A brit
titkosszolgálatok több mint háromezer olyan személyt figyelnek meg,
akik lehetséges dzsihádisták, de erről nem tudnak megbizonyosodni,
ameddig nem kezdenek el bombát összeszerelni. További húszezer (!)
személyt pedig „járulékos kockázatként” tartanak nyilván, amiért
érintőlegesen már részesei voltak valamilyen hatósági fellépésnek, és
emiatt radikalizálódhatnak.
A The Times szombati beszámolójából
kiderült, hogy már egy egész hadseregnyi dzsihádista él az Egyesült
Királyságban. A brit titkosszolgálatok mintegy 3000 személyről
gyanítják, hogy dzsihádista, több mint 20000 fő pedig már valamilyen
korábbi terrorellenes fellépés során került a képbe érintőlegesen.
Utóbbi kategória azonban nagyon is valós
fenyegetést jelent, amit éppen a manchesteri terrortámadás esete
mutat: a 22 embert meggyilkoló terrorista ismert volt a brit
titkosszolgálatok számára, ám ő már csak „korábban megfigyelt személy”
volt, tehát közvetlenül már nem foglalkoztak vele a szolgálatok. Ekkor
szerelt össze egy bombát és robbantott fel több mint száz embert, akik
közül 22-en életüket veszítették.
A brit lap által nyilvánosságra hozott
információ komoly kételyeket vetett fel azzal kapcsolatban, hogy
egyáltalán meg lehet-e akadályozni a manchesterihez hasonló
terrortámadásokat. Több mint húszezer olyan személy él az országban,
aki bármikor rászánhatja magát a gyilkolásra, és ezt éppen Salman Abedi
esete igazolja, akit a titkosszolgálatok korábban megfigyeltek, de nem
tartottak közvetlenül veszélyes személynek.
A május végén történt terrortámadás óta
11 ember van őrizetben csak ezzel az egy esettel kapcsolatban, de a
hatóságok által végzett rutinszerű ellenőrzések mellékhatásaként tovább
bővül azoknak a köre, akik önmagukban korábban nem radikalizálódtak,
de a hatósági fellépést követően már a radikális prédikátorok meg
tudják győzni őket arról, hogy az állam ellenségként kezeli őket, ezért
készen kell állniuk a harcra.
http://www.hidfo.ru/2017/05/egy-hadseregnyi-dzsihadista-el-angliaban/