Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2021. augusztus 27., péntek
Ha jóváhagyják az öt hónapos emlékeztető oltást, a ma született gyermekeket 175 alkalommal olthatják be a COVID ellen életük során.
Joe Biden megerősítette, hogy tárgyalásokat folytat Dr. Anthony Faucival arról, hogy öt havonta javasolt emlékeztető oltásokat felvenni a Pfizer COVID-19 vakcinájából.
Eredetileg
az amerikaiaknak azt mondták, hogy két oltás kell, és az megvédi őket.
Majd később 8 hónapos emlékeztető oltásokról beszéltek, majd a hat
hónapos és mostmár az öt hónapos vakcinálás a téma..
Ha a Pfizer vakcinát kiterjesztik a gyerekekre is, az azt jelentené,
hogy a ma született gyermekek életük során 175 oltást kaphatnak a
COVID-19 ellen.
Joe Biden augusztus 27-i sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, hogy egyztetnek a szövetségi egészségügyi tisztségviselőkkel arról, hogy az első két oltás után öt hónappal ajánlják a COVID emlékeztető oltásokat, nem pedig a korábban tervezett 8 hónapos rendszerességgel.
President Biden says there are discussion with federal health officials about offering COVID booster shots as early as five months after full vaccination, rather than the previous plan of eight months: "I spoke with Dr. Fauci this morning about that" pic.twitter.com/3ER7DrZUlc
— CBS News (@CBSNews) August 27, 2021
UKRAJNA: Mesés tárgynyeremények a covid-sorsolásokon
Az ukrajnai Vinnyicában autót, tévét és kerékpárt is kisorsolnak azok között, aki beoltatták magukat koronavírus ellen. A sorsoláson azok a 16 év feletti vinnyicai lakosok vehetnek részt, akiknek megvan mind a két védőoltása - írja a Kárpátinfo.net a Vinnyiciai Városi Tanács sajtószolgálata nyomán.
Az akció szeptember elejétől december 31-ig tart.
Annak érdekében, hogy mindenki részt vehessen rajta, a nyereményjátékokat háromszor sorsolják ki: október 19 -én, november 15-én és december 17-én.
- Október 19-én és november 15-én 15 tévét és 15 kerékpárt sorsolnak ki.
- December 17-én pedig 20 tévét, 20 kerékpárt és egy Toyota Corolla típusú gépkocsit, ami a főnyeremény.
A promóció nyerteseit elektronikus szolgáltatás segítségével, a regisztrált résztvevők közül véletlenszerű számok kiválasztásával határozzák meg.
Stoffán György: Súlyos megbetegedések világszerte – legtöbbnyire a politikusokat érinti
Nézem, hallgatom, olvasom a híreket és csak álmélkodom azon, hogy milyen ostoba teremtmény az ember. Az idő múlásával, mintha valami ismeretlen kór támadta volna meg az egész emberiséget, azaz, az egész emberiség agyát. Ebben kivált a politikusok járnak elől, nagymértékben bizonyítva saját fertőzöttségüket. A kisebb mértékű tünetek a társadalom minden szintjén láthatóvá váltak, főként a közösségi oldalakon, de az egyházakban, és a világi civilszervezetek vezetői és tagjai sorában is. A betegség legkirívóbb tünete az okoskodás, ami nem csupán a tett halálát, de a tehetetlenség teljes bizonyosságát is mutatja. E szánalmas tehetetlenségben is kirívó a betegség másik tünete, a gyűlölködés. Mindenki mindenkit támad, mindenki mindenkinek az ellensége és mindenki számára az az egyetlen igazság, amit ő maga vall. Igaz, a saját igazsága is úgy kezdődik, hogy „elfogadom a mások véleményét is, tolerálom azt, de…” – ám, máris felhúzná a géppisztolyt e tolerancia jegyében.
A súlyos kór kutatása arra a következtetésre jutott, hogy a kór okozója a főniciaiak találmánya, a pénznek nevezett méreg. Hatása nem függ politikai, érzelmi, vallási, eszmei elkötelezettségtől és mindegy ki terjeszti. A betegség kezdeti szakaszában teljesen egészségesnek tűnik a páciens, majd minél több kórokozó birtokába kerül, annál súlyosabbak a tünetek. Megjelenik e kórokozó a másik mutánsa is, a kapzsiság, amely abban mutatkozik meg, hogy a kórokozót a beteg sajátjának tekinti, és megfertőzni sem akar senkit, sőt, ha valaki más is megfertőződik, akkor annak a kórokozóját – pénzét – is el akarja venni. A kór mindaddig nem jelentett veszélyt, amíg jól körülírható területen fertőzött. Ma már azonban világjárvánnyá nőtte ki magát. Az élet és a társadalom minden területén súlyos elváltozásokat okozva, de veszélyezteti a Föld nevű bolygó egészséges fennmaradását is, ami ellen a Föld nevű bolygó az utóbbi időben öngyógyító folyamatok beindításával kezdett védekezni. Földrengések, árvizek, tűzvészek, vulkánkitörések és a jégtakaró felolvadása, összességében ennek a védekező mechanizmusnak a részét képezik, de a betegségtől ezt a folyamatot nem észlelik sem a politikusok, sem az egyházak vezetői, sem a hétköznapi emberek, bár ez a folyamat teljesen megszünteti majd a betegséget a már fertőzöttekkel, és a betegség terjesztőivel együtt. Van persze más lehetőség is a kipusztuláson kívül, de maga a betegség vakít, így az erkölcsnek, hitnek, mint a természetes és kíméletes gyógymódnak a létezését vagy homályosan, vagy sehogy nem látja a beteg (világ) és annak diktátorai... pedig ők is kipusztulnak.
Ma már a betegség súlyosabb változata is feltűnt. Ez a harácsolás, amelyben azt is elfelejtik a harácsolók, hogy sem akkor nem veszik hasznát a felhalmozott kórokozónak, ha a Föld nevű bolygó kitessékeli az emberiséget, sem akkor, ha természetes úton kerül dobozba vagy kolumbáriumba. Ráadásul a legkisebb részvétet sem fogják érezni a megmaradottak, a kapzsiság után kimúlt embertársaikkal szemben. A politikusok, akik a saját népüket is feláldozzák a betegségükben, úgy kerülnek majd be a történelemkönyvekbe – ha még lesznek effélék –, mint gyűlölt és áruló niemandok. Ám a betegség ezt sem engedi észlelni a számukra. Inkább a társadalom szellemi elmaradottságban szenvedő részének tartanak előválasztást, és átvernek mindenkit, aki él és mozog - a szerezhető, ellopható pénz érdekében, hiszen ez a betegségük. Pedig, ezek a betegek sem örök életűek, csak arra a haszonra áhítoznak, amelyet ma más politikusok tehetnek zsebre egy-egy projekt előtt, közben és után. A betegség velejárója egy másik kór: az irigység. A betegségben bármit képesek feláldozni, csakhogy nekik jusson a legtöbb kórokozó. A betegség pusztítja a kultúrát, a zenét, az irodalmat, a művészeteket, a társadalom erkölcsét, a vallási elkötelezettséget, a nemzet és a haza iránti hűséget, a családokat, a házasságot, a nemek közötti, és a Teremtés által alapigazságként létező különbséget, az ártatlan gyermekek tiszteletét és józan nevelésük lehetőségét. Mindent.
S amíg e betegségtől szenvedő politikai világ önmagával, előválasztással, a hatalom erőszakos megszerzésével múlatja a drága időt, addig a Föld nevű bolygó keményen dolgozik azon, hogy mindez írmagostul megszűnjék. És meg is szűnik hamarosan. Mert a Föld nevű bolygónak, a Teremtésnek és a Teremtőnek e betegség megszüntetése csak egy mozdulat… egy vulkánkitörés, egy árvíz, egy tűzvész vagy egy földrengés. És mindez nem azért van, mert a Mari néni a faluban fával fűt és a tehene nagyokat fingik, vagy, mert gyermekek születnek… hanem pont azok miatt pusztul el a világ, akik efféle megállapításokat tesznek, mint a világ jól (le)fizetett (tehát menthetetlen beteggé tett) rendkívül primitív, em
Nézem, hallgatom, olvasom a híreket és csak álmélkodom azon, hogy milyen ostoba teremtmény az ember. Az idő múlásával, mintha valami ismeretlen kór támadta volna meg az egész emberiséget, azaz, az egész emberiség agyát. Ebben kivált a politikusok járnak elől, nagymértékben bizonyítva saját fertőzöttségüket. A kisebb mértékű tünetek a társadalom minden szintjén láthatóvá váltak, főként a közösségi oldalakon, de az egyházakban, és a világi civilszervezetek vezetői és tagjai sorában is. A betegség legkirívóbb tünete az okoskodás, ami nem csupán a tett halálát, de a tehetetlenség teljes bizonyosságát is mutatja. E szánalmas tehetetlenségben is kirívó a betegség másik tünete, a gyűlölködés. Mindenki mindenkit támad, mindenki mindenkinek az ellensége és mindenki számára az az egyetlen igazság, amit ő maga vall. Igaz, a saját igazsága is úgy kezdődik, hogy „elfogadom a mások véleményét is, tolerálom azt, de…” – ám, máris felhúzná a géppisztolyt e tolerancia jegyében.
A súlyos kór kutatása arra a következtetésre jutott, hogy a kór okozója a főniciaiak találmánya, a pénznek nevezett méreg. Hatása nem függ politikai, érzelmi, vallási, eszmei elkötelezettségtől és mindegy ki terjeszti. A betegség kezdeti szakaszában teljesen egészségesnek tűnik a páciens, majd minél több kórokozó birtokába kerül, annál súlyosabbak a tünetek. Megjelenik e kórokozó a másik mutánsa is, a kapzsiság, amely abban mutatkozik meg, hogy a kórokozót a beteg sajátjának tekinti, és megfertőzni sem akar senkit, sőt, ha valaki más is megfertőződik, akkor annak a kórokozóját – pénzét – is el akarja venni. A kór mindaddig nem jelentett veszélyt, amíg jól körülírható területen fertőzött. Ma már azonban világjárvánnyá nőtte ki magát. Az élet és a társadalom minden területén súlyos elváltozásokat okozva, de veszélyezteti a Föld nevű bolygó egészséges fennmaradását is, ami ellen a Föld nevű bolygó az utóbbi időben öngyógyító folyamatok beindításával kezdett védekezni. Földrengések, árvizek, tűzvészek, vulkánkitörések és a jégtakaró felolvadása, összességében ennek a védekező mechanizmusnak a részét képezik, de a betegségtől ezt a folyamatot nem észlelik sem a politikusok, sem az egyházak vezetői, sem a hétköznapi emberek, bár ez a folyamat teljesen megszünteti majd a betegséget a már fertőzöttekkel, és a betegség terjesztőivel együtt. Van persze más lehetőség is a kipusztuláson kívül, de maga a betegség vakít, így az erkölcsnek, hitnek, mint a természetes és kíméletes gyógymódnak a létezését vagy homályosan, vagy sehogy nem látja a beteg (világ) és annak diktátorai... pedig ők is kipusztulnak.
Ma már a betegség súlyosabb változata is feltűnt. Ez a harácsolás, amelyben azt is elfelejtik a harácsolók, hogy sem akkor nem veszik hasznát a felhalmozott kórokozónak, ha a Föld nevű bolygó kitessékeli az emberiséget, sem akkor, ha természetes úton kerül dobozba vagy kolumbáriumba. Ráadásul a legkisebb részvétet sem fogják érezni a megmaradottak, a kapzsiság után kimúlt embertársaikkal szemben. A politikusok, akik a saját népüket is feláldozzák a betegségükben, úgy kerülnek majd be a történelemkönyvekbe – ha még lesznek effélék –, mint gyűlölt és áruló niemandok. Ám a betegség ezt sem engedi észlelni a számukra. Inkább a társadalom szellemi elmaradottságban szenvedő részének tartanak előválasztást, és átvernek mindenkit, aki él és mozog - a szerezhető, ellopható pénz érdekében, hiszen ez a betegségük. Pedig, ezek a betegek sem örök életűek, csak arra a haszonra áhítoznak, amelyet ma más politikusok tehetnek zsebre egy-egy projekt előtt, közben és után. A betegség velejárója egy másik kór: az irigység. A betegségben bármit képesek feláldozni, csakhogy nekik jusson a legtöbb kórokozó. A betegség pusztítja a kultúrát, a zenét, az irodalmat, a művészeteket, a társadalom erkölcsét, a vallási elkötelezettséget, a nemzet és a haza iránti hűséget, a családokat, a házasságot, a nemek közötti, és a Teremtés által alapigazságként létező különbséget, az ártatlan gyermekek tiszteletét és józan nevelésük lehetőségét. Mindent.
S amíg e betegségtől szenvedő politikai világ önmagával, előválasztással, a hatalom erőszakos megszerzésével múlatja a drága időt, addig a Föld nevű bolygó keményen dolgozik azon, hogy mindez írmagostul megszűnjék. És meg is szűnik hamarosan. Mert a Föld nevű bolygónak, a Teremtésnek és a Teremtőnek e betegség megszüntetése csak egy mozdulat… egy vulkánkitörés, egy árvíz, egy tűzvész vagy egy földrengés. És mindez nem azért van, mert a Mari néni a faluban fával fűt és a tehene nagyokat fingik, vagy, mert gyermekek születnek… hanem pont azok miatt pusztul el a világ, akik efféle megállapításokat tesznek, mint a világ jól (le)fizetett (tehát menthetetlen beteggé tett) rendkívül primitív, embertelen és nagyon nagymértékben megfertőződött, vezető kommunista és liberális politikusai…
Jobb volna tehát, ha a természetes gyógymódot, a régi "tízpontos használati utasítást" használnánk, kicsit megkeverve a jézusi parancsokkal: alázat, szeretet, hit…etc... Mert bármennyire is hihetetlen, Dobrevtől-Jakabig, Bidentől-Merkelig mindenki dobozba kerül előbb vagy utóbb, és attól kezdve értéktelenné válik a harácsolt, lopott, ebül szerzett vagyon, a hazaárulással szerzett „betegség” - azaz, a pénz -, és a hatalom. Csak az utálat és a szánalom, az undor marad utánuk… Olyanokká lesznek, mint Hitler vagy Sztálin a történelemkönyvekben.
A Föld nevű bolygó azonban helyreáll, emberekkel vagy emberek nélkül… akár a Tisza, a ciánszennyezés után. Mert a normalitás is regenerálja önmagát! Csak még az árát nem ismerjük pontosan. Pedig, az hasonló lesz, a mai, észre nem vett, a hírekből szándékosan kihagyott természeti katasztrófákhoz.
Mi okoztuk, mi tűrjük, és mi nem teszünk ellene semmit, pedig lehetne!…
Ergo: megérdemeljük…
bertelen és nagyon nagymértékben megfertőződött, vezető kommunista és liberális politikusai…

Az oltatlan amerikaiak visszautasítják a vérátömlesztést az oltott donoroktól a tüskefehérje-félelmek miatt
A jelentések szerint az Egyesült Államokban a véradásra kerülő vér 70 százaléka Covid-oltott donoroktól származik.
Sok oltatlan amerikai visszautasítja a beoltott donoroktól származó vérátömlesztést, mert attól tartanak, hogy a Covid-19 vakcinát kapott személy vére valamilyen módon szennyezett.
Természetesen a mainstream média és néhány egészségügyi hírportál gyorsan megragadta az alkalmat, hogy ezeket az úgynevezett oltásellenzőket orvosi félretájékoztatás terjesztőinek bélyegezze. Azt mondják, hogy ezek az "oltásellenesek" azt hiszik, hogy az oltott személy vére mikrochipet vagy az emberi klónozáshoz szükséges összetevőket tartalmaz.
A Betegségellenőrzési és Megelőzési Központok (CDC) hivatalos statisztikái szerint az amerikaiak többsége ma már vélhetően be van oltva a Covid-19 ellen: az amerikai lakosság 60 százaléka, a felnőttek 72 százaléka legalább részben be van oltva. Ez azt jelenti, hogy az országban jelenleg rendelkezésre álló véradók többsége be van oltva.
Dr. Julie Katz Karp, a philadelphiai Thomas Jefferson Egyetemi Kórházak vérátömlesztési programjának igazgatója elmondta: "Határozottan tudunk olyan betegekről, akik visszautasították a beoltott donoroktól származó vérkészítményeket.
"Ha valamilyen okból kifolyólag nem akarnánk, hogy oltott emberek vért adjanak, akkor komoly gondban lennénk, nem igaz? Kérem, higgyenek nekünk, amikor azt mondjuk, hogy ez rendben van".
Az amerikai vérközpontok csak korlátozottan férnek hozzá olyan donorvérhez, amelyet nem érintett valamilyen módon a Covid-19. Katz becslése szerint a minták alapján a jelenleg adományozott vér akár 70 százaléka is oltott donoroktól származik.
Dr. Michael Busch, a Vitalant Kutatóintézet igazgatója szerint az Egyesült Államokban a jelenlegi donorok több mint 90 százaléka vagy megfertőződött a Covid-19 vírussal, vagy be van oltva ellene. Busch figyelemmel kísérte az amerikai vérkészletből származó vérminták antitestszintjét.
Jelenleg az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) nem javasolja a véradók körében a Covid-19 rutinszerű szűrését. Általában nem ismert, hogy a légúti vírusok vérátömlesztéssel terjednének, és eddig nem jelentettek olyan esetet, hogy a SARS-CoV-2, a betegséget okozó vírus vérrel terjedt volna.
Emily Osment, az Amerikai Vöröskereszt szóvivője elmondta, hogy szervezete számtalan kérdést kapott olyan ügyfelektől, akik aggódtak, hogy a beoltott vér szennyezett, és képes lehet a Covid-19 vakcinából származó összetevők átvitelére. Válaszul a Vöröskereszt tisztviselői megnyugtatták az ügyfeleket, hogy a vakcina nem kering a vérben.
Jessa Merrill, a Vöröskereszt orvosbiológiai kommunikációért felelős igazgatója e-mailben azt mondta: "Míg az oltásra válaszul a stimulált immunrendszer által termelt antitestek a véráramban megtalálhatók, a tényleges oltóanyag-összetevők nem".
Az elmúlt hónapokban számos cenzor orvos szólalt fel azzal az aggodalommal kapcsolatban, hogy az oltott személyek fehérjemolekulákat juttathatnak át egy oltott személyről egy nem oltott személyre, és ezzel gyakorlatilag ugyanúgy megfertőzhetik a nem oltott személyt, mint ahogyan egy ember megfertőződhet egy vírussal.
Annak ellenére, hogy a mainstream média igyekezett gyorsan elhallgattatni minden olyan feltételezést, hogy a Covid-19 vakcinák kiürülhetnek, egy Pfizer-dokumentum megerősíteni látszik ezeket a félelmeket. Nők százai, esetleg ezrei számoltak be arról, hogy szabálytalan vérzést szenvedtek a Covid-19 oltóanyag egy adagjának beadását követően, mások pedig szomorúan számoltak be arról, hogy elvesztették meg nem született gyermeküket, vagy szabálytalan vérzést szenvedtek, miután teljesen beoltott személyek társaságában voltak.
A Pfizer "Egy 1/2/3 fázisú, placebo-kontrollált, randomizált, megfigyelő-vak, dóziskereső vizsgálat a SARS-CoV-2 RNS-vakcinajelöltek biztonságosságának, tolerálhatóságának, immunogenitásának és hatékonyságának értékelésére a Covid-19 ellen a Covid-19 ellen egészséges egyéneken" című dokumentumában van egy szakasz, amely az "mRNS-vakcina-kioldódás" lehetőségének szentelt, amelyben lehetséges, hogy azok, akik olyan személy közvetlen közelében tartózkodtak, akit beoltottak, mellékhatást szenvednek el.
A Pfizer ebben a dokumentumban megerősíti, hogy terhesség alatti expozíció előfordulhat, ha a terhes nő "környezeti hatásoknak" van kitéve a vakcinával szemben. Ez magában foglalja azt is, ha a terhes nő belégzés vagy bőrrel való érintkezés útján kerül kapcsolatba a vakcinával. A Pfizer lényegében elismeri, hogy lehetséges, hogy egy másik embert is kitesz a Covid-19 vakcinának, pusztán azáltal, hogy ugyanazt a levegőt lélegzi be, vagy megérinti annak a bőrét, akit beoltottak.
Ha lehetséges, hogy a beoltott egyének csak érintés és lehelet útján is átadják a vakcinát, akkor gondoljunk csak bele, milyen lehetséges következményei lehetnek annak, ha a be nem oltott egyének vért kapnak azoktól, akiket teljesen beoltottak.
Míg a CDC és más egészségügyi ügynökségek biztosították, hogy a Covid-19 vakcina az injekció beadásának helyén belül marad, és nem terjed a szervezetben, a Pfizer vakcináján Japánban végzett biológiai eloszlási tanulmány leleplezte ezt a hazugságot.
A tanulmány luciferáz enzimeket és radioizotópos markereket használt a Pfizer mRNS Lipid NanoParticles (LNP-k) eloszlásának nyomon követésére a szervezetben. A kutatók megállapították, hogy az mRNS LNP-k az egész testben eloszlanak, elérik az agyat, a lépet, a szívet, sőt a petefészkeket és a heréket is.
Az LNP-ket még a vérben és a plazmában is felfedezték, ahol az "átlagos teljes lipidkoncentráció (μg lipid-egyenérték / g (vagy ml)) (férfiak és nők együttesen)" 2 órán belül elérte a 8,90-et a plazmában, és az 5,40-et a teljes vérben.
Ez az egyértelmű bizonyíték, amelyről természetesen a mainstream média nem fog beszámolni, kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy a vakcina milyen hatással lesz az egész szervezetre, mivel dokumentáltan szinte minden szerven keresztülhalad. Ezért érthető, hogy miért aggódik oly sok amerikai amiatt, hogy milyen hatása lesz az oltott vér beadásának, és nekünk, briteknek is osztoznunk kell ugyanezekben az aggodalmakban.
- Forrás: dailyexpose.co.uk
Jean-Michel Claverie, az oltási igazolvány nincs egészségügyileg alátámasztva
SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.
Jean-Michel Claverie tudós elfogadhatatlannak és hatástalannak ítéli az oltási igazolványt. Ráadásul a kormány jelenlegi intézkedései nem igazán jogosak, és ellentétesek az emberi jogokkal, és az esetek nem beteg emberekről szólnak, hanem olyanokról, akik pozitív PCR-tesztet produkáltak. Az egész egy állami hazugság!
Svájci rendőrség az állampolgárok oldalán: Felhagy az Covidellenes rendeletek betartatásával
SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.
Svájc valamennyi kantonjának rendőre bírálja a pandémiás politikát és a kötelező védőoltásokat... arra biztatják kollégáikat, hogy fogjanak össze és álljanak a polgárok oldalára, mivel ezek korlátozzák az alapvető jogokat.
Richard Boutry francia újságíró Franciaországban is ellenállásra buzdít a zsarnoksággal szemben.
Alexandra Henrion-Caude: Ha Ön beoltatja magát, a listán a gyerekei következnek¡
SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.
Ha Ön, mint felnőtt, enged a vakcinával kapcsolatos nyomásnak, a folytatás a gyerekei beoltása lesz… és nem lesz módja ellenállni a gyereki beoltásának. Íme az adatok: 1.800 millió adag oltást igényeltek, 447 millió európai számára! Négy adag mindenkinek, beleértve a csecsemőket is.
Heathrow: karantén-szállodák, vagy fogolytáborok?
SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.
Megrázó felvételek készültek a Heathrow-i repülőtér karantén-szállójáról... Azok az utasok, akik valamely magas fertőzöttségi arányú ország felől érkeznek az Egyesült Királyságba, rögtön karanténba kerülnek... Nem számít, hogy a tesztjük pozitív, vagy negatív. Drótkerítés veszi körül őket és még ezen keresztül sem válthatnak szót senkivel, mintha valóban rabok lennének, és ráadásul mindezt a saját zsebükből fizetik.
De ezek az emberek nem foglyok, csak annak tűnnek, mert ezek az állampolgárok nem követtek el semmit!
Richard Boutry újságíró: Felhívjuk az embereket, hogy tömegesen mozgósítsanak Franciaország-szerte!
SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.
A polgárok kezdenek felébredni. Becsapnak bennünket, a vakcina nem az egészség varázspálcája, hanem politikai és üzleti célokat szolgáló eszköz.
De az emberek rájöttek, mennyire félrevezették őket. És széleskörű pánik van, ott fent, az elit elnöki szférákban, és ennek oka van!
Népfelkelés tömeggyilkos Kyriakos Mitsotakis miniszterelnök ellen Görögországban
SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.
A polgárok kezdenek felébredni és szembeszállni azzal, amit a kormányok tesznek velünk. Népirtó Kyriakos Mitsotakis miniszterelnököt Szalonikiben tett látogatása során lepte meg elégedetlen polgárok egy csoportja , akik odamentek hozzá, és tiltakoztak a miatta Görögországban kialakult helyzet ellen. Azt kiabálták, hogy "TŰNÉS, TŰNÉS", és még csak látni sem akarják.
Martine Wonner parlamenti képviselő: Franciaország tömeggyilkos Macron zsarnoksága ellen
SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.
Martine Wonner parlamenti képviselő elítéli az egészségügyi útlevelet, amely meg akar osztani minket, mindannyiunkat, akik egységesen kiállunk a szabadságért! Nem adjuk meg magunkat.
Népirtó Macron elnököt is azzal vádolja, hogy nem szereti Franciaországot, és arra biztat minket, hogy ne legyünk cinkosai ennek a diktatúrának, mutassuk meg, hogy nem értünk egyet, és harcoljunk a szabadságért.
Sara Cunial felszólal a szükségállapot jogtalansága miatt
SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.
Sara Cunial hangot ad az “Ezer Ügyvéd az Alkotmányért” nevű szervezetnek a római bíróságon beadott petíció kapcsán, aminek az a célja, hogy a jogi előírások alapján véget vessenek a szükségállapotnak. Sajnálatos módon a világjárvány kezelése ettől a nyilatkozattól függ, ezért az hangsúlyozza a pandémia kezelői által továbbra is fenntartott narratíva torz jellegét. Ismert jogászok szólalnak fel a ránk erőltetett, jogtalan, totalitárius politika ellen, amit azonnali jelleggel meg kell szüntetni.
Dr. Robert Malonet megfenyegették, a vakcináknak nincs több előnye, mint kockázata
SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.
Dr. Robert Malonet megfenyegették, mert figyelmeztetett az oltások veszélyeire; a gyógyszerek túl veszélyesek, és nincs elegendő adat ahhoz, hogy megértsük hosszú távú hatásaikat, vagy hogy bebizonyosodjon, hogy az előnyeik miatt megéri vállalni a velük járó kockázatot ... különösen gyerekeknél.
Egy CDC-vizsgálat nemrég megerősítette, hogy van kapcsolat a vakcina és a szívizomgyulladás között, és a Covid-19 vakcinának több a kockázata, mint az előnye, de ennek ellenére mindenhol továbbra is cenzúrázzák az információkat; meg kell akadályoznunk a gyermekek és fiatalok oltását.
Dr. Chinda Brandolino, a transzgenikus kísérleti vakcina szabadalmaztatott GMO-kká változtat minket
SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.
Chinda Brandolino klinikai orvos és argentin igazságügyi szakértő, elmondja, hogy ez az új covid vakcina, vagy inkább kísérleti transzgenikus vakcina, amelyet egészséges emberekre alkalmaznak, hogyan okoz komoly károkat, és fertőzi meg sejtjeinket a tüskefehérjével.
Ráadásul az mRNS által előidézett változás, amely rekombinálódik a genomunkkal, géntechnológiával módosított emberekké változtathat minket, és jogi szinten a módosított genom szabadalmaztatható és transzhumán lesz.
Dr Jeffrey Barke, a maszkok kárt tesznek a gyerekekben, a Covid viszont nem. Miért tesszük ezt?
SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.
Egy érdekes interjú Dr Jeffrey Barke-kel, közzé teszi, hogy újra visszatérünk a kötelező maszkhasználathoz... de nagyon nagy a kár, amit okoz a maszkasználat a gyerekeknek és a fiataloknak. Mik a következményei a kötelezettségnek?
A használt maszkokat egy helyi laboratóriumba küldték és megvizsgálták és mindenféle patogén mikroorganizmusokat találtak rajta.
Az oltás egy teljes kudarc. Mégis, egy év után, hol van a tudomány!?