2015. október 24., szombat

Szíria: a jövő tervezése zajlik

Néhány órával ezelőtt a szír kományerők 66. dandárjának 10. páncéloshadosztálya a velük szövetséges milíciákkal teljesen a birtokukba vették a Hama tartomány keleti részében Fithriyahból Salamiyahig vezető stratégiai fontosságú utat.
Az utat eddig az ISIS terrorbandái uralták. A jelentés szerint a harcok során kétszáznál is több hóhéregyeddel végeztek a kormánycsapatok.
Az orosz-szír “légipáros” is szünet nélkül pusztítja a kalifátus martalócait
A szír tájékoztatási miniszter-Omran Zoubi bejelentette: a háború legnehezebb szakasza véget ért Szíriában. Oroszország hatékony közreműködésének köszönhetően a terrorizmus fölötti győzelem a küszöbön áll.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tegnap esti nyilatkozatai is valami ilyesmit feltételez. A katonai sikert követően a politikai rendezés kerül immár előtérbe. Lavrov elmondása szerint Asszad elnök moszkvai látogatása során kölcsönös egyetértés mutatkozott atekintetben is, hogy a helyzet konszolidálódásával a politikai stabilitást kell megvalósítani. Ebbe pedig beletartozik a parlamenti és elnökválasztás is.
http://www.balrad.com/2015/10/24/sziria-a-jovo-tervezese-zajlik/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése