Kiadta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a figyelmeztetést; a Nyugat-Afrikában terjedő ebola-járvány rendkívüli esemény, ami közvetlen veszélyt jelent más országokra is, és "globális választ követel". A közlemény szerint fokozott a veszélye annak, hogy a vírus nemzetközi terjedésbe kezd. Ez volt az eredménye annak, a WHO által tartott kétnapos konferenciának, ami az ebola-járvány terjedésébe intézett eddigi befektetéseket és médiapropagandát koronázta meg.
Korábban a WHO hasonló figyelmeztetéseket adott ki a madárinfluenza kapcsán is 2009-ben. Mi az összefüggés?
Az ebola egyelőre nem tűnik semmi egyébnek, mint egy nagyon alaposan megtervezett és nagyon jövedelmező globális befektetés, ami az emberek halálfélelmére épít. A fővonalú média már akkor elkezdett ebolával foglalkozni, amikor még csak 3 megbetegedés volt. A WHO karanténja már akkor az érintett területen volt, amikor még meg sem találták az első fertőzöttet. Majd a fővonalú média napi szinten elkezdte csepegtetni a híreket: "még ketten meghaltak - ebola". "Még hárman meghaltak - ebola". Igaz, a halálesetek száma még meg sem közelítette azt az értéket, mint ahányan egy nagyobb influenza-járvány során a szövődményekben életüket vesztik, a fővonalú média máris globális járvány lehetőségéről beszélt. Aki ismeri a kapitalizmus törvényszerűségeit, mindebből levonhatta a következtetést, hogy "már megint el akarnak adni valamit".
A "konteókkal" az a gond, hogy ezesetben logikailag nem túl megalapozottak. Ha egy nemzetközi összeesküvés azzal a céllal szabadít halálos járványt a világra, hogy annak több száz millió halálos áldozata legyen, a médiában nem lehetne eboláról hallani, a gyorsabb és észrevétlenebb terjedés érdekében.
Hídfő.net | Elrettentő képek, ebola-propaganda
Az ebola esetében azonban a médiafelhajtás magasan túlszárnyalja a halálesetek számát, vagyis propagandával van dolgunk, egy globális marketing nagyon alapos előkészítésével.
- Napi 1 hír, annak kapcsán, hogy éppen hol tart az ebola-járvány, és mennyi a halálesetek száma.
- Néhány hír arról, hogy éppen melyik országba szállítottak ebola-fertőzött beteget, hogy meg legyen alapozva a veszélyeztetettség-érzés az említett területeken.
- A biztonság kedvéért az Egyesült Államokba és az Európai Unióba is szállítottak ebola-fertőzött beteget, hogy mindkét fő piacon meg legyen alapozva a marketing.
- Kísérleti stádiumban az ebola elleni vakcina, egy-két beteg önként aláveti magát a kezelésnek, majd "javulást mutatnak".
- Lassan következhetnek azok a hírek, melyek beszámolnak arról, hogy az USA területén, illetve EU-tagállamban is találtak ebola-fertőzést. Esetleg néhány halálesetről számol be a média, az elhunytak szervezetében pedig "bizonyíthatóan kimutatható volt az ebola".
- Néhány hónap pánikoltatás után következik az örömhír: feltalálják az ebola ellenszerét.
- A kormányok hatalmas mennyiségben rendelik az ebola elleni vakcinát, majd a kormánypropaganda örömmel beszámol arról, hogy a lakosság védve van.
- Mindenki 3-5000 forintért megveheti.
Hányan oltották be magukat madárinfluenza ellen? Emlékezzenek csak vissza, hogy épp a fenti forgatókönyvet követte a madárinfluenza propaganda is. Minimális haláleset, több milliárd eladott vakcina a világ összes táján. Az ellenszert "feltaláló" magánvállalat csillagászati összegekért eladja a vakcinát a kormányoknak, a kormányok pedig továbbértékesítik az egyszerű állampolgárnak. Az a kormány, amelyik megteheti, pénzért adja és profitot csinál rajta. Vagyis a vakcina eladása hatalmas profit a "feltalálónak", hatalmas profit a kormánynak. Mindenki jól jár, mi pedig addigra már örülünk, hogy csak néhány ezer forintot kell fizetni, és nem halunk meg. Rosszabb helyeken (pl. Magyarország), ahol az emberek nem engedhetik meg azt a kis összeget sem a vakcináért, a kormánynak nincs lehetősége profitálni a vakcinából, amit megvetetnek vele. Rosszabb esetben ingyen kiosztják, és tesznek néhány ügyetlen próbálkozást, hogy belpolitikai előnyt csináljanak belőle.
Tehát most van az a fázis, amikor még nem kell rettegni, de aggodalommal kell figyelni az ebola terjedését. Van már odaszállított beteg, Spanyolországban és az Egyesült Államokban, lassan jöhetnek a véletlen megbetegedésekről szóló hírek és a pánikkeltés hazai térfélen. Az már most tudható, hogy Magyarországon van ebola-minta, a hatóságok "képesek felismerni" az ebola megbetegedést. Ezt amiatt kellett bejelenteni, mert néhány nappal korábbi hírek szerint Magyarországon még a betegség felismerése is gondot okozna, mert nincs ebola minta.
Az ellenszert fejlesztő Tekmira tőzsdei árfolyama már napokkal ezelőtt szárnyalni kezdett. Aztán a CNN egy másik vállalatról beszélt, ami vakcinát fejleszt, erre a Tekmira árfolyama 7%-ot esett. A befektetők most találgatnak, melyik vállalat lesz a nagy durranás, honnan veszik majd a kormányok a vakcinát. Amikor elkezdenek jönni a hírek, hogy valaki az Európai Unióban is megbetegedett, és korábban valamelyik rokona valamelyik afrikai országban nyaralt, akkor lehet tudni, hogy a kormány lassan már rendeli a vakcinát. Mivel Washington diktál a magyar politikában is, kénytelenek megvenni. Nyugaton talán még megtehetik, hogy eladják az embereknek profittal, idehaza inkább a kispadon ülve figyelik a nagy játékosokat, akik ezen profitot tudnak csinálni. A lepukkant balkáni országokban inkább csak lenyúlják a költségvetés egy részét, majd az ebolára fogják ("meg kellett venni a vakcinát, ami jelentős kiesés").
Jön az ebola. Egyelőre úgy tűnik, hogy ezen a járványon mindenki jól jár, kivéve azt a néhány afrikait, akinek az lett a sorsa, hogy példát statuálnak vele egy globális marketing részeként. Az amerikai/európai állampolgár pedig csak örüljön, hogy nem halt meg. Az ebola-járvány történetének legfogósabb kérdése, hogy mire lesz költve az a hatalmas összeg, amit a nyugati kormányok és a vakcinát kifejlesztő vállalatok bezsebelnek. Lehet találgatni.


http://www.hidfo.net/2014/08/08/halalos-virus-haldoklo-amerikai-gazdasag-megmentesere