mert az értesítés megérkeztével egyidejűleg a hotel feliratát gyorsan le is szerelték. Innentől kezdve valahogy ráéreztek a szálloda alkalmazottai, hogy az érkező vendégkör talán nem az lesz, ami szívük vágya. Nem is csalódtak. A hellei polgárok sem!
MEGÉRKEZTEK a migránsok! Tömött buszokkal! A halleiek minden lelkesedés nélkül bámulták a szebb időket is látott hotel elé gördülő tömött buszokat. Meg az azokból kikászálódó vendéghadat. De úgy is mondhatni, hogy a döbbenettől szótlanul bámulták Bundesmutti meghívottjainak érkezését.
A hotel személyzete isgyorsan leszámolt a borravaló gondolatával, és a kötelező kűr lefutása után sietve távoztak is! A pusztulásra már nem kíváncsiak!
A migránsok pedig be is lakták gyorsan a hotelt! Kicsit még unatkoznak, de majd ha már megismerték Hallét-és ALKALMAZKODIK HOZZÁJUK a város is-az unalomnak is vége lesz!
A halleiek szerint ők már most sem unatkoznak! Többen néhány nap alatt tökélyre fejlesztették a házak sarkai mögül való kikukucskálást.
http://www.balrad.com/2015/10/24/halle-orome-leirhatatlan/

Szijjártó: az EU-nak a magyar modellt kellene alapul vennie

Magyarország egyedüliként tartja be a schengeni és a dublini szabályokat a bevándorlási válságban, a magyar modell működik, az Európai Uniónak ezt kellene alapul vennie a konfliktus megoldásának keresésekor.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – aki magánemberként érkezett Békéscsabára, a kolbásztöltő versenyre – hangsúlyozta: az Európai Uniónak villámgyorsan megoldást kellene találnia a bevándorlási válságra, mert egyre mélyebb lesz a káosz és a konfliktus, “egyre mélyebb sebek jöhetnek létre szomszédos országokban”. Azt mondta, szomszédok, partnerországok ugranak egymásnak a bevándorlási nyomás keltette válsághelyzetben, pedig ha egy idő múlva a válság véget ért, ugyanúgy egymás szomszédai lesznek, és ugyanúgy rá lesznek utalva az együttműködésre.
Szerbiából többen akarnak átmenni Horvátországba, mint ahányan onnan átmehetnek Szlovéniába, és ahányan aztán átmehetnek Ausztriába – magyarázta, hozzátéve: a probléma csak fel fog torlódni.
A magyar modell láthatóan működik. Magyarország – egyedüliként -minden schengeni és dublini szabályt betart, “csak mi felelünk meg hiánytalanul az Európai Tanácsi követelménynek, hogy minden közös európai szabályhoz tartani kell magunkat” – fogalmazott.
Közölte: így nyilatkoznak most már az osztrákok is, akik a kerítésépítést, a schengeni és dublini szabályoknak megfelelést dicsérik és elismerik. “Milyen hosszú utat tettünk meg azóta, hogy az osztrák kancellár a legsötétebb európai diktatúrákhoz hasonlított minket” – jegyezte meg. Hozzátette: a románok is egyre békülékenyebb hangot ütnek meg, és a szlovénok is elismerően beszélnek a magyar modellről. A külügyminiszter szerint ezért ha Európa egy működő modellt akar életre hívni, a magyart kellene alapul vennie. Megjegyezte: vasárnap, az uniós vezetők értekezletén a valódi cselekedetek irányába kellene elmenni, és nem kellene hagyni, hogy az európai integráción mély sebek keletkezzenek a válság miatt.
Az MTI kérdésére válaszolva elmondta: figyelik a migrációs útvonalak alakulását, és ha szükségessé válik, a magyar-román határon is megépítik az ideiglenes határzárat. Hozzátette: előkészítő lépéseket, bizonyos alapvető földmunkákat egy szakaszon már elvégeztek. Ha Románia irányába térnek el a bevándorlási útvonalak, akkor megteszik azokat a lépéseket, amelyekkel az szágot és a magyar embereket meg tudják védeni, és a közös európai szabályokat be tudják tartani – húzta alá. Megjegyezte ugyanakkor: jelenleg nincsen szó arról, hogy Románia felől érkeznének a bevándorlók tömegei.
(MTI)

Juncker: a határsértőkkel való cinkosság elítélendő

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke arra kötelezné az Európai Unió tagállamait, hogy szorosabb együttműködést folytassanak a migrációs válság kezelésében. Vasárnap rendkívüli találkozó lesz Brüsszelben, ahol Juncker előterjeszt egy 16 pontos tervet.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung német napilap úgy számolt be Juncker – egyelőre nem ismert – 16 pontjáról, mint ami felvenné a harcot az Európára szabadított káosszal, és arra kötelezné a tagállamokat, hogy egymás elleni aknamunka helyett inkább együttműködjenek. Juncker többek között az olyan esetek ellehetetlenítésére állna elő javaslatokkal, mint a horvát-magyar határon bekövetkezett rendkívüli helyzet, melynek során a horvát kormány nem volt hajlandó beismerni a kudarcot és segítséget kérni, ehelyett erőszakkal elkezdte Magyarországra szállítani migránsok tízezreit – majd ugyanezt a gyakorlatot Szlovéniával szemben folytatta, a magyar határ lezárása után.
Juncker megoldásterve szerint az Európai Unió megtiltaná, hogy a tagállamok szomszédos országba továbbítsák a bevándorlók tömegeit anélkül, hogy annak kormánya mindehhez beleegyezését adná. Juncker szerint
“a határsértőkkel való cinkosság elítélendő, és bűnrészességet vállal, aki ellenőrzés nélkül beengedi, majd továbbítja a bevándorlók tömegeit egy szomszédos országba.”
A 16 pontos terv részeként Juncker egy kontaktcsoportot hozna létre, amely minden érintett országból egy állandó képviselővel kell rendelkezzen. Az új testület feladata elsősorban az információáramlás gördülékennyé tétele, valamint annak megakadályozása, hogy a tagországok közt további konfliktusok alakuljanak ki a tömeges migráció miatt.
“A szomszédok nem egymás ellen, hanem együtt kell működjenek.”
Az intézkedés többek között megakadályozná, hogy Horvátország továbbítsa a bevándorlók tömegeit, miközben saját határait lezárni nem hajlandó. Ugyanakkor, ez a lépés Magyarország határai mentén is újra a feszültség fokozódásához vezethet. A bevándorlók Horvátországban és Szerbiában rekedése a magyar határzárra is nyomást helyez, mert az Európai Unió külső határainak továbbra is egyik leghatékonyabb védelme a magyar határzár.


http://www.hidfo.ru/2015/10/juncker-a-hatarsertokkel-valo-cinkossag-elitelendo/

Megint ez a vodka? – Egymással is harcolnak az ukrán katonák

Tegnap, a mára virradó éjszaka, és a mai délelőttön meglehetősen feszült helyzet alakult ki Donbasszban.
vat
Már tegnap a késő délutáni órákban több alkalommal is tüzet nyitott a valcmanista horda a frontszasz középső részén.
Tegnap még “csak” Jaszinovataját lőtték Nyalókakirály martalócai 82 milliméteres aknavetőkkel.
Estétől viszont egészen begorombultak, és mivelhogy addigi provokációikra érdemi válasz a népköztársaságiak részéről nem érkezett, föl is bátorodtak.
Fenntartva Jaszinovataja aknavetőzgetését, Gorlovkát, Alekszandrovkát, majd éjjel két órától kezdődően Donyeck északi peremét is elkezdték lőni.
Éjféltől kezdve kaptak választ! Az önvédelmi erők úgyszintén aknavetőkkel és géppuskákkal válaszoltak/válaszolnak a latorhordáknak.
Az összecsapások a donyecki repülőtérnél a legintenzívebbek, és valamennyi felsorolt helyszínen még ma délután kettő órakor is tartottak.

Nincs rend az ukrán fegyveres erőkben. Fegyelmezetlenség, duhajkodás, s az egységes vezetés hiánya miatti viták, már az egymás közötti harcokba is torkollnak.

http://www.balrad.com/2015/10/24/nyugtalansag-donbasszban/


Október 22. éjjeli óráiban harcok voltak Sirokino környékén az ukrán katonák között – írja a TASS a DNR jelentésére hivatkozva.
„Ma éjjel harcok voltak Sirokino környékén az ukrán katonák között. Az ütközet néhány órán át tartott. Egyelőre nem tudunk mit mondani a sérültek számáról” nyilatkozta a forrás. A konfliktus lehetséges oka két katonai egység parancsnoka közötti vita lehetett. Az is lehetett, hogy a parancsnokok ittas állapotban voltak. Az ukránok közötti legutóbbi harcokat szeptember 20-án jegyezték fel Avgyejevka környékén

Halálos csapdák civileknek, az Ukrán Hadseregtől

A DNR kormánya genfi egyezmény megsértésével vádolja Kijevet. – Az ukrán katonák megszegik az egyezményeket és továbbra is elaknásítják a területeket, amit nem rögzítenek térképeken – írja a RIA Novosztyi.
Eduard Baszurin, a donyeckiek katonai parancsnoka szerint az ukrán katonák az utóbbi időben olyan területeket is elaknásítanak, ahol civilek közlekednek.
„Többször is felfigyeltünk arra, hogy az ukrán katonák az általuk ellenőrzött területeken, közel a konfrontációs vonalhoz elaknásítják a területeket. Ennek a bizonyítéka, amikor október 22-én Majorszk település mellett felrobbant egy békés lakos. Az aknászaink ennek a területnek a közelében két repeszaknát ártalmatlanítottak.
1219180023
Olyan helyeken voltak elhelyezve, ahol civilek közlekednek. Ezek a tények azt tanúsítják, hogy az ukrán hadsereg nacionalista egységei rengeteg aknamezőt hoztak létre, amelyet nem rögzítettek dokumentumokban és nem készítettek aknatérképeket, – ami az 1980-as genfi egyezmény durva megsértése” mondta Baszurin.

A DNR frontvonalán új ukrán páncélosokat és tüzérséget fedeztek fel

Az ukrán katonák 10 páncélost és nagy kaliberű tüzérségi fegyvert telepítettek a frontvonalra – írja Novorosszia hírügynöksége Eduard Baszurinra, a donyeckiek katonai parancsnokra hivatkozva.
„Kalinovo településre 18 kilométerre a frontvonaltól öt páncélos érkezett, ugyanúgy ahogy a frontvonaltól négy kilométerre lévő Verhnyetoreckoe településre is öt páncélos került. Krasznogorovka településen négy kilométerre a frontvonaltól 2A36 Giacint-B tüzérségi fegyvert fedeztek fel” mondta Baszurin.

Az ukrán hadsereg tüzet nyitott Donyeck külterületeire

Az ukrán hadsereg katonái október 22 éjjelén három órán keresztül bombázták Donyeck északi és nyugati külterületét – írja a TASS a DNR-ben lévő forrására hivatkozva.
„Tüzet nyitottak a város Petrovszkij és Kujbisevszkij kerületére, Szpartak telepre és a donyecki repülőtérre. Az ukrán hadsereg Peszkiben lévő állásaikról lőttek lőfegyverekkel, aknavetőkkel, automata gránátvetőkkel és BMP-vel” nyilatkozta a forrás. A donyecki forrás megcáfolta az az állítást, miszerint a donyeckiek tüzet nyitottak volna az ukránok Sirokinóban és Peszkiben lévő állásaikra. „A köztársaság fegyveres ereje nem nyitott választüzet” – mondotta.

Az elmúlt 24 órában háromszor lőtték az ukránok a DNR területét

A DNR védelmi minisztériumának közleménye szerint a fegyvernyugvás ellenére az ukrán haderő 3 ízben lőtte a DNR területét aknavetőkkel. Volvo-Center kerület és a repülőtér volt az aknák becsapódásának helye, a szakértők szerint 82 mm-es aknavetőt használtak az ukrán egységek.
TASSRIANovorossinformRapid PressSzabad Riport

Tömegdemonstráció lesz a NATO ellen Lisszabonban

Október 24-én a Portugál Munkások Konföderációja tömegdemonstrációt szervez a NATO folyamatban lévő hadgyakorlata ellen. A Lisszabonban szervezett megmozdulásra több ezer főt várnak.
A szervezet nemzetközi biztosa, Fernando Maurico szerint nem lehet pontosan megbecsülni, mekkora tömeget várnak, de a bevont szervezetek száma alapján egy több ezer fős demonstráció várható.
Portugáliában több mint 36 ezer katona részvételével zajlik egy NATO-hadgyakorlat, és ennek több mint fele amerikai. Az október 3. és november 6. közt lefolytatott Trident Juncture művelet Spanyolországban, Olaszországban, Portugáliában, a Földközi-tengeren és az Atlanti-óceán partvidékén a NATO “védelmi képességeit” hivatott demonstrálni, de az érintett országok több politikusa is egyszerű erőfitogtatásnak értékeli azt.
Mauricio szerint ennél jobb célokra, például munkahelyteremtésre és a gazdaság élénkítésére kellene fordítani az adófizetők pénzét, nem pedig háborús készülődésre, ami a gazdasági mutatókat csak papíron javítja, és egyedül a fegyvergyártó cégeket juttatja profithoz.
“Nem a NATO az egyetlen létező katonai szövetség. Mi a békét támogatjuk, és a nemzetközi szereplők közti konstruktív párbeszédet. Nem támogatjuk a NATO politikájának folytatását, és magát a katonai blokkot sem támogatjuk.”
A tömeges hadgyakorlatok miatt más országokban is zajlottak már tüntetések. A spanyol Tudatos Ellenállási Mozgalom blokádokkal akadályozta a NATO-hadgyakorlatokra szállított haditechnikai eszközök áthaladását Zaragoza területén, ahol nem csak az amerikai hadsereg egy logisztikai központja található, de több mint kilencezer NATO-katona is elszállásolásra került.


http://www.hidfo.ru/2015/10/tomegdemonstracio-lesz-a-nato-ellen-lisszabonban/

Kerítés KELL!

Úgy tűnik teljes egészségben feladták a határ őrizetét az osztrákok a szlovén-osztrák határosztrák oldalán, Spielfeldnél, ugyanis a migránsok tömött sorokban gyalogolnak a Grazba vezető 67-es főúton Leibnitz és Ausztria belseje felé – tapasztalta az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója.
A hatóságok arab, illetve angol nyelven folyamatosan hangosbeszélőn szólítják fel a migránstömeget arra, hogy várják meg türelemmel az elszállításukra érkező buszokat, ám a horda többsége türelmetlen és elindul gyalog Ausztria felé. A türelmetlenségre az is magyarázattal szolgálhat, hogy vannak akik három napja várakoznak a szlovén-osztrák határon, Sentiljben, illetve Spielfelden kialakított tranzittáborokban.

Ugyanakkor a menet mellett egy páncélautó halad, amelyből ugyancsak hangosbeszélőn azt közlik a migránsokkal, hogy aki tovább akar utazni busszal, az menjen vissza a határátkelőhöz, ám láthatóan nem engedelmeskednek a felszólításra.
Sokan abba a tudatban indulnak útnak, hogy már közel a cél, vagyis Németország. A többi között az MTI tudósítója is felvilágosított kérdésre válaszolva több migránst arról, hogy Németország több mint 250 kilométerre található Spielfeldtől. A menetelők megrökönyödve vették ezt tudomásul.
A területet folyamatosan rendőrségi helikopterek ellenőrzik.
A kerítések biztosíthatják a határok védelmét – mondta Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter az Ö1 osztrák közszolgálati rádió pénteki műsorában. Kurz úgy vélte: a kérdés az, hogy az egyes országok akarnak-e kerítést építeni vagy nem.
A tárcavezető – mint arról a Die Presse című lap internetes oldalán beszámolt – egy, a magyar-szerb határon létesített kerítés hasznosságát firtató újságírói kérdésre válaszolva kifejtette: ha igazak lennének a kerítések hatékony működését bíráló állítások, akkor nem funkcionálna a határvédelem a bolgár-török valamint a spanyolországi határszakaszokon, ahol már régen megépült a kerítés. “Az az állítás, hogy a kerítések nem működnek, egyszerűen és mélyrehatóan hamis” – fogalmazott a miniszter.
A Gázai övezetet körülvevő biztonsági kerítés közelében több száz palesztin fiatal kövekkel dobálta meg az izraeli katonákat és megpróbálta megrongálni a kerítést, amire válaszul a katonák lövéseket adtak le rájuk. Palesztin egészségügyi források szerint a lövések megsebesítettek legkevesebb negyvenet a kődobálók közül, ezenfelül lőtt sebesülést szenvedett három újságíró és négy mentős is.

http://www.balrad.com/2015/10/24/kerites-kell/

Kemény napot tudhattak maguk mögött a Valdaj Klub tagjai, amikor csütörtökön az esti órákban a konferenciát záró találkozóra vártak.

A konferenciát lezáró előadásában Vlagyimir Putyin magabiztosan ecsetelte Oroszország helyét a világban, kifejtette véleményét a szíriai és az ukrán helyzetről, s bírálta a szavai szerint mindenkit a vazallusaként kezelő Amerikát.
Az orosz elnök beszélt az erőegyensúlyon alapuló új világrendről, amelyhez – ne legyen kétségünk – többek között a szíriai katonai fellépésen át vezet az út. Moszkva igyekszik kihasználni a katonai sikereket, s érezhetően az erő pozíciójából tárgyalva emeli ázsióját. Hiba lenne azonban azt hinni, hogy Moszkva csak a katonai megoldásban gondolkodik. Mint Putyin egyértelműsítette, a belső erőegyensúly megteremtésével párhuzamosan már a politikai megoldáson dolgozik. Mint az orosz elnök elmondta, Basár al-Aszad moszkvai tárgyalásain félreérthetetlenné tette partnerének, hogy tárgyalni kell az ellenzékkel, akár a fegyveressel is, ha az hajlandó az Iszlám Állam ellen fordulni. A legrosszabb lehetőségként említette Szíria felosztását, s egyértelműen kifejezte, hogy Moszkva célja a terrorizmus megtörése, az ehhez vezető út pedig a törvényes elnök megsegítése. S hogy miért lépett be Oroszország a konfliktusba? Mint fogalmazott, még ötven éve a leningrádi utca törvénye megtanította arra, hogy ha verekedni kell, akkor elsőként kell ütni.
Az orosz elnök bírálta Kijevet
Putyin beszélt az ukrajnai válságról, éreztetve, hogy ez elválaszthatatlan a szíriai fellépéstől. Bírálta Kijevet, amiért legfeljebb formálisan teljesíti a minszki megállapodásban foglaltakat, és mint mondta valójában abban bízik, hogy Berlin és Párizs nyomást gyakorol Ukrajnára. Egyértelművé tette, hogy Moszkva javítani akarja a kapcsolatait Európával, bírálta az Egyesült Államokat, amely sajátosan értelmezi a demokráciát, s mint arra többször visszatért, a rakétavédelmi rendszer kérdésében nem mondott igazat, hiszen az iráni atomalkuval világossá vált, hogy az egész telepítés Oroszország ellen irányul. – Már akkor megmondtuk! – fogalmazott az igazság adta önbizalommal.
A hét elejétől zajló tanácskozás hangulatát jól jellemezte az egyik vezető európai politikus, aki azzal kezdte előadását, hogy Oroszország megérkezett, meghatározó globális játékosként tért vissza a nemzetközi porondra.
Nem tartom az önök miniszterelnökét sem oroszbarátnak, sem pedig Amerika barátjának. Magyarország érdekeit védi, ezért aztán megértjük egymást. Vlagyimir Putyin fogalmazott így az mno tudósítójának, akivel a Valdaj Klub 12. éves konferenciája után a tagok tiszteletére adott fogadáson beszélgetett. Az orosz elnök csak mosolygott arra a felvetésre, hogy bírálói hozzá hasonlítják Orbán Viktort.
vp
(Forrás:MNO)

Méghogy ‘Európa erőd’! – Ausztria is lassan kiesik a Nyugat kegyeiből?

– Negatívra rontotta Ausztria osztályzati kilátását a Moody’s –

Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Ausztria lehetséges legjobb, “Aaa” államadós-besorolásának kilátását pénteken a Moody’s Investors Service, elsősorban az osztrák gazdaság gyenge növekedési kilátásaival indokolva a döntést.

A nemzetközi hitelminősítő az európai és az amerikai piaci zárások után, péntek éjjel Londonban ismertetett elemzésében a lépés indokai között kiemelte azt a véleményét, hogy az osztrák gazdaság növekedési kilátásai valószínűleg az évtized végéig gyengék maradnak, és az alacsony növekedési ráta várhatóan megnehezíti a viszonylag magas államadósság-teher érdemi csökkentését ebben az időszakban.
A Moody’s szerint az osztrák hazai össztermék (GDP) reálértéken számolva alig nőtt 2012 óta.
A cég az osztályzati kilátás rontásához fűzött előrejelzésében az idei évre 0,7 százalékos, a 2015-2019-es időszakra éves átlagban 1,2 százalékos növekedést jósol az osztrák gazdaságban, hangsúlyozva, hogy a pénzügyi válság előtti években, 1999-2007 között az éves osztrák GDP-növekedési átlag 2,5 százalék volt.
Ausztria növekedési potenciálja sokkal alacsonyabb, mint a globális válság előtti időszakban volt, abszolút értelemben és a többi “Aaa” besorolású szuverén adóshoz viszonyítva egyaránt, és ez a helyzet aligha változik az évtized végéig – áll a Moody’s londoni elemzésében.
A hitelminősítő szerint ebben szerepe van a gyenge beruházási és magánfogyasztási dinamikának, valamint a versenyképesség és az exportteljesítmény fokozatos eróziójának.
Az elemzés kiemeli, hogy a Világgazdasági Fórum globális versenyképességi mércéjén az osztrák gazdaság versenyképessége a leggyengébb azon 14 szuverén adós közül, amelyeket a Moody’s szintén a lehetséges legjobb, “Aaa” osztályzattal tart nyilván.
A cég várakozása szerint a gyenge növekedési kilátások várhatóan megnehezítik az államadósság-ráta csökkentését és a pénzügyi válságból eredő azon költségvetési hatások felszámolását, amelyek miatt a GDP-arányos osztrák államadósság 65 százalékról 84 százalékra emelkedett 2007 és 2014 között.
A Moody’s hangsúlyozza, hogy az osztrák államadósság-ráta a második legmagasabb a cég besorolási listáján “Aaa” osztályzattal szereplő szuverén adósok között. Ausztriát csak az Egyesült Államok előzi meg ebben a csoportban, ám az amerikai gazdaság működési környezete egészen más – áll a hitelminősítő elemzésében.
A cég várakozása szerint az osztrák államadósság-ráta az idén tetőzik 87 százalék körül, és utána is csak lassú csökkenésnek indul. Ausztria a globális pénzügyi válság idején elveszített költségvetési mozgásteret valószínűleg hosszú évekig nem nyeri vissza, és emiatt az osztrák gazdaság nagyobb mértékben ki van téve a negatív gazdasági-pénzügyi sokkoknak, mint a válság előtt – áll a Moody’s elemzésében.
A három nagy nemzetközi hitelminősítő közül már csak a Moody’s tartja nyilván az osztrák szuverén adósságot a legmagasabb osztályzattal. A Standard & Poor’s már 2012-ben, a Fitch Ratings idén februárban vonta meg Ausztriától a lehetséges legjobb – e cégek módszertanában “AAA”-val jelölt – államadós-osztályzatot. Mindkét hitelminősítő jelenleg “AA plusz” szinten tartja nyilván az osztrák államadósságot.
Ez egyben azt is jelenti, hogy az intézményi befektetők szempontjából – a Moody’s “Aaa” besorolása ellenére – Ausztria már nem tartozik az “AAA/Aaa” szintre besorolt szuverén adósok közé. Az alapkezelők számára ugyanis általában már két nemzetközi hitelminősítő osztályzata elég annak meghatározásához, hogy egy adott szuverén vagy kereskedelmi adós milyen besorolási szinten van.
MTI – SzRTI