2014. augusztus 8., péntek

Sötét fellegek Európa egén...

Sötét fellegek Európa egén...Amint várható volt, a gázai "offenzíva" négy irányú célt szolgál ki. Elsődleges célként figyelemelterelés az ukrajnai eseményekről, másodlagos célként Gáza felszámolása, harmadlagos szempontként arab támadás kiprovokálását, és nem utolsó sorban a gázai területek olaj -és gázkincsének 1976-óta folyó palesztin népirtás keretében való megszerzését. De súlyos következményekkel jár az oroszellenes szankciók bevezetése, elsősorban Európa vonatkozásában is, mint a "buta gyerek esetében, aki azért sem fogadja el az ételt, inkább éhen halna", mert vélt vagy bebeszélt sérelme miatt "durcás". Európa megvásárolt és idegen érdekeket képviselő kormányainak nagy szüksége lesz hamarosan az országaikat ellepő idegen haderőkre, hatalmuk fenntartása érdekében (mert a lakosságra nem számíthatnak). Túl sokba kerülnek az amerikai, brit és izraeli érdekek elsősorban Európának, de főleg a lakosságnak. Ez a sarokba szorított patkány tipikus esete. Az összes patkány szívesen leválna erről a "csecsről", mert bármikor "felrobbanhat", de ebből a "mókuskerékből" nincs kiszállás, csak koporsóban, bár a sírjukat maguk ásták meg, "jó Júdás-pénzért"...

A gázai események egyben közeli záró aktusai is a gázai palesztinok kiirtásának. Jó zsidó szokás szerint tűzzel-vassal irtják a palesztin területek egykor többnyire zsidó, de iszlamizálódott vagy keresztény vallást felvett népességét, mondhatni "véreiket", de Izrael lakosságának több, mint 95%-a kazár-zsidó, és mint ilyenek sohasem éltek korábban Palesztinában. "Nyúl halálát róka bánja, mert az is az ő fajtája", mondja a kínai közmondás, de zsidóéknál ez nem így van. Benjamin Netannyahu - eredetileg az apja által felvett Benzion Netanyahu név, Benzion Mileikowsky lengyel cionista zsidó nevet takar - a szokásos kegyetlenséggel alkalmaz tiltott fegyvereket, a polgári lakosság hatékony és minél kegyetlenebb eszközökkel való bombázásához, elpusztításához. Ez utóbbi az ukrajnai helyzet híradásokban háttérbe szorításával félretájékoztatja Európát, és létében fenyegeti. Az USA által kiprovokált és nyomásukra, felbujtásukra és támogatásuk miatt létrejött napról-napra romló állapot Európa gazdasági összeomlását idézi elő.

A helyzetet lehet úgy tekinteni, hogy az ISIS, később ISIL, "hagyományokat őriz". Baghdadi zsidó származása sok mindent megmagyaráz, ahogy korábban a Bush-család és Oszáma bin Laden családja közötti szoros kapcsolatok is, vagy a szaudi "uralkodóház" származása és az al-Kaida szaudi támogatása. Az ISIL ugyanúgy jön a képbe, mint a zsidók által irányított ukrajnai "Jobb Szektor", vagy az ‘American PMC Academi’ és a ‘PMC Greystone Limited’ martalócai és a lengyel belügyminiszter Bartłomiej Sienkiewicz katonai magánvállalatának; az ‘ASBS Othago-nak zsoldosai. Ezen szervezetek elpusztítása, még ha nagy árat is követel, de megtisztulást jelent. A "férgek" kevesebben vannak, és nagyobb arányban pusztulnak, mint a normális emberek ez esetben, mert létrejön az összefogás ellenük. Sajnos ez a létrehozandó Eurázsiai Unió szempontjából sem jelent egyenlőre túl sok jót, bár egyesek már annak értékelik. Kétségtelen, hogy Oroszország számára fejlesztési lehetőséget biztosít az európai és amerikai mezőgazdasági termékek embargója, de Európa amerikai nyomásra ezen is bukik, méghozzá sokszorosát, mint az oroszok.

Ahogy Ban Ki Mun mondta, Gáza a világ szégyene, de az "Arab Tavasz" is az volt, ahogy Irak, Líbia, Afganisztán és az ukrajnai események, de visszamenőleg a vietnami-kambodzsai és az I-II. Világháborúk is. Közös elemük a "kapitalizmus" fokozatos, de egyre nagyobb mértékű torzulása, a hatalomkoncentrációs folyamatok gyorsulása. Ennek sarokponti eleme a 2277 számú amerikai szenátus elé terjesztett törvényjavaslat, amely már a III. Világháború elindításáról szól, de pontosítva arról, hogy USA nyomásra USA-Európa duóval támadást indítsanak a FÁK, vagyis Oroszország és a Független Államok Szövetsége ellen, amibe hamarosan bekapcsolódna Kína is, ha a "két legyet egycsapásra" elv alapján az USA és Európa leállítja a kínai importot. Az Amerikai Egyesült Államok kormányát az orosz agresszió megelőzéséről szóló 2014. május 1-i törvény jogosítaná fel a következőkre az európai lakosság belegyezése nélkül, elsősorban német közreműködésre építve. A "törvény" kivonata röviden (zárójelben a saját kommentárom):

1. Szankciók és korlátozások, diplomáciai intézkedések, olaj-és gázipari technológiák zárolása. (A technológiáik nélkül is meglenne bárki.)
2. Az "orosz demokrácia" és a civil szervezetek támogatása. (Ami az USA esetében kivétel nélkül az országok felforgatását, polgárháború kirobbantását, majd kifosztását jelenti.)
3. Katonai segítségnyújtás Ukrajnának. (A bábkormány védelme és az ellenzék kiirtása. Zsidó-betelepítés.)
4. Kiterjesztett biztonsági erő képzés, támogatás és védelmi együttműködés a legfontosabb nem-NATO államokkal. (Iraki, líbiai, ukrajnai állapotok előidézése.)
5. Földgáz-export kézbesítése, az európai és eurázsiai energetikai függetlenség kialakítása. (Amerikai, Rockefeller és Rothschild érdekeltségekbe tartozó olajvállalatok számára megszerezni a kiszemelt országok fosszilis energiahordozókészleteit, és eladni a tulajdonosoknak.)
6. Kibővített műsorszórás az egykori Szovjetunió országaiban. (Amerikai propaganda és megtévesztés terjesztése, demoralizálás.)
7. Egyesült Államok védelmi segítségnyújtása Európában és Eurázsiában. (Jelenleg a világra nézve az USA, Izrael, Nagy Britannia, Franciaország és Kína jelenti a legnagyobb kockázatot és veszélyt.)
8. Haladéktalanul véget vetni az Európa Tanács Elnöki irányításának, és az elnök szerepét az Egyesült Államok Fegyveres Erői parancsnoka 180 napos időszakra átveszi, amint beiktattják az ezt kimondó törvényt. A harchoz szükséges erők átcsoportosítása megtörtént, a csere erők helyükön vannak, vagy a tervek szerint elfoglalják a helyüket. (S.2277 IS 1. (b) alapján az USA átvenné Európa irányítását és bevezetné a "katonai irányítást"! Erről a 2010. februárjában kiszivárgott EKB tervezet kapcsán már sok esetben írtam).
9. Az Egyesült Államok Európai Parancsnoksága készenléti tervei szerint az átcsoportosított erőktől megköveteli Európa és Eurázsia nemzeti fegyveres erőivel, más NATO szövetségeseivel az együttműködést, kijavítani az esetleges hiányosságokat egy előre nem látható eseményre is felkészülve Európában. ("Előre nem látható esemény" Kína és a Közel-Kelet belépése.)
10. A törvény beiktatása után minden 180 napon belül az elnök elé terjesztik a szükséges tervkorrekciókkal és beleértve a költségbecslést, a reagensek által tett lépések alapján. sb2277

2014-2017. között minden pénzügyi évben 50 millió dollár az (a) bekezdésben leírt tevékenységek használati alapja. A "hatékonyságot tartósan megalapozza a NATO erőknél Lengyelország, Észtország, Lettország, Litvániában és más NATO-tagországokban". A végrehajtás felgyorsítására három szakaszos európai adatíva került létrehozásra. A sort még folytathatnám, de az egész lényege, hogy az európai rakétavédelmi rendszerek, a "kölcsönös segítség nyújtása", Európa megszállása és az amerikai parancsnokságú katonai irányítás bevezetése a globális rabszolgaság alternatívája.
Másik lehetőségként Európa szétszakadása és újrafelosztása szerepel. Az amerikai verzió szerint az európai nagytőkéseket fokozatosan felzabálnák az amerikai érdekcsoportok. Európa valójában is gyarmati státuszba kerül, amihez még nem elegendő az egyesült USA-brit-izraeli haderő. Európa szétszakadásakor a divízió eredményeként, belháborúk árán, Kelet -és Közép Európáig orosz-német vezetésű, BRICS-hez csatlakozó államközösség jönne létre, de ez ellen összpontosított támadást indítana az előzőekben említett triumvirátus, esetleg kiegészülve Franciaországgal.

Mint látható, Európa totális elfoglalása és térdre kényszerítése a cél, Ukrajna csak indok és Palesztina "csak" egy több szinten számukra hasznos elterelő fedősztori. A 2277-szerinti felállás miatt ürítik ki a budapesti minisztériumokat és költöztetik ezeket vidékre 2015-re, mert Európa logisztikai központját már legalább 15-20 éve ide tervezték. Az USA kormánya a 2277-es törvényben számos helyen említi az USA-NSZK globális együttműködést, kiegészítve és megerősítve az EU tagállamai haderőivel. Több, mint érdekes, hogy az USA és Oroszország is az NSZK-ra hajt. Bárki, aki a Német Szövetségi Köztársasággal (Németország nem létezik) szövetséget tud létrehozni, az az egész világot képes uralni, technikai, technológia fölény birtokában.
Nem utolsó szempontként az USA és Európa lakossága nem harcol globálisan saját rabszolgaságának "kiharcolásáért", ami hosszú távon tömeges dezertálásokban, egyre nagyobb arányú belharcokban és belső megosztottságban fog kifejezésre jutni. A kapitalista kifosztó és rabszolgaságba taszító nyugati rendszerek rákényszerítik az ellenfelet, hogy becsületesebb legyen, mint eredetileg szándékozott...

Most még a legtöbben, akik megtehetik, nyaralnak, mulatnak, úgy élik világukat, mintha nem lennének baljós előjelek, nem tudnák, hogy mi készül ellenük, de az intő jeleket már észrevehetik. Egyre több katona és katonai technika érkezik az országba. A Közjegyzői Kamara már nyílt törvénysértésekre vetemedik, szembe megy a kormány döntéseivel. A DK hatalomátvételben reménykedik, miközben a FIDESZ-KDNP eszeveszett tempóban rabolja ki az országot. Az emberek figyelmét szándékosan terelik el az egyre közelebb kerülő létkérdéseket érintő problémákról. Ukrajnában már nyilvánvaló, hogy télen nem lesz fűtés, de szándékosan tovább rontják a helyzetet Európában is. Nincs energiaellátási alternatíva. Olyan üzleti partnert szankcionál Európa, akitől a léte függ. Akik tehetnének ez ellen, spájzolásukban bíznak. Egyre gyakrabban hallani a britek, németek, de Magyarország EU-s kilépéséről, miközben Izrael mindent elkövet a közel-keleti háború kirobbantása érdekében. Az Európába betelepített iszlám hívők már megkezdték Európában is az egymás elleni háborújukat. Három éve már írtam "Európa kiirtása Bilderberg módra" címmel egy több nyelvre lefordított cikket. A norvég belügyminiszternek már a cikkben közöltektől is felállt a szőr a hátán. Most, a gutaütés kerülgetheti, de ők talán nem fognak fázni éhesen a sötétben...
Link

/Tulok/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése