2016. április 11., hétfő

Vajna, Habony és Mészáros vagyonáról is beszélt Orbán

Eljött a hét, amikor Orbán Viktor válaszol a parlamentben a hozzá beadott azonnali kérdésekre.
Elsőként Vona Gábor Jobbik-elnök kérdezte többek közt Andy Vajna , Habony Árpád vagy épp Mészáros Lőrinc meggazdagodásáról.
alő
A kormányfő egyetlen mondattal azt felelte: “sose volt, sose lesz, most sincsen semmilyen strómanom”. Vona erre azt javasolta: menjenek bíróságra, és beszéljék meg ott, hogy valójában kik ezek az emberek. Orbán újra csak azt válaszolta erre: a vagyonnyilatkozatokban kötelező leírni az igazságot. “Sose voltam vagyonos ember, most sem vagyok az, sosem leszek. (…) A rendszerváltáskor dönteni kellett, hogy valaki politikus lesz vagy üzletember, én döntöttem, és ennek a következményeit vállalom” – mondta.
Schiffer András (LMP) az állami cégvezetők bérplafonjának felemeléséről kérdezte Orbánt. A miniszterelnök válaszában arról beszélt: a jegybankot elismerés illetné, nem vádaskodás. Arra a kérdésre pedig, hogy helyesnek tartja-e az állami vezetők mostani fizetéseinek rendszerét, igennel válaszolt.
A jobbikos Szilágyi György az offshore-botrányról kérdezte Orbánt: miért csak látszatintézkedésekkel és hangzatos médiaszereplésekkel próbálják eltitkolni az érintettséget? Arról is megkérdezte a kormányfőt: mikor hozzák nyilvánosságra a családtagjaik vagyonnyilatkozatait is? Orbán szerint a kérdésfeltevés nem fair, mert a kormány igenis tesz az offshore-ügyek ellen. Vizsgálatok vannak és lesznek – ígérte.
“Ott kell adózni, ahol az ember a pénzt megkeresi” – ezt már Schiffer újabb azonnali kérdésére válaszolta Orbán. Az LMP elnöke azt kérte: az MNB, az állami cégek vagy épp az önkormányzatok ne léphessenek üzleti kapcsolatba offshore cégekkel. “Hogy a Nemzeti Bank kitől vesz meg egy ingatlant, az elég behatárolt, mert attól veheti meg, aki eladja” – válaszolta Orbán.
(vgo)

Elismerte a kormány: azért törlik el a vasárnapi zárva tartást, hogy ne legyen népszavazás

Beadta a kormány a törvényjavaslatot a vasárnapi zárva tartás eltörléséről.


Már be is adta a kormány a törvényjavaslatot a vasárnapi zárvatartás eltörléséről. Az indítvány – amelyet Rogán Antal és Varga Mihály nyújtott be – úgy rendelkezne: “az üzlet nyitvatartási idejét a vásárlási szokások, a foglalkoztatottak és a lakókörnyezet érdekeinek figyelembevételével a kereskedő állapítja meg”, a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény pedig hatályát vesztené. Minden szabályozásban visszatérnek a 2015. március 15-e előtti állapotokhoz.
“A vasárnapi munkavégzés tilalma azonban az embereket megosztó intézkedésnek bizonyult. Sokan vannak az ellenzői, és nem kevesen próbálnak politikai tőkét kovácsolni magunknak a megszületett törvény kapcsán” – írta a két miniszter a törvényjavaslat indoklásában.
“Mivel a vasárnapi munkavégzés tilalma kapcsán népszavazásra kerülhet sor, fontos mérlegelnünk, hogy milyen történelmi helyzetben kerül sor népszavazásra egy ilyen kérdésben. A kormány számára ma a legfontosabb kérdés a Brüsszel által szorgalmazott kényszerbetelepítés elleni egységes fellépés. Sokak számára az a cél, hogy a kényszerbetelepítés elleni egységes nemzeti fellépést megakadályozzák. Ezt megengedni felelőtlenség lenne” – írták.
A javaslat azt mutatja, hogy győzött a népakarat – mondta a parlamentben Tóbiás József MSZP-elnök. Szerinte azonban a kormány még mindig tartozik az elszámolással, hogy miért nem akarták engedni a népszavazást. Rogán Antal azt válaszolta neki: “egy kormányzásnál mindig nagyon fontos, hogy egy kormánypárt tisztában legyen azzal, hogy arra kapta a mandátumát, hogy az emberekkel együtt kormányozzon”. “A kormány képes volt arra, hogy mérlegelje: az egyéni képviselői indítványra elfogadott törvény megtette-e a hatását” – tette hozzá. Szerinte nem sikerült a családon belül meggyőzni a nőket, “márpedig a nők véleménye mindig is nagyon fontos volt számunkra”.
“Az eredeti ötlet a mienk volt, de a megvalósítás módja nem a mienk” – mondta Harrach Péter . Mint mondta, a KDNP elfogadja a kormány érdekeit, de “a munkavállalók érdeke a szabad vasárnap, és bármikor lehetőség lesz erre, mi mellette leszünk”.
(vg.hu)
Bal-Rad komm: MEGZAKKANT A DÖBRÖGISTA HORDA! ROSSZUL ÁLL A SZÉNA!
Hát gyorsan nekiállnak boglyát igazgatni. A vasárnapi boltzár-ők is érezték-SENKIT NEM ÉRDEKELT! Viszont hordaellenes éle lett volna, és egy olyan SIKERES NÉPSZAVAZÁS AMI ELLENÜK IRÁNYUL, politikai értelemben kivégezheti őket. És mivelhogy ŐK MÁR CSAK EGYETLEN TÉMÁBAN SZÁMÍTHATNAK az ország lakói többségének támogatására-migráció-ellenesség-hát abban a témában tartanak népszavazást!
MAGYARORSZÁG FELELŐS KORMÁNYA NEM MER AZ ORSZÁG SORSÁT BEFOLYÁSOLÓ KÉRDÉSBEN BRÜSSZELLEL SZEMBEN TÖRVÉNYT ELFOGADTATNI!-INKÁBB NÉPSZAVAZÁSOSDIT JÁTSZIK!
A Döbrögisztánt uraló-fosztogató rablóhorda csábvicsora ez a magyar népre! Egy álságos és undorító viselkedés a NÉPAKARAT ÉLÉRE ÁLLNI!
A betelepítés ellen is meghozhattak volna egy törvényt, oszt’ jónapot! Próbálja meg az EU-mégis! Ha a dolog a boltzár esetén megléphető-ÍME!-miért nem alkalmazható amigránsbetelepítési tervek ellen?
ESETLEG AZ ÁLLAMI FÖLDEK ELADÁSÁT ELLENZŐ NÉPSZAVAZÁSI KEZDEMÉNYEZÉSNEK IS ÚGY PRÓBÁLNAK ELÉBE MENNI, HOGY HOZNAK EGY TÖRVÉNY-VISSZAMENŐLEGES HATÁLLYAL? HOGY TILOS AZ ÁLLAMI FÖLDEK ELADÁSA?
Aligha ilyesmiben gondolkonak!-DE VALAMI HASONLÓBAN AGYALHATNAK! Hiszen még mindig fut két-KORMÁNYELLENES NÉPSZAVAZÁSI KEZDEMÉNYEZÉS! És mindkettő igencsak vonzó a magyarok számára! És mindkettő halálos veszély a döbrögista horda számára!
Ma már-és a jövőben!-minden a nem a döbrögisták által kezdeményezett népszavazási kezdeményezés politikai indíttatásű, és hordaellenes!
ÉG A TETŐ A BŰNSZERVEZET FEJE FÖLÖTT! MÁR CSAK RÁJUK KELL ROGYASZTANI, ÉS ARRA VIGYÁZZNI, HOGY EGY SE JUSSON KI AZ ÉGŐ HÁZBÓL!

Terrortámadások Dél-Oroszországban

Dél-Oroszország Sztavropol-határterületén lévő Novoszelickben három öngyilkos terrorista robbantotta fel magát a helyi rendőrség épületénél.
A hírek szerint a terroristákon kívül más áldozata a robbantásoknak nem volt.
Más jelentések szerint viszont két másik terroristák a rendőrök még az előtt likvidáltak, mielőtt azok robbantani tudtak volna.
http://www.balrad.com/2016/04/11/terrortamadasok-del-oroszorszagban/

Nem kvótákra van szükség, hanem határvédelemre

Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök szerint sem tartható megoldás a Brüsszel által erőltetett kvótarendszer a migrációs válság kezelésére – ehelyett olyan megoldásra van szükség, amit a tagállamok elfogadnak.
Az Európai Uniónak fokoznia kell a biztonsági intézkedéseket a schengeni övezet határain ahelyett, hogy újabb kvóta-tervezeteket dolgoz ki a migránsok elosztására vonatkozóan – mondta Bohuslav Sobotka, pénteken a lengyel kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatóján.
Csütörtökön az Európai Bizottság megtette azt a lépést, amiért a tagállamok egy része már a kezdetektől ellenzi a kvótarendszert: javasolta, hogy az Európai Unió változtassa meg a kvótarendszert, és az összes, az EU területére érkező bevándorlót osszák el a tagállamok közt, hogy ezzel segítsék Olaszországot és Görögországot, ahol a schengeni övezet külső határain továbbra is átengedik a migránsokat.
Sobotka kijelentette, hogy az utóbbi hónapok rámutattak: se a kvótarendszer, se a kormányok hatásköreinek átadása az Európai Bizottság számára nem tartható. A cseh kormányfő Varsóban találkozott a lengyel miniszterelnökkel, ahol kormányközi találkozó keretén belül egyeztettek a közös álláspontról.
Sobotka a Beata Szydlo lengyel miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatón egyértelművé tette, hogy az Európai Bizottság által erőltetett intézkedés nem járható út, és csak elmélyíti a problémákat – ehelyett olyan megoldásra van szükség, amit a tagállamok elfogadnak. A migránsok Európában letelepítését a visegrádi csoport (Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország) ellenzi leghatározottabban, de a V4 közös álláspontját szerte Európában követendő példának tartják a választók.

http://www.hidfo.ru/2016/04/nem-kvotakra-van-szukseg-hanem-hatarvedelemre/

Szíria

sv

Könnyen lehet, hogy Dél-Aleppo tartományban tegnap este megindult a szír kormányhadsereg várt offenzívája.
A tartomány délnyugati részében található Tumen Khan város megrohamozására készülődő szövetséges latorbandák alaposan melléfogtak a dolgoknak. Gond lehetett viszont a felderítésükkel, mert pontosan az offenzívára felkészült kormányerőkre rontottak volna rá! Cudar vége lett a latorrohamnak. Tucatnyi tankjuk, még több dzsihadmobiljuk veszett oda a pribékhordáknak, és rengeteg latoregyed nyúvadt ki, miközben a kormányhadsereg átgázolt rajtuk.
dap
Az este ráadásul az orosz-szír légierő is rázendített a térségben.
Észak-Aleppo területén sem jártak szerencsével a dzsihadisták. “Doumeira” légibázisra fájt a foguk. Bele is tört. Ezután egy hőerőmű elfoglalásával kísérleteztek. Az alkalmi lehetőséggel viszont a szír légierő remekül élt. Nagy egyetértésben a kurdokkal, aláfűtöttek a bűnbandáknak. A mintegy kétórás latorirtásba fordult csatározásban az erőmű ellen fenekedő bűnözőbandát teljesen megsemmisítették.
khal
Nem messze onnan, az amerikai légierő által támogatott “Szabad Szíriai Hadsereg” nevű bandára csapott le a rivális ISIS-horda. A “mérsékeltek” sorai igencsak meggyérültek, mire észbekaptak az amerikaiak, és göleresztettek néhány drónt. Azok meg a dzsihadistákat mészárolták. Komoly latorpusztulat volt arrafelé tegnap este.
Az orosz légierő tegnap több alkalommal is ápolgatta Raqqa martalócainak halálfélelmét. Pontosan tízszer.
Raqqa pribékjeinek irtása után rendszerint Homsz tartomány északkeleti része felé kanyarodta, és le is rendezték Es-Sühne és Arak falvak sátánivadékait.

http://www.balrad.com/2016/04/11/sziria-107/

Németország: a nők csak elkülönített vagonokban utazhatnak biztonságosan

Németországban a Lipcse és Chemnitz városai közt közlekedő vonatjáratok egy új “speciális szolgáltatást” biztosítanak női utasaiknak: elkülönített vagonokban utazhatnak, ahová férfiak nem léphetnek be. Megkezdődött a német társadalom integrációja; a hatóságok már nem tudják megvédeni a nőket a migránsok zaklatásától.
A Süddeutsche Zeitung beszámolója szerint a két város közt közlekedő járatok elkülönített vagonokkal indulnak, amelyekre férfiak nem szállhatnak fel. A lap szerint ezeket a vagonokat különösen az egyedül vagy kisgyermekkel (férfi kísérő nélkül) utazó nőknek ajánlják. A járatokat üzemeltető MRB vasúti társaság szerint
női utasaik részéről nagy igény mutatkozik ezekre az elkülönített vagonokra,
bár a “különleges szolgáltatást” a nyilatkozataikban nem hozták kapcsolatba azzal, hogy Kölnben az év utolsó napján, egyetlen nap leforgása alatt több száz nő ellen követtek el szexuális jellegű bűncselekményt afrikai és arab bevándorlók. A cég ugyanakkor közölte, hogy az új intézkedés “feltehetően hozzájárul majd a női utasok biztonságérzetének fokozásához”.
2015. december 31.-én Köln belvárosában egyetlen nap alatt több mint 500 nő vált áldozatává rablásnak és szexuális zaklatásnak. Az elkövetők mindannyian valamelyik afrikai vagy közel-keleti országból érkeztek, többen közülük a bűncselekmény elkövetésének időpontjában is menedékkérelmük elbírálására vártak. A Kölnben zajló szexuális zaklatások idején fokozott rendőri készültség volt érvényben, a helyszínen készült videofelvételek azonban arról árulkodtak, hogy a rendőrök nem intézkedtek a német nőket csoportosan zaklató migránsok ellen.
Január 12.-én a Bild német napilapnak nyilatkozott egy valódi neve elhallgatását kérő rendőr, aki elmondta, hogy felsőbb utasítások miatt nem léphetnek fel olyan bűncselekmények esetében, amelynek elkövetője bevándorló.
Emberi jogi szervezetek szerint az új intézkedés az utazó nők diszkriminációját jelenti, a német online közösségi médiában pedig gyakoriak az olyan kommentárok, melyben német férfiak kifogásolják, hogy ezzel az intézkedéssel ők esnek diszkrimináció alá. A “diszkriminatív” intézkedés mögött valójában az áll, hogy Németországban a hatóságok már nem tudják fenntartani a közrendet, és képtelenek megvédeni az állampolgárokat a déli országokból érkező agresszív migránsok zaklatásaitól.
Az országba közel kétmillió migráns érkezett egyetlen év alatt, azonban félhivatalos becslések szerint emellett további négyszázezer olyan bevándorló érkezett tavaly, akit nem is regisztráltak. A rendőrök kezét köti a liberalizmus dogmatikája; mivel a nőket zaklató migránsok csak az erőből értenének, a német rendőr pedig nem alkalmazhat erőt anélkül, hogy rasszistának bélyegeznék, a néhány milliós bevándorló közösség elkezdte magába integrálni a 80 milliós német társadalmat.
Amikor a fehér nők biztonságos utazásához már elkülönített vagon szükséges, az már a vég: nem a befogadó társadalom szabja a feltételeket a migránsoknak, hanem a többségi társadalom kezdett alkalmazkodni az országba érkező erőszakos kisebbséghez.


http://www.hidfo.ru/2016/04/nemetorszag-a-nok-csak-elkulonitett-vagonokban-utazhatnak-biztonsagosan/

Így rombolja a Fidesz a pénzügyi kultúrát

A kormánypárt elmúlt hatévnyi tevékenysége nyomán a pénzügyi kultúra amúgy sem nívós szintje jelentősen csökkent, annak ellenére, hogy a fejlett országokban éppen az ellenkező trend figyelhető meg. Magyarországon is elengedhetetlen lenne, hogy a lakosság minél szélesebb köre megértse az alapvető pénzügyi folyamatokat, hiszen mind a devizaadós-válság, mind a tavalyi év brókerbotrányai rámutattak arra, hogy a magyar lakosság jelentős hányadának fogalma sincs arról, hogy mi fán terem a kockázat, vagy mi is az a teljes hiteldíj mutató (THM).
Ennél azonban sokat tágabb körben érdemes vizsgálni a pénzügyi folyamatokat, hiszen az elmúlt 6 évben ahelyett, hogy egy modern szemléletváltást figyelhettünk volna meg, egyre inkább az tapasztalható, hogy a kormánypárt nem feltétlen híve a pénzügyi kultúra és az ehhez kapcsolódó folyamatok/technológiák fejlesztésében. Elég csak a tranzakciós adóra gondolni, a manyup-pénzek beszántására, vagy éppen a jegybank átláthatatlan ügyeire, amelyre már mindenki felkapta a fejét.
Mi is az a pénzügyi kultúra?
A nagyon szűken vett értelmezés alapján pénzügyi kultúra alatt a lakosság pénzügyi tudását, a pénzügyi alapfolyamatok megértését értjük. Például, hogy tisztában vannak-e olyan alapfogalmakkal, mint a kamat, vagy a kamatos kamat, az infláció, vagy éppen a THM.
Ennél persze sokkal tágabb körben is értelmezhető a pénzügyi kultúra, például, hogy a meglévő ismeretek mellett a lakosság képes-e jó pénzügyi döntéseket hozni, képes-e felismerni a modern pénzügyi folyamatok jelentőségét, és nem ódzkodik a legújabb trendektől/technológiáktól.
A magyarok pénzügyi tudása nagyon gyenge
Nem meglepő módon a pénzügyi kultúra Magyarországon sosem volt igazán fejlett, és a legutolsó felmérések is azt mutatják, hogy a magyarok közel fele pénzügyi analfabéta, azaz az alapvető fogalmakkal sincs tisztában. A 2015-ben készült felmérés alapján a lakosság 42 százaléka tudott félretenni pénzt, azonban a megtakarítok közül a legtöbben nem kamatoztatták a pénzüket, azaz vagy készpénzben, vagy a folyószámlán ült a félretett megtakarítás. Ez persze részben azzal is magyarázható, hogy a nagyon alacsony betéti kamat miatt nem is érte meg  lekötni a pénzüket, de erről majd kicsit később.
Egy másik fontos megállapítás, hogy az oktatási rendszerben csak minimális arányban fordul elő bármilyen jellegű pénzügyi oktatás. A legtöbb intézményben egyáltalán nincs olyan óra ahol szóba kerülnének olyan alapvető fogalmak, mint az infláció, a kamatos kamat, a hozam, vagy éppen a pénzügyi kockázatok (többnyire a matematika óra keretein belül vannak kamathoz kapcsolódó számítások, vagy éppen statisztikai feladatok).
De miért fontos erről beszélni?
Elég csak a devizaadós-válságra gondolni. A kétezres évek közepén, amikor igazán felfutott a devizahitelből történő ingatlanvásárlás, a hitelfelvevők többségének fogalma sem volt arról, hogy mi is az az árfolyamkockázat. A hitelfelvevők egyöntetűen úgy gondolták, hogy nem lesz problémájuk abból, hogyha svájci frankban adósodtak el, sokan pedig odáig mentek el, hogy egyszerre több lakást is vásároltak a minél nagyobb nyereség reményében. Tény, hogy a bankok tájékoztatása csődöt mondott, azonban a magyar lakosság sem volt a helyzet magaslatán: nulla pénzügyi tudással mentek bele olyan hitelfelvételbe, amelyre aztán később, amikor a svájci frank brutálisan felértékelődött, belebuktak. Ehhez persze az is kellett, hogy az adott pillanatban a forint és svájci frank kamatok között hatalmas különbség volt (emiatt jelentős megtakarítást lehetett realizálni), azonban a hosszú távban való gondolkodás egyáltalán nem volt jellemző a magyar lakosságra. Ez pedig rossz döntésekhez vezetett.
Egyre kevesebb a bankszámla
A pénzügyi kultúra egyik velejárója, hogy a lakosság mennyire fogékony az elektronikus pénzügyi eszközök használatában. Az elmúlt 10-15 évben mérsékelt növekedés volt megfigyelhető (a nyugat-európai országokhoz képest jelentős a lemaradásunk), évről évre egyre többen és egyre gyakrabban használják a bankkártyájukat, és egyre több szolgáltatást vesznek igénybe.
2013 óta viszont 520 ezer lakossági bankszámla tűnt el, részben a tranzakciós illetéknek, részben az alacsony betéti kamatoknak köszönhetően:
- Magyarországon jelenleg keveseknek éri meg betéti számlát fenntartaniuk, mivel a nagyon alacsony kamatkörnyezet miatt minimális a betéti kamat, így sok esetben a számlavezetési és a tranzakciós illeték el is viszi a hozamot. Általában csak akkor éri meg lekötni a pénzünket, ha több évre tervezünk, és persze az sem árt, ha minél nagyobb összeget tudunk lekötni.
- Mivel a tranzakciós illeték miatt a banki költségek is megdrágultak, egyszerű számlaszámot sem feltétlen éri meg fenntartani, annak ellenére, hogy pénzünk nagyobb biztonságban van egy banknak, és az átláthatóság szempontjából sem mindegy, hogy készpénzben vagy éppen elektronikus úton bonyolódnak le a tranzakciók.
A Fidesz a pénzügyi rezsicsökkentéssel próbálta kivédeni, hogy a bankok áthárítsák a költségeket, azonban a számok azt mutatják, ennek ellenére mégis sokan otthagyták a bankjukat.
Fontos lenne, hogy az elektronikus tranzakciók irányába tereljék az embereket, hiszen ezáltal növelhető lenne az átláthatóság, a feketegazdaságra gyakorolt hatás sem lenne elhanyagolható (ez részben látható az online-kasszák bevezetésének köszönhetően).
Manyup-pénzek beszántása, öngondoskodás hiánya
Egy másik fontos pont az öngondoskodás. Mint korábban írtuk, a pénzügyi kultúra szerves részeként értelmezhető a pénzügyi tervezés, ebben pedig az öngondoskodás is beletartozik. Itt elsősorban a nyugdíj-megtakarításokra érdemes gondolni, de az egészségpénztárak szerepe sem elhanyagolható manapság, ha figyelembe vesszük, hogy a magyar egészségügyi ellátórendszer mennyire borzasztó állapotban van.
Mivel a magyar nyugdíjrendszer jövője teljesen bizonytalan, ezért az öngondoskodás fontos lenne a lakosság részéről. Jelenleg azonban ennek csak egy pillére van: az önkéntes magánnyugdíj-pénztári befizetések. A magánnyugdíjpénztárak beszántásával jelentős mennyiségű megtakarítás tűnt el a semmibe, és a Fidesznek esze ágában sem volt felhívnia az emberek figyelmét, hogy azért nem ártana önkéntes úton félre tenni némi pénzt, mivel 10-20 év múlva nagy bajok lehetnek, részben nekik is köszönhetően. Természetesen ez csak irónia volt, hiszen a kormánypárt sosem fogja beismerni, hogy teljesen átgondolatlan volt a manyuprendszer beszántása - még ha voltak is problémák a második pillérrel -, és szerintük minden rendben van a nyugdíjrendszerrel. A másik oldalról nézve viszont a lakosság is elbizonytalanodhatott, hiszen ki tudja:  „ma a manyup, holnap pedig önkéntes pénztárak”?
Természetesen nem árt némi pénzügyi alaptudás ahhoz, ha valaki nyugdíjpénztárba teszi a pénzét. Mivel különböző kockázatú portfóliók vannak, nem árt tisztában lenni azzal, hogy milyen kockázatot is tartalmaz az, hogy portfóliónk például nagyobb arányban tartalmaz részvényeket, mint kötvényeket.
Ha hosszú távon szeretnénk megtakarítani, akkor érdemes megismerkedni a bankbetéten és a kamatos kamaton kívül tágabb fogalmakkal is.
A jegybank fura üzelmei
Fontos kitérni a jegybank szerepére is, hiszen alapvetően az MNB szerepe lenne, hogy a pénzügyi kultúrát fejlessze, és a pénzügyi rendszert minél „elfogadhatóbbá tegye a lakosság számára.
Ehhez képest mostanában minden sajtóorgánum a jegybank-alapítványok furcsa üzelmeivel van tele, arról már nem is beszélve, hogy a kormány megpróbálta eltüntetni 250 milliárd forint közpénz nyomát.
Márpedig ha a lakosság azt tapasztalja, hogy a jegybank a kormány segítségével megpróbál kibújni a transzparencia alól, akkor könnyen elbizonytalanodhatnak a hazai pénzügyi rendszer és folyamatokkal szemben.

TényTár

ÖT LUXUSTEREPJÁRÓ ÁLL MÉSZÁROS LŐRINC MAGÁNPARKOLÓJÁBAN

Impozáns házban lakik Orbán Viktor miniszterelnök jó barátja, Mészáros Lőrinc. A villa, amelyben az egykori gázszerelő él, százmilliókat érhet.
Felcsút polgármesteréről, Mészáros Lőrincről köztudott a falujában, hogy a terepjárók nagy rajongója. A helyiek szerint a miniszterelnök barátját sokat látni egy – újonnan legalább 30 millió forintot érő – Mercedes terepjáróban, amely azonban nem szerepel polgármesteri vagyonnyilatkozatában. Nem csak ez az autó, hanem még öt különböző terepjáró állt annak a luxusvillának a kertjében, amelyet a hivatalos tulajdoni lap szerint nem Mészáros, hanem a feleségével közösen tulajdonolt cége, a Mészáros és Mészáros Kft. birtokol.
lb
A Felcsút határában található, hatalmas, modern stílusú ház tekintélyes méretű kertjében ottjártunkkor tucatnyi ember gondozta a növényzetet. A kapunál őrbódé áll, az ott strázsáló férfi folyamatosan nyomon követte a mozgásunkat a kerítés körül. Később egy fekete Audi lassított le munkatársaink mellett, a benne ülő egyik férfi pedig arról érdeklődött, hogy a környéken lakunk-e.
A polgármesternél parkoló terepjárók egy külön erre a célra kialakított, fedett építmény alatt pihennek, vele szemben egy hatalmas melléképület áll. A Bors által megkérdezett ingatlanszakértők szerint a fotók alapján az épületegyüttes 100 és 300 millió forint közötti összeget érhet, bár az elhelyezkedés szempontjából nem a legjobb választás. Lényegében a falu legszélén található, viszonylag távol a központtól.
pkl
Mészárost a helyiek ritkábban látják a polgármesteri hivatalnál, inkább cége központi székhelyén tölti az idejét. Az iroda a település centrumában van. A polgármester nevén Felcsúton egyetlen ismert ingatlan sincs, vagyoni helyzete így kevéssé határozható meg. A Hatvanpuszta közelében kialakított óriási birtokot Mészáros bérli Orbán édesapjának cégétől. Az ingatlanról a polgármester korábban azt nyilatkozta: csak a mezőgazdasági gépeit tartja ott.
(bors)
Bal-Rad komm: “…bár az elhelyezkedés szempontjából nem a legjobb választás…”
-Szegény jó Lőrinc koma! Már csak a cigánysoron túl, a szeméttelepen innen talált helyet, ahol fölhúzhatta a kalyibáját.
Egyik tegnapi cikkünkben (http://www.balrad.com/2016/04/10/gorbe-tukor/) foglalkoztunk a magyar népesség költekezési szokásaival. Ami szerint-STATISZTIKAI ADAT-leggazdagabbjaink havonta 132 ezer forintot költenek magukra fejenként és havonta.
A jó Lőrinc CSAK AZ AUTÓIRA költhet (ne) ennyit-ha bele sem ül egyikbe sem-havonta. De hát LEHET hogy nem is az övé! MERT NINCS A VAGYONNYILATKOZATÁBAN! (Lehet, hogy csak cégautók! Vagy a zasszonyé! Vagy a gyereké!)