Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2024. március 21., csütörtök
Ladóczki Éva: TELJES PARADIGMAVÁLTÁSRA VAN SZÜKSÉG
– El kell gondolkodni azon, hogy miért lesz a világot irányító elitből ilyen pusztító parazita?
– Az emberiséget miért tudják megfosztani mindenétől, még a a szabadságától, és az életétől is?
– Mi ennek az oka, és mit lehet tenni ellene?
1.) Pozitív végösszegű játszmák
Amikor a résztvevők össznyeresége nagyobb, mint a teljes veszteség.
Ilyen időszak viszonylag kevés volt a történelemben, de talán a 2.
világháborút követő időszakban különösen a fejlett nyugati országokban
egy rövid ideig megvalósult az a jóléti állam, amikor volt lehetőség
munkával megfelelő minőségű emberi életet élni.
Ez a 2000-es évekig tartott, amikor is a kapitalizmus növekedése
leállt, és beindították a származékos ügyletek végtelen lufiját, amely
most már 4 MRD kvadrillió dollárra duzzadt, és ez a buborék bármikor
kipukkadhat, ami újból egy sötét középkort eredményezhet az emberiség
számára, különösen az NWO-tervekkel.
2.) Nulla végösszegű játszmák
Az emberiség történelmének nagy része nulla végösszegű játszma volt,
amelyben az egyik résztvevő nyereségét pontosan kiegyenlíti a másik
résztvevő vesztesége.
Vagyis az elit gátlástalan eszközökkel kifosztotta a világot, és kizsákmányolta az emberiség nagy részét.
A nagy gyarmatosító birodalmak így szerezték meg gazdagságukat, és ezen
keresztül máig tartó politikai és gazdasági befolyásukat.
Több száz millió ember életébe került, de az emberélet akkor még “csak” eszköz volt, és nem cél.
3.) Negatív összegű játszmák
A negatív összegű játékban a résztvevők összes vesztesége meghaladja a teljes nyereséget.
A világ urai tisztában voltak azzal, hogy a kapitalizmus gátlástalan
növekedéséhez egyre több bérmunkásra és fogyasztőra van szükség, és
ezért hagyták növekedni a világ lélekszámát 8-9 MRD-ig.
De azt is tudták, hogy ha a kapitalizmus növekedése leáll, megszűnik a
foglalkoztatás, akkor ezek az emberek már nem lesznek képesek
fogyasztani, ezért a tudományos technológiai forradalom célja a
halálipar lett: vagyis olyan eszközök/módszerk, amelyek az emberi
pusztítást egyre hatékonyabb szintre emelik.
(Ezt már megírta Robert Merle a Mesterségem a halál c. könyvében.)
A
halálipar, a jelenlegi szpranacionalista hatalom üzleti modellje és
gazdasági rendszere, amelynek célkeresztjében az emberiség elpusztítása
áll, és bónuszként “halálra keresik magukat”.
A módszer mindegyikre igaz: PROBLÉMA-REAKCIÓ-MEGOLDÁS. Az eszközök tárháza végtelen:
– BIG PHARMA- a nagy mérgezés korszaka
A hagyományos gyógyászat kiiktatásával, a gyógyszerekkel, mint
mérgekkel, és a kamu vírussal utat nyitottak az emberek elpusztításához.
A Covid-vakcinákkal cca 50 MRD dfollárt kerestek, de a vakcina
következményeinek kezeléséből 500 MRD-os hasznot várnak, ami várhatóan
megduplázódik az orvostudományban eddig nem ismert jelenség, a turbórák
tömeges megjelenése miatt.
A pszichiátria szintén negatív összegű játék; minél többet kezelnek a pszichiáterek, annál rosszabbak a problémák.
– FOREVER WAR – az örök pusztítás kora
A hadiipari komplexum hatalmas biznisze mindkét fél finanszírozása,
fegyverekkel, de a legnagyobb üzlet is is az újjáépítés, terület, és
befolyási övezetszerzés.
– BIG FOOD: amit eszel, azzá válsz
Az élelmiszeripar negatív összegjátékot folytat azáltal, hogy
mesterséges hiányt hoz létre, hogy átvegye az irányítást az élelmiszer
felett, hogy lecserélje a minőségi ételeket szintetikus vegyi anyagokra,
mérgekre.
A levegőt, ivóvizet folyamatosan mérgezik, a természetes vizeket korlátozzák.
Az egészséges életmód valamennyi lehetőségét el akarják zárni a
gyógynövények használatát,az erdők, kirándulóhelyek látogathatóságát, az
utazásokkal együtt.
– BIg-MÉDIA: Az agymosás, és a tömegpszichózis kora
A közösségi média cégek kapcsolatot ígérnek, de valójában magányossá,
szorongóvá és depresszióssá teszik az embereket, amelyeknek végül a
gyógyszeripar lesz a haszonélvezője.
A Zuckenberg-bábmester pedig az elit általi pénzel el tudta csalni a 2020-as választásokat, olyan szisztémát épített ki.
Most ugyanezt akarják elérni világszerte, a mesterséges intelligenciával, mivel 2024-ben 5 MRD ember választ.
– BIG TECH: Szintetikus ember létrehozása biotechnikai fegyverekkel
Mára a az emberi elme uralása került a támadás középontjába, ahogy az
egyik leghíresebb agykutató mondta az egyik előadásában: Az agy a jövő
csatatere.
Ismerik
gondolatainkat, képesek megfejteni álmainkat, és megfelelő
EMF-sugárzással befolyásolni érzelmeinket, hangulatainkat, és képesek
egyenként megbetegíteni és kiiktatni bárkit.
Minden okos eszköz megfigyelési rendszer, így jelenleg több trilliárd megfigyelő eszköz van szerte a világon.
https://www.youtube.com/watch?v=N02SK9yd60s
A most
folyó Új világrend egy negatív végösszegű játszma, amelynek célje az
emberiség elpusztítása, és a világ összes javainak megszerzése a
szupranacionalista világelit számára.
De rendíthetetlenül hiszek abban, hogy a most folyó játszma még nem
dőlt el, mert az egész világ érzi a veszélyt, és a nagy leleplezések és
megvilágosodá korát éljük.
A tudás és a szellemi felemelkedés azért fontos, mert a megvilágosodott tudatot nem lehet feltörni.
https://orvosokatisztanlatasert.hu/a-taplalkozas-es-mezogazdasag-jovoje/