Görögország sikeresen beleesett a saját
csapdájába. Egy gazdasági haldoklás közepén levő ország, ami épp most
veszíti el a legnagyobb gyümölcsvásárlóját, Oroszországot. Mindez azért,
mert a görög vezetés jól átgondolt módon azonnal támogatta az EU
vezetése által propagált gazdasági és politikai elszigetelését
Oroszországnak. A görögök sajnos nagy igyekezetükben, hogy imponáljanak a
németeknek - akik gyakorlatilag az elmúlt pár évben eltartották
Görögországot - elfelejtették, hogy a még létező gazdasági ágazataik
elvesztésével végleg bezár a bazár.
Lássuk az adatokat. Görögország összesen
az exportra szánt mezőgazdasági terményeinek a 41,5%-át vitte csak
Oroszországba. Ez csak 2013-ban 406 millió euróra rúgott. Ebből 25,7
milló € kiwi, friss barack 24.5 millió €, eper 23,5 millió €, nektarin
10 millió €, oliva 4,8 millió €. Érdekes adat, hogy az összes
Görögországban megtermelt eper 50%-át az oroszok vették meg. A görög
termelők a maradék bevételeiknek elvesztésének a hírére követelni
kezdték, hogy a kieső bevételeiket az EU pótolja. Ez nem fog
megtörténni, hiszen az EU-ban mint oly sok másból is, gyümölcsből is
túltermelés van. Ebből eddig nem volt probléma, mert a 200 millió lakosú
Oroszország bőven vette a nyugati gyümölcsöt. Ez az ajtó azonban
bezárult.
Az európai termékek kizárásának hírére
Chile, Argentina és Törökország azonnal benyomakodtak a kereskedelmi
résbe, a hírek szerint napokon belül megkötik ezekkel az országokkal az
új szerződéseket a gyümölcsszállítások megindulásáról. Lehet, hogy
hazánknak is lépnie kellett volna? Biztos. Azonban ez a hajó is elment
számunkra, hiszen ki kell tartani az EU mellett, ami oly sokat adott
nekünk, nemde?
http://www.hidfo.net/2014/08/09/kitort-panik-gorogorszagban-zuhan-gyumolcs-ara
http://www.hidfo.net/2014/08/09/kitort-panik-gorogorszagban-zuhan-gyumolcs-ara
Köszönhetjük az Uniónak – Ennyit buknak a magyar exportőrök
Az orosz válaszintézkedések hazai termelőknek és gyártóknak is fájni fognak… Azonban nem lehetne ezeket a visszatartott termékeket, végül a magyar fogyasztókhoz eljuttatni?
ITAR TASZSZ:
Az orosz kabinet elfogadta azoknak a külföldi mezőgazdasági termékeknek
a listáját, amelyek az importkorlátozás alá esnek. A felsorolás alapján
egy évig korlátozzák az Oroszország elleni szankciókat foganatosító
államokból származó agrárcikkek bevitelét.
Dmitrij Medvegyev kormányfő szavai
szerint; augusztus 7-től, – a marha-, sertés- és baromfihús mellett a
hal-, sajt-, tej-, zöldség- és gyümölcsimportot állítják le
Ausztráliából, Kanadából, Norvégiából, az USA-ból és az EU-ból.
És mivel Magyarország az Unió tagja, – egy évig a magyar árukra sem vevő Oroszország.
A KSH adatai szerint
Magyarország közvetlenül mintegy 190 millió dollár értékben szállított
2013-ban az orosz piacra, azaz ennyi volt a hús- és húskészítmények,
tejtermék és tojás, valamint zöldségfélék és gyümölcsök exportja tavaly.
A kivitel jelentősen nőtt a 2012-es 145,3 millió dollárhoz viszonyítva.
– Ám, az Uniónak köszönhetően, ennek a növekedésnek most vége szakadt.
Kivételek azért vannak: A gabonafélék, a
takarmányok és az élő állatok nem szerepelnek a tiltó listán. Az
alkoholra sem vonatkozik a tilalom, ahogyan a bébiételekre sem.
Oroszország számított eddig Európa második legnagyobb élelmiszer- és
ital-felvevőpiacának, az Európai Bizottság szerint 2013-ban az export
értéke 7,4 milliárd dollár volt.
Úgyhogy a magyar bortermelőket,
sörfőzőket és likőrgyárakat, – valamint a gabona és takarmány termelőket
és az élő állatokat szállító cégeket kivéve, – fájni fog minden olyan
élelmiszer termelőnek és gyártónak az orosz beviteli tilalom, aki
elhitte a kormány önállóan kezdeményezett úgynevezett “Keleti nyitás”
politikáját. És a magyar kormány, mely minden csipp-csupp ügyben képes
ellenállni az Uniónak, – nem tudja, vagy nem is akarja megvédeni a saját
termelőit, gyártóit – és nem képes az igazán lényeges ügyekben külön
utakon járni.
Mint ahogy az eredetileg az Unió
Oroszország elleni szankcióit illetően sem tudta a saját külön útját
megtalálni, – hanem szolgalelkűen másolta ez EU intézkedéseit, –
melyekre válaszképpen jöttek meg a fenti orosz lépések.
Köszönhetjük tehát az EU-nak, s a
töketlenkedő kormányzatnak ezeket a veszteségeket. S mint mondtuk
nemrégen: Ez még csak az eleje.
Abban az esetben tehát, ha nem
sikerül ezeket a termékeket máshol eladni, ekkora kár érheti a magyar
gazdaságot. – De mivel az uniós piac már az embargó előtt is telítve
volt, – most még inkább, – ezért megkérdezzük: Nem lehetne ezeket a
termékeket a magyar fogyasztókhoz eljuttatni? Ja, vagy-hogy ez némileg
csökkentené az élelmiszerek árát? – Nos, ez az aminek biztosan örülnének
az emberek.
Kiket sújtanak a legjobban az orosz szankciók?
A frissen bejelentett orosz szankcióknak
a fő szenvedő alanyai Németország és Lengyelország lesznek. A
teliszájjal kiabáló lengyel harcias vezetés hirtelen nagyon csöndben
lett, miután kiderült, hogy a GDP-jük jó részét el fogják veszíteni. Az
Egyesült Államokat - nem meglepő módon - nem érintik súlyosan az orosz
korlátozások. Az USA most is mással végeztette el a piszkos munkát, és
fő szövetségesének, Németországnak bármilyen szintű gazdasági
visszaesése jól jön az Egyesült Államoknak.
Oroszország tehát megtiltotta a gyümölcs, hús, hal és tejtermékek behozatalát
az EU 28 országából, az Egyesült Államokból, Kanadából, Norvégiából és
Ausztráliából egy évig. Az alábbi táblázatban láthatóak az országok,
akik a legtöbbet exportálták Oroszországba 2013 évben. A vastagon szedetteket érintik mostantól az orosz tiltások.
Ország | 2013 évi export Oroszországba (milliárd $) |
Fehéroroszország | 2,74 |
Brazilia | 2,41 |
Ukrajna | 1,99 |
Németország | 1,83 |
Törökország | 1,68 |
Kína | 1,61 |
Lengyelország | 1,55 |
USA | 1,54 |
Hollandia | 1,42 |
Franciaország | 1,42 |
Olaszország | 1,34 |
Spanyolország | 1,26 |
Egyéb EU országok | 4,88 |
Ahogy korábban már beszámoltunk róla,
Görögországot is keményen érintik az orosz tiltások. A görög ellenzéki
pártok és a gazdák képviselői Athénban jelenleg is nyomást gyakorolnak a
kormányra, hogy a görög kormány menjen szembe az EU-val, és ejtse az
oroszokkal szembeni szankciókat, hátha még menthető a helyzet -
meglátásunk szerint nem az. A listán ugyan nem szerepel, de a NATO és EU
tag Litvánia a GDP-jének 2.5%-át veszíti el az orosz tiltások hatására.
Nekik is megérte. Finnország előreláthatólag 535 millió $
bevételkiesést fog elszenvedni.
Mi lesz az oroszokkal?
Természetesen a nyugati sajtó épp azt zengi, hogy éhen fognak halni, nem
lesz gyümölcs se egyéb termékek, eljő az orosz apokalipszis, Moszkva
lángba borul, és az EU diadalmaskodik. Az igazság ezzel szemben az, hogy
9,5 milliárd € rés keletkezett az orosz élelmiszerpiaci szektorban. Ez
akkora összeg, hogy még az új-zélandi sajttermelők is bejelentkeztek az
orosz gazdasági minisztáriumba, hogy az orosz piacra szeretnének
belépni. A latin-amerikai vezetők bejelentették, hogy országaik készen
állnak a "gyümölcsűr" betöltésére. Mindeközben az orosz központi vezetés
50 milliárd dollárt különített el az orosz gazdák számára, hogy
lehetőleg a keletkező kiesést "házon belül" oldják meg.
Szemben a nyugati hangzatos
ál-szankciókkal Oroszország úgy fest, hogy képes lesz újabb csapást
mérni a nyugati fertőre. Lassan de biztosan a nyugati országoknak meg
kell fizetniük az arroganciájukért.
Nagy Kálmán