Az
európai sajtó „görög mumusnak” titulálja a „radikális” baloldali
Szirizát, noha az lesz majd az igazi veszély, ha Alexisz Ciprasz
pártjának kísérlete – így vagy úgy – kudarcot szenved.
Görögország elmúlt 5 éve a szélsőséges
pártok gyarapodásának és erősödésének története. A 2009-es parlamenti
voksoláson a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali pártok összességében
még „csak” a szavazatok 19 százalékát szerezték meg. Ez az arány
2012-re – a válság elmélyülése valamint az EU, az IMF és az Európai
Központi Bank („trojka”) megszorító válságkezelési politikájának
következményeként – elérte a 40 százalékot. A tegnapi választáson pedig
már a szavazatok 50 százalékát szerezték meg a különböző radikális
erők.
A neonáci Arany Hajnal 2009-ben még nem
zavart sok vizet a maga 0,29 százaléknyi eredményével. A párt
támogatottsága 2012-ben 6,9 százalékon tetőzött, ehhez képest a tegnapi
6,3 százalékuk kisebb visszalépést jelent. A tegnapi választáson
győztes Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) 2009-ben, amikor a
görög gazdaság valódi állapota még nem került nyilvánosságra, mindössze
a szavazatok 4,6 százalékát szerezte meg. 2012-re már 26,9 százalékra
tornászta fel magát a Sziriza, 2015. január 25-én pedig a voksok 36
százalékának megszerzésével a legerősebb párttá vált.
Az uralkodó neolib nemzetközi kánon
szerint Görögország gazdasági helyzete a megszorítások hatására máris
javul, s csupán járulékos veszteségnek tekinthető, ha eközben a
társadalom nagy részének élete mindennapi katasztrófákba fullad. Hiszen
ahol fát vágnak, ott hullik a forgács, mondotta volt annak idején
tovaris Sztálin, ámbár ő nem volt neoliberális.
A dogmatikus logikák azonban, legyen
mögöttük bármilyen színezetű ideológia, mindig összeérnek. Közös
nevezőjük, hogy sohasem a jelenre, mindig a jövőre hivatkoznak, mindig
itt és most kell valamiért – a kapitalizmus legyőzéséért, illetve a
profitért – megszorítani a nadrágszíjat, hogy majd jobb legyen holnap.
Persze, hogy mi a „jobb”, azt holnap is rendre azok mondják meg, akik
most a nadrágszíj meghúzását követelik.
Csakhogy az emberek makacsul a mában
élnek, vallják Cipraszék, és ki tudja miért, nemigen akarnak a
dogmatikus krédókhoz igazodva fegyelmezetten éhen halni. Ráadásul a
megszorítások politikája zsákutca, nem vezet sem gazdasági növekedéshez,
sem a hatalmas államadósság visszafizetéséhez, nem igaz tehát, hogy a
mai társadalmi szenvedés megéri. Helyette a növekedés fellendítésére, a
korrupció leépítésére, az uniós támogatások jobb elosztására volna
szükség, magyarán levegőt a társadalomnak, levegőt Görögországnak!
Már az sem világos, miért volna ettől a
programtól a Sziriza, ahogyan azt a nemzetközi sajtó többsége hirdeti,
„radikális”? A társadalomért működtetett gazdaság elvét eleve nem csak
baloldali pártok képviselhetik, és e felfogás a baloldalon belül sem
jelent radikalizmust. Sokkal inkább az eredeti szociáldemokrata
krédóhoz áll közel, mintsem a baloldal szélsőségesebb változataihoz.
Más kérdés, hogy a neolibnek behódolt, úgynevezett harmadik utas, kvázi
szocdemek szemében – Görögországban ilyen a szocialista PASZOK –
mindez vörös posztónak tűnik. Pedig nem az. A Szirizától balra nem is
egy pártalakulat található, többek közt a kommunistáké is, és ha a
Sziriza radikális, akkor a kommunistákat vajon minek minősíti a nyugati
sajtó?
A tét egyébként sem a Sziriza politikai
jövője, hanem Görögország sorsa, amely persze jócskán túlmutat
önmagán. Európai tény, hogy lassan, de biztosan kopnak a jóléti
társadalmak sokáig vezető politikai erői, az egymást váltó, avagy
egymással olykor nagykoalícióra lépő jobb- és balközép pártok. Bázisuk,
a sokáig rendíthetetlen egzisztenciális biztonságot élvező nemzeti
középosztályok az elmúlt évtizedben ki-kizökkentek szociális
komfortérzetükből, s jelenüket féltve köreikből egyre többen fordulnak a
szélsőjobb felé. S nemcsak a „lusta” Délen van ez így, ez a trend a
„szorgos” Északon is, sőt a jobbszél manapság talán épp egyes skandináv
országokban és a Benelux államokban a legerősebb.
Ha Görögországban ezért vagy azért
kudarcot szenved a Sziriza, az a középpártok mindegyikének kudarcát is
jelentheti. És akkor majd Görögországban sem a „komcsik” jönnek vissza,
hanem a szélsőjobb tovább erősödik.
A sajtónak ezért aztán inkább azon
kellene izgulnia - így riogatnak, nehogy a hellének földjén magasra
hágjon, s ezzel európai járványt (f)okozzon az Arany Hajnal. Mára már
az is kiderült, hogy fellélegezhetnek a nyugati imposztorok, nem kélt
fel és nem jött el még Hellász Arany Hajnala....
Hírfigyelő Szolgálat