Több ezer diák vett részt
Londonban egy tömegdemonstráción, melynek során követelték a tandíjak
eltörlését és a gazdagok megadóztatását.
A Munkáspárt által támogatott tüntetésre
mintegy tízezer főt vártak a szervezők a parlament épülete elé, de a
tényleges résztvevők száma ennél lényegesen alacsonyabb volt.
A tömegdemonstrációt megelőzően a
Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn egy videoüzenetet tett közzé,
melyben azzal vádolta a politikai fősodor tagjait, hogy elárulták a
fiatalokat, mert 2010 óta folyamatosan csökkentik az oktatásra
fordított költségvetési forrásokat.
“A politikai establishment tagjai
elárulták a fiatalokat. 2010 óta a toryk példátlan módon további
megvonásokat eszközöltek az oktatás terén. […] most azt gondolják,
elegendő kompenzáció, ha ennek töredékét visszaadják. Micsoda inzultus.
Mindenkinek ingyenes kellene legyen az oktatás, bölcsőtől a sírig” – mondta Corbyn a tüntetés toborzó-üzenetében.
Az utóbbi év folyamán a szegényebb
egyetemi hallgatók már nem támogatásokat, hanem hitelt kaptak, és sokan
azzal kellett szembesüljenek, hogy tanulmányaik végeztével 50000 font
(mintegy 17,5 millió forint) adóssággal kezdik pályafutásukat.
A tüntetés résztvevői követelték, hogy
az oktatás a tömegek számára is hozzáférhető legyen, ne csak “az
uralkodó elit tagjai számára”.
A felvonuláson emellett követelték a diákoknak adott megélhetési juttatások növelését, és a tandíjak teljes eltörlését.
Az oktatási hivatal szóvivője a tüntetést követően közölte:
“a mi oktatási rendszerünk félreállítja az akadályokat azok elől, akik tanulni akarnak.”
A szóvivő emellett megvédte a diákhitel
konstrukcióját is, ami elmondása szerint mindenki számára elérhető,
családi háttértől és származástól függetlenül.
A tüntetés során erőszakos cselekmények
nem történtek, mindössze a felvonulás kezdetekor voltak kisebb
incidensek, amikor valaki fáklyát dobott egy Margaret Thatcher arcképét
tartó ellentüntetőre. A Metropolitan Police közleménye szerint nem
történtek letartóztatások.
http://www.hidfo.ru/2017/11/tobb-ezren-tuntettek-londonban-a-szabad-oktatasert/