Frank-Walter
Steinmeier német külügyminiszter repüléstilalmi övezet létrehozását
javasolta Szíria felett, mert szerinte ez kell ahhoz, hogy be tudják
tartani a tűzszünetet.
A szerdán megjelent minisztériumi
közleményben az áll, hogy Szíriában mindent meg kell tenni a tűzszüneti
megállapodás betartatásáért, és ennek érdekében korlátozni kell a
légtérhasználatot.
Steinmeier az ENSZ közgyűlésének szerdai ülése alkalmából kijelentette, hogy “ha
van egyáltalán valós esély a szíriai tűzszünet betartására, ez a
katonai gépek minden tevékenységének beszüntetésén keresztül érhető el.”
Szeptember 9-én John Kerry amerikai
külügyminiszter és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter közvetítésével
létrejött a tűzszüneti megállapodás, ami három nappal később érvénybe
lépett. E szerint a tűzszünet érvénybe lépését követően csak a
terrorista szervezetek válhatnak katonai műveletek célpontjává. Egy
héttel a tűzszünet kezdetét követően azonban az amerikai légierő
bombázni kezdte a kormányerők állásait Kelet-Szíriában. Kedden pedig az
ENSZ humanitárius segélyszállítmánya semmisült meg ismeretlen
körülmények közt. Hétfőn a szíriai hadsereg semmisnek nyilvánította a
tűzszüneti egyezményt, mert a másik fél ahhoz nem tartotta magát.
Tavaly októberben Mark Toner amerikai külügyi szóvivő bejelentette,
hogy az amerikai hadsereg nem tud légtérzárat létrehozni Szíriában,
mert ehhez nem rendelkezik megfelelő logisztikai háttérrel a térségben.
Később az amerikaiak Szíria területén a kormány engedélye nélkül két
katonai bázist kezdtek építeni.
http://www.hidfo.ru/2016/09/repulestilalmi-zonat-akarnak-sziriaban-a-nemetek/
http://www.hidfo.ru/2016/09/repulestilalmi-zonat-akarnak-sziriaban-a-nemetek/