A keddi
bejelentésen a csillagászok azt mondták, még vizsgálják, hogy a két
Földhöz hasonló bolygó valóban lakható-e, és hogy megtalálható-e rajtuk
az élet valamilyen formában.
A
bejelentés szerint Teegarden csillaga körül, melyet 2003-ban észleltek
először, két sziklás bolygó kering – olvasható a National Geographic
cikkében.
A
csillagot a NASA asztrofizikusa, Bonnard Teegarden fedezte föl, amikor
olyan közeli vörös törpék után kutatott, amelyek eddig elkerülték a
felderítést.
Teegarden csillaga egy M típusú vörös törpe,
amely valószínűleg legalább nyolcmilliárd éves, vagyis kétszer több, mint a Nap, tömege pedig a Nap tömegének kilenc százaléka.
amely valószínűleg legalább nyolcmilliárd éves, vagyis kétszer több, mint a Nap, tömege pedig a Nap tömegének kilenc százaléka.
Ez az
ultra hűvös M színkép típusú vörös törpe energiája nagy részét az
infravörös tartományban sugározza, csak úgy, mint a Trappist–1, amely
körül hét földszerű exobolygó kering.
A Teegarden csillag távolsága azonban csak egyharmad a Trappist–1-hez képest,
mindössze 12 fényévre található a Naprendszertől.
A körülötte keringő két bolygó (Teegarden B és C) tömegében és méretében hasonló a Földhöz, és mind a kettő olyan pályán kering, amely lehetővé teszi a folyékony halmazállapotú víz jelenlétét a felszínen.
A körülötte keringő két bolygó (Teegarden B és C) tömegében és méretében hasonló a Földhöz, és mind a kettő olyan pályán kering, amely lehetővé teszi a folyékony halmazállapotú víz jelenlétét a felszínen.
A két bolygó és a csillag vélhetően hasonló korúak, ami elegendő időt jelent ahhoz, hogy az élet megjelenjen rajtuk.
Teegarden
csillagát három éve vizsgálják, és több, mint kétszáz mérés igazolta a
körülötte keringő két kisebb bolygó jelenlétét. A megfigyeléseket az
is segíti, hogy a csillag jelenleg nyugodt állapotban van, és nem
észlehetők a felszínén kitörések.
A Teegarden B keringési ideje 4,9 földi nap, míg a Teegarden C ideje 11,4 nap.
Ignasi
Ribas, a Katalóniai Űrkutatási Intézet szakértője azt nyilatkozta az
Astronomy & Astrophysics tudományos lapnak, hogy a Teegarden
mindkét bolygója potenciálisan lakható, és meg fogják vizsgálni, hogy
valóban alkalmasak-e életre, és vajon találhatók-e életre utaló jelek
rajtuk.
A
biztos kijelentésekhez azonban még további megfigyelésre van szükség.
Lehetséges például, hogy a számítások ellenére a két bolygó keringési
ideje gyorsabb, ami gátolhatja a lakhatóságot.
Forrás: www.hirado.hu