Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke arra kötelezné az Európai Unió tagállamait, hogy szorosabb együttműködést folytassanak a migrációs válság kezelésében. Vasárnap rendkívüli találkozó lesz Brüsszelben, ahol Juncker előterjeszt egy 16 pontos tervet.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung német napilap úgy számolt be Juncker – egyelőre nem ismert – 16 pontjáról, mint ami felvenné a harcot az Európára szabadított káosszal, és arra kötelezné a tagállamokat, hogy egymás elleni aknamunka helyett inkább együttműködjenek. Juncker többek között az olyan esetek ellehetetlenítésére állna elő javaslatokkal, mint a horvát-magyar határon bekövetkezett rendkívüli helyzet, melynek során a horvát kormány nem volt hajlandó beismerni a kudarcot és segítséget kérni, ehelyett erőszakkal elkezdte Magyarországra szállítani migránsok tízezreit – majd ugyanezt a gyakorlatot Szlovéniával szemben folytatta, a magyar határ lezárása után.
Juncker megoldásterve szerint az Európai Unió megtiltaná, hogy a tagállamok szomszédos országba továbbítsák a bevándorlók tömegeit anélkül, hogy annak kormánya mindehhez beleegyezését adná. Juncker szerint
“a határsértőkkel való cinkosság elítélendő, és bűnrészességet vállal, aki ellenőrzés nélkül beengedi, majd továbbítja a bevándorlók tömegeit egy szomszédos országba.”
A 16 pontos terv részeként Juncker egy kontaktcsoportot hozna létre, amely minden érintett országból egy állandó képviselővel kell rendelkezzen. Az új testület feladata elsősorban az információáramlás gördülékennyé tétele, valamint annak megakadályozása, hogy a tagországok közt további konfliktusok alakuljanak ki a tömeges migráció miatt.
“A szomszédok nem egymás ellen, hanem együtt kell működjenek.”
Az intézkedés többek között megakadályozná, hogy Horvátország továbbítsa a bevándorlók tömegeit, miközben saját határait lezárni nem hajlandó. Ugyanakkor, ez a lépés Magyarország határai mentén is újra a feszültség fokozódásához vezethet. A bevándorlók Horvátországban és Szerbiában rekedése a magyar határzárra is nyomást helyez, mert az Európai Unió külső határainak továbbra is egyik leghatékonyabb védelme a magyar határzár.


http://www.hidfo.ru/2015/10/juncker-a-hatarsertokkel-valo-cinkossag-elitelendo/